Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-30 / 25. szám
2 Tizenhat évig volt körzeti megbízott értény Nyugdíjba vonult Szűrös Géza zászlós, aki tizenhat évig volt Értény, Nagykónyi és Koppányszántó körzeti megbízottja - tudtuk meg Máj Zoltán polgármestertől. Szombaton rendőrkollégái búcsúztatták el társukat, aki helyett rövidesen új körzeti megbízott dolgozik majd a településeken. (így) Tánccal, mulatsággal ünnepelték a jubileumot györköny Nemrégiben ünnepelte alapításának tizedik évfordulóját a Györkönyi Hagyományőrző Egyesület Szombaton tartottak táncos estet a születésnap alkalmából. A művelődési házban rendezett bátyus bálon az egyesület táncosai is felléptek, (vt) Saját erőből szépítette az önkormányzat a temetőt harc Saját erőből, mintegy százezer forintból tisztíttatta meg az önkormányzat a település temetőjét, valamint annak környékét - mondta Bóni Zoltán polgármester. Kulturált környezetet alakítottak ki, s egy parkolót is létrehoztak, ahol hatvan személyautó elfér, (rt) Táncolni is tanulhattak a disznótor vendégei Paks Zenés, táncos disznótort tartottak a hétvégén Gyapán. Kun Szilárd testnevelő tanár több népzenei koncertet szervezett már Pakson. Most ezt egy hagyományos disznótorral is megtoldotta. A Gyafix étteremben közel százan gyűltek össze, Hatala Ferenc böllér vezérletével tucatnyian sürgölődtek a konyhában. A program táncházzal zárult, (vt) A disznótor áldozata Idén is meghívót kaptak a Bartina legkisebbjei szekszárd A szekszárdi Bartina Néptáncegyesület gyermekcsoportja vastapsot kapott vasárnap a budapesti Erkel Színházban. A csapat egyike volt annak a 14 tánccsoportnak, mely felléphetett az országos gyermektánc antológián, (bk) ADÓJA 1%-ÁVAL kérjük, támogassa az „Iskola a Fenyves alján” Alapítványt, (Tamási, Fő u. 1.) amely a német nemzetiségi | nyelvet tanulók külföldi nyelvgyakorlását, a nyelvoktatás feltételeinek javítását szolgálja. Adószám: 18852699-1-17. Segítségét tisztelettel köszönjük. TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JANUÁR 30., KEDD Nagy Ferenc (balról), Pálinkás Klára, Gulyás Róbert és Traubinger Zoltán a felújított tamási művelődési házban. Még várniuk kell az átadásra Kudarcba fulladt az átadás felújítás Másodjára sem vették át a kivitelezőtől a központot Tegnap másodszor is nekifutottak a felek a felújított művelődési ház műszaki átadásának, de most sem sikerült. A legjobb esetben még a héten pont kerülhet az ügy végére. Tulézi György tamási Elkezdődött, de nem fejeződött be. Ez igaz a felújítás egész történetére, hiszen hétfőn ismét elkezdődött a műszaki átadás, amely nem fejeződött be. - Vannak jogi kérdések, amiket tisztázni kell, és abban is vitatkoznak még a felek, hogy használható állapotban van az épület vagy sem - mondta el lapunknak dr. Schutzbach Ferenc, Tamási város címzetes főjegyzője. Először, még decemberben sikertelen volt az átadás, amely után ismét elkezdődött a folyamat, amelyet most sem sikerült lezárni. Várhatóan azonban ezen a héten folytatódnak a tárgyalások az ön- kormányzat és a generál kivitelező Royal-Bau Zrt. képviselői köbelecska Az ország legjobban működő szociális fóldprogram modelljei közé sorolják a belecskait. A Szociális és Családügyi Minisztérium egy kiadványban ismertet hat példaértékű földprogramot, s ebben szerepel a Tolna megyei település is. A községben már kilenc éve működik a program. A község polgár- mestere, dr. Jakab Róbert elmondta, a siker egyik titka a rengeteg munka. A másik pedig az, hogy ha az önkormányzat elő tudja teremteni a közhasznú munka önerejét az így foglalkoztatott dolgozókkal, egymillió forintos hasznot is tudnak termelzött. Ha ott sikerül lezárni az ügyet rövidesen átadásra kerülhet az épület, ám ha mégsem sikerül megállapodni hosszú ideig elhúzódhat az egyeztetés. Az önkormányzat már így is számít kötbérre, hiszen a decemberi sikertelen átadás megalapozza ebbéli igényüket. Azt, hogy ez milyen mértékű lesz, egyelőre nem tudják, hiszen itt is befolyásoló tényező a csütörtöki tárgyalás - tette hozzá dr. Schutzbach Ferenc. Az eredeti szerződéses átadási határidő egyébként szeptember tizenötödike lett volna, ám a ni egy hektár termőföldön. A kiadványban azért is emelték ki a belecskai modellt, mert önfenntartóvá vált az évek során. A kezdeti fél helyett ma már huszonhét hektáron termelnek zöldségeket és kézi munka igényes gyümölcsöket. Rövidesen megkötik a szerződést a Kecskeméti Vetőmagkutató Zrt.-vel az idei megrendelésekről. A cég több éve vásárol paprika és paradicsom vetőmagot Belecskáról, így biztos bevételhez jut a földprogramot működtető Belecskai Községüzemeltetési Kht. A többi gyümölcsöt és zöldséget pedig a piacon értékesítik. «T. Gy. Royal-Bau november tizenötödikére módosíttatta azt. Az ön- kormányzat igent mondott a kivitelező cég megkeresésére, s két hónappal kitolták a határidőt. November tizenötödikén a cég készre jelentette a felújítást, és megkezdődött a műszaki átadás. Ezt azonban le kellett állítani, hiszen nem volt olyan állapotban az épület, hogy használatba lehessen venni. A közel háromszázmillió forintba kerülő munkákra tízszázalékos önerő mellett címzett állami támogatást kapott az önkormányzat. Az épület terveit a keszőhidegkút Rövidesen elkészül a művelődési ház és a könyvtár felújítása. Az önkormányzat a megyei területfejlesztési tanácstól kapott több mint 2,5 millió forintos támogatást. - Az épület nagyon rossz állapotba került az elmúlt években, a nyílászárók már használhatatlanok voltak, és állandó volt a felázás is - mondta Nagy Aranka polgármester. A régi, elöregedett nyílászárókat kicserélték, ami megtakarítást jelenthet majd az épület fűtésénél. Elkészült a homlokzat teljes felújítása és a tetőszerkezetjavítása is. Várhatóan tavasz elején vehetik birtokba Solart 3D tervezőiroda munkatársai, Gulyás Róbert és Hódosi László készítették. Az intézmény munkatársai jelenleg mostoha körülmények között dolgoznak, szűkös helyen, az óvoda udvarán van az irodájuk. A csoportok több helyen gyakorolnak. Egyik részük a tejüzemben, ahol az év végén lejár a bérleti szerződés. Másik részük a Forrás Áruház tetőterében. Állandó rohanásból áll a művelődési ház munkatársainak napja, igaz addig sem zavarják egymás munkáját a szűkös irodában. Az intézmény igazgatója, Pálinkás Klára elmondta, a funkciójának meg fog felelni az épület, csak végre költözhessenek már be. Ha szólnak, abban a pillanatban elkezdik a pakolást, és minden felszerelésüket visszaviszik a művelődési házba. Az igazgatónő Szerint körülbelül két hét kell majd ahhoz, hogy belakják a felújított épületet. A csoportok is ugrásra készen várják már a visszaköltö- zést, hiszen szétszórt helyeken gyakorolnak, és szeretnének már a saját helyükön készülni. a helyiek a felújított művelődési házat. Ezzel egyidőben a könyvtár felújítása is folyamatban van. Kijavították a belső vakolatokat, kész a festés és mázolás is. A nyílászárók cseréjére nem volt lehetőség, viszont ezeket is kijavították. A javítás költségeit az önkormányzat állta. A tamási könyvtár közreműködésével pályáztak a mozgókönyvtári szolgáltatás működtetésére. Az itt kapott közel 300 ezer forintot bútorok és számítógép vásárlására fordították. Amíg elkészül a könyvtár, ideiglenes helyiségben működik a mozgókönyvtári szolgáltatás a községben. «Gy. T. Uj mikrobuszhoz keresi a forrást az önkormányzat udvari Ha a motorját tekintjük, akkor nincs baj az udvari önkormányzat falugondnoki szolgálatának mikrobuszával. A jármű szépen megy, eljut a nehezen megközelíthető helyekre is. Peszt Attila polgármester ugyanakkor úgy látja: ezt a hatszemélyes autót már kinőtte a település. - Miután van rá lehetőség, pályázatot adunk be arra, hogy a meglévő mikro- buszunkat nagyobbra, kilenc- személyesre cseréljük. Ha sikerrel járunk, ősztől már nem öt, hanem nyolc személyt - időseket, betegeket, gyerekeket - szállíthatunk egy fordulóval haza, avagy az orvoshoz, illetve a logopédiára. A polgármester hozzátette: nemcsak ennek, hanem valamennyi autónak - és természetesen a gyalogosoknak is - hasznos lenne, ha sikerülne forrást szerezni a belterületi földutak felújítására is. Ezt is tervezi az ön- kormányzat. Udvari útjainak mintegy harmada jelenleg is földút, ez a tény egy-egy kiadós felhőszakadás alkalmával komoly hátrányokat okoz. ■ Á. Sz. Március kilencig leh$t jelentkezni az O.K.O.R.-re tamási Már nevezhetnek a tamási fiatalok az idei Ö.K.Ö.R.-re - tudtuk meg a város honlapjáról. Az Örömködő Középiskolások Rendezvényét 2 évente rendezik meg, idén április 28-29. az időpont Huszonnégy órán át változatos feladatokban mérik össze tudásukat a csapatok. Az Ö.K.Ö.R. már Tamási védjegyévé vált A játékra 13-23 év közötti fiatalok jelentkezhetnek. Négy csapat egyenként 35 versenyzővel indulhat. Kitétel, hogy mindegyik gárdában legalább öt tag felsőfokú oktatási intézmény hallgatója legyen, vagy már diplomával rendelkezzen. Jelentkezni a művelődési ház munkatársainál lehet március 9-ig. «I. Gy. Milliókat hoztak a pályázatok az üres kasszába tolnanémedi Anyagi szempontból rosszul kezdte a tavalyi évet Tolnanémedi önkormányzata. A település ugyanis 25 millió forintos hiányt volt kénytelen elkönyvelni. Ennek ellenére az esztendő végére mégis sikerült megteremteni a pénzügyi egyensúlyt. - Mindezt annak köszönhetjük, hogy sok megyei és regionális pályázaton indultunk és nyertünk is - adott magyarázatot Miklós Lajos polgármester. - Tavaly 27 millió forint értékben végeztünk felújítást, ennek eredménye látható az iskolán, az orvosi rendelőn és a polgármesteri hivatalon is. Ugyancsak pályázatok révén foglalkoztattunk helybelieket, mint közmunkásokat. Jelenleg is húsz személy dolgozik az önkormányzatnál egy 20 milliós, egyéves időtartamú pályázatnak köszönhetően. A polgármester a közeljövő tervei között említette az ivóvíz minőségének javítását Ez egy idevágó programhoz kapcsolódva valósítható meg. A hét közepén pedig a szennyvízcsatornázás lehetőségeiről tárgyal. ■ Sz. Á. Szebb, tágasabb és praktikusabb az átalakított ház A FELÚJÍTÁS SORÁN több mint ötszáz négyzetméterrel bővül az épület alapterülete. A földszinti nagyterem befogadó képessége százhúsz fő körüli lesz. Újdonság, hogy két páholy is lesz a nézőtéren, és a színpad alapterülete is nagyobb lett. Az emeleten három klubszobát, egy balett-termet, galériát, mosdókat és két irodát alakítottak ki. Az új épület több funkciót tölt majd be, a galérián szeremék megrendezni majd a kiállításokat és megmarad a mozi is. A színpad beépített hangosítást kapott, és szabályozható lett a nézőtér világítása is. Példaként áll Belecska a minisztérium könyvében Egy csapásra két legyet ütnek Keszőhidegkúton ■ A belecskai földprogram önfenntartó. ■ Nincs pénz a könyvtárablakok cseréjére. t » 4 >