Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-02 / 1. szám

2007. JANUÁR 2., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 JEGYZET IHAROS! IBOLYA Éjszakai üzenetek azt mondják A szolgálta­tók, hogy több milliónyi te­lefonhívás és rövid szöve­ges üzenet jön-megy az éterben szilveszter éjsza­káján. Jólesik az ember­nek, ha boldog új évet kí­ván a sok éve ismerős, aki csak azért nem barát, min­denkinek kevesebb az ide­je, mint szeretné. Öröm, ha felbukkan egy régvolt ismerős, vagy valami sze­mélyeset ír a régi barát. MÁR FOLKLÓRJA IS VAN az újévi üzeneteknek. Akad­nak közöttük humorosak, mint például amelyik így kezdődik: Havas lepel bo­rítja a téli tájat, ilyenkor a jó bor serkenti a májat. ÁLLÍTÓLAG VANNAK Vasko­san népies, szókimondó versezetek is. A fentebb stíl jegyében fogant: Dol­gozz, szeress, és keresd a szépet. Adjon a jó Isten boldog új évet. Az idén elő­ször kaptam több helyről is kínai paródiát, amely­nek helyesírása adott al- I kaimat a „népköltőnek“ a humorra. JÓ, HOGY JÖNNEK-MENNEK az éjszakai üzenetek. Ha sok­sok figyelemből, szerétéi­ből marad valami az év to­vábbi napjaira, biztosan boldogabb évünk lesz. Újévet köszöntött a szekszárdi társaskör Sokéves hagyomány a Szek­szárdi Római Katolikus Tár­saskörben, hogy együtt kö­szöntik az új esztendőt. Teg­nap délután több mint százan gyűltek össze a Szent István Házban, hogy boldog új évet kívánjanak egymásnak. A megjelenteket Antal Géza pécsváradi apátplébános, a társaskör egyházi elnöke kö­szöntötte. Az apát, miután el­helyezték Szekszárdról, nem mondott le társasköri tisztsé­géről, s ha teheti, részt vesz a rendezvényeiken. Antal Géza a kör tagjait Túrmezei Erzsé­bet evangélikus költőnő versé­vel köszöntötte. A társaskör hölgykara az alkalomhoz illő éneket adott elő, majd a meg­jelentek egy pohár pezsgővel koccintottak. Az estébe nyúló újévköszöntő menüje virsli volt. Az idén élő zenekar ala­pozta meg a hangulatot. ■ 1.1. Gyurkovics Já­nos, a katoli­kus társaskör világi elnöke Iparkodhatnak a parkok versenyben A megmaradás titka: közművesítés, adómentesség Az ország 179 ipari park­ja közül 2007-ben várha­tóan 10-15 kénytelen megválni a címtől. Tolna megyeiek nincsenek a menthetetlenek között. Wessely Gábor Az ipari parkok minden év ele­jén beszámoló űrlapot küldenek a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak a végzett mun­káról. Azok, amelyeknél évek óta nincs semmi haladás, sőt az űrlapot sem töltik ki, számíthat­nak arra, hogy megvonják tőlük az ipari park címet. A végleges döntést nem íróasztal mellől hozzák meg, hanem helyszíni ellenőrzést követően. Erről Ni­kodemus Antal, a minisztérium főosztályvezető-helyettese tájé­koztatott. Magyarországon 1997-ben ad­tak ipari park címet először, szám szerint 19, arra kijelölt terület­nek. Mára 179-re emelkedett a ■ A minősített ipari par­kok több állami forrás­hoz juthatnak a jövőben. számuk, de működésük nagyon egyenetlen. Vannak igen jól pros­perálok és épphogy létezők is, „ minden régióban. Az alapkövetel- 1 mény, hogy legyen legalább öt be- f települt cég, és legalább száz fog- § lalkoztatott. Nikodemus Antal ar- 5 ra számít, hogy az év eleji ellen- I őrzéseket követően mintegy 10- 15 ipari park „lefokozására“ lesz­nek kénytelenek. Hangsúlyozta, hogy nem a büntetés a céljuk pont most, az uniós támogatá­sok megérkezése előtt, ám egy­fajta szelektálás elkerülhetetlen. Ugyanakkor az előrelépésre is mód lesz. Pályázatot írnak ki, és a legjobb parkok elnyerhetik a kistérségi gazdaságfejlesztő ipari park, illetve az integrátor ipari park címet. Előbbire a kapos- szekcsőit, utóbbira a pécsit tart­ja esélyesnek a főosztályvezető­helyettes. A minősített parkok több forráshoz juthatnak a jövő­ben. Nemcsak beruházáshoz, hanem szolgáltatás-fejlesztés­hez - oktatás, képzés, humán- erőforrás, inkubáció - is nyer­hetnek támogatást, külön, nekik kiírt pályázatokon. Tolna megyében öt ipari park működik: a szekszárdi, a paksi, a A kaposszekcsői ipari park egyik cége a PÉT Hungária Kft. Badáczi Ottóné munkatársaival állateledelt csomagol dunaföldvári, a dombóvári (kaposszekcsői) és a tamási. Ezek többségét a középmezőny végére, esetenként annál is hát­rább sorolják a minisztérium­ban, de Nikodemus Antal szerint menthetetlen nincs közöttük. Legjobb a 40 százalékban dombóvári önkormányzati tulaj­donban lévő, Kaposszekcső köz- igazgatási területén működő az ipari parkok jelentős részét volt szovjet laktanyák terüle­tén alakították ki. Mivel sok helyen nagyobb kereslet volt lakásokra, mint üzemcsarno­kokra - és a hátra hagyott tiszti illetve legénységi szállás­park. Papp Nándor ügyvezető a közművesítésben és az adómen­tességben látja a megmaradás és a fejlődés titkát. A kezdetekkor, nyolc évvel ezelőtt kiépítették az út-, a víz- és az áramhálózatot, és a betelepülőktől nem kértek he­lyi iparűzési adót. Már több mint harminc cég tevékenykedik ná­luk, köztük olyan is, mint a PÉT Hungária állateledelgyár, ame­helyek kínálták is mtígukat er­re -, az ipari parkok részben vagy egészéban lakóparkokká váltak az évek során. Ez tör­tént Tamásiban is, ahol a terü­letfelét 8 cég foglalta el, a má­sik felén 87 lakást adtak át. lyik hatalmasat nőtt, immár 13 országba exportál. A gyengébben teljesítő Tolna megyei parkok között van a szek­szárdi. De dr. Kiss Gyula ügyveze­tő arról tájékoztatott, hogy most érdemi előrelépés történt: meg­kezdték a szennyvízhálózat kiépí­tését. A létesítmény eddigi tízéves története alatt jobbára csak szun­dikált. Területén mintegy 15 cég működik, ám az ügyvezető sze­rint nem a darabszám a lényeg, hanem a vállalkozások által előál­lított új érték és a foglalkoztatotti létszám, ami hagy még kívánni valót maga után. Mindenesetre most felpörögnek az események, iparkodik a szekszárdi park. A szennyvíz után az áram, majd a gázhálózat fejlesztésére is sor ke­rül, a területet 20 hektárral bőví­tették, s várják az új cégeket. Új szerepkörbe kerültek a volt szovjet laktanyák Most kiderül, kell-e félni, fog-e fájni változtatások Sok kisebb-nagyobb sebből vérezhet a családi költségvetés Szorít a pénztárcákon a 2007- es év: egy átlagos család ha­vonta 15-20 ezer forinttal gaz­dálkodhat kevesebből, mint ta­valy. Jövőre csak a lakásfenn­tartás költségeinek emelkedé­se több mint tízezer forintos többletkiadást jelenthet egy család számára. Emellett vár­hatóan az élelmiszerek ára is emelkedni fog. A kenyérért például akár 20 százalékkal is többet fizethetünk majd. Az in­gázók nyertek egy hónap ha­lasztást, hiszen a január elseje helyett csak februárban lép életbe a vasúti tarifák 16, és a buszjegyárak 6 százalékos emelkedése. Ugyancsak febru­ártól kell fizetni a 300 forintos vizitdíjat, valamint a 300 forin­tos napi ellátási díjat a kórhá­zi tartózkodás alatt. Az adózás terén is számos új­donságot hoz a 2007-es év. Pél­dául január elsejétől megszűnik a béren kívüli juttatások te­rületén lesz néhány enged­mény is. A munkáltatók 4500 forint helyett 5000 forintig ad­hatnak adómentesen hidegét­kezési hozzájárulást dolgo­zóiknak, a melegétkezési hoz­zájárulás 9000 helyett 10 000 forintig lesz adómentes. Az is­a magánszemélyek felnőttkép­zésre fordított kiadásai után já­ró 30 százalékos személyi jöve­delemadó kedvezmény. A súly­adót pedig ezentúl az autó telje­sítménye, és kora alapján megál­kolakezdési támogatás esetó ben 19-ről 20 ezer forintra emelkedik az adómentes ha­tár. Üdülési csekket pedig szé­lesebb körnek lehet majd ad­ni, és bővül a felhasználható­sági kör is. Például akár wellness-központokban is fizet­het majd vele a munkavállaló. lapított adó váltja fel. A nyugdíj továbbra is adóterhet nem vise­lő járandóságnak minősül, ha a nyugdíjasnak nincs más jövedel­me; ha viszont van, az beszámít az adóalapba. Magánszemélyek­nek is fizetniük kell a 4 százalé­kos különadót, hasonlóképpen a vállalkozások szolidaritási adó­jához. Annak az összegnek a négy százalékát kell befizetni­ük, amennyivel éves összevo­nandó jövedelmük meghaladja a nyugdíjjárulék-fizetési felső határt (2007-ben várhatóan 6 748 850 forintot). A 6 százalékos egészségbizto­sítási járulék, amelyet a munka- vállalók fizettek, január 1-jétől 7 százalékra emelkedett. Hajszálnyi engedmény a béren kívüli juttatásoknál Akadálymentesítésre pályázik az önkormányzat fácánkert A Foglalkoztatá­si Közalapítványhoz pályá­zik a fácánkerti önkormány­zat, a polgármesteri hivatal akadálymentesítésére - tud­tuk meg Orbán Zsolt polgár- mestertől. A beruházás 3 millió 600 ezer forintot ten- ! ne ki, amelyhez az önkor­mányzat 5 százalékos ön­résszel, 180 ezer forinttal já­rulna hozzá, (hé) Terítéken a piac és a vásártér szerződése szekszárd Felülvizsgálják a vásártér és a piac üzemel­tetési szerződéseit. A köz­gyűlés legutóbbi ülésén százhetvenezer forintra emelte a piac működtetésé­nek havi bérleti díját. A jogi és ügyrendi bizottság felül­vizsgálja a szerződést. Az év végén lejár a vásártér üzemeltetésére kötött szer­ződés. Azt a közgyűlés egy évvel meghosszabbította, s felkérte a polgármesteri hi­vatalt, hogy a továbbiakra tegyen javaslatokat, (ii) Adományokat osztott a cigány önkormányzat nagydorog Október 16-i megalakulása óta közel 130 hátrányos helyzetű roma és nem roma családnak bizto­sított élelmiszercsomagot a cigány önkormányzat. Erre Horváth József elnök tájé­koztatása szerint az Orszá­gos Élelmiszerbank jóvoltá­ból nyílt lehetőségük. A gye­rekeknek Mikulás-csomagot adományoztak, ebből 110-et házhoz is vittek. Ennek költségeit a kisebbségi ön- kormányzat fedezte, (vt) Nyolcezer forint lesz a kommunális adó OZORA Hatvan százalékkal felemelte a magánszemé­lyek kommunális adóját csütörtök délutáni ülésén az ozorai képviselő-testület. Jö­vőre évi ötezer forint helyett nyolcezret kell fizetniük az ozoraiaknak portánként, (ii) Már csak a berendezésre vár a felújított civilház tolna-mözs A volt község­házát civilházzá alakították. A felújítást a Mözsért Civil Egyesület kezdeményezte. Az építés befejeződött, már csak a berendezésre vár a ház. A sváb és a székely szoba bútorai megvannak, s hamarosan a többi helyiség lakályossá válik. A 6,3 milli­óból felújított épületet janu­ár végén avatják, (wg) Áremelkedéssel indult az új év Várdombon is várdomb A várdombiaknak idén 184 forintot kell fizetni az ivóvíz köbméteréért. A szennyvízdíjat valószínűleg januárban fogadhatja el a képviselő-testület. Emelke­dett az iparűzési adó is a te­lepülésen, 1,5 százalék he­lyett 1,8 százalékot kell fi­zetniük a vállalkozásoknak január 1-jétől. (bk) @ további hírek: www.tolnainefujsag.hu

Next

/
Thumbnails
Contents