Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-29 / 24. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JANUÁR 29., HÉTFŐ DUNAFÖLDVÁR Sós Margit népi iparművész szerint van igény a kézimunkára, a város népművészetét jellemző fehérhímzés motívumai igen mutatósak Esély lapul a varródobozban foglalkoztatás Hátrányos helyzetben lévő nőknek kínálnának munkát Emlékkiállítást rendeznek a helyi festő műveiből A tavaly elhunyt Pintér Már­ta munkáiból nyílik tárlat feb­ruár elején a városi könyvtár galériáján. A helybeli festő, rajzoló kiállítását pénteken délután 17 órakor Kiss Éva pedagógus, keramikus ajánl­ja a közönség figyelmébe. Pályázati, önkormányzati pénzből bővült a kínálat tavaly 1,3 millió forintot köl­tött könyvállománya bővítésé­re a városi könyvtár. Gallai Er­zsébet könyvtárvezető el­mondta, részben önálló intéz­ményként működnek. A könyvvásárlás nagyobb részét az önkormányzat finanszíroz­ta. Sikeres pályázatból négy- százezer forint jutott e célra. Beköltözhet a török idők szelleme a várba pénteken a városfejlesztési bizottság tárgyalt a felújított vár hasznosításáról. Nagy Gáborné polgármester el­mondta, a dél-dunántúli ré­gió hat várának fenntartói találkoznak a közeljövőben, hogy közös tervet dolgozza­nak ki. Minden várnak sajá­tos arculatot szánnak. A dunaföldvárinak Nagy Gá­borné szerint lehetne törö- kös arculata, török kávézó­val, étteremmel, török időket idéző programokkal. Hasznos tudnivalók a cukorbetegségről több mint két éve szervez­nek evangélikus esteket fő­ként a téli időszakban. Az idei sorozat részeként szom­baton dr. Baráth Miklós Du­naújvárosban gyógyító orvos a cukorbetegség egy fajtájá­ról tartott előadást. A követ­kező alkalom március 22-én lesz, tájékoztatott Molnár Iván lelkész. Takarékossági okokból közös lesz a gazdálkodás nyugdíjba megy a dunaföld- vári művelődési központ gaz­dasági felelőse. Az önkor­mányzat nem keres új alkal­mazottat, takarékosságból megszünteti a státuszt. Az in­tézmény gazdasági ügyeit a jövőben a polgármesteri hi­vatal munkatársai intézik. Pályázati anyagot készített a dunaföldvári önkormány­zat azzal a céllal, hogy elő­segítse a hátrányos helyze­tű nők foglalkoztatását a paksi kistérségben. Vida Tünde Pályázat segítségével szeretnék megteremteni a feltételeit egy olyan foglalkoztatói hálózatnak, amely 45 év feletti, mozgáskor­látozott, megváltozott munkaké­pességű, tartósan munkanélkü­li vagy egyéb családi problémák miatt munkát vállalni nem tudó nők számára nyújt munkalehe­tőséget. A dunaföldvári önkor­mányzat hátrányos helyzetű nők foglalkoztatását célzó programja a Varródoboz nevet kapta. Nagy Gáborné polgármester elmond­ta, ez volt az egyedüli dokumen­táció, melyet a paksi kistérség­ben a Tolna megyei Foglalkozta­tási Paktum befogadott. Pályáz­ni szeretnének és egy bedolgo­zói, vállalkozói hálózatot kiala­kítva igényes kézimunkákat ké­szíteni. Az előzetes felmérés alapján a kistérség tizennégy te­lepülésén száz ember érdeklő­dik a lehetőség iránt. A Varródoboz program köz­pontját Dunafóldváron alakíta­nák ki egy önkormányzati épü­let felújításával. Itt kaphatna helyet egy olyan, jól felszerelt tanműhely, ahol a betanító kép­zés alatt a résztvevők elsajátít­hatnák a szakma fogásait. A munkát viszont bedolgozóként végeznék, ami Nagy Gáborné szerint azért elő­nyös, mert a meg­szokott otthoni környezetben, sa­ját időbeosztással alakíthatná minden résztvevő a saját teljesítményét. Ebben a „Varródobozban” lenne az elő­készítő részleg, szabászat, var­roda, raktár. Innen szállítanák az előkészített alapanyagokat, ide futnának be a kész munkák. A fogadóhelyek akár a már is­mert közösségi helyek, faluhá­zak, teleházak is lehetnének, ahol az átadás-átvételen túl akár értékesíteni is lehetne a kézimunkákat. A résztvevők később akár vál­lalkozók is lehetnek, vagy akár bedolgozóként vállalhatnak munkát. - Javítanánk a foglal­koztatási helyzetet, olyan esetek­ben is tudnánk családok számára kiegészítő jövedel­met nyújtani, ame­lyekben a hálózat , szolgáltatása nélkül erre nem lenne esélyük - fogalmazott Nagy Gáborné utalva arra, hogy bedolgozóként akár idős szülő­ket ápoló, akár több gyermeket nevelő nő is vállalhatna munkát. A program szakmai hátterét adó népi iparművész, Sós Margit szerint van kereslet a kézimun­kára. Lehet, hogy meglepő, de vá­sárolnak az emberek hímzett ba­bakelengyét, ágyneműt is. Fon­tos, hogy ezek kiváló minőségű­ek legyenek. Azt is hozzátette, hogy nem szabad nagy reményt kelteni az emberekben, ez a program ugyanis csak akkor mű­ködik, ha mindazokban, akik be­kapcsolódnak, kialakul a vállal­kozói szemlélet, és tudnak telje­síteni is. A pályázat ugyanis amennyiben nyernek, az indu­lást segíti, a képzést, a gépeket le­het belőle finanszírozni, de csak akkor marad életképes, ha el is tartja magát. Sós Margit fontos­nak tartja, hogy az önkormány­zatok az értékesítésben is kive­gyék részüket. Járható út szerin­te, ha mindenhol, ahol turisták megfordulnak, árusítják a kistér­ségben készült kézimunkákat, il­letve megjelennek vevőként is a települések, és mint reprezentá­ciós ajándékot, vásárolnak ezek­ből. A környéknek nincsenek jel­legzetes hímzései, ellentétben Kalocsa, Decs vidékével. Sós Margit kutatásai során csupán alsóruházaton bukkant rá Dunaföldvárra jellemző fehér- hímzéses motívumokra, melyek szerinte igen hiutatósak. Kitüntetést kap agyeimeketmentő két bátor férfi szekszárdon, a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatalban veheti át az életmentésért járó kitünte­tést Suvalda József és Pataki Zol­tán. A két férfi Nagy Gáborné pol­gármester javaslata nyomán kap elismerést. Ők voltak azok, akik életük kockáztatásával kimentet­tek egy kislányt az áradó Duná­ból. Tavaly áprilisban a Duna solti partján játszott testvérével az akkor tizenkét esztendős Jankovics Melinda. A kislány egy gyíkot kergetve ereszkedett le a rézsűn, amikor eltört az ág, ami­ben kapaszkodott. Testvére nem vesztette el lélekjelenlétét, meg­állította az első arra haladó ko­csit, idézte fel a történteket Nagy Gáborné. Szerencsére a sofőr - Suvalda József - sem volt rest és legfőképpen nem volt félénk, az igencsak hideg vízbe vetette ma­gát a kislány után. Az, hogy sem őt, sem a kislányt nem vitte el a sodrás már Pataki Zoltánnak kö­szönhető, aki szintén kiszállt a kocsijából és vízbe ugrott. A két férfit a polgármester életmentő kitüntetésre terjesztette elő, ja­vaslatát elfogadták, az emlékér­meket szerdán adják át. ■ V. T. Takarékoskodni kell, százmilliós lesz a hiány Február első napjaiban tárgyal­ja a dunaföldvári képviselő-tes­tület az idei költségvetésről ké­szült előterjesztést. Az, hogy nem lesz egyszerű dolguk a vá­rosatyáknak, már most biztos­nak látszik. Százmilliós hiány­nyal számolnak az idei évre. A nehéz anyagi helyzet takarékos­ságra kényszeríti az önkormány­zatot, ezért átvilágítják az okta­tási intézmények gazdálkodását, szerkezetét. Az általános iskolá­ban évfolyamonként négy osz­tály van, az elsőben öt. A lét­számok többnyire elmaradnak a törvényben meghatározottaktól. Ennek okai között az is szerepel, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek normatíva szerint nem egynek számítanak, ami a jövő­ben már nem biztos, hogy így lesz. Év közben nem kívánnak változtatni a csoportok összetéte­lén, de ősztől - ha nem lesz más megoldás a hiány kezelésére - megeshet, hogy átalakítják az ál­talános iskola struktúráját. ■ Az idegenforgalom Is profitálhat a programból A varródoboz kapcsolódik a vár hasznosításához is. Az Or­pheusz pályázat megteremtette a lehetőségét egy kézműves mű­hely működésének, ahol az ide­genforgalmi szezonban felvált­va dolgozhatnának a legszeb­ben dolgozók, együttműködésre késztetve a turistákat, ami azt jelenti, hogy bevonhatják őket a textilmunkák készítésébe. A Varródoboz ajándéktárgyai a tervek szerint a várban is meg vásárolhatóak lesznek. ■ Otthon végezhetik a munkát az aszszonyok. ÓRIÁSI ÖLTÖNY, KOSZTÜM ES KÁBÁT CSEREAKCIÓ! DeW»«ft «I öltönyét, kosztümjét és kabátját 10.000,- Ft értékbeii beszámítj ii k (új öltöny, kosztüm cs kabát vásárlása eseten) [JM®} oA Dnufit na Lnraiíi (nail aiÄuntl<nknl Hovio es hosszú feni szovetKanai Női kabát Hosszá női kapucnis kabát Kosztimök (36-52-es méretig) Öltönyök (44-66-os méretig) 24-980 14 980-tól 4*980 7980-tól 24*980 14 S80 46-0811 6980-tól 4*900 7980-tól Kedvező ajánlatunk a késztet erejéig: Férfipulóverek férfiingek (38-52-es méretig) férfimellények (48-64-es méretig) nyakkendők, bőrövek '• m ....................■ • Ny itva tartás: H-Ps 9-18, Szó: 9-12 Helye: Szekszárd, Széchenyi u. 1-7. (volt Skála Áruház földszintjén) HIRDETÉS Ha kétszer feladja apróhirdetését a Tolnai Népújságba, akkor csupán 96-96 forintért adhatja fel azt a Grátiszba és a Vasárnapi Tolnai Népújságba! Akciónk csak a készpénzzel fizetett apróhirdetésekre vonatkozik! A példa 3 soros ingatlanhirdetésre vonatkozik Szekszárdon, Gróf Pál u.-ban 3 szobás felújított lakás eladó. 70/503-0708 www.legator.fw.hu Vasárnapi Tolnai Népújság Tolnai Grátisz Népújság 1 megjelenés esetén Tempó Összesen 25 szóig alapáron 2304 Ft ingyen HA MINDEGYIK TERMÉKÜNKBEN HIRDET: Megtakarítás: 691 Ft alapáron 4608 Ft ingyen HA MINDEGYIK TERMÉKÜNKBEN HIRDET: 2 Tolnai Népújságban való megjelenés esetén Megtakarítás: 2540 Ft akciós ár 1613 Ft ingyen akciós ár 3226 Ft ingyen Tolnai Népújság A hír velünk jár!

Next

/
Thumbnails
Contents