Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-07 / 286. szám
2006. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI- BULVÁR T V-MŰS OR Hét év a drogterjesztőnek ítélet A fogyasztók megúszták felfüggesztett büntetéssel Arra nem derült fény az eljárás alatt, hogy a Tolna megyében eladott kábítószereket az első rendű vádlott kiktől és mikor szerezte be Három orwadászt tartóztattak le Lakócsán a rendőrök A barcsi rendőrök három orwadászt vettek őrizetbe. A lakócsai rajtaütést gondosan előkészítették, mert akár tűzpárbaj is kialakulhatott volna. Több értékes trófeát, vadhúst és vadászfegyvereket foglaltak le a három fiatalembernél, akik a legelső becslések szerint is sokmilliós kárt okoztak a sellyei vadásztársaságnak. Cserti István barcsi ■ Sem a vadászatra, sem a fegyverre nem volt engedélyük. rendőrkapitány elmondta: lakossági bejelentésekre kezdték el figyelni a társaságot, s késő este otthonukban vették őrizetbe mindhármukat. Fegyverek, távcsövek, csontfűrész, kések és több trófea is előkerült náluk. A hűtőszekrényekben talált vadhússal nyilvánvalóan kereskedtek az orwadászok. Lefoglaltak több sörétes és golyós puskát, ezek tartására egyiküknek sem volt engedélye. Valószínűleg már hosszú ideje pusztították a Dráva menti vadállományt. A rendőrök feltételezik, hogy nem csak háromtagú volt az illegális vadásztársaság. Kezdeményezték az elfogott rabsicok előzetes letartóztatását, többrendbeli lopás és lőfegyverrel való visszaélés miatt kell majd a bíróság előtt felelniük. ■ Nagy László Van, aki már ül, van, aki ellen elhalasztották a vádat a szövevényes kábító- szeres ügyben. A terjesztőt nem jogerősen hét év fegyházra ítélték. Ihárosi Ibolya Hét év fegyházbüntetésre ítélte a Tolna Megyei Bíróság szerdán a dunaújvárosi Sándor Attilát kábítószer-terjesztésért. A férfi már többször volt büntetve, legutóbb idén februárban ítélték el hat évre, mert kábítószerek becsempészését szervezte az országba. Az ellene hozott két ítéletet, ha mindegyik jogerős lesz, összbüntetésbe foglalják. A vádlott 2004 márciusától az év őszéig, amikor lebuktak, rendszeresen szállított extasy tablettát, speedport, amfetamint, LSD-vel átitatott papírokat Tolna megyei terjesztésre. A tolnai Schah Gábor hol telefonon, hol pedig személyesen kereste meg Sárközi Jánost, és megmondta, mennyi kábítószert akar venni. Utóbbi telefonon rendelte meg a kért mennyiséget Sándor Attilától, majd meg■ Rendszeresen szállított extasyt, speedet, LSD-t Tolnába. mondta, hogy a szert hol lehet átvenni. A két tolnai férfi ellen a jogerős ítélet már tavaly megszületett: Sárközi János három év fegyházbüntetést, bűntársa három év börtönt kapott. A szövevényes ügyben eredetileg 24 gyanúsított volt, közülük tíz ellen elhalasztották a vádat, vagy megszüntették az eljárást. Szerdán a megyei bíróság előtt tizenegyen álltak. Egy férfi ügyét elkülönítették, mert ellene a bizonyítási eljárást nem lehetett befejezni. A vádlottak részben terjesztők és fogyasztók, részben csak fogyasztók voltak. Bűnösségük arányában 2 év négy hónap végrehajtható börtöntől, ennél rövidebb, és 4-5 évre felfüggesztett büntetést kaptak. HIRSAV Kigyulladt az autó, kerékpárost gázoltak árokba borult tegnap déltájban Gyönk és Varsád között egy Suzuki. Az autó ezután kigyulladt, de a kisebb tüzet a könnyű sérülést szenvedett gépkocsi vezetőjének sikerült eloltania. Ugyancsak délben Szekszárd belterületén egy személykocsi kerékpárost gázolt A biciklis könnyebben megsérült. Nyolc tanyát törtek fel, lapvibrátort loptak NYOLC SZŐLŐSTANYÁT törtek fel ismeretlenek a Fácánkert és Tolna közötti szőlőkben. A tettesek ajtóbefeszí- tés, lakatleverés, ablakbetörés módszerével jutottak az épületekbe, ahonnan használati tárgyakat vittek el. Kakasdon, egy családi ház udvarán álló kisteherautóból 1,2 millió forint értékű lapvibrátort, és 300 ezer forint értékű kővágót loptak. Trükkös lopással pénzt, egy butikból ruhát vittek trükkös lopással 190 ezer forintot tulajdonítottak el tegnap egyelőre ismeretlenek egy szekszárdi lakásból. Szintén Szekszárdon, a Találka téren levő butikból közel negyvenezer forint értékű divatárut vettek magukhoz alkalmi tolvajok. TELEVIZIO-MUSOR 1 2006. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK E: to w kJ 'W fi RTL KLUB 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.20 Top Shop 11.25 Receptklub 11.35 06-91-334-334 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! Benne: 12.00 Híradó TV2............................. 6.00 Moziverzum © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos játék 10.00 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! 11.50 Észbontó 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Napló ’56 0 9.05 Pláza © 10.00 Napi mozaik 11.05 Babatévé 11.35 Valami Hungary © 5.50 Nap-kelte 9.00 Társaink, rabszolgáink... 9.30 Feszti körkép 9.55 Világvédett lehetne 10.05 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró VIASAT3 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © 12.10 A liliomlány© 6.00 REGGEL 8.00 Agora 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.20 A barlangrajztól az internetig (12/10.) 10.15 Charly, majom... © 11.00 Élő egyház (ismétlés) spektrum! 6.00 Kutyaábécé (30.) 6.35 Ássuk ki a csatabárdot! 7.45 Kávékóstoló (9.) 8.20 Autóálmok és legendák (5.) 9.20 Állati rekordok (6.)© 10.15 Regélő kövek (1-2.) 11.25 Milliók és masinák 13.40 A szórakozott (francia vígjáték, 1970) 80' Fsz.: Pierre Richard 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 13.00 A vőlegény tanúja © (olasz vígjáték, 1998) 97' Fsz.: Diego Abatantuono, 14.55 Jó barátok 15.55 Hsa csak egy van © 16.25 Az elveszett ereklyék ...© 17.25 Everwood (amerikai sorozat) 12.00 Híradó délben 12.30 A tv ügyvédje 13.05 Rondó 13.35 Roma fórum 14.10 Szívek szállodája 14.55 Állatkölykök 16.00 Szívtipró gimi © 17.00 Híradók 12.00 Híradó délben 12.30 A tv ügyvédje 13.00 Amerikába mentünk 13.30 Válaszd a tudást! 15.00 Segítünk 15.25 Nap-nyugta 17.30 TS - Rövid pályás Úszó-Eb Közvetítés Helsinkiből 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Maigret © (angol krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 A GEO bemutatja © A vulkánok kincse 14.25 A Fogság nyomában 14.55 Látlelet a Földről 15.20 Charly, majom a családban (115.)© 12.25 Jóban, rosszban, hatalomban © 13.20 Kikelet (13.) 13.55 A vörös panda 14.25 Kutyaábécé (30.) 15.00 Telefortuna 16.05 Kávékóstoló 16.35 Rádzsasztán... (dók.-film) 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) 20.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt® (magyar sorozat) Fsz.: Varga Izabella, Kinizsi Ottó, Marenec Fruzsina, Bruckmann Balázs 21.15 Esti showder Fábry Sándorral © 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Megatánc + 19.05 Aktív Magazin © 19.35 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Áll az alku - Vetélkedő 21.15 True Lies- Két tűz között © (am. akcióvígj., 1994) 135' Fsz.: Arnold Schwarzenegger, Jamie Lee Curtis, Tia Carrere 17.15 Bűvölet © 18.15 Jog alap 18.20 Szomszédok (magyar sorozat) 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 Tv-taxi 20.05 Telesport- Női kézilabda-Eb Magyarország-Ausztria Közvetítés Svédországból 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Kultúrház 20.35 Fllmídő Stanley és mi© (olasz portréfilm) 62' 21.40 Kultúrház 22.10 Barátikor© (ír-angol-am. film. 1995) 98' Fsz.: Chris O’Donnell, Minnie Driver, Geraldine O’Rawe 17.25 Vészhelyzet© (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill 19.35 Vidióták © (magyar show-műsor) 20.05 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 21.10 NewYork-Ihelyszínelők© (amerikai krimisorozat) 16.05 Összefogás földközelben 16.25 Állatbarát (ismétlés) 17.00 Világunk 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Cinecitta © (olasz sorozat - 26/23.) 19.45 100 éve történt 20.00 Szalon 20.40 Ötkarikás időutazók Melbourne, 1956-2006 17.35 Merész régész (7-8.) 18.35 Hízik a világ© 19.35 Tengeri történetek Fehér árnyak; A bordás krokodil 20.50 Amazónia © 21.45 Törvényszéki akták © A fiatal ápolónő esete: A gazdag fiatalasszony 22.50 Ml történik velük? © Gyermekmunka Brazíliában 22.55 Házon kívül J 23.30 Ügyelők © H (amerikai krimisorozat) 0.25 Reflektor © ^ 0.40 Infománia © v££| 1.10 Egy rém rendes család l 1.40 Kemény zsaruk © 0.05 Az ügy 0.35 Strucc © 1.05 Tények este 1.35 Echo © (kanadai akciófilm, 2001) Fsz.: Andrée Lachapelle, Marie-Claude Hamel, 22.00 Csütörtök este 22.35 Panoráma © 23.00 Kultúrház 23.25 Hírek 23.35 Napló ’56© 23.45 Pengető (12/10.) EricSumo Band 23.50 Záróra 0.35 Bartók 125 0.40 Fehér névjegykártya (lengyel tévéfitmsor., 4) 1.35 Segítünk 2.05 Kamaszszerelem (szovjet romantikus film) 22.10 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 23.10 A holtsáv© (amerikai-kanadai sorozat) 0.10 Start (ismétlés) 0.40 Szexbeszéd © 21.40 Híróra 22.45 Te vagy az egyetlen © (spanyol film, 2000) 0.35 Magyar elsők 1.30 Vigyázz, kész, rajt! (ism.) 2.00 Membrán 23.25 Mi történik velük?® MenekültekTanzániában 24.00 Haditengerészet Kamikazék; Repülőgéphordozók 1945 után 1.05 Irány a nagyvilág! © (francia útleíró sorozat) 21.15 Esti showder - Fábry Sándorral 11.30 Hajrá, skacok! - mexikói sorozat 16.00 Szívtipró gimi - ausztrál sorozat 20.35 Stanley és mi - olasz portréfilm 20.05 Nyomtalanul - amerikai krimisorozat 11.30 Kívánságkosár - szórakoztató műsor 16.35 Rádzsasztán.. - dokumentumfilm MAGYAR ATV BUDAPEST TV MINIM« DISCOVERY 11.05 Esti gyors. 12.00 Déli hírek. 12.15 Ismétlések. 15.05 Vetítő. 16.05 Soroló. 16.30 GyógyHír. 17.00 Híradó. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyois. 19.00 Híradó. 19.30 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.15 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 Talking Movies. 22.05 Garázs. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 1630 Aero. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1730 Zamatos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Kapufa. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Magánbeszélgetés. 23.00 Híradó. 2325 Többet ésszel! 035 700-as klub. 14.00 Grand prix. 143ONyitottE0etem. 15.00 Golfmagazin. 1530 Uniós sikereink itthon. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Brill 20 magazin. 1730Csacska an&al. 1830 Futótűz(am.film). 2020 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Halálos hajsza (am. akciófilm). 23.00 Szabadtéri mulatságok (am. film). 130 Mindörökké Júlia! 12.01 Tele-jósda. 12.45 Vanillya jóga. 14.00 Fűben-fában orvosság van. 15.00 Aerobic. 15.10 Kékfény hírek. 15.45 Mesezug 1645 Tele-jósda. 1730 Közvetlen ajánlat. 19.15 Sporthíradó. 1930Híradó. 20.00 ATenkes kapitánya. 20.45Váljék kívánságára. 2135 Sztárok allűrök nélkül. 22.45 Sporthíradó (ism.). 23.00Töltsevelűnkaz estét! 2339Tele-jósda. 8.45 Francia labdarúgás. 10.15 Rivális. 10.45 Tomászmagazin. 11.45 Angol labdarúgás. 1430Angol labdarúgás. Newcastle-Reading 1645 Milan Tv. 1830 Sporthorgászat 19.15 Mai helyzet. 1930 Zuhanyhiradó. 2030 Ökölvívás. Ted Bami-Giuseppe Lauri. 2230 Kosárlabda, NBA. Chicago-Philadelphia. 6.00 Rajzfilmek. 1525 Az elsüllyedt világok. 1600 Mini News. 1605 Sharon naplója. 1630 Bicsi bocs. 16.40 Thomas, a gőzmozdony. 1655Mondókák. 17.00Találjuk ki együtt, apu és én! 17.05 Arthur. 17.30 Hunyor-major. 1600 Anne Zöld Oromból. 1825 Marcelino. 1655 Mini News. 19.00 Mik). 19.10 Maya... 14.00Túléltékazetemektombolását 15.00 Brainiac. 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni! 17.00 Hot rodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag.. 20.00 A világ legnagyobb repülőgépe. 21.00 Az utolsó 24 óra. 22.00 Törvényszéki nyomozók. 23.00 Ötödik sebesség. 24.00 Hogyan történhetett?