Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-16 / 63. szám

2007. MÁRCIUS 16., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI - BULVÁR T V-MŰS OR Lélekben még csak 18 éves rock & roll Fenyő Miklós számára az elmúlt negyven év egyetlen zenei folyam A napokban ünnepelte hatvanadik születésnap­ját a magyar rock and roll kiemelkedő képvise­lője, Fenyő Miklós. Pályá­jának relikviáiból kiállí­tás nyílt a József Attila Színház előcsarnokában. Dián Tamás- Milyen érzés volt tárlaton látni a saját életét?- Borzasztó furcsa és persze nagyon jó. Megható, hogy így megbecsülnek, s azt hiszem, ezt a tényt eddigi pályám talán leg­fontosabb mozgatórugójának is mondhatom. A vitrinekben ott vannak a díjaim, az arany- és a platinalemezek, de a legfonto­sabb mégis az az öröm, amit a közönség és én az elmúlt negy­ven évben egymásnak kölcsönö­sen szereztünk.- Mi a sikere titka?- Ha egy szóban kell ezt meg­fogalmazni, akkor talán a „hite­lesség” a kulcsszó. Azt nem le­het csak úgy eltervezni, hogy va­laki felmegy a színpadra, és mindenki elhiszi majd neki, hogy amit csinál, szívből jön. A közönség szavaz. Nálam az idő és a munka eredménye, hogy a dalaim és az egyéniségem össz­hangba került.- Amikor 1967-ben megalapí­totta a Hungária együttest, gondolta volna, hogy a rock and roll az időben és a zené­ben idáig repíti?- Sok minden járt akkoriban a fejemben, de távlatos céljaim nem igazán voltak. Valójában fo­galmam sem volt, mi fog ebből az egészből kisülni. Szinte még gyerekfejjel habzsoltam az élmé­nyeket, az impulzusokat, s azt játszottam, amiben a legtöbb örömöm leltem. Ha van a pá­lyámnak valamiféle vezérfona­la, akkor ez az örömzenélés szándéka. A magam dalait ját­szom és éneklem, s szerintem ez a legtöbb, amit egy előadó kí­vánhat.- Most, hatvanévesen készít majd valamiféle számvetést?- Nem szoktam ilyesmikkel foglalkozni. Lehet, hogy egy kí­vülálló számára az én zenei pá­lyámban vannak jól körülhatá­rolható szakaszok, de én ezt nem így éltem meg. Számomra az el­múlt negyven év egyetlen nagy zenei folyam, amelyben minden mindennel összefügg.- Vannak még elérendő céljai?- Az élet mindig hoz újdonsá­gokat, s ha valamelyikben ele­gendő kihívás van, akkor azt fel­vállalom. De nem hiszek az elő­A legendás Hungária együttest 1967-ben alapította Fenyő Miklós re kitervelt programokban. Fenyő Miklós születetett: 1947. március 12. pályája: Hungária együttes megalapítása (1967), Ki Mit Tud?-győzelem (1968). Negyven esztendő alatt 27 nagylemezt adott ki, ezek mindegyike arany vagy platina, és az ötmil­lió eladott hanghordozó után kapott gyémántlemez lett. ELISMERÉSEI: a Táncdalfesztivál közönségdíja (1968), a Tánc-és Popdalfesztivál nagydíja (1981), eMeRTon-díj (1990), Huszka Jenő-díj (1996), a Ma­gyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2004). Szandit is segítette voltak idők, amikor Fenyő Miklós is bátran kísérletezgeted. Gazdag pályafutása során kis ideig még rapped is, mókás kedvében 1984 magasságában még a Jól nézünk MIKI című albumot is „elkövette”. Sőt, amikor a Thomas Anders és Dieter Bohlen vezede Modern Talking a csúcsra ért, ő maga is szintetizátor-alapú popra váltod. A Huszka-díjas zenész emelled menedzseri feladatokat is elvállalt: ő fudadafel a Step zenekart, és ő volt a „szakmai apukája ” Szandinak. Hulladékot akart égetni, kigyulladt az avar AVAR ÉS ALJNÖVÉNYZET égett tegnap délután Döbrököz- Öreghegyen körülbelül egy hektárnyi területen - tájé­koztatta lapunkat a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A telek tulajdonosa hulladékot égetett, de a tűz továbbter­jedt. A lángokat a dombóvá­ri tűzoltók fékezték meg. Négyszázezer forint kárt okoztak a tolvajok ÚJ RADIÁTOROKAT loptak el egy pörbölyi, átépítés alatt álló családi házból - tájé­koztatta lapunkat a Tolna Megyei Rendőr-főkapitány­ság ügyeletese. Az okozott kár mintegy 400 ezer forint. Öngyilkos lett cellájában: felakasztotta magát rabruhájából készített kö­téllel felakasztotta magát a Heves Megyei Rendőr-főka­pitányság fogdájában az a férfi, aki március 11-én Recsken leszúrta a feleségét. TEAPFIPAX Időpont Helyszín 7.30- 8.30 61-es főút, Pincehely 8.50- 10.00 65-ös főút, Iregszemcse 10.50- U.20 61-es főút, Nagykónyi 11.30- 12.00 61-es főút, 72-73 km 12.10-12.30 61-es főút, 85-90 km 2007. MÁRCIUS 16., PENTEK DÉLELŐTT RT L KLUB ÜiMtiM: TV~2 Ml iiESíS *" ? i 1111MIBM Wii 8858 y Jt1 ............................................. 5. 30 WSTeleshop 6.00 Yu-Gi-Oh © 6.20 Kölyökklub 8.35 Disney-rajzfilmsorozat 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.20 Iránya nagyi! (amerikai vígjáték, 1992) 11.00 Monte Cristo grófja © 6.10 A Vándorló palota © 8.20 Dominó, a csodadelfin (német film, 1999)95' © 10.10 Hajrá, csajok! © (amerikai vígjáték, 2000) Fsz.: Kirsten Dunst 12.00 Oltári nő (amerikai vígjáték, 1999) 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Testi mesék 10.00 Mit főzzünk ma? 10.10 Szívtipró gimi © 11.00 Titokzatos Násztya 11.45 Mit főzzünk ma? 5.50 Nap-kelte 9.00 Veled is megtörténhet 9.20 Petőfi-gobelin 9.45 20. századi költők 10.10 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok (ism.) © 11.05 Dowling atya nyomoz 12.10 Kojak © 6.25 Heuréka! Megtaláltam! 6.55 Agora 7.25 Magyar népmesék 7.35 Jákob, a jószívű © 9.00 A kisvakond kalandjai 9.05 Derrick © 10.05 Külvárosi rendőrök 11.00 Carlo és vendégei 6.00 Irány a Földközi-tenger! Gibraltár 6.35 Nat King Cole© 7.35 Vonalak, formák, színek 8.10 A normannok (1.) © 9.10 Ikrek: öröm és küzdelem 10.15 Hegyek, völgyek, hölgyek 11.25 Kölcsönkonyha visszajár DÉLUTÁN 12 .45 Az Árnyék© (am. kalandfilm, 1994) 96" 14.45 Bérgyilkos a szomszédom (am. akcióvígj., 2000) 90' 16.45 Aranyeső Yuccában (olasz westernvígj., 1981) Fsz.: Búd Spencer, Amidou, Joe Bugner 14.15 Flintstones 2.- Viva Rock Vegas (amerikai vígjáték, 2000) 16.00 A világ nem elég© (angol kalandfilm, 1999) Fsz.: Pierce Brosnan (James Bond), Sophie Marceau (Elektra King), 12.30 Sorstársak 12.55 Sírjaik hol domborulnak? 13.30 Delta 14.00 Körzeti magazinok 15.00 Ablak 16.15 Múltidéző Vitrayval 16.30 Híradók 17.05 Ablak 2. 12.30 Abszolút 12.55 Érték és mérték 13.25 Inas a szalonban 14.30 Info-generáció 15.00 Kossuth- és Széchenyi­díjak átadása a parlamentben 15.50 Európa! Gazdagítunk! 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Dowling atya nyomoz © (amerikai krimisorozat) 17.25 Vészhelyzet© 11.30 Kívánságkosár 14.00 Duna Mozi 14.40 Állat-barát 15.10 Egy év a királyi botanikus kertben 15.40 Skippy kalandjai 16.05 AutóKözlekedés 16.25 Talpalatnyi zöld 12.25 A fekete fáraók földjén 13.25 Az amur leopárd © 14.25 Irány a Földközi-tenger! Gibraltár 15.00 Telefortuna 16.05 Vonalak, formák, színek (5.) © 16.40 A delfinkód ESTE 18 .30 Híradó - esti kiadás 19.00 Fókusz © 19.35 Scooby-Doo -A nagy csapat (amerikai vígjáték, 2002) Fsz.: Freddie Prinze Jr., Rowan Atkinson, Sarah Michelle Gellar, Matthew Lillard 21.15 Terminátor3.- A gépek lázadása © (am. akcióftlm, 2003) 98' 18.30 Tények - hírműsor 19.00 Aktív © 19.30 Vad galamb (angol animációs film) 21.00 Sztárok a jégen (Cikk a 3. oldalon) 23.35 Esthajnalcsillag © (amerikai vígjáték, 1996) R.: Robert Harling Fsz.: Shirley MacLaine, Jack Nicholson, Bill Paxton 17.50 Jog-alap 18.00 Bűvölet © (olasz sorozat-226.) 51' 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Gőg© (olasz sorozat - 26/19.) 47' 20.35 Csináljuk a fesztivált! © 21.35 Gondolj apádra! Hoffmantól Hofrig 16.00 Válaszd a tudást! 17.30 A történelem leghíresebb menekülési történetei © (angol dok.-filmsor. - 7/1.) 17.55 Klikkerek © 18.20 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este. Sport 20.10 A kőszívű ember fiai (magyarfilm, 1965-2/2.) 18.30 Rózsaszín párduc (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Vidióták © (magyar show-műsor) 19.30 Tuti fuvar© Szórakoztató vetélkedő 20.00 Nevess csak! © (kandikamera-show- 67-68.) 21.05 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 16.55 A rejtőzködés művészete (spanyol ism.-terjesztő film) 17.50 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Labdarúgó-mérkőzés Honvéd-DVSC 21.00 Vörös fejezetek (angol sorozat - 6/5.) „Tőr lesz e színdarab...’ 21.30 Híróra 17.45 Jimmynek malaca van (ism. sor., 8. rész) 18.50 A repülés kora (ismerett. film, 5-6. rész) A Boeing 1-2 20.00 Modern kórképek © (ism. sor., 3. rész) - Le vagy fel? A reflux betegség 21.00 Kosz­kommandó (7-8.) ÉJJEL 23 .15 Sportháború 0 (am. akciófilm, 1998) 85' Fsz.: Wesley Snipes 1.00 MeneTrend 1.25 X-csapat© (amerikai akciófilm-sorozat) 2.50 Fókusz 2.05 Örökké © (am. romantikus fantáziafilm, 1989) R.: Steven Spielberg Fsz.: Holly Hunter, Richard Dreyfuss, John Goodman 4.10 Aktív 22.30 Kultúrház (iám.) 23.00 Hírek. Időjárás 23.05 Sporthírek 23.15 Végzetes szerelmek (német film, 2004) 89' © Fsz.: Anja Knauer 0.45 Tv-taxi 21.30 Kultúrház 22.00 A második polgárháború (amerikai film, 1997) 92' 23.35 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/35.) 24.00 Napló 0.05 Záróra 22.05 Las Vegas© (amerikai krimisorozat) 0.05 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat, ism.) 1.05 Csak szex © 1.45 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat, ism.) 21.40 Közbeszéd 22.00 Sport. Időjárás 22.10 Pétervári banditák © 23.45 A bűn városai © (kanadai ism.-terjesztő sor.) 0.35 Rockzenei Tehetség­kutató Verseny 2006 22.00 Népirtások - Utazás a múltba (3.) © Népek 23.00 Történelmi fordulópontok (3.) 23.55 Mesél a sivatag 1.05 Háború színesben© '0 X V llP IP! fei 1 ÜÜ 14.45 Bérgyilkos a... amerikai akcióvígjáték 14.15 Flintstones 2. amerikai vígjáték 18.00 Bűvölet olasz sorozat 22.00 A második... amerikai film 22.05 Las Vegas amerikai krimisorozat 10.05 Külvárosi rendőrök olasz sorozat 18.50 A repülés kora ismeretterjesztő film AJÁNLÓ .........................llMllillMllBllillll MA GYAR ATV ^HHI HÁLÓZAT BUDAPEST T¥ fill DISCOVERY "'■■i 12.15 Esti gyors. 13.05 Reggeli járat. 15.05 Re­porters. 15.30 Mozimagazin. 16.05 Befutó. 16.30 Hírvilág 17.00 Híradó. 17.30 Európai hír­adó. 18.05 Hírvilág 18.30 Barangoló. 19.00 Híradó. 19.30 Lapzárta extra. 20.05 Péntek 8. 21.00 Híradó 21.21.35 Célpont 22.05 Esti {Jóra extra. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Péntek8. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Játszma! 16.35 Együtt a biz­tonságért 17.05 Laci bácsi konyhája. 17.35 Vonalkód. 18.00 Természetfilm. 18.55 Hír­adó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Heti fix. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Péntek esti koncert. 23.10 Játszma! 0.20 700-as klub. 14.00 Játékháló. 15.00 Épi-tech. 15.30 Öko­házak. 16.00 Játékháló. 17.00 Menü. 17.30 Csacska angyal (arg. sor.). 18.30 Te vagy az életem (arg. sor.). 19.30 Fekete gyöngy (arg. sor.). 20.25 Jog-alap. 20.30 Hírháló. 21.00 A semmi közepén (am. akciófilm). 23.00 A csendes kopó (am. film). 1.00 Hírháló. 11.50 Déli híradó. 12.00 Tele-jósda. 13.00 Közvetlen ajánlat. 14.00 Babaváró. 15.30 Tele-jósda. 16.45 CTv. 18.05 Magyarország nagyító alatt. 19.30 Esti híradó. 20.00 Na, mi újság? 21.00 Beszélgetés tabuk nélkül. 22.00 DDT - Desiré Dubounettestőrei. 23.00 Gumi a golyóm. 00.00 Tele-jósda. 8.30 Mai helyzet. 8.45 Spanyol labdarúgás. 10.15 Fitneszmagazin. 10.45 MotoiShowl. 11.45 Zuhanyhíradó. 12.45 Birkózás. 14.15 Labdarúgás. UEFA-kupa. 16.45 Szériában. 17.15 Premier-síp. 17.45 Jégkorong.Borsodi Liga. 20.30 Full kontakt magazin. 21.00 MKB Heti helyzet. 22.00 Póker. 24.00 Biliárd. 6.00 Rajzfilmek. 16.00 Mini News. 16.05Tupu. 16.30 Charley és Mimmo. 16.35 Sam, a tűzol­tó. 16.45 Mondókák. 16.50 Franklin. 17.15 Bic- si bocs kalandjai. 17.25 Fixi, Foxi és barátaik. 17.50 Pingu. 17.55 Bibi Blocksberg. 18.25 Ma­ya és Miguel. 18.50 Mini News. 19.00 Bori ba­ri. 19.10 Simsala Grimm. 19.35 Sharon. 12.00 A legjobb... 13.00 Fából vaskarika. 14.00 Megcsinálhatatlan balhé. 15.00 Ho­gyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet ve­zetni! 17.00 Négykerék-meghajtásútéprte- ni. 18.00 Amcsi motorok. 19.00Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 Tíz mód. 22.00 Bűnügyi médiumok. A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tővéadő fenntartja! k J

Next

/
Thumbnails
Contents