Tolnai Népújság, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-14 / 38. szám
2 HÍRSÁV A tervekről és az árakról egyeztettek dombóvár - Mire a pályázati kiírások megjelennek konkrét tervekkel kell rendelkezni, ebben szerencsére jól áll Dombóvár - mondta el Szabó Loránd polgármester a keddi térségi területfejlesztő értekezleten. A város és a kistérség településfejlesztéssel foglalkozó szakemberei egyeztettek azokról a tervekről, amelyekhez állami és európai uniós támogatást remélnek, (tgy) Kisebb lesz a hiány az eddig előre jelzettnél dunaszentgyörgy A korábban számolt 38 milliós működési hiányból 14 millió maradt - mondta Hencze Sándor polgármester. Elkészült a költségvetési előterjesztés, ami megnyugtatóbb adatokat tartalmaz, mint ami az év elején mutatkozott. A képviselő-testület csütörtökön tárgyal az idei büdzséről az első fordulóban. (vt) Új oktatási módszerrel ismerkedtek a képviselők öcsény A képviselőknek és a tantestület tagjainak mutatták be az őcsényi iskolában azokat a multimédiás táblákat, amelyeket pályázaton nyertek. Ősze Józsefné igazgató elmondta, a programot a következő tanévben is folytatnák. Az eszközöket egyelőre az első és ötödik osztályban használják, de még két osztályt bevonnának, (bk) Jaksa Jánosné a bemutatóórán Adományból vettek új padokat, székeket kocsola Egy helyi magán- személy, Csató István segítségével vásároltak padokat az elsősök osztálytermébe a kocsolai általános iskolában, tudtuk meg Szabadosné Mercz Teréz igazgatótól. A 150 ezer forintos adományt az iskola még kiegészítette, így sikerült székeket is vásárolni. (tgy) Ügyfélfogadási szünet a rendőrkapitányságon szekszárd Február 16-án szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályán technikai okok miatt. A rendőrség a lakosság szíves megértését kéri. A szünet után legközelebb hétfőn reggel nyolc órától fél tizenkettőig várják az ügyfeleket, (sv) @ további hírek: WWW.TOLNAINEFUJSAG.IHJ DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. FEBRUÁR 14., SZERDA Ma a betegfelvételhez szükséges anyagokat átviszik a kórház főépületébe. Császár Gabriellánál sokan érdeklődtek, hogyan kell majd fizetni a vizitdíjat A szűrőprogramoké a jövő kórház Várhatóan naponta hat-hétszáz beteg fizet majd vizitdíjat Szűrésekkel foglalkozó egészségközpontot tervez a dombóvári kórház. Az intézmény felkészült a vizitdíj beszedésére. Tulézi György dombóvár Rövidesen kihirdeti az egészségügyi miniszter az ágyszámokról szóló rendeletet. Bár ez még nem hivatalos, a dombóvári kórháznál már a jövőt tervezik. Az újabb szakmai program a későbbi beruházásokat alapozhatja meg. El kell azt is dönteni rövidesen, hogy a nővérszálló vagy a szakellátást végző intézet tetején tetőtér-beépítéssel úgynevezett prevenciós egészségügyi szűrőállomást építsenek ki. Ettől Szabó Loránd, a város polgármestere személy szerint is sokat vár. Ebben az évben elindítja az önkormányzat a város egészségügyi programját. A megelőzés az egyik legfontosabb kérdés az egészségügyben, hiszen viszonylag olcsón, jó hozzáállással, akciókkal szép eredményeket lehet elérni. Ezért az önkormányzat mindent meg fog tenni, hogy a dombóváriak érezzék azt, hogy mennyire fontos ez. Ezért is szeretnék ezt a programot, talán modellértékűén is elindítani Dombóváron.. A kórházat működtető Szent Lukács Egészségügyi Kht. ügyvezetője, dr. Kerekes László elmondta, az egészségközponttal a járóbeteg-ellátást is korszerűsíteni szeretnék. A fő hangsúlyt ebben az esetben a szűrésre és a megelőzésre helyeznék. Bár ezeket az állam még nem finanszírozza, ám előbb-utóbb fel kell majd vállalni valakinek. Kiemelt szerepet kapna a daganatos, szív- és érrendszeri betegségek szűrése, a mentálhigiénés problémák kezelése. Éppen ezért egy szakmai csapat látná el a feladatokat diatetikussal, gyógytornásszal, pszichológussal, védőnővel együtt. Mivel ez a működési terület egészét magában foglalná, a kistérség háziorvosaival is együttműködnének. Ugyanilyen egészségközpont lehet a Tamási kistérségben is, miután a tamási rendelőintézetet is a dombóvári kórház működteti. Az egészségközpont a járóbetegellátást segítené. A 300 forintos napidíjat is a kórházban kell fizetni A NAPI TÉRÍTÉSI díjat a betegeknek utólag kell majd fizetniük az elbocsátásuk előtt Ennek mértéke háromszáz jbrint naponként, és az osztályokon tudják rendezni majd a számlát a páciensek. Ami fontos, hogy a felvétel és az elbocsátás napjára is ki kell fizetni a napidíjat, de csak húsz napra egy évben. Azt, hogy ezt már kifizette a beteg, magának kelt igazolni Ezért a nyugtákat, számlákat meg kell őrizni, hiszen ezzel tudja majd bizonyítani, hogy a húsz napra már befizette a napidíjat Sokkal sürgetőbb feladata is van azonban az egészségügyi intézménynek. Csütörtöktől kell ugyanis fizetni a vizitdíjat, amelynek beszedésére már felkészült a kórház. Nagy Béla gazdasági igazgató elmondta, erre a célra a kórház központi épületében alakítottak ki helyet, és csütörtöktől a járóbeteg-szakrendelésre érkezőknek is itt kell bejelentkezni. Először kifizeti a beteg a vizitdíjat, bejelentkezik, majd ezután mehet a szakrendelőbe. Kezdetben készpénzben tudják fogadni a vizitdíjat. A beteg viszi magával a nyugtát, amelyet a szakorvos fog igazolni. Ha az ellátás közben kiderül, hogy nem kellett volna vizitdíjat fizetnie a betegnek, a pénzt visszaadják. A kórház mindegyik telephelyét ideszámítva összesen mintegy hat-hétszáz olyan betegre számítanak naponta, akiknek vizitdíjat kell fizetniük. Természetesen kifüggesztik az információs pultnál, hogy kinek kell és kinek nem kell díjat fizetni. A kerékpárút tervezésére nyert támogatást a falu kaposszekcső Még ebben az évben pályázik az önkormányzat a kerékpárút építésének második ütemére. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kiírásán hatszázezer forintos támogatást nyert az önkormányzat a terveztetésre - tudtuk meg dr. Kovács Ildikó körjegyzőtől. A Hid-Rosz Kft. február 20-ra készíti el a beruházás terveit, s még idén szeretnék folytatni a kerékpárút építését Kaposszekcsőn. A falu és á Liget lakótelep közötti szakaszt tavaly nyáron adták át. Az 1628 méteres út megépítése huszonhárommillió forintba került, melyhez a Dél-dunántúli Területfejlesztési Tanács adott közel tizenhétmillió forintos támogatást. Már akkor sokan hiányolták a lakótelep és a Szőlőhegyi elágazó közötti szakaszon a kerékpárutat. A nagy forgalmú főúton sokan közlekednek kerékpárral, ezért is lenne sürgős feladat az 1100 méteres szakasz megépítése. Ezzel Kaposszekcső és Gunaras között végig kerekezhetnének a biciklisek. ■ Gy. T. Megválasztotta a körjegyzőt a két képviselő-testület kapospula Körjegyzőt választott Kapospula és Attala képviselőtestülete. A pályázók közül a képviselők Fülöpné dr. Bittó Ágnesnek szavaztak bizalmat, aki március elsejétől látja el a jegyzői feladatokat - tudtuk meg Markovits Gézától, Kapospula polgármesterétől. Ugyanettől az időponttól alakul meg a két falu körjegyzősége, amelynek Kapospula lesz a központja. A két település kapcsolata nem új keletű, hiszen az 1940-es években körjegyzőségi épületnek készült a mai polgármesteri hivatal Attalán. Az önkormányzatiság kezdetével viszont mindegyik faluban önállóan működött a polgármesteri hivatal. A korábbi együttműködés idején Attala volt a központ, ez változni fog március 1-jétől. Az ügyfélfogadás rendjéről és a fennmaradó fontos kérdésekről még zajlanak az egyeztetések, de Markovits Géza kiemelte, mindkét falu költségeket takarít meg az együttműködéssel. ■ Gy. U. HIRDETÉS ■SPiiL 1 WÉ mmm i ■ m J| Kerékre szerelt téli gumi és testre szabott kedvezmények együtt 360 000 - 575 000 Ft értékben Suzuki Hirt Autószalon - Egy tartós kapcsolat! HIRT AUTÓ KFT Tamási, Vasút u. 1-3. tel: 74/573-923 Kaposvár, Kond vezér u. 2. tel: 82/515-555 Szabad út a présházakhoz partfal Vis maior támogatást kaptak a helyreállításra döbrököz Elkészült a Homoki horhó helyreállítása a településen. Az elmúlt napok csapadékos időjárása ellenére most nem okozott gondot a hétvégi házak megközelítése. Az önkormányzat közel tízmillió forintot költött a horhos partfalának helyreállítására. A település a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács vis maior pályázatán nyert két és fél millió forintot a munkához, valamint a Belügyminisztérium vis maior tartalékkeretéből is kapott hét és fél millió forintos támogatású A képviselő-testület a Kapos- Koppányvölgyi Vízi Társulatot bízta meg a kivitelezéssel. A sok csapadék, a fagyás és olvadás miatt tavaly tavasszal nagy mennyiségű lösz és homok csúszott a belterületi útra. Ezt az ön- kormányzat akkor elszállíttatta, mivel a présházakat és a hétvégi házakat csak ezen az úton tudják megközelíteni a tulajdonosok. Megerősítették a támfalat és csökkentették a horhó lejtését is. Több mint százötven méteres szakaszon betonoztak is, hiszen itt szilárd burkolatú, betonvápás úton közlekedhetnek a döb- rököziek. A hétvégi házak tulajdonosai azt szeretnék, ha további szakaszokon is elkészülne a szilárd burkolatú út. Ennek a lehetőségeit most keresi az önkormányzat - tudtuk meg Szili Lajosné polgár- mestertől. ■ T. Gy. Szili Lajosné r « * i