Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-28 / 302. szám

4 DECS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Egyelőre csak Egyed Merse építkezik a decsi óvodában. Ha lesz felújítás, azt Is ki kell gondolni a település vezetőinek, hova költöznek a gyerekek és a játékok Húznak a nadrágszíjon tervezés Csak a vállalkozók terhei enyhülnek jövőre Decsen mi»« Mire fordítaná a költségvetést? SZÍVÓS JÁNOSNÉ: Az utak rendbetételére, felújítására. Felénk mond­juk nem, de a község köz­pontjában, illetve a Tabán­ban nagyon rossz állapot­ban vannak az utak. Azt is tudom, hogy ez nem csak Decsen gond. Hogy mitől, azt pontosan nem értem, de el tudom képzelni, hogy amikor építik ezeket, nem kellene egyből ráen­gedni a forgalmat, külö­nösképpen a nagyobb sú­lyú teherautókat. BÓLI LÁSZLÓNÉ: Az ivóvízrendszert újíta­nám fel. Enyhén szólva is illata van a vizünknek. Rozsdás, fekete szennyező­dés van benne, mely egy idő után leülepszik. így in­kább, nem kevés pénzért, palackos vizet iszunk. Rengeteget kellene költeni erre a munkára, így úgy tudom;-egyelőre kivitelez­hetetlen a felújítás. Az ösz- szes vezetéket ki kellene cseréltetni. BICZÓK SZILVIA: Én játszótérre költeném. Valaki elvitte a fajátéko­kat, gondolom el is tüzelte. Szóval volt, nincs játszóte­rünk. így jobb híján Szek- szárdra kell vinnünk a gyerekeinket. De nem csak a kisgyermekes családokra gondolnék, hanem a fiata­lokra is. Nekik ugyanis semmiféle szórakozási lehetőségük sincs Decsen. Nem diszkóra, hanem tartalmas programokra gondolok. Takarékoskodásra készül Decs. A következő évben nem nőnek a személyes juttatások, drágulnak a közműszolgáltatások, vi­szont a vállalkozók terhein enyhít az önkormányzat. Budavári Kata Az iparűzési adó másfél száza­lékról egy százalékra csökken jövőre Decsen - tájékoztatott An­tal Zsolt, jegyző. - A szomszé­dos településekhez képest ugya­nis nagyobb volt nálunk a vállal­kozások terhe. Az önkormány­zatnak így 6-7 millió forint bevé­telkieséssel kell számolnia, ám a gépjárműadó törvényi változásá­ból származó összeg - vagyis, hogy az eddigi súlyadó helyett a teljesítmény után kell fizetni - fedezi majd ezt a hiányt. Az idei adóbevételünk harminckettő és fél millió forint, ebből 18 millió az iparűzési adóból származik - mondta a jegyző. Azt is megtudtuk, hogy a köz­ség elsősorban a működését ra­cionalizálná, és bevételeit növel­né. Ez utóbbit segítené két ingat­lan eladása. Az egyiket, egy szol­gálati lakást a körzeti megbízott vásárolhatja meg kedvezmé­nyes, 5 millió forintos áron. A gyermekorvosi rendelőt meghir­deti a település, ezért legalább 6-7 millió forintot szeretne kap­ni az önkormányzat.- A 2007-es költségvetés eddig tervezett főösszege 686 millió fo­rint. Ez természetesen még vál­tozhat. Az önkormányzat egyelő­re 200 milliót különítene el fej­lesztésekre, nyilván ez a pályá­zati lehetőségektől és feltételek­től is függ. Akárcsak más telepü­léseken, Decsen is az állami nor­matíva csökkenésével kell szá­molni, nálunk ez körülbelül 9 százalékos visszaesést jelent - tudtuk meg Keresztes Katalin­tól, a polgármesteri hivatal pénz­ügyi irodájának munkatársától. A község utak és járdák, vala­mint az óvoda felújítására pá­lyázna. Ez utóbbi olyan rossz ál­lapotban van, hogy a falakon kí­vül szinte mindent ki kell cserél­ni. A beruházás az előzetes szá­mítások szerint 180 millió forint­ba kerülne. Egyelőre úgy tűnik, nem nő­nek a személyi juttatások, tehát a bérek, fizetések és tiszteletdí­jak. Viszont az ideihez hasonló mértékű hiányt prognosztizál­tunk. Ebben az évben 29 milli­ót tervezett az önkormányzat, és ezt tartja is a település. A jö­vő évre 26 milliós hiánnyal kell számolni, de valószínű, hogy ebből még lefaragnak a képvi­selők - mondta Keresztes Kata­lin. Decsnek a jövő év elején nem csak költségvetést kell ké­szítenie, de januárban alpolgár­mestert is választania kell. An­tal Zsolt elmondta, a közigazga­tási hivataltól ennek elmulasz­tása miatt törvényességi észre­vétel érkezett. A januári testüle­ti ülés előtt Biczó Ernő polgár- mester a képviselőkkel egyen­ként egyeztet az alpolgármes­ter személyéről. A képviselők házhoz vitték a meleg ételt Több mint kétszázan ettek de­cember 23-án a polgármesteri hi­vatal ebédlőjében halászlevet. A halat Czikk László ajánlotta fel. Bergerné Ifjú Erzsébet önkor­mányzati képviselőtől megtud­tuk, az ételt el is lehetett vinni, és ezt kapták ebédre az idősek klub­jának tagjai is. A hagyományok­nak megfelelően a jelenlegi kép­viselő-testület tagjai december ■ A faluban felmérték, hogy ki szorul rá legjobban a segítségre. 24-én, 25-én és 26-án meleg ételt vittek a település szociálisan hát­rányos helyzetű lakóinak. A se­gítségnyújtás ezen módját évek­kel ezeíőtt Bomba Gyula találta ki, idén Sándor Istvánná Kiss Eri­ka, a szociális bizottság tagja szervezte meg. A község kará­csonyfájának felállításakor a fa­luház előtt teát, forralt bort is ihattak a település lakói. Az óvo­dások versekkel, az iskolások, a Gyöngyösbokréta egyesület kó­rusa és a faluház citeraszakköre karácsonyi dallamokkal készül­tek az ünnepségre. ■ B. K. A Decs Községért egyesület új titkárt választott Szekeres Antalnét választotta tit­kárának a Decs Községért Egye­sület. A szervezet elnökétől, Koz­ma Lászlónétól megtudtuk, az elő­ző titkár, Bognár Cecil egyéb elfog­laltsága okán mondott le tisztsé­géről. Az egyesület tagjai az idén végzett munkát is értékelték ülé­sükön. - Saját keretünkből ren­deztük meg egészségnevelő prog­ramjainkat. Előadókra nem futot­ta a pénzünkből, így a községi té­vében a csontrikulásról, a dagana­tos, a szív-és érrendszeri betegsé­gekről, illetve a pubertáskori problémák kezeléséről vetítet­tünk filmeket. Az általános iskolá­val közösen szerveztük a Mozogj az egészségedért! gyalog- és ke­rékpártúrákat - mondta az elnök. A civil szerveződés tagjai erejük­höz mérten segítették a község időseit, tartották a kapcsolatot a népművészekkel, és a teleházat is működtették. Erre NCA pályáza­ton 300 ezer forintot nyertek, eb­ből 140 ezer forintot november­ben kaptak meg, a fennmaradó összeghez tavasszal jutnak. ■ Majd 30 éve nem volt komoly felújítás kapási józsefné vezető óvónő azt sem tudta, hol kezdje az óvodá­ban kicserélendő dolgok listáját. - Az épület 27 éves. Azóta a me­szelésen kívül nem is történt felújítás. A palatető szavatossági ide­je 30 évre szól, ma már beázik. Ki kell cserélni a villamos és a vízvezetékeket, a nyílászárókat, korszerűsíteni kell a fűtést. majdhogynem azt mondhatnánk, hogy csupán a csupasz falak használhatóak - tájékoztatott a pedagógus. Emelkedik a közszolgáltatások ára Emelkedés százalékban 2006-os ár 2007-es ár Huljadékszállítás _________21_________481 forint___________583 forint Iv óvíz ______9________169 forint __ 184 forint Cs atornadíj________a képviselő-testület nem tudott megállapodni a szolgáltatóval Fo rrás: Decsi Önkormányzat Az Alisca Terra környezetkímélő szóróanyagot próbál ki mentesítés A megfagyott csapadéktól síkos utakat és járdákat kilenc munkagép veszi gondozásba Az előrejelzések szerint idén már nem lesz havazás, az új esz­tendő viszont meghozhatja a té­li csapadékot. Nem mindenki örül ennek, hi­szen fagyás esetén balesetveszé­lyessé válik a közlekedés, akár az úttesten, akár a gyalogjárdán. A szekszárdi Alisca Terra Kft. hagyományos feladatai közé tar­tozik ebben az évszakban a sí­kosságmentesítés. A részletek­ről Németh László üzemeltetési igazgató adott tájékoztatást.- Szekszárd közigazgatási ha­tárán belül cégünk végzi ezt a munkát. Rendelkezünk a szük­séges gépparkkal: öt sószóró, tolólappal felszerelt tehergépko­Teller Balázs gépkocsivezető egy sószóróval felszerelt, tolólapos járművel végzi a síkosságmentesítést esi, három, ugyancsak tolólapos traktor, valamint egy hókefével ellátott járdatisztító gép dolgozik a kritikus napokon. Ugyanakkor egyszerre minden helyen nem tu­dunk ott lenni: a síkosságmente­sítést folyamatában végezzük. Ezért kérjük azt az autósoktól, hogy a síkos utakon - melyekre még nem jutottunk el - fokozott óvatossággal közlekedjenek. Az önkormányzattal való egyeztetés alapján alakul ki útvonaltervünk: elsőbbséget élveznek a helyi buszjárat vonalai, illetve a megál­lóhelyek és a gyalogátkelőhelyek. Ugyancsak fontos feladat a buszpályaudvar, a mentők és a tűzoltóság mielőbbi mentesítése. Ügyeleti szolgálat AZ ALISCA TERRA KFT. Ügyeleti szolgálatot működtet, ezért a hó, avagy ónos eső lehullása után egy-két órán belül már el­kezdi a síkosságmentesítést A CÉG TELEPHELYÉN háromszáz tonna szóróanyagot tárolnak. Egy új anyag kipróbálása is várható: a többihez képest drá­gább, de hatékonyabb termék kiváltképp környezetkímélő. ezért A Garay tér és a Babits Mihály Művelődési Ház dísz- burkolatára kerül. Már amennyiben az újesztendő téli hónapjai fehérre váltanak. ▲ * i k t

Next

/
Thumbnails
Contents