Tolnai Népújság, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-07 / 32. szám
2 Építik és javítják majd a bátai Kölcsey utcát 8ÁTA Javítani és építeni is kellene a Kölcsey utca útburkolatát, járdáját Bátán, tudtuk meg Sziebert György polgármestertől. A szilárd burkolat ezen a szakaszon 25 éve készült, több helyen a múlt évi fagy rongálta meg erősen. A munka elvégzéséhez Báta előteremtette a pénzt, 700 ezer forintot szán erre a feladatra az önkormányzat, (bk) Hagyományos disznótort rendeztek KAP0SS2EKCSŐ Hagyomány- őrző disznóvágást rendezett a Német Kisebbségi Önkormányzat Kaposszekcsőn. Míg a Közösségi Házban készült a disznótoros, a német nemzetiségi nyelvet tanuló gyerekek kézműves foglalkozáson vehettek részt. A kisebbségi önkormányzat immár második alkalommal rendezte meg a disznóvágást, ahol este töltött káposzta, sült hurka és kolbász került az asztalra, (tgy) A kismesterek munkáit Szlovákiában állítják ki sióagárd Tavaly volt tízéves a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület. Ez alkalomból kiállításon mutatták be a tagok munkáikat Szekszárdon és más településeken. A vándortárlat most Sióagár-don látható, február 16-áig. A következő bemutatkozási helyszín márciusban a szlovákiai Révko- márom lesz. (wg) Újra téma lett az utcák egyirányúsítása tolna Ismét felmerült néhány utca egyirányúsítása a tolnai 4. és 5. számú választókörzet hétfő esti lakossági fórumán. Másfél éve lakossági kérésre előbb egyirányú- sították a Táncsics, Vörösmarty, Mikszáth és a Bocskai utcát, majd lakossági tiltakozásra visszavonták az intézkedést. Guld Csaba, a körzet képviselője elmondta: most a Táncsics és a Bocskai utca egyirányúsítása került szóba. Ha szakmailag indokolt az intézkedés, akkor a lakosság többségi akarata alapján döntenek, (sk) Február elsejétől nőtt a szennyvízkezelés díja várdomb Kétszáznegyvenhárom forintot kell fizetniük a várdombiaknak köbméterenként a szennyvíz kezeléséért - tudtuk meg Rács László polgármestertől. Az önkormányzat a Szekszárdi Vízmű javaslata alapján állapította meg a díjat, (bk) HIRDETÉS V / / / / / ' Eles verseny a hallgatókért rádió Kilenc városban tudják élvezni az N-Joy Média műsorait s — I o Minden igényt kielégítő stúdióban dolgozhatnak Keszthelyi Tibor műsorvezető és munkatársai Az ország egyik legdinamikusabban fejlődő rádióhálózata az N-Joy Médiacsoport. Tolna megyében Dombóvár környékén hallható. Tulézi György Kaposvár Új helyen, több frekvenciával szolgálja a hallgatókat az N-Joy Médiacsoport. A kaposvári székhelyű társaság nemrég költözött el egy teljesen új stúdiókomplexumba. A városi sportcsarnok melletti épületben minden igényt kielégítő helyen, több mint négyszáz négyzetméteres területen dolgozhatnak a munkatársak - mondta Dóra Zoltán, az N-Joy Médiacsoport ügyvezetője. Itt található a hírszerkesztőség és a látványstúdiók is, ahol a hallgatók is bepillantást nyerhetnek a rádiózás rejtelmeibe. Mára a rádió kilenc városban szolgáltat műsort, a potenciális hallgatók száma meghaladja az egymilliót. Ezzel az ország hat legnagyobb médiacsoportja közé tartozik az N-Joy. Kaposvár és Dombóvár mellett Letenyén, Marcaliban, Zalaegerszegen, Szigetváron is szól a rádió, valamint Szegeden és Szentesen is. Mindegyik frekvencián önálló műsort sugároznak, helyi hírekkel, információkkal. Magyarország negyedét elérik, ezen belül szinte az egész Dél-Dunántúlt és a két alföldi várossal együtt Dél- Magyarországot. Bár elsőre kicsit furcsának tűnik, hogy jön a képbe Szentes és Szeged, de Dóra Zoltánnak erre is van magyarázata. Ahhoz, hogy áz ország déli régióit elérjék, már csak Szekszárd vagy Baja térségében ■ A fejlesztés nem ált meg, délen is lesz majd még egy rádió. hiányzik egy frekvencia. Ez a jövő tervei között szerepel. Természetesen a terjeszkedés ilyen ütemét nem lehet folytatni a végtelenségig. Arra kell koncentrálni, hogy még magasabb színvonalú tartalommal tudják megtölteni a műsoridőt. Ehhez felkészült kollégák kellenek és az, hogy továbbra is pártatlanok maradjanak. A kiegyensúlyozottságra eddig is és a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek. Pártosság csak a hallgatók felé történhet, hiszen az ő igényeiket kell kielégíteni és természetesen a megrendelőkét. Ezzel eddig úgy tűnik, nincs is gond. Bár még a régi rádiók, a kaposvári és a dombóvári frekvenciák hallgatottságát lehet összehasonlítani, de itt magasan piacvezetők. Több mint tíz százalékkal előzik meg versenytársaikat. Jól debütált az N-Joy Classic is, amelynek még nem volt promóciós bevezetése, mégis tíz százalék feletti a hallgatottsága - tette hozzá Dóra Zoltán. A technika a mai kor követelményeinek teljesen megfelel, hiszen az adótoronyig digitális jelet küldenek a stúdiókból. Ma még Magyarországon nincs lehetőség a digitális műsorszórásra, ezért onnan a régi, jól bevált analóg jelet sugározzák az éterbe. A szolgáltatásokat is fejlesztik: rövidesen elindul az N-Joy Médiaügynökség, amely új és sokaknak meglepő formátumú termékekkel lép piacra. Megalapították az N-Joy Hírügynökséget, amely a régióból naponta mintegy háromszáz hírt gyűjt össze és juttat el a hallgatókhoz. A hitelesség megtartja a hűséges rádiózókat HATALMAS VERSENY folyik a hallgatókért, akik ma már ugyanazt, sőt sokszor maga-1 sabb színvonalú adást vár- I nak el egy helyi adótól, mint egy országos rádiótól Ezért fektetnek nagy hangsúlyt a gyors, pontos és természetesen hiteles információk továbbítására. Mivel kereskedelmi rádióról van szó, nem utolsó szempont a jó zenei összeállítás sem. nagyon nehéz a mai piacon egy valódi ßggetlen média- csoportot létrehozni. A médiának tudnia kell középen maradni, a hatalomtól függetlenül pártsemlegesen működni Dóra Zoltán úgy látja, hogy ezen a téren is sikerült semlegesnek maradniuk, és azt is sikerült elérniük, hogy ma már a közbeszédet is meghatározza egy- egy városban a rádió. Dóra Zoltán Öten pályáztak a közös körjegyzői állásra Csőcsere: marad a meleg felújítás Javítják a régi vezetékeket, nem lesz gond attala Már tavaly év végén megkezdődtek az egyeztető tárgyalások annak érdekében, hogy Attala közös körjegyzőségben működjék együtt Ka- pospulával. A szándék mára valóra vált, hiszen megszületett a megállapodás, március elsejétől már működni fog az Attala- Kapospula körjegyzőség. A körjegyzői állás betöltésére pályázatot írtak ki, amelyre öten adták be a jelentkezésüket - tudtuk meg Kalocsa Jenő attalai polgár- mestertől. A jelentkezettek közül rövidesen kiválasztják a legmegfelelőbb személyt. A körjegyzőség központja Kapospu- lában lesz, és a jövő hónap elejétől működik. ■ Tulézi Gy. György Tamás a burkolatot fugázza dombóvár Elkezdődött a Nép- köztársaság út 5. szám alatti épület vezetékhálózatának cseréje. Az önkormányzati tulajdonú társasházban a távfűtést szolgáltató Dalkia Zrt. szakemberei jelezték, hogy szivárog a víz a fűtőrendszerből. A Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási Kht. elvégeztette a közműcsatorna feltárását még januárban. Ekkor megállapították, hogy a szennyvízvezeték hibája miatt szivárog a víz, és a fűtési, valamint a szennyvízrendszer vezetékhálózata elhasználódott, ezért ki kell cserélni. A közhasznú társaság a kritikus szakaszt soron kívül kijavíttatta, így nem kell számítani fűtéskimaradásra a lakóknak. Az alapvezetékek teljes felújítását önállóan nem tudta megoldani a lakásgazdálkodási kht., ezért ajánlatot kértek az épületgépészeti munkákra. Ez mintegy két és fél millió forintos kiadást jelent, amelyhez az önkormányzattól kértek támogatást. A képviselő-testület a költségek hetven százalékát vállalta magára, mivel nem a kezelés miatt következett be a probléma, hanem az elöregedés miatt. Az itt működő gyermekorvosi rendelőt a szomszédos épületbe költöztették a felújítás idejére, amely várhatóan még egy hétig fog tartani. ■ Tulézi Helyettesítő orvos gyógyítja majd a betegeket március első napjától kaposszekcső Összevont testületi ülést tartottak Kaposszekcső, Csikóstőttős és Jágónak képviselői kedden. A körjegyzőségben együttműködő települések képviselői tárgyaltak a háziorvosi praxis további sorsáról. Mivel a háziorvos, dr. Csongor Ágnes nyugdíjba vonul, eladná a praxisát. Ahhoz, hogy a tárgyalásokat megkezdhesse, az önkormányzatok hozzájárulására van szükség. A képviselők ezt természetesen megszavazták. Március elsejétől pedig Kaposszekcső önkormányzata fogja működtetni a háziorvosi körzetet, amíg meg nem születik a megállapodás a praxis eladásáról. Helyettesítőként dr. Radulescu Radvan Doru látja majd el a betegeket a településeken - tudtuk meg dr. Kovács Ildikó körjegyzőtől. Ha minden rendben zajlik, várhatóan néhány hónap múlva munkába állhat az új háziorvos. A képviselők ezenkívül tájékoztatást hallgattak meg a kábelszolgáltatás jövőjéről, ugyanis az eddigi szolgáltató Automatik Kkt átadta a működtetési jogot a Tarr Kft.-nek. ■ T. Gy. Júniusra tervezik a bemutatkozást a táncosok attala Heti rendszerességgel gyakorolnak a helyi néptánccsoport tagjai a művelődési házban. A közelmúltban vetették fel páran a faluban, hogy érdemes lenne egy tánccsoportot alakítani a településen. Talán maguk a szervezők sem gondolták, hogy ekkora sikere lesz a kezdeményezésnek. Minden vasárnap húsz- huszonöten ropják a táncot a művelődési házban. Elsősorban Tolna és Somogy megyei néptáncokat gyakorolnak - tudtuk meg Papp Istvánnétól, a művelődési ház vezetőjétől. Az első fellépést június elejére tervezik, várhatóan addigra nevet is kap az attalai néptáncegyüttes. ■ Gy. T. Közösen üléseznek a két település képviselői Gyulajon gyulaj Csütörtökön bírálják el Gyulaj és Pári képviselői a körjegyzői állásra érkezett pályázatokat. Ekkor ülésezik közösen a két falu képviselő-testülete, amelyek már korábban döntöttek a közös jegyzőség megalakításáról. Gyulaj ugyanis Párival működne együtt körjegyzőségben március elsejétől - tudtuk meg Dobos Károlyné polgármestertől. Ez a két településnek közel nyolcmillió forintos plusztámogatást jelentene. Ahhoz, hogy a következő hónap első napján megkezdődhessen a közös munka, az kell, hogy sikerüljön körjegyzőt választani. Ha ez a csütörtöki ülésen nem valósul meg, a március elsejei határidő is kitolódik. Ha megalakul a körjegyzőség, a távolság ellenére semmilyen fennakadásra nem számítanak az ügyintézésben, hiszen mindkét községben több napon is tartanak majd ügyfélfogadást - tette hozzá Dobos Károlyné. ■ f » l 4