Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-01 / 281. szám

NYUGDÍJASOK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. DECEMBER 1, PÉNTEK MfflIMEMl Zenés komédiát láttak a kölesdiek kölesd A Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházá­ban tett látogatást a kölesdi Őszi Fény Nyugdíjasklub harmincegy tagja az elmúlt hétvégén. A kölesdi szín­házbarátok az Anconai sze­relmesek című zenés komé­diát nézték meg. (sk) Tánclépéseket tanultak az öcsényi idősek a helyi Bogár István Hagyo­mányőrző Egyesületnél vendégeskedett az őcsényi nyugdíjasklub. Megnéztek egy próbát, majd a táncosok megtanították őket néhány sárközi alaplépésre, (hé) Már a karácsonyi beiglit készítik elő Belecskán készülnek a karácsonyra a belecskai nyugdíjasklubban - tudtuk meg Szeledeli Györgynétől, a szervezet ve­zetőjétől. Ugyan a beiglit csak 18-án sütik meg, már megpucolták a diót, szent énekeket tanulnak, a gyöngyfűző szakkör pedig készíti a szabadtéri kará­csonyfa díszeit., (hé) Népfőiskolái előadásokra járnak a paksi klubtagok elindult a népfőiskola hete­dik évfolyama Pakson a nyugdíjasklub keretein be­lül - tudtuk meg Czetli Im­rétől, a szervezet vezetőjé­től. A sorozatot november 10-én kezdték el, minden második hét hétfőjén hall­gatnak meg előadásokat vál­tozatos témakörökben. Álta­lában 50-60 érdeklődő vesz részt az összejöveteleken, a klub Jámbor Pál utcai helyi­ségében. Többek között a bukovinai székely történe­tekkel ismerkedtek, de szó lesz az idősek ellen elköve­tett bűncselekményekről, és a gyógyszerekről is. (hé) Éjjel egy óráig tartott a a fácánkertiek bálja ERZSÉBET- és Katalin-bált tartottak szombaton a fá­cánkerti nyugdíjasklubban - tudtuk meg Fuchs Ferenc- nétől, a szervezet vezetőjé­től. Körülbelül nyolcvanan vettek részt a rendezvé­nyen, többek között a bo­gyiszlói, tolnai, a mözsi, va­lamint a gerjeni klubok képvisletében. A faluházban 18 órakor kezdődtek a prog­ramok és a vacsora, ezt kö­vetően pedig éjjel 1 óráig tartott a bál. (hé) A hozzáértő felkészítés a jó szereplés titka A kaposszekcsői nyugdíjas- klubhoz látogat ma a dom­bóváriak kultúrcsoportja - tudtuk meg Bakonyi Károlynétól, a dombóvári nyugdíjasklub vezetőjétől. Műsorukkal a névnaposo­kat köszöntik. A klubvezető hozzátette, Kóka Albertné vezetésével, férje, valamint Szemes Béla közreműködé­sével a csoport nagyon színvonalas műsorokkal ké­szül fel, talán ezért is hív­ják őket olyan sok helyre szerepelni, (hé) Trükkök, gázáremelés után fűtés Van még néhány ötletük arra, hogyan tudnának spórolni Délután a nappaliban, délelőttönként pedig a konyhában fűt be, és ott tölti az időt a tolnai Kenessei István és felesége, Tercsi néni Ötven százalékkal emel­kedik a gáz ára jövőre Ke­nessei Istvánék háztartá­sában. A tolnai nyugdíjas pedagógus házaspárral a támogatás csökkenésé­ről beszélgettünk. Steinbach Zsolt Halkan duruzsoló konvektor fo­gadott a tolnai nyugdíjas pedagó­gus házaspár nappalijába lépve. Persze duruzsolásról nem volt szó, csak a látogató érzete volt olyan jólesően „meleg szobás”, főleg a kinti kellemetlen, nyir­kos, ködös világ után. A hangu­latot tovább javították a férj és feleség közötti szeretetteljes, hu­moros csipkelődések. Kenessei Istvánná, Tercsi néni a konvektor szoros közelségében éppen egy hatalmas ágyterítőt kötött az egyik unokájának. El­árulta, hogy ő bizony fázós, és a pulóver alá még mellényeket is vett magára. Nem úgy férje, Pista bácsi, aki­nek meg inkább melege szokott lenni. Hőmérőt viszont nem használnak a lakásban, anélkül is jól alkalmazható taktikát dol­goztak ki a takarékos fűtésre. A családi házban a három szo­bában, a fürdőszobában és a konyhában van konvektor. A há­zaspárnál lakik Ter­csi néni idős édes­anyja is, természet­szerűleg ha ő otthon van, a szobájában egész nap megy a fűtés. Ezenkí­vül délelőtt csak a konyhában fu- tenek. Délután kettő tájban a nappaliba teszi át székhelyét a házaspár, akkor csak ott megy a fűtés. A konyhában a vacsora idejére legfeljebb egy óra hosz- szát melegít még a konvektor. Lefekvéskor kinyitják a nappali­ból nyíló hálószoba ajtaját, és a nappali estéről megmaradt me­legével langyosítják a hálót. Pis­ta bácsi szerint jó dunyháik van­nak, de Tercsi néni az elektro­mos ágymelegítőjével még ráse­gít egy kicsit elal- vás előtt. Csalá­di ünnepek, vagy zord hideg esetén persze változik a fűtési rend, de hétköznapokon ez a módi. Pista bácsinak azért vannak ötletei, hogyan lehetne még spórolni. Az egyik, hogy té­len reggelente egy órával ké­sőbb keljenek fel az ágyból. Sze­rinte az sem lenne marhaság, ha a hálószobából kihoznák a franciaágyat a nappaliba. Tercsi néni szerint viszont az lenne. Ő a gáz árának emeléséről azt mondta: nem örültek neki, de nem is fogadták tragikusan. Tu­domásul vették, hogy ezzel is spórolni kell. Pista bácsi is úgy véli: nincs más megoldás, ha egyszer olcsóbban nem ad ne­kik senki gázt. Kenesseiék számára ötven százalékkal emelkedik a gáz ára jövőre. Pista bácsi ezt precízen kikalkulálta. Tercsi néni megje­gyezte: vagy ötször kellett neki­futnia. Férje szerint csak azért, mert sokáig nem lehetett tudni a pontos adatokat. Például, amikor még a 13. havi nyugdíjat is bele­kalkulálta a jövedelembe, akkor „elég magasan ugrált a mutató”. Kenesseiéknek így is jelentős többletkiadást okoz a gázár­emelés. Tercsi néni erre azt mondja: megvan még a Köhler- kályhájuk, amiben annak ide­jén iszapszénnel tüzeltek. - De nem is akarok rágondolni, hogy megint azzal kelljen fűteni. Az ember öregségére elfárad, meg el is kényelmesedik egy kicsit. Mert azért annak idején min­ket se kergettek az asztal körül, ha nem gázfűtéses szobában ücsörögtünk. A tapasztalatokat összegzik Gyönkön, és megbeszélik a jövő évi terveket Tizenhat tagszervezet vezetősé­gi tagjainak tart december 7-én tanácskozó fórumot Gyönkön a Nyugdíjasklubok és Idősek „Eletet az éveknek” Országos Szövetségének megyei szerve­zete - tudtuk meg Gyimesi Já­nos megyei vezetőtől. Többek között elemzik az elmúlt év eseményeit, majd megbeszé­lik, mi volt sikeres, mely mű­ködési területek szorulnak erő­sítésre, és min kell változtatni. A megbeszélés lesz az alapja a következő évi munkatervek el­készítésének. ■ H. É. Ünnep ünnep után a szépkorúak tiszteletére A nyugdíjasokat ünnepük va­sárnap Kakasdon, a faluház­ban - tudtuk meg Hajdú Gábor­tól, a nyugdíjasklub vezetőjé­től. A délután 15 órakor kezdő­dő rendezvényre a falu idősebb korosztálya mellett közéleti szereplőket is hívtak, mintegy 150-200 résztvevőre számíta­nak. A vendégeket egy kis mű­sorral, a székely hagyomány- őrző tánccsoport műsorával és egy kis harapnivalóval várják. A következő szombaton pedig a nyugdíjasklub saját tagjaival ünnepel, főzéssel, ebéddel, és egy kis zenével. ■ É. H. Beszámolóval, műsorral zárják az évet Zombán Műsoros évzáró gyűlésüket tartják holnap, szombaton a zombai nyugdíjasklub tagjai - tudtuk meg Kaufmann Jánostól, a szervezet vezetőjétől. Az alka­lomra 130 vendéget várnak, többek között az önkormányzat képviselőit, valamint a helyi ci­vil szervezetek vezetőit. Beszá­molnak egész éves munkájuk­ról, arról, hogy körülbelül 300 ezer forintot fordítottak tagjaik­ra, és 100-150 ezer forintot tud­nak átmenteni a következő év­re. Mindezt jórészt négy-öt tá­mogatójuk hozzájárulásának is köszönhetik. ■ I. A. Havi hatezer forinttal emelkedik a fűtés ára kenesseiék 100 négyzetméte­res házban laknak Tolnán. Évente mintegy 2400 köbmé­tergáz fogy náluk. Háromezer köbméter alatti fogyasztóként most 61 forintot fizetnek egy köbméter földgázért Január­tól ez 91 forintra emelkedik, mivel a háromtagú háztartá­sukban az egy főre eső jövede­lem alapján a 25%os támoga­tási kategóriába esnek. változatlan gázfogyasztással havi átlag 6 ezer, évi 72 ezer forinttal fizetnek többet a gá­zért Hármuk nyugdíja pedig összesen évi 105 570forinttal emelkedik jövőre. ■ Nem örülnek, de nem is fogadták tragikusan. Német pályázat adta az ötletet a klubalakításra jubileum Ötszázszor jöttek össze, a tíz esztendő alatt nem hagytak ki egyetlen alkalmat sem Bódis Jánosné, a nagydorogi klubelnök (balról) és Lückl Fülöpné Tíz évvel ezelőtt egy német bel­ügyminisztériumi pályázatra fi­gyeltek fel a györkönyi önkor­mányzatnál. Eszközöket lehetett nyerni nyugdíjasklub berende­zésére. A községben akkor még ilyen szerveződés nem volt, kapva kaptak az alkalmon. Lückl Fülöpné akkor még - mint a né­met kisebbségi önkormányzat egyik tagja - bábáskodott a szü­letésnél. Most pedig elnökként az első évtizedet idézi fel, hiszen nemrég ünnepelték az alapítás tizedik évfordulóját. A nagypa­pákat, nagymamákat az óvodá­sok köszöntötték. Együtt örült a jubileumnak a györkönyiekkel a szomszédos Nagydorog nyugdí­jasklubja és a két település veze­tése is. Fülöpné büszkén mond­ja, szerteágazó kapcsolatokat ápolnak. A német­kéri, a bólyi klubbal szoktak találkozni, van Budapesten is egy társszerveze­tük, melynek élén egy valaha Györkönyben élt elnök áll. Neki, illetve társainak köszönhetően sok feledhetetlen kirándulásról készült fotó gazdagítja a klub fo­tóalbumát. Budakeszin van Er­zsi néni tudomása szerint az öz­vegy férfiak egyetlen klubja, ve­lük is jó viszonyt ápolnak. He­tente találkoznak kötetlen össze­jöveteleken, kártyáznak, kézi­munkáznak, beszélgetnek. - Amióta indultunk, körülbelül ötszáz ilyen klubösszejövetel volt. Nem hagytunk ki egyet sem, de, ha mégis úgy esett, na­gyon vártuk a követ­kezőt - mondta Lückl Fülöpné. Az elnök a tag­ság aktivitása mellett az önkor­mányzat segítségét is nagy do­lognak tartja. A közösségi ren­dezvények szervezéséből kive­szik részüket. Pályázatokhoz is társulnak, ha adódik alkalom. Ilyen volt, amikor emlékeiket, tapasztalataikat adták át a fiata­loknak. ■ Vida T. ■ Természetesen az önkormány­zat is segíti őket. I I Í t

Next

/
Thumbnails
Contents