Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-19 / 16. szám

2 m TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JANUÁR 19., PÉNTEK ■EB31S5HÍ A vízelvezetés megoldása a legfontosabb kérdés báta A bátaiak elsősorban arra voltak kíváncsiak a szerdai közmeghallgatáson, épülnek-e a településen víz­elvezető csatornák. Sziebert György polgármester el­mondta, a falunak kész ter­vei vannak, az önrész is rendelkezésükre áll, a beru­házás összesen 300 millió forintba kerül, (bk) Kezdődik a csatorna mederrendezése dunaszentgyörgy Megkez­dődtek a Nasica-csatorna mederrendezésének előké­születei. A Dunaszentgyörgy és Fadd közigazgatási terüle­téhez tartozó vízfolyás men­tén most a geodéziai állapot- felvételt végzik. Ezt követi a mederkorrekció és a felújí­tás a nyolc kilométeres sza­kaszon. (wg) Vendégeket hívtak a cukrászok a vizsgára dombóvár Vendégeket is hívtak az 516. számú ipari iskola pék, cukrász tanulói félévi gyakorlati vizsgájukra. A városháza volt konyháján működő műhelyben torták, édességek, péksütemények sorakoztak az asztalokon. Vida János igazgató elmond­ta, ezután rendszeresen hív­nak vendégeket a gyakorlati vizsgákra, hogy város lakói is megismerkedhessenek a tanulók tudásával, (tgy) Tóth Tímea végzős cukrásztanuló Gyökereikre emlékeznek, rendezvénysorozat indul Medina Az Ifjúság Mediná­ért Egyesület és a medinai önkormányzat programsoro­zatot indít Gyökerünk Medi­na - In memóriám címmel, a magyar kultúra napja al­kalmából. Az első rendezvé­nyen Csizmadia János mu­tatja be Medináról írt köny­vét a Zalán kocsmája külön­termében, pénteken délután hattól. Közreműködik Ko­vács Gábor zenész. Az est házigazdája Vén Attila, (sk) Drótszamárra ülhetnek az iskola kisdiákjai szekszárd Négy MTB- kerékpárral gyarapodott a szekszárdi V. Számú Általá­nos Iskola. A kétkerekűeket a Magyar Kerékpáros Szö­vetség és a Szekszárdi Sza­badidős Kerékpáros Egyesü­let képviselői, Schneider Konrád és Schneider Gábor adták át. Az anyagi támoga­tást a Nemzeti Sporthivatal­nál benyújtott pályázat sike­re hozta meg. (szá) @ TOVÁBBI HÍREK: www.tolnainepujsag.hu társulás Gazdaságosabbá és hatékonyabbá válhat az intézmények fenntartása <* *1­.. f­r Csorna József, Győré polgármestere az őcsényi repülőtéren. Később egy kifutópályát is szeretnének ide építeni, az őcsényi vezetéssel egyetértésben Győré nagy őcsényi álmai vállalkozás Hosszú távra terveznek a repülőtér üzemeltetői Több szálon futnak a fej­lesztések az őcsényi repü­lőtéren. Nagy szerepe van az Airport Kft.-nek, amely­nek többségi tulajdonosa a györei önkormányzat. Pál Ágnes györe A település önkormány­zata 72 százalékban tulajdonosa az Airport Kft.-nek, amely az őcsényi önkormányzat mellett az Őcsény Repülőtér Fejlesztő Kht. tagja. Az Airport a repülő­tér üzemeltetője. A vállalkozás nem szokványos. Egyrészt a két település közötti távolság, más­részt a tevékenység jellege teszi különlegessé. Csorna József, Györe polgár- mestere visszatekintve elmond­ta, hogy a kft. megalakításakor a falu önkormányzatának tagjai egyéni szavazással, egyhangúlag fogadták el javaslatát Ismertette a képviselő-testülettel a lehetősé­get és elképzeléseit. Kiválónak mondta a terület adottságait: nyu­gati részén az M6-os, északi oldal­ról a Duna-híd könnyen megköze­líthetővé teszi, a Gemenc és a szekszárdi borvidék közelsége programszervezési lehetőségeket kínál. Jó befektetést látott a turiz­musban, a repülőtéri szolgáltatá­sokban. Azóta tapasztalatai szerint a vállalkozás jó úton ha­lad. Az induláskori veszteség fo­lyamatosan csökken. Ezt a megnövekedett idegenforgalom­mal, rendezvények szervezésé­vel, a szolgáltatások körének bő­vítésével érték el. A repülőtéren jelenleg több szálon fut a fejlesztés. Az Airport a 169 hektáros területből tizen­FÜLÖP JÁNOS, Őcsény polgár- mestere szerint az önkormány­zatok önállóan nem tudnának a jelenlegihez hasonló nagy­ságrendben fejleszteni. A beru­házások Őcsénynek minden­képpen előrelépést jelentenek, ami megvalósul, annak hasz­nát a település lakói is élvezik. ötöt megvásárolt. Ezen a részen a napokban készült el tizenkét fa­ház közművesített alapja. Az épü­leteket, amelyeket az erdélyi Gyergyószárhegyen vásároltak, tavasszal állítják fel. Már az idei nyáron épí­tenek a diákturizmus­ra, az erdei iskolákra, a tömeg- és különleges sportok rendezvényeire. Berényi Kálmán, a vendéglátás és a prog­ramok szervezője elmondta, hogy folynak a nagyszabású ma­jális, gyermeknap, a nemzetközi vitorlázó nap és hőlégballonosok találkozójának előkészületei. ven szálláshelyet megyei szin­ten is jelentősnek tartja. Továb­bi lehetőségeket lát az egyre több kisrepülőgép-tulajdonos megszólításában. Legfrissebb információi szerint a 2013-ig terjedő időszakban a térség ki­emelt fejlesztési övezet lehet. A szálláshelyek kialakítása mellett egy wellness központ létrehozását is tervezik. A léte­sítményt kiszolgáló meleg vizes kút fúrásához az engedélyeket megkérték a szak­hatóságoktól, érke­zésük heteken be­lül várható. Azok birtokában ezt a be­ruházást is még ebben az évben meg tudják csinálni. A távolab­bi elképzelések között egy kifu­tópálya építése szerepel. Az el­indult beruházásokkal és a györei tervekkel az Őcsényi Re­pülőtér Fejlesztő Kht. többségi tulajdonosa, az őcsényi önkor­mányzat egyetértett. Az eredményekről szólva Csorna József elmondta, hogy egyelőre hozadékról, nyereségről nem lehet beszélni, de nem elége- deüenek. A fejlesztések rengeteg szervezőmunkával, lobbizással, anyagi befektetéssel járnak. Mindezek megtérüléséhez hosz- szú évek szükségesek. Vélemé­nye szerint Győrének ez egy nagy lehetőség, hogy bekapcsolódjon a megye idegenforgalmába. Szükséges a gazdasági társaságok közreműködése A most készülő közel száznegy1­■ Nyereségről egyelőre nem lehet beszélni. váralja Társulást hozott létre Nagymányok és Váralja az idő­sek otthonainak működtetésére. Mint Filczinger Ágnes, Váralja polgármestere elmondta, a két településen azonos szolgáltatást nyújtó intézmények vannak. Az otthonok­ban lehetőség van az idősek átmeneti bent­lakásos elhelyezésé­re. Váralján tizennyolc, Nagymá- nyokon tizenkét főről tudnak gondoskodni. A társulás székhe­lye a váraljai Őszikék Idősek Ott­hona lett. Abban is megegyeztek a falvak vezető testületéi, hogy a fenntartásra kapott állami támo­gatást a telephely szerinti önkor­mányzatok egészítik ki. Filczin­ger Ágnes véleménye szerint a társulás gazdaságosabb és haté­konyabb fenntartást eredmé­nyez: várhatóan jövő évtől pá­lyázhatnak a kistérségi normatí­vára, betegségek és szabadságok idején a helyettesítés Az idősek könnyebben megold­ellátására ható, a vezetői felada­nagy az igény, tokát kettő helyett egy fő látja el. Az igazgatói állásra pályázatot írnak ki. Átme­neti időre Endrődi Zsuzsannát bízták meg a két intézmény ö együttes irányításával. Az idősek | ellátására mind Nagymányokon, s mind Váralján nagy igény mutat- | kozik, ezért az otthonok fejlesz-J tését, a szolgáltatások körének £ bővítését tervezik. ■ Á. P. Horváth Dezsőné (balról), Illés Andrásné és Fóris Józsefné az otthonban <^IVimWVIVlWU^tWllUü.l.lfl)| ....nnnnr >in,||,, i min «t elte . T . Kö zösen működtetik az idősek otthonait Információs iroda, játéktér készül a fiataloknak bonyhád Megkezdődött az ifjú­sági információs iroda és játéktér kialakítása. A helyet az önkor­mányzatbiztosította. Működteté­sét Mészáros András vállalkozó, aki egyben ifjúsági referens, és Csenkey Csaba kereskedő közö­sen oldják meg. Az épületben egy díszmadarakat, kisállatokat forgalmazó üzlet is lesz, amely­hez oktatási célra alkalmas helyi­ség csatlakozik. A bolt bérleti dí­ját az információs iroda működé­si költségeire fordítják. Az irodá­ban hat hálózatba kötött számító­gépet helyeznek el. Itt kap helyet a Bonyhádi Fiatalok Önkor­mányzata is. Az épület az átala­kítás után is az önkormányzat tulajdonában marad. A vállalko­zók a megvalósításra két pályá­zatot adtak be. Felújításra, esz­közbeszerzésre 3,8 millió forin­tot nyertek, amelyhez 2,9 millió forint önrészt kell hozzátenniük. Az irodát és boltot várhatóan áp­rilis végén nyitják meg. A játék­tér berendezésére újabb pályá­zatot írnak. ■ P. Á. Az elmúlt esztendő legjobbjai kaptak elismerő díjakat nagymányok Díjkiosztó ünnep­séget tartott a Magyar Postaga­lamb Sportszövetség bonyhádi csoportja Nagymányokon. A ren­dezvényen a 2006-ban legjobb eredményeket elért tagjait okle­velekkel és serlegekkel jutal­mazta a szervezet vezetősége. A díjátadáson a bonyhádiak mel­lett részt vettek dombóvári, szek­szárdi, pécsváradi és szigetvári galambászok is. A rövid távú csapatbajnokság legeredménye­sebb versenyzője Kelemen Fe­renc (Lengyel) lett tizenöt helye­zéssel. A középtávú bajnoksá­gon Schmidt János (Nagymá­nyok) bizonyult a legjobbnak 33 helyezéssel. Az általános távú 10-es befutót az aparhanti Törő- Plózel páros nyerte 37 helyezés­sel. A bonyhádi csoport tagjait a Dél-Nyugat kerületben elért eredmények alapján is jutalmaz­ták. Ebben a kategóriában a rö­vid távú bajnokságban Kelemen Ferenc (Lengyel), a középtávú bajnokságban Schmidt János (Nagymányok), a fiatalok bajnok­ságában a Törő-Plózel páros érte el a legjobb eredményeket. ■ L. S. Ajándékba kapott képekre lehetett licitálni lengyel Árverésre bocsátotta az önkormányzat az Anna-fürdői képzőművészeti táborban ké­szült, ajándékba kapott alkotá­sokat. Huszonnyolc olajfest­ményre, pasztellképre, grafiká­ra lehetett licitálni egy inter­netes oldalon. Mint Lőrincz Józsefné alpolgármester mond­ta, a befolyó összeggel az önkor­mányzat költségvetését egészí­tik ki. A bevételt egyelőre nem ismerik. Akik megvásárolták az alkotásokat, még nem jelentkez­tek azokért. Tóthné Szalay Ág­nes festő, a tábor szervezője tu­dott az árverésről. Szerinte a ki­kiáltási árak megállapításához jó lett volna szakember vélemé­nyét kérni. ■ Pál Á. * 4 t 4

Next

/
Thumbnails
Contents