Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-10 / 59. szám

2007. MÁRCIUS 10., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS Kínai ananászos csirkemell A receptet ifj. Gerzsei Ferencné nagydorogi olvasónk küldte. HOZZÁVALÓK: 80 deka ki­csontozott csirkemell csí­kokra vagy kockákra vágva, 25 deka ananászkonzerv, 2 deci száraz fehérbor, fél de­ci étolaj, 1 húsleveskocka, 3 evőkanál almaecet vagy cit­romlé, 1 kávéskanál cukor, szója vagy Worchester- szósz, liszt, só, fűszerek. elkészítés: Forgassuk liszt­be a húst, hirtelen süssük meg. 1 deci ananászlét, a citromlét vagy almaecetet és a húsleveskockát bele­tesszük, majd a szójaszószt ráöntjük a fehérborral együtt, majd fűszerezzük (só, bors, vegeta). Ezeken jól összepároljuk, puhára főzzük. Egy másik serpe­nyőbe beletesszük a lecse­pegtetett ananászdarabokat, megszórjuk egy kávéskanál cukorral és 2 kávéskanál ecettel vagy citromlével, erős tűzön megpirítjuk, ez­után a húshoz adjuk és még körülbelül 5 percig együtt pároljuk. Vajas petrezsely­mes rizzsel vagy tejszínes burgonyapürével tálaljuk. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit, a receptverseny el­ső három helyezettje értékes ajándékokat nyerhet. Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. A pályázók tudomásul ve­szik, hogy az általuk bekül­dött receptet a kiadó, az elkö­vetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti. ÜGYELETESEK LAPSZERKESZTŐ: Finta Viktor újságírók: Szekszárdon Rácz Tibor 74/511-505; Fax: 74/511-514, Pakson Sere­gély Erzsébet 06/30/2355- 176; Vida Tünde 06/20/398- 4504, Dombóváron Tulézi György 06/30/993-1096, Simontornyán Varga László 06/30/418-6616, Tolnán Steinbach Zsolt 74/440-660, 06/30/650-3023. TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS információ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. . Monotípiák a kávézóban Kiss István képeiből nyílt kiállítás a szekszárdi Happy & Orange kávézóban. A monotípiáról nevezetes alkotó 23 munkája került a falakra. Ez a hetedik önálló tárlata, amely március 31-ig látható. A képen a kávézó vendégei, Jánosi Erika (balról) és Varga Alexandra SMS-ROVAT - SZÁMUNK: 30/303-0272 * NAGYON BOLDOG 2. születésnapot Alberczki Balázskának Dunaföldváron: Papa, Mama, Szabi­na, Keresztapád. * „VÁRLAK“ jeligére küldöm a szá­mom. D+jtwjm.+ * NEVEM: Robert, 170 magas, barna szemű, 17 éves vagyok. Szeretnék megismerkedni korombeli lánnyal. Tamási, Szántó, Törökkoppány előny­ben, de Kiüti is jó, meg Siófok, 06309615280 * 23 ÉVES, főiskolás, kedves, mosoly­gós lány keres egy értelmiségi, intelli­gens, hűséges, igényes, 180 cm-nél magasabb, komoly gondolkodású srácot. 06b0u0llrih * 30-AS PAKSI srác hölgyekkel is­merkedne: 0620DJDJTPD * Ö.,l SZIVI. Ha igazán komolyan gondolnád, akkor felhívnál?! És nem azt kérnéd, hogy ide írjam, hol talál­kozzunk! Ide már nem írok többet, ha akarsz igazán beszélni velem ma- cikám. Hívj fel, szióka. T. * HUSZONÉVES srác titkos kapcsira keresi hölgypartnerét. OmpOapjmtOg * TISZTELT Szerkesztőség! Kedves Népújság-olvasók! Tudnának nekem segíteni abban, hogy hol találok Szek­szárdon, Pakson vagy a környékben olyan szervizt, ahol foglalkoznak mp3-lejátszó akkumulátorcseréjével, javításával? Előre is köszönöm segít­ségüket. * „ZÖLD JELIGÉRE“! Legyen szép a napod! Egyetértek, hogy léteznek test­ékszer nélküli „gusztusos“ nők. Én is olyat keresek! 45-56Hg+elérhetőséget „Várlak" jeligére. * SZIASZTOK! 33 éves, magas srác szekszárdi vagy környékbeli lánnyal ismerkedne. írjatok elérhetőséget az újságba. Koszi! * 60 ÉVES hölgy hívását sms-ét vá­rom. 06/20/427-1190 * SZEKSZÁRDI, magas, 25 éves srác ismerkedne 20-27 év közötti, szekszárdi és környékbeli normál al­katú lánnyal. HAJDAN Március tizedikén 740 éve, 1267-ben IV. Béla király eltiltot­ta főispánunkat a pannonhalmi apátság népei fölötti ítélkezés­től. 125 éve, 1882-ben Barát Nándor ozorai természetbúvár új kozmológiai elméletét mutat­ta be sajtónk. 75 éve, 1932-ben elhunyt Grábóc fia, Gaul Ká­roly professzor, faipari szakíró. Március 11-én 250 éve, 1757­ben meghalt Trauthson József szekszárdi apát, bécsi érsek. 160 éve, 1847-ben született Eöt­vös Károly Lajos, aki a Szek­szárdon a Legújabb Flóri köny­vét írta. 150 éve, 1857-ben szü­letett Alsóhidvégen Jeszenszky Sándor közgazdasági író. 95 éve, 1912-ben Cséplő István ozorai káplán Hangulatok cí­mű kötetét ígérte húsvétra. Szekszárdon a Cotton Club Singers koncert Bemutatkoznak a Babitsba^az új lányok, Gabriella és Patrícia Kisgyermekként megbűvölve nézte a széksorokból a Babits Mihály Művelődési Központ színpadán fellépő sztárokat. Ma­napság viszont rászegeződnek a tekintetek, amikor ő lép fel ugyanitt. László Boldizsár szá­mára Szekszárd vonzása a min­dennapok valósága. A nemzet­közileg is jegyzett Cotton Club Singers frontembere a nyolcva­nas években gyakorta átrándult Paksról, gyermekkora színteré­ről Szekszárdra. Itt mutatkozott be először a nagyközönségnek egy diákszínházi találkozón, sőt, később ebben a városban mondta ki a boldogító igent.- Ezért nagy öröm számomra, hogy március 13-án, kedden 19 órától ismét fellép csapatunk az immár felújított Babits színpa­dán - húzta alá László Boldizsár. A Szabad a Szving! Országos Le­ánybemutató turné keretében a közönség megismerkedhet két új csapattagunkkal, Mezőfi Gabri­ellával és Bartos Patríciával. Mi­képp két éve, úgy most is emlé­kezetes est vár a közönségre. ▲ MA NAPKELTE 6.08 - NYUGTA 17.41 HOLDKELTE - - NYUGTA 8.12 ILDIKÓ napja Ildikó. Germán eredetű név, valószínűleg a Krimhilda rövi­dített becézéséből, a Hildi- coból önállósult. Védőszentje: Szent Hildegard apátnő. Virá­ga: a piros gerbera. A katolikus naptárban Szent Emil emlékezete, Gusztáv, Il­dikó napja. A református nap­tárban Ildikó napja. Az evan­gélikus naptárban Ildikó, Melissza napja. A zsidó nap­tárban Ádár hónap 20. napja. napi igék. Katolikus: Mik 7,14-15.18-20; Zs 102; Lk 15,1- 3.11-32. Református: Lk 19,28-40. Hab 1. Evangélikus: Gál 2,16-21. Róm 8,26-30. HOLNAP NAPKELTE 6.06 - NYUGTA 17.43 HOLDKELTE 1.00 - NYUGTA 8.45 SZILÁRD napja szilárd. A nyelvújítás so­rán keletkezett a Konstan­tin név magyarosításával, jelentése: szilárd, állhata­tos, következetes. Védő­szentje: Szent Constantinus angol király. A katolikus naptárban Nagy­böjt 3. vasárnapja. Szent Kons­tantin emlékezete, Szilárd, Tí­mea napja. A református nap­tárban Szilárd napja. Az evan­gélikus naptárban Nagyböjt 3. vasárnapja. Szilárd, Boriska napja. A zsidó naptárban Ádár hónap 21. napja. napi igék. Katolikus: Kiv 3,1- 8a.l3-15; Zs 102; lKor 10,1-6.10- 12; Lk 13,1-9. Református: Lk 19,4144. Hab 2. Evangélikus: Lk 9,57-62. Ef5,l-8a. Zsolt 34. REPETA ÉTTEREM, FŐISKOLA Szekszárd, Rákóczi u. 1. Tel: 74/528-315 menü: Zöldborsóleves. A: Milánói sertésborda. B: Gránátos kocka, uborka­saláta. A menü ára: 500 forint. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Árki Attila, Finta Viktor, Tóth Ferenc Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: AS-NYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelye­in keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a te­rületi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1695 Ft, negyed évre 5085 Ft, fél évre 10 170 Ft, egy évre 20 340 Ft. Hirdetésvezető: Bogár Barnabás, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akci­ókon, szavazásokon és rejtvénypályá­zatokon stb. részt vevők által szemé­lyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasz­nálásával a társaságunk érdekeltségé­be tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfi­zetéses megrendelését teljesítsük, ak­cióira kiadványaira és egyéb szolgál­tatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érin­tettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. PONTO­SAN VARRO­GATÁS MENHELY LEVÉL­VÁLTÁS ÉDES ITALEÉLE OSZTRÁK PÁRT SZIBÉRI­AI FOLYÓ l T TÁPLÁL­JA ► ? FILMES SZAKSZÓ ► NEM LÁT ► DOB, MA­GOT SZÓR VASÚTI KOCSI L VÍZIJÁR­MŰ HAJTÓ ► ▼ ELŐTAG: ŐS ARANY JÁNOS VERSE ► ▼ ELŐTAG: TÖRPE SZELÉN HARÁNT ► ▼ ANGOL FIÚNÉV ALKO­NYAT L ▼ KÖVET­KEZMÉNY ► ▼ SZAKADT KAFTÁN! SAPIEN­Tl ► V IDŐSEBB ASSZONY ► ÁTÖLEL L FANYAR GYÜMÖLCS ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SZELES HÉTVÉGE déli reggeli n£MS 5 W3 ' hőmérséklet + déli felhőzet Tamási. 12 *C 7*C Dombóvár 11 “C 6*C Paks1* í ; Készíttette: Bonyhád zones Szekszárd 11 -c 6*C Tolna megyében ma reggel felhős, délután már napos idő lesz. Számottevő eső, csapadék nem esik. Erős, északi szél fúj. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 11, vasárnap reggelre 4 fok körül alakul. Vasárnapra országszerte derűs, erősen szeles idő várható, A legvalószínűbb folytatás: hétfőtől szerdáig ismét erős felmelegedésre és napos időre van kilátás. Március 15-re és a hosszú hétvégére meleg, napos, kellemes időre számíthatunk. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a Dunántúlon eiős széllökések veszé­lyeztetik a közúti közlekedést. Keleten esőtől csúsznak az utak. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS”. ‘ Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). Vizhőmérséklet Duna 6-8 °C Tisza 6-8 C Balaton 7 C Velencei-tó QX Fertő 9 “C Tisza-ló 7X Hójelentés Hintertuxer 5-195 cm Kaprun 5-160 cm Livigno 30-IÍO cm

Next

/
Thumbnails
Contents