Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-08 / 287. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. DECEMBER 8., PÉNTEK Kétmillió tonna szenet szeretne kitermelni a Kalamitesz Kft. a nagymányoki szénmezőn. A tárgyalások megkezdődtek, de a jelek szerint eltartanak még egy darabig. Rácz Tibor Nehéz, felelősségteljes döntés előtt áll a nagymányoki képviselő-testület. Mint azt korábban hírül adta lapunk, a településen a Kalamitesz Kft. akarja megnyitni a Nagymányok 1. bányát, ahonnan húsz-harminc év alatt mintegy kétmillió tonnányi szenet terveznek kitermelni. Sebestyén Pál, a cég ügyvezetője elmondása szerint a nyers szenet a bánya melletti osztályozóban tisztítanák meg. Minőségi lakossági szenet is árusítanának a helyszínen, de az ásványi kincs túlnyomó részét elszállítanák vasúton, illetve teherautókkal. ■ Tárgyalni, tárgyalni, és minél több garanciát kell kicsikarni a kft.-tői. Kari Béla polgármester szerint a döntést, miszerint hozzájárul- e a település a bányanyitáshoz, csak részletes környzeti hatás- tanulmányok után hozhatják meg. Ugyanis - mint mondta - az előzetes hatástanulmányba nem került bele jó néhány olyan szempont, amely a falu életét jelentős mértékben befolyásolhatja. Ilyen például a hidrológiai vizsgálat vagy a teherautók okozta esetleges károk, melyek a bányához vezető útban, illetve az útmenti épületekben keletkezhetnek.- Ráadásul érvényben van még az előző képviselő-testület egy határozata is, amely a bányanyitást nem támogatja - mondta a polgármester. Hozzátette, ezért tartja rendkívül fontosnak, hogy megfontoltan, minden eshetőséget számba véve, tárgyilagosan döntsenek a bánya sorsáról. Terveznek egy helyi népszavazást is, amely a falu lakosságának véleményét vizsgálná. - Az emberek érzelmi alapon szavaznak, hisz nem szabad elfelejteni sem a volt bányászok, sem a természetvédők véleményét. A döntést azonban ezután is a testületnek kell meghozni. c:-r'-Vv. Mányoki László a lezárt Szarvas táró mellett. Innét négyszáz méterre lenne az új táró. Ha megnyitják, a kulcsosházát le kell majd bontani Minél több garanciát próbál kicsikarni a cégtől a falu a rekultivációra is. Hiszen harminc év múlva helyre kell állítani a környezetet az eredeti állapotára. Egy erdőt is kell telepítenie a cégnek, hogy a por ne zavarja a falubelieket. Mányoki Lászlót is érzékenyen érintené az esetleges bányanyitás. Nemcsak azért, mert természetvédő, hanem azért is, mert a megnyitni kívánt táró helyén áll jelenleg is működő kulcsosháza.- Ha megnyílik a bánya, akkor le kell bontani az épületet. A kártalanításról a tárgyalásokat a jövő héten kezdjük meg a beruházóval. Nemcsak én vagyok érintett ilyen formán az ügyben, hanem a szomszédos erdő- és szántótulajdonosok is. Mindegyikünkkel kü- lön-külön tárgyalnak majd a cég képviselői - mondta. Hozzátette, a falu lakóinak egy része örülne a bányanyitásnak, sokan viszont aggódnak. Azt mondják, nagy rizikót vállal a falu azzal, ha engedélyezi a bányanyitást Nemcsak a környezeti károkra gondolnak, hanem arra is, hogy ml van ak- cor, ha ez a cég esetleg befuccsol. Ezért szeretnének a kft.-től a lehető legtöbb garanciát kicsikarni, nehogy úgy járjanak az emberek, mint a hírhedt Multivitai Kft-vel. Részletes, tárgyilagos vizsgálatot akarnak meg kell vizsgáltatniuk a bányanyitás környezeti hatásait. Egy kontrollvizsgálatot is terveznek, amelyet a kft. által megbízott cégtől függetlenül akarnak elvégeztetni. Kari Béla polgármester elmondta, a Kalamitesz Kft. mindenben partnerként viszonyul a településhez, elfogadja döntéseiket. A környezetvédelmi hatástanulmányt két éven belül kell beadni a bányakapitánysághoz a cégnek, és ha ezt elfogadják, a jelen időhöz képest öt éven belül meg kell kezdeniük a termelést. A FALUVEZETŐ BÍZIK ABBAN, hogy a jelenlegi képvisel&tes- tület le tud tenni az asztalra egy olyan tárgyilagos, mindenre kiterjedő tanulmányt, amely alapján a település életét harminc évre befolyásoló döntést helyesen tudják majd meghozni. Sárközi János József Minden jelentkező diák megkapja a támogatást pálfa Tizenegyen pályáztak a Bursa Hungarica ösztöndíjra. A képviselők úgy döntöttek, hogy ötezer forint helyi támogatást kapnak havonta. Az Arany János tehetséggondozó programra is van egy jelentkező, ha őt felveszik, havi ötezer forintos támogatást kaphat, (vt) Készül a kistelepülések rendezési terve tolna megye Legkésőbb 2007 decemberéig kell elkészíteni a települések rendezési terveit. Tolna megyében most készül - többek között - Harc, Kéty, Kistormás, Kölesd, Sár- szentlőrinc, Szedres és Tevel rendezési terve, (wg) Félve reménykedik Mányok bányanyitás Minden lehetséges kockázati tényezőt megvizsgálnak BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE Ajándékkal köszöntötték a többszörös véradókat báta Többszörös véradókat köszöntött a Vöröskereszt Bátán, a polgármesteri hivatal dísztermében. A szervezet elismerését és ajándék- csomagját heten kapták meg a településen, köztük Imrő Mihály is, aki már harmincszor volt donor, (hé) Németországból érkezik a falu karácsonyfája németkér A hagyományokhoz híven az idén is a település német testvérvárosából, Büchenbachból érkezik ma a falu karácsonyfája. A karácsonyfát a művelődési ház előtti téren állítják fel. Este a német kisebbségi ön- kormányzat és az önkéntes tűzoltóság látja vendégül a büchenbachiakat. (vt) Roma területi koordinátor áll munkába Tolnában szekszárd Az országban elsőként nemzeti etnikai kisebbségi koordinátort nevezett ki tegnap a Tolna Megyei Önkormányzat Sárközi János József személyében. A kisebbségi vezető legfontosabb célnak az oktatást és a munkalehetőségek teremtését nevezte. Hozzátette: tenni szeretne a cigányság megosztottsága ellen is. (ii) HIRDETÉS MECSEKVIDEKE takarékszövetke:ze:t Új bonyhádi fiókunk megnyitása alkalmából Önt is kiemelkedő betéti kamatokkal várjuk! akár évi 9,25% kamat (EBKM: 8,24-9,38%)! 1, 2 vagy 3 hónapra a december 1. és december 22. között lekötött számlabetétekre Tolna megyei fiókok: Bonyhád, Széchenyi tér 8., 74/550-818 Paks, Villany u. 4., 75/511-240 45 éve Ügyfeleink szolgálatában! Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. A szerződések részletes leírását az üzlet- és termékszabályzatok tartalmazzák! Tanulni jött a Játszóházba tapasztalatcsere Német óvónő vendégeskedett a faluban VÁRALJA Erika Haas, a település német testvérvárosa, Hahnheim egyik óvodájának vezetője töltött egy hetet a helyi óvodában - mondta el lapunknak Filczinger Ágnes polgármester. Hozzátette, három éve épült ki az együttműködés a két település óvodái között. Megismerkedett a faluval, a helyi sajátosságokkal és főként a váraljai Játszóház Óvoda kis lakóival. Tapasztalatokat gyűjtött a magyar óvoda működéséről, az adventi készülődésre pedig karácsonyi dalokat, mondókákat hozott a gyerekeknek Németországból. Utolsó itt töltött napján a nemzetiségi nap alkalmából a Németh-Gallusz duó zenés délelőttöt tartott a gyermekeknek, és e napon avatták az óvoda név- tábláját is. Schaller Bernadett lelkésznő megáldotta az óvodát, az ovisok német dalokkal búcsúztatták az óvónőt. ■ T. R. Erika Haas német óvónő a Játszóház Óvoda udvarán a gyerekekkel Köszönetét mondunk az 1%-os támogatásukért. A Bibliocaritas Alapítvány számlájára befolyt összeg: 93 837 Ft. A Solymár Imre Városi Könyvtár részére felajánlott összeg: 185 241 Ft volt a 2006-os évben. A befizetett támogatásokat könyv és DVD beszerzésére fordítottuk. Kellemes ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk! Nagy tervekkel pályázik uniós pénzekre a gimnázium bonyhád Egy európai uniós pályázat tervein dolgozik a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, közösen a város vállalkozóival - mondta el lapunknak Ónodi Szabolcs, a gimnázium igazgatója. Egy konferenciaközpont a pályázat témája, amelyet az iskola mellett szeretnének felépíteni, ha a projekt nyertes lesz. - Ez a központ mindenre alkalmas lenne, hiszen tartalmazna egy sportcsarnokot, kiállítótermet, nagyelőadót, koncerttermet. Mi■ Konferenciaközpont, sportcsarnok, koncertterem épülhetne. vei egy 300 ágyas kollégium, egy hatszáz embert ellátni képes konyha és egy több mint másfél hektáros sportudvar is van a szomszédságában, az infrastruktúra ahhoz is adott, hogy turisztikai célokra használjuk - mondta. - Sőt, nemzetközi vásárok lebonyolítására is alkalmas lenne, valamint városi rendezvényeknek is helyet adhatna ez a multifunkcionális komplexum, amelynek az ötlettervét december 15-ig kell feltölteni az Új Magyarország Terv projektajánlatai közé. Addig is minél több szövetségest kell szerezni, például a városi önkormányzatot, vállalkozókat, hogy a tervből nyertes pályázat legyen. ■ R. T. Három hónap után befejezték az út javítási munkáit grábőc Elkészült a grábóci bekötőút. Az utat mintegy háromszáz méter hosszan újíttatta fel a település önkormányzata - tudtuk meg Tüske László polgár- mestertől. A bekötőút egy része még tavaly nyáron omlott a központi vízelvezető árokba. Az évtizedek óta nem látott hevességű esőzések teljesen alámosták az út szerkezetét, ezért azt az alapjaitól kellett feljavítani. A bekötőút mellett húzódó központi vízelvezető árkot szintén felújították. Megnövelték a meder szélességét, így nagyobb lett annak vízelvezető-képessége. A munka közel összesen tízmillió forintba került. Az összeget a vis maior alapból fedezték. ■ S. V.