Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-10 / 8. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JANUÁR 10., SZERDA DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE Farkas Attila (balról) és Kintner Roland törzsőrmesterek egyre jobb műszaki körülmények között dolgozhatnak a dombóvári tűzoltóságnál w Ujoncavatás a tűzoltóknál létszámbővítés Rengeteg jelentkező az engedélyezett négy új helyre HIRSAV Az új üzem 30-40 embert foglalkoztathatna bátaszék Bognár Jenő 120 megváltozott munkaképes­ségű városlakót hívott össze keddre a polgármesteri hi­vatalba. A településen ugyanis január végén nyit­hat az az összeszerelő üzem, mely 30-40 embert foglalkoztatna. Bognár Jenő elmondta, az önkormányzat minden tőle telhető segítsé­get megad az üzem tulajdo­nosának. (bk) Internetezhetnek is a hivatalban a helyiek DAiMAND A polgármesteri hivatalban biztosít helyet az önkormányzat a mozgó­könyvtári szolgáltatásnak - tudtuk meg Bondorné Nagy Ibolya polgármestertől. Minden hétfőn délután ket­tő és fél négy között vehe­tik igénybe a mozgókönyv­tári szolgáltatást a helyiek, akik ingyen internetezhet­nek is ebben az időszakban a hivatal egyik helyiségé­ben. (tgy) Vállalkozó segített a bútorok vásárlásában kocsola Vállalkozói ado­mányból vásároltak padokat az egyik osztályterembe a helyi általános iskolában. A kocsolai gyógyszertár üze­meltetője, Csató István száz- ötvenezer forintos adomá­nyát az iskola kiegészítette, így sikerült új bútorokat vá­sárolni az egyik terembe a nemrég felújított oktatási intézményben, (tgy) Átmenetileg bezárt a paksi jégpálya PAKS A szokatlanul enyhe időjárás miatt időlegesen zárva a jégpálya Pakson. Az üzemeltető Paksi Atomerő­mű Zrt. kommunikációs fő­osztályvezetője, Mittler Ist­ván úgy tájékoztatott, azért kényszerültek erre a lépés­re, mert a jég felületén mért 22 Celsius-fokos hő­mérséklet miatt nem győ­zik a gépek a hűtést. A pá­lya már szerdán délután nem nyitott ki, s egészen addig zárva tart, amíg nem megy lejjebb a hőmérsék­let. Mittler István hozzátet­te, ilyen meleg időben elég­telen a jég hűtése és bal­esetveszélyes a pálya, (vt) Nem emelkedik 2007-ben a kommunális adó tolnanémedi Az önkor­mányzat a víz- és szemét- szállítási díj mérsékelt emelését fogadta el. A sze­métszállítás 4000 forintról 5000 forintra növekedett, ez egy 120 literes kuka éves ürítési díja, valamint tartalmaz lomtalanítást és szelektív hulladékgyűjtést is. A lakosság által befize­tendő összeg a teljes költ­ség felét fedezi, a másik fe­lét az önkormányzat bizto­sítja. A vízdíj a várható 5,9 százalékos infláció 98 szá­zalékával emelkedik - tud­tuk meg Takács Erzsébet körjegyzőtől, (vl) @ további hírek: www.tolnainefujsag.hu Négy emberrel bővítheti az állomány létszámát a dombóvári tűzoltóság február elejétől. Tulézi György dombóvár Naponta négyen, öten jelentkeztek tűzoltónak az elmúlt időszakban Dombóváron. - Sokan megtudták, hogy négy­gyei bővítheti a létszámát a pa­rancsnokság, s folyamatosan je­lentkeznek az újoncok - mondta el Szabó Jenő alezredes, a Dom­bóvári Önkormányzati Tűzoltó­ság parancsnoka. A létszámbőví­tés azért lehetséges, mert a vo­nuló állomány heti szolgálattel­jesítési idejét csökkenteni kell. Február elsejével kezdődik a ki­képzés. Az újoncok négy hóna­pos alaptanfolyam elvégzése után július első napjától kerül­hetnek állományba Dombóvá­ron. A kiképzés két hónapos el­méleti és két hónapos gyakorla­ti képzést jelent. Szabó Jenő szerint azzal, hogy a létszámuk 58-ra emelkedik, zökkenőmentesen és a megfele­lő színvonalon tudják ellátni a tűzoltási és műszaki feladatokat a térségben. Nagyon fontos szempont, hogy a készenléti sze­rekre, a három gépjárműfecs­kendőre és a négy különleges szerre, mindig biztosított legyen a megfelelő számú személyzet. Közben a nyugdíjba vonulások miatt is folyamatosan változik az állomány, január közepétől há­rom újonc kezdi meg a kikép­zést. Szerencsére a technikai fel­szereltség már jó a dombóvári parancsnokságon. Ehhez nagy­ban hozzájárult a tavaly kapott új gépjárműfecskendő, melyhez pályázaton nyert támogatást az önkormányzat. Ebben az évben a ruházati felszerelések pótlásá­ra és sisakba szerelhető kommu­nikációs berendezés beszerzésé­re pályáztak. - Erre szükség is van, mivel 2006-ban harminc százalékkal emelkedett a vonu­lások száma az előző évhez ké­pest - mondta el Szabó Jenő. Az országos tendenciákhoz hason­lóan Dombóvár térségében is magasabb a műszaki mentések száma, mint a tűzeseteké. Sze­rencsére a tavalyi esztendőben kirívó közlekedési baleset, tűz­eset nem történt, amelynél a tűz­oltóknak közbe kellett volna avatkozniuk. A pályázatot már kiírtak a körjegyzői állásra kapospula Körjegyzőséget ala­pít március első napjától Attala és Kapospula önkormányzata. A két település képviselő-testü- lete megszavazta a közös irányí­tású hivatal létrehozását, mely­nek központja Kapospula lesz. A két település kapcsolata nem új keletű, az 1940-es években körjegyzőségi épületnek ké­szült a mai polgármesteri hiva­tal Attalában. Akkor Csorna, Szabadi, Attala és Kapospula volt a közös jegyzőség része. Az önkormányzatiság kezdetével viszont mindegyik faluban önál­lóan működött a polgármesteri hivatal. A korábbi együttműkö­dés idején Attala volt a központ, ez változni fog. Markovits Géza, Kapospula polgármestere el­mondta, a költségtakarékosság indokolta a döntést, hiszen így magasabb állami támogatást kapnak az önkormányzatok. A körjegyzői állás betöltésére már kiírták a pályázatot, és folyama­tosan zajlanak a tárgyalások ar­ról, miként fog működni a jegy­zőség. ■ Tulézi Gy. Márciusban indul újra a munka Kocsolán kocsola Márciusban folytatód­hat a Dombóvári utca felső szaka­szán a csapadékvíz-elvezetők fel­újítása. A település a Tolna Me­gyei Területfejlesztési Tanács pá­lyázatán nyert több mint nyolc­millió forintot a beruházáshoz. Az összeget közel kétmillió forin­tos önrésszel egészíti ki az ön- kormányzat. A dombóvári szék­helyű Kovi 95 Kft. dolgozói az el­múlt évben már elkezdték a munkát, várhatóan márciusban folytatnak tovább. Azért csak ta­vasszal folytatják a felújítást, mi­vel a pályázati támogatást két év­re elosztva kapta meg az önkor­mányzat - tudtuk meg Horváth Zoltán polgármestertől. ■ Gy. T. Fekete Istvánról olvashatnak a kiadványban dombóvár Ebben az évben is megjelent a Bogáncs, a Fekete István múzeum közleményeit tartalmazó kiadvány. F. Bodó Im­re, a múzeum tulajdonosa el­mondta, negyedik alkalommal adták ki az összeállítást, ötszáz példányban. Az első kettő Feke­te István újratemetésének évé­ben jelent meg 2004-ben, míg a harmadik tavaly. A kiadvány a Nemzeti Civil Alap és a dombó­vári Fekete István Kulturális Egyesület támogatásával jelent meg. A kötetben olvashatják az érdeklődők a híres állatregények írójának elbeszéléseit, amelyek az Új Ember című hetilapban je­lentek meg. Szintén olvashatnak a nagymátéi Fekete István-szo- bor avatásáról, valamint Nagy Péter János legújabb kutatásai­ról az íróval kapcsolatban. F. Bodó Imre azt reméli, hogy a kö­vetkező évben is lesz lehetőség a Bogáncs kiadására, hiszen ren­geteg olyan anyag van még a múzeumban, amelyek érdekel­hetik azokat, akik szeretik Feke­te István regényeit. ■ T. Gy. Január! Ide már! Kerékre szerelt téli gumi és testre szabott kedvezmények együtt 360 000 - 575 000 Ft értékben Az akció 2007. január 1-től január 31-ig. illetve a készlet erejéig érvényes! A részletekről érdeklődjön márkakereskedéseinkben! Suzuki Hirt Autószalon - Egy tartós kapcsolat! HIRT AUTÓ KFT Tamási, Vasút u. 1-3. tel: 74/573-923 Kaposvár, Kond vezér u. 2. tel: 82/515-555 Telefonos hirdetésfelvétel » 8-tól 16-ig 74/511-534 és 511-504 Névjegy DÁVID SÁNDOR tűzoltó törZS- zászlós 1998 májusa óta dol­gozik a dombóvári parancs­nokság állományában. Ez az első munkahelye, nem bánta meg a választását. Azt mond­ta, kell egy kis idő, amíg az ember belezökken ebbe a mun­kába, de úgy érzi, fekszik neki ez a hivatás. Elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki jó tűzoltó legyen. Van, amikor kemény fi­zikai munkát kell végezniük, Dávid Sándor máskor csak a helyszín biztosí­tása a feladatuk. A munka el­vonja a figyelmet attól, amit például egy baleset helyszínén látnak, így a tragédiákat is könnyebb feldolgozni. HIRDETÉS A csábítás nagy, a készlet egyre kisebb! Modell AJ*pfelsímkség,és főbb extrák lista ér (Ft) Akciós Ar* (Ft) JfiA Urhan Piti«, f 4 ívv vrpaji ri«> ?.*» 7$ LE Sät , «gjj *»»0» 206 Urban Plus HDit.4 70 LE Inti«**** kartu»«arti4j8tzö, feptMótodai <ftdltás­ftátlo. i*t>*tó*«függo aaomuu ablaktörlők, tz«v& 1 490 ÖÖ0 kormány, v*z«t«attta. légzsák, vősifékrisegkM :ir"u |S§| is«coo 1007 Trendy 1.4 75 LE Adtom«* Mttro. dekwomm abtetemetek. elektro­mos tokotok, SltbPtS «rót*piKw>W tükrök, AAfl t 8 téryvrőre s»*esseg«Jggó «enokormitry 3 ttzV-VilY 3 « »V WV utsvrtdaft- és ofcUBégztafc 307 Supmm U 143 U ímm 407 Symbole 2.0 143 LE Autímaia »Uaktori* «sttnytaőrők «leku-cmot ablakemelők, ESP, héOwtő k*utrőtérté. kétíóoi* í ,4 Oft Oft« automata klíma. old«.,függöny- és terdtégzMk, »OXrvw 3 WV radio-CD, riauM, tofacóradw A korlátozott darabszámú 2006-os modellek aktuális raktárkészletéről érdeklődjön márkakereskedésünkben! K'X'áíMi -OS.4 ?i0s> Mr ! U-2W jknAi jk» ‘ft»«- 2Ö Síxró *íw >■ :»a:»ísJK «wy« A xísJíw' író karóit. xírói xr.róxró. A Mró '««■»>* Mftróbz nbv.swaítí « róí«« if-KUX ütök 'RíSíairKró írót istróarö buKJ róxró.i-fei­SIÓFOK Fóu.24. 8HT1S-TS.: BALATONBOGLÁR Klapka u. 17 www.peugeptmate.hu MÁTÉ * * < «

Next

/
Thumbnails
Contents