Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-03 / 2. szám

Iß 2007. JANUAR 3., SZERDA - XVIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM MOZAIK Kiskora óta vegetáriánus, semmiféle állati eredetű élelmiszert nem fogyaszt NATALIE PORTMAN Is 11 HALLOTTAM VENTER MARIANNA Gázzal fizetni ma nem gáz a cserebere egyidős az em­beriséggel. Ismervén az em­ber egyik alaptulajdonságát, nevezetesen azt, hogy a má­sét mindig vonzóbbnak látja, biztos hamar rákapott ősünk a cserélgetésre. A történelmi múlt homályába vesznek már azok az idők, amikor két baltáért öt zsák rozst, egy lóért meg négy szamarat kellett beváltani a piacon. Megszületett a pénz, az ideá­lis csereeszköz. Az első fize­tőeszközök valószínűleg kagylók voltak, ma meg már a legfejlettebb országokban csupán elektronikus adatok, amit átutalással, mágneskár­tyával mozgatunk. ÚGY TŰNIK AZONBAN, hogy zi­lált világunkban néha vissza-visszakanyarodunk az őskorba. Gyakran hallottunk- olvastunk arról még néhány esztendeje is, hogy egyes or­szágokban konzervben, liszt­ben, vagy éppen toalettpapír­ban fizették ki a munkáso­kat. Most meg kiderült, hogy a világ jelenlegi legkurren­sebb és legdrágább árucik­két - a focistát - sem csak pénzért lehet megvásárolni. olvasom a minap, hogy egy romániai futballcsapat gáz­vezetékért árulja egyik játé­kosát. Lupeni város polgár- mestere, aki egyben a helyi futballklub menedzsere is, felhívta a rivális csapat el­nökét, hogy ha kell a kapu­sa, akkor megkaphatja, de a játékos ellenértékeként ki­építi a városban a gázveze­téket. Romániában nem ez lenne az első alkalom, ami­kor játékost valamilyen ke­reskedelmi árura cserélné­nek el. Korábban egy focista egy fél disznóért, egy másik pedig egy láda borért cse­rélt gazdát. Fiatalokat hódít a műjég korcsolya Naponta több százan csúszkáltak önfeledten Pakson A téli szünetben természetesen a diákok látogatták elsősorban a paksi jégpályát. Igaz, a legkisebbek szüleikkel együtt korcsolyáztak A téli szünetben naponta gyak­ran több százan mentek a jégre. A korcsolyázók a műjégpályák biz­tonságát választották, nem is te­hettek mást, a természetes vizek nem alkalmasak még a téli spor­tokra. A megye eddig egyetlen pá­lyáján, a paksin is az átlagosnál többen rótták a köröket. A legna­gyobb forgalmú napon itt vagy hatszázan váltottak jegyet. A pé­csi pálya a két ünnep között von­zotta leginkább a téli sport legfia­talabb szerelmeseit, nyolcszázan- ezren korcsolyáztak ezeken a na­pokon. A kaposvári jégcsarnok­ban, a régió egy etlen fedett jégpá­lyáján tegnap ugyan valamelyest gyérült a forgalom, ám az itt dol­gozók sem panaszkodtak. ■ B. K. Rádióriport a kitelepítésről és a betelepítésről Antológiában jelennek meg a legjobb munkák A legtöbb pénzt a káplán adta a kivilágításra kalaznó Riportot készített Cristoph Rasch, a berlini rádió munkatársa Kalaznón. Egy ko­rábbi pályázat folytatásaként be­szélgetett helybeli és Kalaznóról elszármazott lakókkal. Bátor Ger- gelyné, János Imréné, Lux Henrik és felesége, György Márton és fe­lesége, valamint Bodor Katalin beszél a negyvenes években Ka­laznón történt eseményekről, a kitelepítésekről, betelepítésekről. A felvett anyagok közül két rész­letet a berlini rádióban az év vé­gén lejátszottak. A többi riport fel­dolgozásra vár. ■ F. K. É. A XIII. Országos József Attila Me­se-, Vers- és Novellaíró Pályázat­ra várja a szombathelyi Oladi Mű­velődési Központ és a Simon Ist­ván utcai általános iskola 7 és 14 év közötti gyerekek munkáit Ma­gyarországi és határon túli diá­kok egyaránt versenyezhetnek. Az írások terjedelme legfeljebb 3 gépelt oldal lehet, ezeket 5 pél­dányban kell január 12-ig eljut­tatni az Oladi Művelődési Köz­pont könyvtárának, a 9700, Szombathely, Simon I. u. 4. cím­re. A pályaműveken csak jelige lehet, illetve a kategória megjelö­lése. Az alsós diákok az E/A, az­az alsós mese, az I./B, vers, és L/C, novella, a felsősök II./A, me­se, Ü./B vers, II./C, novella kate­góriát választhatják. A lezárt bo­rítékba egy adatlapot is bele kell tenni, amelyen a pályázó feltün­teti nevét, életkorát, lakcímét, te­lefonszámát, iskolája nevét, címét és osztályát, valamint művének kategóriáját, címét és a jeligét. A legjobb alkotókat értékes jutal­makkal díjazza a zsűri, írásaikat pedig önálló kötetben jelentetik meg. Ünnepélyes eredményhir­detés április 13-án lesz. ■ K. B. tolna-mözs A 440 ezer forintos költségből 300 ezret gyűjtött ösz- sze a helyi templom kivilágításá­ra a Mözsért Civil Egyesület A gyűjtést Szabó Imre képviselő kezdeményezte. Négy speciális iz­zó világítja majd meg a homlokza­tot, s felszerelnek egy ötödik, köz- világításra szolgáló lámpát a templom melletti gyalogosátjáró­ban. A hiányzó pénzt az önkor­mányzat állja, a munkát megren­delték, amit várhatóan január vé­gére befejeznek. A legnagyobb adakozónak a templom káplánja, Keresztes Andor bizonyult. ■ W. G. Jif. HUMOR KLÓRTARTALMÚ VICC A gazda nekilát szundítani egyet a vasárnapi ebéd után. Éppen a legjobb álmából ráz­za fel a komája:- Ébredjen már, kend! Az anyósa beleesett a kútba és megfulladt! Hallja? Holtan fekszik a kút fenekén! A gazda álmosan dörgöli a szemét:- Oszt akkó1 mi baj van. Hát nem tudtad, hogy én mindég csapvizet iszom?! © © © KÜLÖNÖS EGYBEESÉS? Glasgow-ban két skót tá­masztja a kocsmapultot:- Képzelje, uram, a feleségem névnapja és születésnapja is karácsony napjára esik.- Micsoda véletlen, uram!- Dehogyis! Mit gondol, miért épp őt vettem feleségül? © © © ELŐVIGYÁZATOSSÁG- Mit keresel drágám? - kérdi a férj a feleséget.- Az egészségügyi könyvet.- Melyiket?- Aminek az a címe: hogyan él­jünk százhúsz évig?- Azt akkor most már ne is ke­resd, mivel kidobtam.- No de miért?- Mert múltkor kifigyeltem, hogy az anyád éppen olvas­gatja. © © © A NAGY MELÓ Egy szőke nő felkeresi a bör­tönigazgatót.- Elnézést, de nem kaphatna a férjem könnyebb munkát?- Miért? Túl megerőltető lenne a zacskóragasztás?- De furi... Nekem mintha azt mondta volna, hogy ala­gutat ás. PROGRAMOK MA MOZI szekszárd Panoráma Nagyterem: Kiskarácsony mindenáron (amerikai, csa­ládi vígjáték) 17.30, 20.00. Artmozi: Szent szív (olasz film) 17.00, Eladó szerelem (francia vígjáték) 19.00. PAKS: Rém Rom (amerikai animációs film) 19.00. A TOLNAI NÉPÚJSÁG SZERKESZTŐSÉGE mmélm Em» «1 Wm. Si%9ás ■. E» E» Tolnai Népújság A hír velünk FELVESZ TÖRDELŐ munkatársat Feltételek:- Számítógépes alapismertek és gyakorlat- Corel Draw, QuarkXPress és Photoshop programok ismerete A jelentkezést rövid, fényképes önéletrajzzal az alábbi címre kérjük küldeni: 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. A borítékra írják rá: „TÖRDELŐ” ÖNNEK CSAK ANNYIT KELL TENNIE, HOGY BEKÜLDI LEGKEDVESEBB RECEPTJEIT, MELYEKBŐL A LEGJOBBAK NAPONTA MEGJELENNEK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. A MEGYE ELISMERT KONYHAFŐNÖKEIBŐL ÁLLÓ ZSŰRIJE KIVÁLASZTJA A HÁROM LEGJOBBAT, MELYEK BEKÜLDŐIRE FANTASZTIKUS NYEREMÉNYEK VÁRNAK. Ml TÖBB, AZ ÖNÖK ÁLTAL BEKÜLDÖTT RECEPTEKET A MEGYE LEGJOBB MESTERSZAKÁCSAI ELKÉSZÍTIK. A RECEPTEKET JANUÁR 15-TŐL NOVEMBER 1- JÉIG MINDENNAP KÖZÖUÜK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. Tolnai Népújság CÍMÜNK: 7100 SZEKSZÁRD, LISZT F. TÉR 3. Kovács János Venesz-díjas szekszárdi mesterszakács RECEPTPARBAJ Küldje he már most legkedvesebb receptjeit! Mi elkészítjük, VELÜNK NYERHET IS! Egész éven át tartó, fantasztikus játékra hívjuk olvasóinkat

Next

/
Thumbnails
Contents