Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-12 / 10. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JANUÁR 12., PÉNTEK HÍRSÁV Filmritkaságot vetít a városi televízió bonyhád A városi televízió levetíti a Számvetés című do- kumentumfilm-sorozatot. A felvételt mindössze kétezer mozilátogató láthatta a Ma­gyar Filmszemlén. Vetítés után, 2005-ben a rendőrség a kópiát lefoglalta. A filmen a bonyhádi származású né­hai Perczel Tamás pszicholó­gus professzor, üzletember beszél életéről, s többek kö­zött a Fenyő-gyilkosságról, a rendőrségről, őrzött doku­mentumokról. A hat részből álló sorozatot január 15-től naponta 18 óra 30 perctől láthatják az érdeklődők, (pá) Megtanulják a számítógép használatának alapjait kákasd Számítógép mellé ül­nek a kakasdi nyugdíjasok. Mint Hajdú Gábortól a közös­ség vezetőjétől megtudtuk, a helyi Bezerédj Amália Általá­nos Iskola felajánlotta a cso­port tagjai számára számító- gépes termének használatát. A nyugdíjasok éltek a lehető­séggel, és egy tanfolyam ke­retében elsajátítják a számítógép-kezelés, szöveg- szerkesztés alapjait, megta­nulják az internethasznála­tot. A foglalkozások heti egy alkalommal lesznek. A tanu­lásban az iskola pedagógusa segíti őket. (pá) Már két helyen segítenek az álláskeresésben PAKS Az Újra Dolgozni Tolná­ban Egyesület álláskereső szolgáltatása 2007-ben két helyen is fogadja Pakson a munkanélkülieket. lanuár 10-től, szerdánként, délelőtt 9 órától 12 óráig a művelődési központban valamint a Csa- * ládsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat épületében áll az ál­láskeresők rendelkezésére. Az „Állj Talpra!” munkaerő­piaci szolgáltatás ingyenes és személyre szabott. Négy- szemközti beszélgetésen, kö­zös állásfeltáráson és konk­rét elhelyezkedési segítség- nyújtáson alapul, (vt) A közlekedés oktatására is nagy súlyt helyeznek pincehely A Vörösmarty Mi­hály Általános Iskola pedagó­gusai a közlekedés oktatását fontos feladatuknak tekintik. Sokat rendeznek KRESZ-ve- télkedőket, gyakorlati bemu­tatókat, melyeken a tanulók elsajátítják a balesetmentes közlekedés szabályait. A reg­geli iskolakezdés előtt az új tanévben is kisrendőrök se­gítik a tanulók átkelését a forgalmas 61-es főúton. @ további hírek: WWW.TOLNAINEPUJSAG.HD HIRDETÉS BONYHÁD-COOP ZRT. j bérletes üzemelésre meghirdeti i BONYHÁO, FÁY LTP. 2. ÉS j PERCZEL KERT 2. SZÁM ALATTI j ÉLELMISZERÜZLETEIT, ILLETVE I KÖZPONTI HELYEN IRODÁK j BÉRELHETŐK. | ÉRDEKLŐDNI: BONYHÁD, i RÁKÓCZI U. 6. I TELEFON: 74/451-422 í *149910* i BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE János István (balról) és Juhász Imre egy autóiparban használatos szabászkést vizsgál. Az Eurostanc Kft. a jövőben egyre több ilyent gyárt majd Csarnok épül a késeseknek vállalkozás Nehéz piacot szerezni, és megtartani sem könnyű Bonyhádon az önkormány­zat lehetőségeihez mérten támogatja a kisvállalkozá­sokat, de a talpon maradá­sért így is naponta meg kell küzdeniük. Pál Ágnes A magyarországi cipőipar leépü­lésével a lábbelikészítésben használatos kések gyártásához értő szakemberek jó része mun­ka nélkül maradt. Ez Bonyhádra különösen jellemző volt. Néhá- nyan összefogtak, és kisebb vál­lalkozásokba kezdtek, amelyek nagy része megszűnt az évek so­rán. Az Eurostanc Kft. azonban megerősödött. Társtulajdonosai, Sántha László és Németh Tibor egy osztrák céggel közös társa­ságot alapítottak. Mint Sántha László elmondta, a cég elsősor­ban külföldre dolgozik. A cipő- és autóipar részére gyártanak olyan késeket, amelyekkel a bőrt formára vágják, szaknyelven szólva stancolják. Többek között Európa legnagyobb bőrfeldolgo­zó üzemébe, Szlovéniába szállít­ják a termékeiket, de vannak megrendeléseik Ausztriából, Né­metországból, Franciaországból is. Mint Sántha László mondta, kisebb mennyiségben néhány bonyhádi cipős cégnek is gyárta­nak késeket. A hazai autóipar megjelenésé­vel egyre gyakrabban a gépko­csigyártásban használatos kése­ket is készítenek. A jövőben eb­be az irányba szeretnének nyit­ni. A kft. a város határában üzemcsarnokot épít. - Azért kezdtünk építkezésbe, mert jel­zést kaptunk az önkormányzat­AZ EUROSTANC KFT.-NÉL fontos, hogy a dolgozóknak vasipari alapképzettségük legyen, de vannak olyan munkafázisok, amelyeket csak a munkahe­lyen tudnak elsajátítani. univerzális, jó kézügyességű embereket alkalmaznak. János Ist\'án öt éve dolgozik a kft.­tól, hogy az ipari tevékenysége­ket néhány éven belül szeretnék a város központjából kitelepíte­ni. Egy eredményes EU-s pályá­zat is hozzájárult a beruházás megkezdéséhez. Gépvásárlásra 11,5 millió forintot nyertünk, s hogy ezt megkapjuk, feltétel­ként szabták a csar­nok létrehozását. Várhatóan nyárra elkészül, és harminc munkahely kialakítá­sára lesz alkalmas. Jelenleg ti­zenhat emberrel dolgoznak.- Az energiaárak emelése, az adó- és járulékfizetési kötele­nél. Érdekesnek és változatos­nak tartja a munkáját. Mint mondta, a művelet ugyanaz, de a gyártmány mindig más. Jó érzéssel tölti el, ha olyan au­tót lát, amelyhez az általuk ké­szített késsel szabták ki a bőr­ülést. Tudja, hogy abban az ő keze munkája is benne van. zettségek a viszonylag kicsi vál­lalkozásoknak, mint a mienk is, nagy megterhelést jelentenek - mondta a másik tulajdonos, Né­meth Tibor a kilátásaikról. - A munkánkért viszont szinte sem­mivel nem fogunk többet kapni - tette hozzá. - Az árakat nagyon nehéz emel­ni, a nyersanyago­kért viszont folyamatosan töb­bet kell fizetnünk. Az acél ára két év alatt közel ötven száza­lékkal lett több, amit mi nem tu­dunk érvényesíteni. Nagyon nagy a konkurencia. Piacot sze­rezni már szinte lehetetlen, megtartani pedig nagyon nehéz. Még most is az a tendencia, hogy a cipős üzemek elköltöz­nek az országból, s ez számunk­ra kedvezőtlen. A többi kis cég­hez képest talán annyi elő­nyünk van, hogy főként külföld­re dolgozunk, eurós elszámolás­ban vagyunk. Ez időszakon­ként, mikor a forint nem túl erős, mint például a tavalyi év­ben, egyfajta biztonságot ad - jegyezte meg az ügyvezető. A luxusautók bőrülésében saját munkáját láthatja ■ 11,5 milliót nyertek gépek vásárlására. Visszakérik a megszokott német adót szolgáltatás Nincs veszve semmi, a digitális rendszerben helyet kap az ARD nagymányok A nagymányoki nyugdíjasok hiányolják a német ARD műsorát a kábeltévé csator­nái közül. Ezt levélben jelezték a rendszert üzemeltető Tarr Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. felé. A szolgáltató január 1-jétől módosította a csatornakiosztást. Molnár Mihályné, a nagymányo­ki nyugdíjas-szakszervezet el­nökségi tagja elmondta, szerveze­tük 440 tagot képvisel, akik még most is lépten-nyomon megállít­ják, és kérik, próbáljanak tenni valamit a csatorna visszaállításá­ért. Sok német nemzetiségű lako­sa van a falunak, akik közül töb­ben jobban értik a német szót, mint a magyart. Hozzátette, az ál­tala írt levél mellett a kérést a he­Molnár Mihályné sokak nevében írt levelet a Tarr Kft.-nek lyi német kisebbségi önkormány­zat is tolmácsolta a kft. felé. Tarr János, a szolgáltató ügy­vezető igazgatója elmondta, ügy­feleik döntöttek a csatorna kike­rüléséről. Tízezer közvélemény­kutató lapot küldtek ki, amely­ből közel kétezer érkezett vissza. Ezekből készült egy pozitív és egy negatív lista, amely szerint az ARD nem tartozott a nézett csatornák közé. Tarr János hoz­zátette, nincs veszve semmi, mert az év második felében meg­kezdik digitális szolgáltatásukat. Ebben olyan csomag is szerepel majd, amely a nyelvi kínálatról szól. Abban várhatóan közel tíz német csatorna lesz elérhető, köztük az ARD is. ■ Pál Á. * Öt százalékkal többet fizetnek a szemétszállításra bonyhád Az új szemétszállítási díjakat a városüzemeltető Bonycom Kft. a gyűjtőedények űrtartalma szerint állapította meg. A családi és sorházaknál he­tente egyszer ürítik ki a kukákat. A 60-70 literes edények kiürítésé­nek ára havonta 610 forint, a 80- 90 litereseké 710 forint, a 110-120 litereseké 800 forint, a 240 litereseké 1260 forint A társashá­zaktól az 1100 literes négykerekű konténerekből hetente kétszer viszik el a szemetet, amelynek díja lakásonként 800 forint. Cséplőné Borsos Jolán, a Bonycom Kft. főkönyvelője el­mondta, a bonyhádiaknak az építési és egyéb háztartási hulla­dék szeméttelepre szállításáért egy utánfutónyi mennyiségben ezután sem kell fizetniük. A vá­roskörnyéki lakosságnak azon­ban köbméterenként 720 forint a hulladék lerakásának díja. A beszállítást biztonsági őrök ellen­őrzik. Ezt azért tartja fontosnak, hogy ne kerülhessen veszélyes anyag a tárolóba. ■ P. A. Nincs még döntés a mezőgazdasági szakiskolákról lengyel - Azt a tájékoztatást kaptam a minisztériumtól, hogy a beiskolázást ugyanúgy folytas­suk le, mint az elmúlt években - mondta lapunknak Bujdosó Ernőné, a lengyeli Apponyi Sán­dor Mezőgazdasági Szakképző Iskola megbízott igazgatója. Ez számukra azért megnyugtató hír, mert a tanév elején a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) a fenntar­tásában működő oktatási intéz­mények átszervezését tervezte. Az iskolák további sorsáról a költségvetési törvény elkészülé­sének idejére ígértek döntést, de azóta sem kaptak bővebb infor­mációt az intézmények. Az FVM sajtóosztályán azt mondták, még nem készült el az átalakítás terve. ■ Á. P. Petőfi gimnázium: sikerek megyei és országos versenyen bonyhád Két tanulmányi verse­nyen is bizonyította a Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimnázium, hogy szorgalmasak, rátermettek diákjai. Ónodi Szabolcs igazgató lapunknak elmondta, egyik csa­patuk ötödik helyezett lett az UNESCO világörökségi verse­nyén, amelynek témája a Nógrád megyében található Hollókő volt. A jó eredményt elért csapat tag­jai: Kocsis Rita, Lohn Annamá­ria, Hufnägel Judit, Borsós Beáta, Csizmadia Petra és Győrffy Lajos voltak. Emellett a Polgár az euró­pai demokráciában elnevezésű történelmi verseny regionális döntőjébe jutott a Kern Anita, Lück Bettina, Barth Zoltán és Tóth Máté kvartett. Ficsor Tamás felkészítő tanár és a diákok most egy prezentációt készítenek Bonyhád közlekedési problémá­iról, illetve azok lehetséges meg­oldásairól. Ezt mutatják majd be a pécsi regionális döntőn. Ha nyernek, részt vehetnek az or­szágos fináléban, amelynek fődí­ja egy brüsszeli utazás. ■ R. T.

Next

/
Thumbnails
Contents