Tolnai Népújság, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-06 / 31. szám
2007. FEBRUÁR 6., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG TAMASI ES TÉRSÉGÉ 3 A hálózat kiépítésekor 17 tűzcsapot is telepítettek Kishenyére. Hinkei János ellenőrzi, hogy megfelelő víznyomás legyen a tűzcsapban is Csövön jön a víz Henyére fejlesztés Öreghenyét még sokáig lajtoskocsival tudják ellátni Gimisek panasza: nincs egy hely, ahova mehetnénk TAMÁSI Tizenkét osztály közel háromszázötven diákja vett részt a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium nemrég tartott helyi diákparlamentjén. A fiatalok- akiket Szarvas Réka, a diákönkormányzat vezetője köszöntött- az elmúlt egy évről kaptak tájékoztatót. Szó esett arról is, hogy a gimnázium nem rendelkezik saját közösségi helyiséggel. A művelődési házba sem vonulhatnak át a tanulók, hiszen az intézmény tavaly ősz óta átalakítás miatt zárva tart.- Egyetértek a diákokkal, valóban szükség lenne közösségi helyre - mondta Örményiné Pápai Zsuzsanna igazgató. - Bízom abban, hogy a fenntartó önkormányzat sikert ér el egy olyan uniós pályázaton, mely lehetővé teszi a bővítést. Ha lefednénk azt a területet, melyet a tornaterem és a vele szemben lévő iskolai szárny zár be, akkor egy nagyon szép aulánk lenne. ■ Szeri Á. Az élhető élet reményét nyújtja az új megoldás Öt település - Belecska, Kisszékely, Nagyszékely, Tolnanémedi és Simontornya - állapodott meg abban, hogy társulást hoz létre a szociális alapellátás kiterjesztésére és javítására. A tervezetet Simontornya önkormányzata elfogadta. Az alapellátásban a városban lévő Őszikék szociális szolgáltató központ jut főszerephez. A testület felhatalmazta Csőszné Katz Edit polgármestert a társulási megállapodás aláírására, ami várhatóan egy héten belül megtörténik. A polgármester szerint az új rendszerben nemcsak gyorsabban érkeznek meg az információk a rászorulókról, de az ellátás emberköz- pontúbbá is válik. - Élhető életet biztosítunk - húzta alá. ■ Sz. Á. A belső felújítás is elkezdődött a volt bíróságon TAMÁSI Megkezdődött a volt bírósági épület belső felújítása. Az önkormányzat a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán nyert támogatást a külső és belső munkákhoz. A külsőt október végén fejezték be a kivitelező Tamási Építő és Városüzemeltetési Kft. dolgozói. A város- központban lévő épület felújítá■ A fűtési rendszeren dolgoznak, a munkát április végéig be kell fejezni. sának első ütemében hetvenhá- rom ablakot és ajtót cseréltek ki, valamint a vakolatot javították, és díszburkolatos járdát készítettek. A munka januárban folytatódott és április harmincadikéig kell befejezni. Jelenleg a fűtési rendszer átalakítása zajlik. A régi, évek óta nem használt olajkazán helyett gázfűtés lesz az épületben. Minden csövet, radiátort kicserélnek a következő hónapokban. A villamos rendszert is korszerűsítik, hasonlóan a víz- és szennyvízhálózathoz. Kicserélik a belső nyílászárókat, és akadálymentesítik az épületet. ■ Másfél kilométeres vezetékszakaszt építettek a pályázati pénzből. Az ivóvízhálózat folyamatos bővítése mellett a csatornahálózatot is fejleszteni kellene. Tulézi György TAMÁSI Eddig nyolcvanöt háztartásba jutott el a vezetékes ivóvíz a kishenyei városrészben. A leghátrányosabb helyzetben lévő települések támogatására elkülönített keretből több mint tizen- hat és fél millió forintot nyert az önkormányzat a hálózat építésének második ütemére. Ezen a külterületi városrészen a lakóházaknál lévő fúrt kutakból tudtak vízhez jutni az itt élők, de ezekben a kutakban a vízminőség már nem alkalmas emberi fogyasztásra. Az önkormányzat két éve minden második nap lajtoskocsival oldotta meg az ivó- vízellátást, ami nagyon sokba került. Első ütemben a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács huszonnégymillió forinttal támogatta a hálózat kiépítését. A második ütemre kapott pénzből további közel ezerötszáz méteres szakaszt építettek meg a kishenyei városrészben. Több mint nyolcvanan rá is kötöttek a hálózatra. Ez nagyjából az előzetes felméréseknek megfelelő szám, de természetesen van még lehetőség a hálózathoz kapcsolódni - mondta Barkóczy Ferenc, a Tamási Közös Vízmű Kft. ügyvezetője. A külterületi városrészekben, elsősorban az Öreghenyei részen még mindig lajtoskocsival kell megoldani az ivóvízellátást. Itt viszont olyan szétszórtan helyezkednek el az épületek, hogy nagyon sokba kerülne a bekötés. A vízhálózat mellett a szennyvízcsatorna-hálózat bővítésére is szükség lenne. Erre a tervek már kész vannak, de a becslések szerint a mintegy kétmilliárd forintos beruházáshoz uniós támogatásra lesz szükség, hiszen ekkora ösz- szeget az önkormányzat saját erőből nem tud előteremteni. A tervek szerint közel hetvenöt kilométeres gerincvezeték készülne, ami összekötné Tamásit Regöllyel, valamint Nagykónyi- val és Párival. Több szennyvízzel is elbánna a tisztító JELENLEG A VÁROS ötven-hatvan százaléka csatlakozik a hálózatra. Elsősorban a 65-ös főúttól nyugatra fekvő városrészekben lenne szükség a bővítésre. Ha ez megoldódna, a szennyvízkezelésben nem jelentene problémát, hiszen a szennyvíztisztító jelenleg alacsony kihasználtsággal működik. A napi kétezer köbméteres kapacitású telepen most közel ezer köbméter szennyvizet tisztítanak meg naponta. Ha a több mint kétezer háztartás csatlakozik a hálózathoz, akkor is körülbelül hétszázötven köbméterrel több szennyvíz érkezik a telepre naponta. Figyelni kell a regionális terveket DOMBÓVÁR Készül a város 2007 és 2013 közötti fejlesztési akcióterve. Szabó Lo-. ránd polgármester elmondta: a kistérségek február 20-ig kaptak határidőt arra, hogy a saját akcióterveiket elkészítsék. A legfontosabb témák között szerepel a városi uszoda fejlesztése, ami nagyon fontos lenne az úszás- oktatás folytatása miatt, (tgy) Sikeres volt az emlőszűrő program a községben GYÖRKÖNY Krausz Jánosné védőnő minden évben megszervezi a településen az emlőszűrést a Mamma klinikával közösen. Idén megkeresésére kilencven negyven év feletti asszony vett részt a szűrőprogramban. A hölgyeket a program keretében szállították az ingyenes orvosi vizsgálatra, (vt) Tavaszra készül el a könyvtár felújítása KESZŐHIDEQKÚT Rövidesen befejeződik a könyvtár felújítása a községben. A tamási Könnyű László Városi Könyvtár közreműködésével pályáztak a mozgókönyvtári szolgáltatás működtetésére. Az itt kapott közel 300 ezer forintból bútorokat és számítógépet vásároltak. Amíg elkészül a könyvtár, ideiglenes helyiségben működik a mozgókönyvtári szolgáltatás a községben, (tgy) Hatan pályáztak, hatan nyertek NAGYSZOKOLY A faluból hat diák részesül ötezer forintos Bursa Hungarica ösztöndíjat. Nagy Károlyné polgár- mester elmondta, ugyaneny- nyi egyetemista, főiskolás diák pályázott a támogatásra a községből, akiket kivétel nélkül támogat az önkormányzat ebben a tanévben, (tgy) Paksi siker a jubileumi fotópályázaton PAKS Sikeresen szerepelt egy paksi fotós a New-York-i Hungarian TV Magazine által az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából A Magyar Trikolór tizenkét hónapja címmel meghirdetett fotópályázaton - áll a TolnaArt hírlevelében. A pályázatra beérkezett munkákból összeállított válogatás alapján egy naptárt készítettek. Ebben Wollner Pál, a Paksi Fotósok Baráti Köre vezetőjének három alkotása is - Hajó tatján, Hajóorr, Tükörkép - szerepel, (sk) Hat jelölés érkezett a pro űrbe kitüntetésre TOLNA Hat jelölés érkezett a Tolna Városért Kitüntető Díjra - tudtuk meg a városházán. A rendelet szerint ezt az elismerést egy évben legfeljebb hárman kaphatják meg, ebből egy posztumusz díj. A képviselő-testület e hónap végén dönt a díjazottakról. (sk) @ TOVÁBBI hírek: www.tolnainefujsag.hu w K°1 MEGHÍVÓ „TÉRSÉGI VÁLLALKOZÓI FÓRUM'' Tisztelt Vállalkozó! Szeretettel meghívom önt „ Térségi Vállalkozói far««"-útikra Helyszín: Tamási Innovációs Központ Kht. (Tamási, Nyírfa ser 15.) földszinti előadóterem Időpont: 2007. febntár 15, (csütörtök) 18:00 óra A fórum témakörei;- A vállalkozások lehetőségei az üi Európa: Uniós források tekintetében * A Tamási Innovációs Központ Kht, és a Tamási kistérség vállalkozásainak egy üttműködési lehetőségei- V állalkozói klubrendszer Kérem jelezze részvételi szándékát az alábbi elérhetőségeinken 2007, február 12-ig: Tamási Innovációs Központ Kht. Levélcím: 7090 Tamási, Nyírfa sor 15. Tel: 74/570-300 Fax: 74/570-299 E-mail: info@innovtamasi.hu Üdvözlettel Ludvig Ildikó ügyvezető ................................. HIR DETÉS A csábítás nagy, a készlet egyre kisebb! Rendkívüli KÉSZLETFELSZÁMOLÁSI AKCIÓI Óriási kedvezményekkel várunk mindenkit márkakereskedéseinkben a FEBRUÁR végéig tartó KÉSZLETFELSZÁMOLÁSI AKCIÓBAN! Válasszon a készletről azonnal. A korlátozott darabszámú 2006-os modellek raktárkészletéről érdeklődjön márkakereskedéseinkben!: PEUGEOIYmAté SIOFOK Fóu. 24. • 94/319-550 BALATONBOGLÁR Klapka U. 17 »gyssü&SQ ___________ ww w.pcugeutmate.hu ) I 4