Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-27 / 23. szám
ELETMOD SZÉPSÉG, AUTÓ, EGÉSZSÉG, C Ha a szülő aggódni kezd gyanakvás A droghasználat első jeleit gyakran nehéz felismerni Sok esetben a hónapokig tartó huzavona alatt a gyerek végül rászokik a drogra, pedig az elkerülhető lett volna Kilencezer család iskolaváltásra gondol a félévi bizonyítványt látva Az idei tanévben közel 850 ezer gyermek tanul a hazai általános iskolákban. Szakemberek adatai szerint a tanulók 5-7 százaléka figyelemzavaros. Ez azt jelenti, hogy január végén csaknem 59 ezer gyermek és szüleik várják aggódva a félévi bizonyítványt. Várhatóan e családok többsége kénytelen lesz mérlegelni az osztályzatok láttán gyermekük tanévvégi esélyeit. Legalább 15 százalékuk, azaz körülbelül 9 ezer család kényszerül az iskola- váltás lehetőségét átgondolni. ■ Nem a legjobb megoldás rögtön kiemelni a figyelemzavaros gyerekeket a már megszokott környezetből. Egy hiperaktív gyerekekre specializálódott alapítvány, az Eleven Team létrehozta SuliSiker programját figyelemzavaros tanulók számára. Céljuk, hogy a kicsik tantárgyi lemaradásaikban vagy a kényszerű iskolaváltási helyzetekben speciális programmal segítsék a családokat. Jávori Ildikó pszichopedagó- gus, az alapítvány munkatársa arra hívta fel a figyelmet: „az átlagosan jó figyelmi funkciójú alsó tagozatos gyermekek 15-20 percig képesek koncentrálni. Egy figyelemzavaros gyermek koncentrációja a 20 másodpercet sem éri el”. Hozzátette: az iskolában már délelőtt elfáradnak, az utolsó órákon elhangzottakra nem is emlékeznek. így az egyébként okos, intelligens gyerekek a kudarcok miatt ingerlékennyé válnak. A félévi értékelések egyértelműen láthatóvá teszik a szülők számára gyermekük napi kudarcait, a lemaradásokat, a tanórai sikertelenségek sorozatát. A megoldás persze nem minden esetben az, hogy kiemeljék a kicsiket az addig megszokott közegből. Ezzel ugyanis barátaiktól is elszakadnak. A feladat az, hogy a nebulók szakemberektől kapjanak segítséget, hogy kordában tudják tartani aktív személyiségüket. ■ Bánky B. Újítani akarunk a konyhában. Találtunk egy klassz receptet, ki akarjuk próbálni. Igen ám, csakhogy az egy különleges ételről szól. Márpedig apjuk csak a gulyást, a pörköltet meg a rántott húst tűri meg a tányérján. Ne adjuk fel - tanácsolja Rusz Edit szexuálpszicholó- gus. - A tiltakozást némi fur- fanggal akár követelőzéssé is változtathatjuk. Várjuk ki a megfelelő pillanatot: a teremtés koronájának azt a hangulatát, amikor szívesen vadászik ránk. Az epekedést minden asszony megérzi - feltéve, ha nem hagyta kihunyni az évek során a tüzet. Ha saját gyermekénél a drogozás gyanúja felmerül, minden szülő kétségekkel küzd. A vádaskodás konfliktusokat szül, a halogatás sokszor csak ront a helyzeten. Wlcsek Anna A mai fiatalok óriási előnnyel indulnának a szüleikkel szemben egy kábítószerekkel kapcsolatos vetélkedőn. „A két nemzedék közötti ismeretanyag-különbség éles vonala 35 éves kor környékén van - mondja Barth Ákos pszichológus. - A fiatalabbak akkor is jól informáltak, ha nem próbálták a drogokat. Ismerik az anyagokat és azok hatásait, veszélyeit. Velük szemben a 35 év felettiek tájékozatlanabbak, és elítélik a drogfogyasztókat. Gyenge személyiségű bűnösnek tekintik a kipróbálókat is.” Barth doktor szerint ez a különbség ellentétet gerjeszt a két korosztály között. Tapasztalatai szerint a tizenéveseknek tartott előadásokon tíz évvel ezelőtt a diákok még a drogfajtákat sem ismerték, ma már a szakiroda- lomra hivatkozva kérdeznek. A szakember állítja: a tinik azt is tudják, hogyan ne bukjanak le. Míg a szülők idejét az „alkohol-kultúra”, addig a mai korosztályét a „kábítószer-kultúra” kifejezés jellemzi legjobban. Húsz-harminc évvel ezelőtt a közösség bódítószere az alkohol volt, ma egyre inkább a kábítószerek. A szülő messziről érzi, ha gyermeke ivott, de a kábszer- re utaló jeleket nem ismeri fel. Az első kétely akkor merül fel, amikor a gyerek furcsán kezd viselkedni, de nem tudni, mitől. Buli után fel van pörögve, vagy épp feltűnően lassú, egyre flegmábban viselkedik. Nem fordít akkora figyelmet a tanulásra, a régen imádott hobbira. Más barátai lettek. Barth Ákos szerint fontos észben tartani: ezek általános tünetek, amelyek könnyen összekeverhetők egy nehezebb tinédzserkorral. Mivel a viselkeNemcsak a házi tűzhelyét, hanem a szenvedély lángját sem. Például nem kócosán, pongyolában szaladgál fól s alá üzenéve a lakásban. A flörtölés izgató légköre olyasmit is elfogadhatóvá tesz a férfi számára, amihez egyébként nincs kedve. Hiszen az az olthatatlan vágy hajtja, hogy meghódítsa a nőt. Ilyenkor tálaljunk színes étkészlettel, gyertyafénynyel, szexi ruhában. Túlozni azért nem kell. Öltsünk inkább franciás, elöl zárt, de hátul nyitott ruhát. Evés közben kacérkodhatunk, apró falatokat adogathatunk egymás szájába. Nem marad el a hatás. ■ R. V. dés nem egyértelműen a káb- szerezésre utal, a szülők gyakran elbizonytalanodnak. A pszichológus azt tanácsolja: ne halogassák túl sokáig a dolgot. Az első néhány gyanús eset után kérdezzenek rá: fogyaszt-e drogot A GYÓGYSZERTÁRAKBAN kapható gyorsteszt könnyen használható. Nyálból, vizeletből, vagy bármilyen fogyasztásra szánt folyadékból, szilárd halmazállapotú anyagból is kimutatható a drog jelenléte. Az egyszer használatos Várhatóan apadnak a mesterséges megtermékenyítés támogatási forrásai, így a jelenleginél alaposabb előzetes vizsgálatokra lehet számítani. A terv szerint az eddig támogatott öt helyett csak kétszer próbálkozhatnak lombikkezeléssel a párok állami finanszírozással. A civil szervezetek alaposabbá tennék az előzetes kivizsgálásokat, hogy csak azok vállalkozzanak a beavatkozásra, akiknek esélyük van a sikerre. Az egészségügyi tárcánál valóban gondolkoznak a támogatási rendszer átalakításán, de konkrétumok még nincsenek. A Figyelő azonban úgy értesült, a támogatott próbálkozások számának gyermekük. Mivel a válasz előre borítékolható - biztos tagadás -, végeztessenek el egy vizeletvizsgálatot. így tisztázható a helyzet. Ha a teszt pozitív, megoldást kell keresni a problémára. Ha negatív, kérjen elnézést gyermekétől. minilabor könnyen érthető használati utasítást is tartalmaz, az eredmény pedig alig negyed óra alatt megvan. Ha egyes gyógyszertárak raktáron nem is tartanak, legkésőbb másnapra rendelni tudnak belőle. csökkentése már biztos. Horváth Ágnes, a szaktárca államtitkára elmondta: nem a spórolás a céljuk, hanem hogy a meddőségi központok mindent elkövessenek a sikerért. A szaktárca nyilvántartása szerint a sikeres beavatkozások 14-20 százalékos aránya elégedetlenségre ad okot. AZ EGÉSZSÉGÜGYI KORMÁNYZATNAK 2005-ben a 6500 lombikbeavatkozás támogatása 1,9 milliárd forintba került. Egyes szakértők úgy módosítanák a finanszírozást, hogy amennyiben valakinek az első két próbálkozást követően - tehát már A hosszabb ideje rendszeresen kábítószert fogyasztókon egyértelműbb tünetek is jelentkeznek. A függő kábszeres bujkál. Sok kamaszra jellemző, hogy keveset beszél a szüleivel, a szerfüggő egyáltalán nem. Ha valaki attól tart, hogy gyermeke lelkivilágában törést okoz a vád és a vizeletvizsgálat, gondoljon arra: az állandó és alaptalan gya- núsítgatás szintén lelki törést okozna. Egy ilyen helyzetben nincs jó megoldás, csak rossz és kevésbé rossz. Nyíltan kell beszélni a problémákról. Egy gyermek kezdettől fogva retteg a szülő reakciójától. De ha kipróbálta a kábítószert, ez mégsem tartotta vissza attól, hogy megtegye. A meddőségi centrumok kimutatása alapján ez inkább 30 százalék. Egyesek szerint ott fogan meg a több lombikbébi, ahol szülészet is működik. A „csak” mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó központokban ugyanis érdekeltek abban, hogy a párok visszatérjenek. ■ B. B. saját zsebből fizetve - bármikor sikerül teherbe esnie a beavatkozással, annak visszatérítenék a költségeit. Egy beavatkozás 300 ezer forintba kerül, a szükséges gyógyszerekért pedig ezen felül 100-250 ezer forintot is ki kell pengetni. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Az újságárusoknál a legfrissebb Tvr-hét! A hét filmje: Megszólít az éjszaka - misztikus elemekkel átszőtt történet a molyember legendájáról. Címlapsztárunk Jennifer Garner. Keresse a tvr- hetet az újságárusoknál. Jennifer Garner most éli álmait Három évtized a fogyókúráról szól EGY BRIT TANULMÁNY Szerint a nők felnőtt életükből 31 évet töltenek diétával. Minden tizedik nő meg akar szabadulni súlyfeleslegétől, és több mint ötödük mindig fogyókúrázik. Egy átlagos brit diétázó havi 150 fontot, (58 ezer forintot) költ diétás ételekre. Depresszió: nőknél gyakoribb A szülőktől örökölt depresszió kétszer gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál. Svéd orvosok több mint 20 ezer ikerpár adatait vizsgálva megállapították, hogy míg a férfiak 29 százalékánál öröklődött át a depresz- szió, addig a nőknél ez az arány 42 százalék. Kínában elektrosokkal kezelik a netfüggőket felháborította a világ közvéleményét az a pekingi kórházban készült fotó, amelyen egy gyermek látható, lábára kötött vezetékekkel. Kiderült: az orvosok egy a szülők és politikusok által is támogatott programban elektrosokkal kezelik az intemetfüggő gyerekeket A szoptatás véd a cukorbetegség ellen megvédi a kései típusú cukorbetegségtől az anyákat a szoptatás. Alison M. Stuebe, egy bostoni kórház orvosa 157 ezer anya adatait vizsgálta meg. Közülük csupán 6300 volt cukorbeteg. Azoknál, akik a szokásos 4-6 hónapnál egy évvel tovább szoptattak, 15 százalékkal kevesebb volt a cukorbeteg. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu Mit tegyünk, hogy férjünk örömmel egye főztünket? Változó lombikbébiprogram szabályozás Öt próbálkozás helyett kettő marad ingyenes m Várjuk ki a jó pillanatot, ha a férfi hódítana. A gyorsteszt még otthon is könnyen elvégezhető Sikeres beavatkozás esetén visszajárna a pénz 4 l I ! \