Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-08 / 6. szám
2007. JANUÁR 8.. HÉTFŐ Idénycsúcsot ért el a Dombóvár kosárlabda Hartvich, Forbes, Thomas és DeGroat is remekelt a kecskemétiek ellen Idénycsúcsot jelentő 113 ponttal terhelte meg az Univer KSE kosarát a Dombóvár KC a férfi kosárlabda NB I szombati alsóházi találkozóján. Rónai Gábor Remek győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit a DKC a 2007-es év nyitányán. Kis Attila tanítványai a tavalyi kupagyőztes Kecskemétet 113-88-ra verték meg. A siker annak ellenére bravúr kategóriába sorolható, hogy az alföldiek nem remekelnek idén, azzal azonban mindenki tisztában van, hogy kerete alapján sokkal többre hivatott Meszlényi Róbert alakulata. Ezért is értékes a diadal, no meg azért is, mert kitűnő játékkal érte el azt a Dombóvár. A 113 ponttal idénycsúcsot állítottak fel Forbesék - az eddigi rekordot a PVSK tartotta, amely 111-et dobott a Debrecennek -, sőt, a 68 százalékos mezőnybeli dobóteljesítményükkel is az egyik legjobbat nyújtották az idényben. A csata hőse nem a népes légióskontingens egyike volt, hanem Hartvich Tamás. A 32 éves, kereken két méter magas erőcsatár parádés produkcióval rukkolt elő, 14 kísérletéből 13 landolt a gyűrűben, ami 93 százalékos indexet eredményezett. Hartvich hibátlanul dobta a büntetőket (6/6) és a triplákat (2/2), és a dupláknál is csak egyet rontott el 12 kísérletéből, így végül 34 ponttal (!) zárta a találkozót. Az elmúlt idényben Szolnokon kosarazó magasember élete egyik legjobbját nyújtotta, így hiába remekelt a túloldalon a lengyel óriás, Miroslaw Lopatka, aki 33 pontot szerzett, esélytelen volt a vendégcsapat. Hartvich mellett Duke-Germay- ne Forbes volt a hazaiak másik hőse. A 2004/2005-ös szezonban a Gunaras KC-t egyszer már erősítő 26 éves amerikai irányító visszatéréséből már eddig is sokat profitált a DKC, a kecskemétiek ellen is jól jött az Duke-Germayne Forbes a szorult helyzetekben is megtalálta a gyűrűhöz vezető utat. A dombóváriak irányítója úgy zárta 24 ponttal az Univer elleni összecsapást, hogy hétszer a triplavonalon túlról talált be a gyűrűbe általa szerzett 24 pont, közte a 7 tripla, amely már magában 21- et ért. Nagyon jól játszott a lengyel Grzegorz Kukielka is, aki 80 százalékkal célzott mezőnyből, s kereken 20 pontot tett bele a közösbe. Ha nem lenne elég, akkor adalékul még any- nyit: lermaine Thomas 75, DeGroat pedig 67 százalékos pontossággal tüzelt, előbbi 15, utóbbi pedig 11 ponttal zárta a meccset. A Dombóvár sikerével 5/7-re módosította a győze- lem/vereség mutatóját, amivel megerősítette 10. helyét a pont- vadászatban. Ha így folytatják Kis Attila tanítványai, a bajnokság végén ott lehetnek a nyolcban. Nagy dolog lenne, még akkor is, ha néhány szurkoló a csarnokból kifelé jövet már valami aranyat emlegetett... Tizennégy DKC-tripla DOMBÓVÁR KC-UNIVER KSE 113-88 (33-27, 33-25, 28-16, 19-20). Dombóvár, 1000 néző. V: dr. Víg, Hegedűs, Makovsky. DOMBÓVÁR: FORBES (24/21), THOMAS (15/6), Deák (2), HARTVICH (34/6), Metelski (3). CSERE: KUKIELKA (20/3), DEGROAT (11/6), Balogh (-), Tömösváry (2), Szilágyi (2). EDZŐ: Kis Attila. UNIVER KSE: Adams (2), Radovanovics (13), CELEJ (10/6), MCCLENDON (14/3), LOPATKA (33/6). CSERE: Soós (3), Csaplár-Nagy E. (1), Tóth P. (6), Vida (2), Halmai (4), Csorvási (-). edző: Meszlényi Róbert. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 2. perc: 6-1, 5. p.: 16-10, 8. p.: 27-20, 13. p.: 46-36, 19. p.: 66-48, 26. p.: 86-67, 32. p.: 96-68, 36. p.: 100-68. KIPONTOZÓDOTT: SoÓS (28.). kis ATTILA: - Nagyon jól játszottunk, ekkora különbséggel is megérdemelten nyertünk. Örülök, hogy így kezdtük az évet meszlényi Róbert: - A dombóváriak klasszis teljesítményt nyújtottak, mi pedig asszisztáltunk. Gyengén védekeztünk, ezt könyörtelenül megbüntették a nagyon jól játszó hazaiak. Izgalmas hajrában őrizte meg előnyét az Atom kosárlabda Érdemes volt várni Jure Balazic felépülésére, a szlovén az egyik legjobb volt ’ FÉRFI KOSÁRLABDA NB I. LAMI- VÉD KÖRMEND-ATOMERŐMŰ SE 64-68. (10-20, 17-17, 13-12, 24-19). Körmend, 2000 néző. KÖRMEND: LESLIE (16/6), FODOR G. (15), Ledoux (-), Muja- novic (-), GRGAT (21). csere: Fodor M. (10/3), Ferencz (-), Vavra P. (2). edző: Sabáli Balázs. ASE: Mészáros Z. (9), WALTERS (19/3), Kiss Zs. (5/3), Zúzák (6/3), Czigler (10). csere: BALAZIC (15), Grizzard (1), Horváth Z. (3), Lőrincz (-). edző: Zsoldos András. kipontozódott: Czigler (36.), Mujanovic (37.), Fodor M. (40.), Grgat (40.). Mindkét csapat idegesen kezdett, azzal a különbséggel, hogy a paksiak rendre betaláltak: Czigler, Walters és Zúzák is eredményes volt (0-9). A Körmend az ötödik percben szerezte első kosarát Grgat révén, de az Atom továbbra is uralta a meccset, jó játékkal növelte előnyét. A vasiaknál az amerikai Leslie igyekezett tartani a lépést - kevés sikerrel. A második tíz percben kiegyenlített lett a játék, Fodor Gergely vette vállára csapatát, de a csereként beállt Balazic is betalált, így tartotta tízpontos előnyét a Paks (16. p.: 21-31). A nagyszünetet követően Walters szinte minden kísérlete kosárban landolt, így 17 pont lett az előny (26. p: 29-46). Sabáli Balázs időkérésMark Walters jól célzott, 19 pontjával az ASE legeredményesebbje volt sei próbálta meg felrázni tanítványait, a Körmend 9 pontra felzárkózott. Az izgalmas utolsó felvonásban a Fodor testvérek vezetésével a 34. percre két pontra feljöttek a hazaiak (49-51), ami nem meglepő, hiszen az ASE négy percig nem talált be. A hajrában a Körmend mindent megtett az egyenlítésért, de a nagy erőlködésük nem vezetett eredményre. A véghajrában büntetőpárbajt vívtak a felek, amelyből az ASE jött ki jobban, így egy harcos meccset nyert meg. Zsoldos András: - Régen nyertünk ilyen biztosan a Körmend ellen az alapszakaszban. ■ Schmidt Ferenc Az alpesi sí királya búcsút int a lejtőknek alpesi sí Kjéül Andre Aamodt, mindén idők legeredményesebb alpesi sízője bejelentette visszavonulását. Aamodt a jelenlegi szezont még végig akarta versenyezni, de mostani bejelentésével véget vetett a találgatásoknak. Aamodt az alpesi sí emblemaükus figurája, hiszen az ötkarikás játékokon és a vébéken is egyedülálló éremkollekcióra tett szert. Négy aranyérme mellé két- két ezüst- és bronzérmet is nyert az olimpiákon, eddigi vb-szereplései után pedig összesen 5 arany-, négy ezüst-, és három bronzérem került a vitrinjébe. Rónáidét és Cassanótis átadólistára tette a Real LABDARÚGÁS Az As CÍmŰ sportláp vasárnapi száma szerint a Real Madrid két labdarúgóját, Ronaldót és Antonio Cassanót is átadólistára tette. A lap úgy tudja, hogy a madridiak az AC Milánnak ajánlották fel a két támadót, de az olasz klub elutasította a megkeresést. Fabio Capello az As szerint szombaton titokban találkozott a klub vezetőivel és kijelentette: számára van Nistelrooy az első számú támadó, ráadásul az argentin Higuain érkezése miatt nem lenne kifogása Ronaldo és Cassano távozása ellen. Léké Péter a négy közé jutott a rapid Világkupán sakk Lékó Péter bejutott a legjobb négy közé az Odesz- szában zajló, 136 ezer dollár összdíjazású első sakk rapid Világkupán, miután a negyeddöntőben 2-0-ra nyert az orosz Szergej Rublevszkij ellen. Az élő-pontszámok alapján a 16 meghívott közül az ukrán Vaszilij ivan- csuk (2750) mögött második magyar nagymester (2749) a viadal honlapja szerint a Boris Gelfand (izraeli)-Alexei Shirov (spanyol) párharc továbbjutójával játszik majd a hétfői elődöntőben. A Világkupa győztese 40 ezer dollárral gazdagodik. A MU új szerzeménye máris felavatta Királyt labdarúgás A Király Gáborral felálló Aston Villa 2-1-es vereséget szenvedett a Manchester United otthonában az angol labdarúgó FA Kupa 3. fordulójában. A hazaiak győztes találata a 91. percben született, amikor a norvég Öle Gunnar Solskjaer lövése után a labda a magyar kapus hóna alatt csúszott a kapuba. A Vörös Ördögöknél először lépett pályára a svéd Henrik Larsson és rögtön góllal mutatkozott be az Old Trafford közönsége előtt. @ TOVÁBBI SPORTHÍREK: www.tolnadjepujsag.hu