Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-06 / 285. szám

Csőglei István nyugdíjas tűzoltó ezredes megszámolta, hogy a péntek délutáni csúcsforgalomban percenként 16-20 gépjármű halad át a város főútján Hosszan tartó vajúdás után tavaszra megszület­het két régen várt új zeb­ra Tolnán, a Plusz áruház és a Kápolna környékén. Steinbach Zsolt Már-már a közmeghallgatások örökzöld témájává válik az új gyalogátkelők létesítése. Ez a kérdés a múlt heti városi fóru­mon is felvetődött. A települést átszelő főutcán, a mözsi vasúti átkelőtől a vásártéri ABC-ig tartó mintegy három kilométe­res szakaszon, illetve a vásár­tértől a központig húzódó közel egy kilométeren nincs zebra. A gyalogos átkelés ezeken a szakaszokon nehézkes, egyben veszélyes mutatvány, különö­sen a nehezen mozgó polgárok számára. Két új zebra születésére azon­ban talán már nem kell sokáig várni. Mireider László, a polgár- mesteri hivatal építési osztály- vezetője lapunknak elmondta: az önkormányzat három-négy éve foglalkozik új gyalogátkelő­helyek létesítésével. Korábban négy helyen kezdeményezték zebrák létesítését: a mözsi ma­lomnál, a Kápolnánál, a Plusz áruháznál, illetve a Kossuth ut­cában, a templom és az iskolák környékén. Ez utóbbi helyszínt nem támogatták a közlekedési hatóságok. A másik három átke­lőt viszont igen. A zebra létesítése azonban nem gyors és nem is olcsó fel­adat. A folyamat a hely pontos kijelölésével kezdődik, a szakha­tóságok és az érintett lakosok be­vonásával. Ezután az önkor­mányzatnak meg kell terveztet­nie a gyalogátkelőhelyet. Az el­készült terveket engedélyeztet­ni kell az építési hatósággal, a közlekedési felügyelettel. A kivi­telezés sem csak a zebra felfes­téséből áll. A gyalogátkelőhöz ki kell építeni a megfelelő fényerős­ségű közvilágítást, és a járda­csatlakozásokat, el kell végezni a tervben foglalt parkosítást. Tolnán a tervezett gyalogátke­lőhelyek közül a kápolnai és a Plusznál levő nemrég kapta meg az engedélyt A kivitelezőt, a Tol­nai Kommunális Kft.-t már ko­rábban kiválasztották. A leendő zebrák megvilágítását pedig ta­valy kiépítették. A mözsi malom­nál létesítendő átkelőnél módosí­tani kellett az eredeti terveket, mert a speciális körülmények miatt közel ötmillió forintba ke­rült volna a gyalogátkelő létesí­tése. Ennek a zebrának még nincs meg az építési engedélye. Mireider László elmondta, hogy a város idei költségveté­sében szerepel az új átkelők ki­építésének költsége. Október kö­zepétől március közepéig azon­ban a közútkezelő kht. útjain nem lehet munkát végezni. Ha tehát az új képviselő-testület is jóváhagyja, tavasszal megszület­het két új zebra Tolnán. Fellebbezés nem volt, az engedély jogerős A leendő kápolnai gyalogátkelő tervezett pontos helye rakodási és parkolási szempontok miatt sérti az egyik érintett üzlettulaj­donos érdekeit - mondta Mireider László. az üzlettulajdonos azt szeretné, ha Mözs irányába néhány mé­terrel távolabb épülne a zebra. Az osztályvezető ezzel kapcsolat­ban elmondta, hogy annak idején az előző polgármester írt egy levelet a közlekedési felügyeletnek. Ebben jelezte: ha lehetőség van a gyalogátkelő helyének módosítására, akkor az ellen a vá­rosnak nincs ellenvetése. Fellebbezés azonban nem történt az ügyben, így az építési engedély jogerőssé vált Gyalogátkelő-építés költségei: Plusz áruház 1,5 millió Ft 840 ezer Ft (a kápolnaival együtt) Kápolna 1,7 millió Ft Mözsi malom 4,8 millió Ft 1,3 millió Ft (a vasúti átjáróval együtt) Fonás: Polgármesteri Hivatal, Tolna BILDHÉBER JÁNOS: Szerintem a leginkább a postánál vol­na szükség egy új zebrára. A központban van és a vá­sártéri ABC-nél is. Egyéb­ként a zebrán való közleke­dés biztonsága az autóso­kon múlik. Ha ők figyelnek, akkor nincs baj. És a leg­több autós szerintem figyel, ilyen szempontból nincse­nek rossz tapasztalataim. Igaz, én leggyakrabban bi­ciklivel járok. törkő József: A gyalogosok akkor is veszélyben vannak, ha van zebra. Az autósok ugyanis nem veszik figye­lembe, hogy a gyalogos már a zebrán van. Velem és más­sal is előfordult már, hogy a gyalogátkelő közepén hajtott el az autó előttem, vagy mö­göttem. Ha nem tartják be az autósok a szabályokat, akkor szinte semmi értelme zebrát festeni. Ha viszont szabályosan közlekednének, akkor indokolt lenne új gya­logátkelőket kialakítani. TOLNA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. DECEMBER 6., SZERDA Zebrák születését várják vajúdás Biztonságosabbá tennék a főutcán való gyalogos átkelést Több tízszeres helyi véradókat tüntettek ki a testület előtt Jubiláló, sokszoros véradóknak adtak át elismeréseket a vér­adók napja alkalmából a tolnai városházán, a legutóbbi képvi­selő-testületi ülés előtt. Elsőként dr. Sümegi Zoltán polgármester mondott köszönetét a donorok­nak. Dr. Erdősi József, a helyi Vöröskereszt elnöke rámutatott, hogy általában ugyanaz a kör ad vért, nehezen lehet bevonni úja­kat ebbe a tevékenységbe. Gu­lyás Katalin, a megyei Vöröske­reszt szervezet vezetője remé­nyét fejezte ki, hogy minél töb­ben vesznek majd példát a sok­szoros véradókról. Gulyás Katalin hússzoros vér­adásért Horváth Györgynek, Ju­hász Istvánnak, Kelemen József­nek, Merkl Jánosnénak, Szászi Zsoltnak és Wild Lászlónak adott át oklevelet és ajándékot. Harmincszoros véradásért is­merték el Bildhéber Attilát, Forrai Jánosnét, Lutz Józsefet, Szénási Jánost. Negyvenszeres véradóként köszöntötték Acsádi Attilát, Merczel Györgyöt, Se­bestyén Mátyást, valamint Szauter Józsefet. ■ kocsis gyula: Először is azt kell megnézni, hogy a gép­kocsivezetők mennyire tart­ják be azt, hogy a gyalogát­kelőhelyeknél meg kell áll­niuk. Én úgy tapasztalom, vannak olyan sofőrök, akik akkor is legfeljebb csak az utolsó pillanatban lassíta­nak le, ha már messziről látják, hogy a gyalogos át akar menni a zebrán. Amúgy szerintem van elég zebra itt a központban. Kij­jebb, a Postánál viszont hi­ányzik egy gyalogátkelő. A főszerkesztő elköszön, kiírták az új pályázatot Pályázatot ír ki az önkormányzat a Tolnai Hírlap kiadásáról - dön­tött legutóbbi ülésén a képvise­lő-testület. A lapot nyolc éve Ha­zafi József szerkesztette, aki egészségi állapotára hivatkozva ez év december 31-ével felmond­ta szerződését. Az új pályázat a Tolnai Hírlap teljes körű elkészíté­sére vonatkozik, a főszerkesztői munkától a nyomtatáson át a szál­lításig. A nyertest egy évre fogják kinevezni. A pályázatokat decem­ber 15-ig lehet leadni, az ered­ményhirdetés várhatóan még ka­rácsony előtt megtörténik. ■ K. S. Hazafi József főszerkesztő MEGKÉRDEZTÜK Kellenek e új átkelők? Decemberben is aktívak a tolnai nagycsaládosok Három városvédő civil kapott elismerő oklevelet Pluszpénzt hozhatna az iskolafenntartó társulás Érdekes témák lesznek a holnapi szakmai napon Nem csak családi, hanem közös­ségi programokban sem lesz hi­ány decemberben a Nagycsalá­dosok Tolnai Egyesületének tag­jai számára. Baksainé Kenessei Éva, az egyesület elnöke el­mondta: a múlt vasárnap egy busznyi csapattal a keceli virág- kiállítást nézték meg. Holnap, csütörtökön rendezik a hagyo­mányos nagycsaládos Mikulást, ahová 121 gyereket várnak. Akiknek az ajándékokon kívül bábelőadással kedveskednek a felnőttek. A szilvesztert idén is együtt ünnepli a tagság jelentős része. A művelődési házban rendezendő buliba december 20-ig lehet jelentkezni. ■ A Tolnai Városvédő Egyesület három tagja kapott elismerő ok­levelet az egyesülettől a civil szervezet legutóbbi gyűlésén. Bajor Antalnak a helytörténeti gyűjteményben látható halász­tanya berendezéséért mondtak köszönetét. Koncz Ádámnak a tavasszal átadott, Kaszárnya ut­cai Mária-kereszt felújítása ér­dekében végzett szervező mun­káját ismerték el. Rikker Jó- zsefné a mözsi Szentháromság­szobor restaurálását célzó kez­deményezés elindítójaként, je­lentős anyagi támogatójaként, valamint más mözsi emlékmű­vek létrehozásának kezdemé­nyezőjeként kapott oklevelet. Bajor Antal Eldőlt az is: a városvédő egye­sületnél jövő februárban lesz tisztújítás. A jelölésekkel össze­függő feladatokat Ványi Gyula és Révész János látja el. ■ S. K. Évente mintegy hatszázezer fo­rint plusz állami normatívát je­lentene a városnak, ha a tolnai és a fácánkerti önkormányzat­nak sikerülne megállapodnia az iskolafenntartó társulás lét­rehozásáról. A fá­cánkerti felső tago­zatos iskolások - je­lenleg 21-en - már évek óta a tolnai Ál­talános Nevelési Központban tanulnak. A bejáró diákok utá­ni normatíva évi 15 ezer forint. Ha létrejönne az intézmény- fenntartó társulás, akkor évi 45 ezer forintos normatívát lehet­ne igényelni a fácánkerti diá­kok után. A tolnai képviselőtestület el­fogadta a társulás létrehozásáról szóló tervezetet, Fácánkert még nem. Mivel az állami normatí­vák messze nem fedezik az ok­tatás költségeit, Tolna azt szeret­né, ha a szomszéd önkormányzat is hozzájárulna a bejá­ró tanulók után felmerülő pluszkölt­ségekhez. Ilyen például az étke­zési rezsiköltség, amit a város minden diák, így az ide járó fá­cánkertiek után is fizet. Orbán Zsolt, Fácánkert polgármestere lapunknak egyelőre csak annyit mondott: a témát talán még de­cemberben tárgyalják. ■ S. Zs. Érdekes témákról lesz szó a tol­nai családsegítő központ holna­pi, csütörtöki szakmai napján - tudtuk meg Pástiné Szentend­rei Mária intézményvezetőtől. A zeneiskolában tartandó prog­ram során dr. Nyírő Árpád, a megyei igazságügyi hivatal osz­tályvezetője az áldozatvédelem és a szociális munka összefüg­géseiről beszél. Dr. Tihanyiné dr. Vályi Zsuzsanna, a szegedi egyetem adjunktusa a gyermek­rajzok jelentéséről referál. Rozgonyi István, a tolnai ÁNK logopédusa előadásának közép­pontjában pedig a tanulási prob­lémák, a részképesség zavarok állnak majd. ■ ■ Az állami nor­ma nem fedezi a költségeket.

Next

/
Thumbnails
Contents