Tolnai Népújság, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-02 / 28. szám
2007. FEBRUÁR 2., PÉNTEK 7 PANORÁMA Bomba a rendőrségen pécs A nyomozók szerint egy vállalkozót fenyegettek meg Cserép Attila pécsi rendőrkapitány ismertette a detonáció körülményeit. A kapitányság udvarán történt robbanásban egy rendőrtiszt sérült meg. Felfüggesztették a sztrájkot a vasutasszakszervezetek Február 25-ig felfüggesztették mára meghirdetett sztrájkjukat a vasutas-szakszervezetek. A Vasutasok Szakszervezete pénteken 8 és 9 óra között tartott volna figyelmeztető munkabeszüntetést, a vasútegészségügyben dolgozók pedig 8 és 18 óra között csak elégséges szolgáltatást biztosítottak volna. A vasutasok akciójukkal a MÁV-kór- házak tervezett megszüntetése, átalakítása, illetve beolvasztása ellen tiltakoztak volna. A tegnap a kormányoldallal folytatott egyeztetésen, amelyet Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára vezetett, az öt reprezentatív szakszervezet megegyezett arról, hogy egyelőre elmarad a sztrájk. Az egyeztetés szünetében Simon Dezső, a Vasutasok Szak- szervezetének elnöke elmondta, hogy a kormány javaslata szerint a vasutasok jogosultak lennének igénybe venni az egyelőre állami központi közkórháznak nevezett intézmény szolgáltatásait, de ennek feltétel- rendszerét egyelőre nem látják. A másik javaslat az, hogy a vasutas biztosítottaknak elkülönült vasút-egészségügyi rendszert működtetnének; a jövőben a területi kórházakba csak térítés ellenében mehetnének. ■ É. S, Négy megyében már tombol az influenza „Megjelent az influenzajárvány A típusa Magyarországon, eddig négy megyében izolálták a betegséget” - jelentette be tegnap Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője. Eddig Baranya, Csongrád, Hajdú-Bihar és Vas megyében izolálták a járványt. Mintegy 22 ezer ember jelentkezett influenzás megbetegedéssel a háziorvosoknál, de további megbetegedések várhatók. Ócsai Lajos szerint az egész országon átsöprő tömeges megbetegedésekre nem kell számítani. A betegek 40 százaléka 15 év alatti gyermek, ezért az ÁNTSZ arra kéri az állampolgárokat, hogy védőoltással védekezzenek az influenza ellen. ■ É. S. Egy rendőr könnyebben megsebesült, amikor csütörtökön felrobbant a kezében egy egyelőre ismeretlen összetételű robbanószerkezet Pécsen. Máté Balázs Tegnap délelőtt futótűzként terjedt el az a - mint később kiderült, csak részben igaz - hír a baranyai megyeszékhelyen, hogy „felrobbant a pécsi rendőrség épületében egy a város rendőrkapitányának, Cserép Attilának címzett levélbomba”. A rendőrségen néhány óra erejéig szigorú hírzárlatot rendeltek el, majd később meggondolták magukat a vezetők, és sajtó- tájékoztatón számoltak be a történtekről. Sárközi Ferenc, Baranya megye rendőrfőkapitánya elmondta: csütörtökön reggel egy pécsi vállalkozó a háza udvarán egy nejlonszatyrot talált. A furcsa, feltehetően a kerítésen átdobott csomagban egy levél volt, amelyben ismeretlenek hárommillió forintot követeltek tőle. A zsarolók irományukhoz egy „gyufásskatulyánál nagyobb” méretű dobozt is mellékeitek azaz nem volt szó levélbombáról. A vállalkozó szemügyre vette a csomagot, és úgy vélte, az egy robbanószerkezet. Ezt követően fogta a pakkot, és bement vele a városi rendőrkapitányság épületébe, a panaszirodára. Sárközi Ferenc szerint ott a szabályoknak megfelelően eljárva a helyszínelő alosztály vezetője is szemrevételezte a csomagot, majd úgy döntött, hogy kiviszi az udvarra. Éppen óvatosan le akarta helyezni a földre, amikor a kezében felrobbant. A rendőrtiszt a kezén és az arcán szenvedett kisebb sérüléseket. A főkapitány szerint a bomba „egy-két petárda erejével volt egyenértékű”, ennek ellenére többen is megsérülhettek volna, ha mondjuk zárt térben lép működésbe a szerkezet. Az eszköz maradványait szakértők vizsgálják, így egyelőre nem tudni közelebbit róia. Lapunk úgy tudja, az üyen ügyekben szokásos eljárásnak megfelelően a nemzet- biztonsági hivatal is bekapcsolódott a szálak kibogozásába. Cserép Attila, Pécs rendőrkapitánya szerint a vállalkozó a rendőrség portáján azt mondta, őt keresi - talán ezzel is magyarázható, hogy az a hír terjedt el, hogy ő lett volna a célpont. A hatóság zsarolás és robbanóanyaggal való visszaélés gyanúja miatt indított eljárást, többet nem közöltek. Ha a tettesek rendőrkézre kerülnek, zsarolásért ötéves szabadságvesztést kaphatnak, ha sikerül rájuk bizonyítani a robbanóanyaggal való visszaélést is, nyolc évet is börtönben tölthetnek. Az eset tanulságairól szólva a főkapitány kifejtette: hiba volt, hogy a vállalkozó „összefogdos- ta és megmozgatta a csomagot”, ugyanis ilyen helyzetben az lett volna a leghelyesebb, ha azonnal értesíti a rendőrséget. A megyei rendőr-főkapitányság ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a tettesek kézre kerítése érdekében. Vagyonvédelmi cégek egyébiránt levélbomba-detektáló készüléket is forgalmaznak, amely- lyel leveleket, csomagokat lehet ellenőrizni, és képes kiszűrni a robbanószerkezeteket. A berendezés mintegy nyolcszázezer forintért beszerezhető. Tudomásunk szerint kormányzati intézmények egy részében alkalmazzák a bombadetektort, azonban a rendőrségen nem rendszeresítették az eszközt. KÜLFÖLD Blair belebukhat a korrupciós botrányba őrizetbe vette a brit rendőrség Lord Levy munkáspárti politikust, a kormányfő bizalmasát, s másodszorra is kihallgatták Tony Blair miniszterelnököt. Levyt annak kapcsán tartóztatták le, hogy munkáspárti politikusok nagy összegekért nemesi címekkel jutalmaztak brit mágnásokat Dobolyi Alexandra az év legjobb EP-képviselője A MAGYAR európai parlamenti (EP) képviselők közül a szocialista Dobolyi Alexandrát választotta 2006- ban a legjobbnak a genfi székhelyű European League nonprofit szervezet. Tel-Avivban tárgyalt tegnap Göncz Kinga A kétoldalú együttműködés fejlesztéséről és a közel- keleti válságokról tárgyalt Izraelben Göncz Kinga külügyminiszter Dalia Itzikkal, a kneszet elnökével és Cipi Livni külügyminiszterrel. Szóba került a háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor ügye is. A külügyminiszter Izraelben járt Újabb mérgezés Oroszországban? kis ételmérgezésnek minősítették az orosz hatóságok Luzius Wildhabernek, az Emberi Jogok Európai Bírósága most távozott elnökének októberi rosszullétét. Wildhaber moszkvai látogatása után két nappal ösz- szeesett, orvosai súlyos mérgezési tüneteket diagnosztizáltak nála. @ további hírek: www.reggel.hu A feladók: anarchisták és idegengyűlölők levélbombával először 1904-ben Svédországban próbálkoztak. Igazi mesterei jóval később működtek: Theodore Kaczynski, a Unabom- ber, a hetvenes évek végétől majdnem két évtizeden át küldözgette anarchista üzeneteket és robbanóanyagokat tartalmazó leveleit Amerikában. Három címzettje meghalt, 23 megsebesült. A MA ÉLETFOGYTIGLANI büntetését töltő Unabombernél is véresebb Franz Fuchs mérlege. Az osztrák idegengyűlölő 1993-1997 között 25 levelet küldött ellenségeinek. Négyet megölt, tizenötnek, köztük Helmut Zilknek, Bécs akkori polgármesterének, akinek bal keze roncsolódott, okozott súlyos sérülést. 1997-ben egy levélbombával próbált saját életének is véget vetni, ám csak a két kezét veszítette el. Három évvel később cellájában felakasztotta magát. Magyarok a vatikáni lista élén egyház Erdő Pétert Európa legbefolyásosabb katolikusának tartják Koszovótól függhet Martti Ahtisaari Nobel-békedíja Két magyar is helyet kapott a katolikus egyház életének legjelentősebb személyiségei között 2006-ban. Az Inside the Vatican (A Vatikánon belül) című magazin értékelésében Erdő Péter bíboros a negyedik, míg Habsburg Ottó a nyolcadik helyen végzett. A lap a lista első helyére a modern kereszténység mártírjait sorolta, akik hitük miatt szenvednek üldöztetést. Valószínűleg azon 8 millió kínai hívő előtt tisztelegtek, akikről XVI. Benedek pápa is megemlékezett. „Ki napjaink első számú katolikus vezetője Európában?” - teszi fel a kérdést a lap, s válaszában hazánk prímását, a lista negyedik helyére sorolt Erdő Péter bíborost jelöli meg. A vezetőt tavaly októberben az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa elnökének választották öt évre. A lap az európai katolicizmus kulcs- fontosságú embereként méltatja, aki a földrész posztkommunista régiójából folytatja az egyház megújítását. „A katolikus Európa jövőbeli kihívásaira senki nem adja meg jobban a választ, mint ő” - írja a folyóirat Habsburg Ottóról. A kétezer éves értékek megőrzésének szimbólumaként jellemzi a lap az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó császárának fiát, aki egész életében hitt és dolgozott a békés, reményteli, katolikus jövőért. ■ Erdő Péter a lap szerint az európai katolicizmus kulcsfontosságú embere Éjfélkor lezárult a 2007. évi Nobel-békedíjra jelölés. Az egyik legtöbb szavazatot a hírek szerint A1 Gore volt amerikai al- elnök kapta, aki Kellemetlen igazság című filmjével a globális felmelegedés ellen harcol. A békedíjról döntő bizottság az elmúlt években több meglepetést okozott: tavaly például Muhammad Junusz, a mikro- hiteleket kínáló bangladesi Grameen Bank alapítója kapta meg a díjat. Idén eséllyel indulhat több ellenzéki aktivista. Ilyen az orosz Ligyija Juszupova, a kínai ujgur kisebbség jogaiért küzdő Rebija Kadír vagy a vietnami buddhista szerzetes, Thich Quang Do. Mivel az idei lesz az utolsó békedíj a 2008-as pekingi olimpia előtt, Rebija Kadír esélyes lehet, ha a bizottság fel akarja hívni a figyelmet az emberi jogok kínai helyzetére. Mindegyiküknél ismertebb azonban Martti Ahtisaari. A 69 éves volt finn elnök nagy érdemeket szerzett válsághelyzetek megoldásában. Ahtisaarinak most az ENSZ főtárgyalójaként el kell fogadtatnia koszovói béketervét az albánokkal és a szerbekkel is. A tervet ma adja át a belgrádi és a pristinai vezetésnek. ■ ■ Egy kínai aktivista is esélyes lehet a díjra.