Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-21 / 298. szám

2 PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK Az atomerőmű nagykövete elismerés Kováts Balázs bármibe belefog, az sikerre van ítélve Az asztalon már az új tervek is ott vannak. Ha eljön az ideje, akkor - ahogy szokott - minden kiderül majd HÍRSÁV Továbbra is segítenék a gyerekek közlekedését bátaszék A bátaszéki szü­lők Bognár Jenő polgármes­teren keresztül kérték a nemzetőröket, hogy tovább­ra is biztosítsák a település forgalmas szakaszait. A nemzetőrök szeptember óta segítik a gyerekek biz­tonságos közlekedését. Tresz Antal, a szervezet sajtófelelőse elmondta, a téli szünet után, január­ban folytatni kívánják ezt a tevékenységüket, (bk) Országos anyanyelvi versenyt nyert egy diák bonyhád Bősze Zsuzsanna, a bonyhádi Arany János Ál­talános Iskola ó./a osztályos tanulója országos helyesírá­si versenyt nyert - mondta lapunknak Steiner Kriszti­án, az iskola igazgatója. A budapesti Műszaki Főisko­lán rendezett Arany János Országos Anyanyelvi Verse­nyen 1100 tanuló közül sze­rezte meg az első helyet, (rí) Emelni kell a helyi adót, pénzszűkében a település DUNASZENTGYÖRGY A képví- selő-testület 38 millió forin­tos forráshiánnyal számol a jövő évben. Ennek fényében születtek meg a helyi adókat érintő döntések a legutóbbi testületi ülésen. A kommu­nális adó mértékét ezer fo­rinttal emetik, így az évi ki­lencezer forint lesz, ami a szemétszállítási díjat is tar­talmazza. Építési telek, illet­ve üzlethelyiség után négy­ezer forintot kell fizetni, az iparűzési adót az eddigi 1,8- ról 2 százalékra emelte az önkormányzat, (vt) Ajándékozott a roma kisebbségi önkormányzat fürgéd A roma kisebbségi önkormányzat 83 roma és nem roma gyermeket aján­dékozott meg tegnap. Óvo­dások és alsó tagozatos kis­diákok kaptak csomagot. A kisebbségi önkormányzat 50 ezer forintot fordított er­re a célra, de ugyanerre a napra szervezte ruhaosztá­si akcióját is. (bk) @ TOVÁBBI HÍREK: www.tolnainepujsao.hu Ha Kováts Balázs valami­hez hozzáfog, az sikerre van ítélve. Ő volt az ESZI alapító igazgatója, vezeté­se alatt jött létre az atom­erőmű látogatóközpontja. Vida Tünde A paksi atomerőmű utazó nagy­követeként emlegetik leginkább Kováts Balázst, aki hivatalosan a vezető mérnök titulust használ­ja. Feladata, hogy az erőmű és más nukleáris létesítmények kö­rében népszerűsítse, elfogadtas­sa a nukleáris energiát. Ha nem is nukleáris, de energiája neki is van bőven, merthogy munkája nyomán több tucatnyi települé­sen „van otthon”, ismerik, ke­resztnevén szólítják. Arra a leg­büszkébb, hogy Bátaapátiban ezen erőfeszítések eredménye­ként majd’ mindenki támogatta a népszavazáson a radioaktív hulladéktároló megépítését. A történetekből, sztorikból kifogy­hatatlan ugyanúgy, mint az ötle­tekből. Szobájában ott éktelen­kedik egy hatalmas tábla, amely az Energetikai Szakközépiskola falán hirdette mostanáig, hogy itt a BME főiskolai kara műkö­dik. Mivel ez már nem így van, Balázs levetette, s elviszi a múze­umnak, merthogy ez történe­lem. Oroszlánrésze volt abban § is, hogy a látogatóközpontot mú- | zeummá nyilvánítsák, mert így J az ország egyetlen atomerőmű- I vének történetét is meg lehet őrizni az utókornak. Kováts Balázs munkája, élete a kapcsolatépítésen alapul. Pak­siként és erőműves szakember­ként az akkor még szemben ál­ló két fél között mintegy összekö­tőként funkcionált. Kapcsolatteremtő képességét, s ahogy ő mondja, a szövegládát, édesany­jától örökölte. A soha nem fogyó energiát valószínűleg édesap- jától, aki ugyan állatorvos, de most írta meg hatodik könyvét. Két nappal azután, hogy kiadó­ba adta a kéziratot, felhívta a fi­át, hogy elmondja: nagy baj van, unatkozik. Balázs sem egy tét­len ember, munkája mellett ak­tív tagja többek között a System International Alapítvány, a Jövő Energetikusa Alapítvány, a Te­hetséges Paksi Fiatalokért Ala­pítvány, a Vak Bottyán Gimnázi­umért Alapítvány kuratóriumá­nak. A Paksi Borbarát Klub ala­pító elnöke, ma tiszteletbeli örö­kös elnöke. Számos elismerése között ott van a város Pro Urbe- díja, most már a vállalkozók Lussonium-díja, és a paksiak szavazata alapján Az év embere az ezred­fordulón díjat is megkapta. Mindezeken túl imádja a Dunát, és újabban a szi­getturizmusnak hódol. Közben egy projekten dolgozik, amiről egyelőre nem árul el többet. Hogy mitől a vállalkozó szellem, a meg­annyi ötlet, s egyebek? - Jól ér­zem magam a bőrömben - mond­ja, s elárulja, számára fontos a szabadság, s mindig ösztönösen megérezte, ha ez szűkül, csorbát szenved. Amikor elérkezettnek látja az időt, új dologba fog. A tehetséges fiatalok támogatása szívügye A paksi iparos és Vállalkozói Kör 2005-ben alapította a Lussonium-díjat. Ezzel azokat szeretnék jutalmazni, akik ki­emelkedő munkát végeztek a város érdekében, annak ha­gyományai továbbörökítésé- ben, az ifjúság nevelésében. tavaly Bencze Barnabás tanár kapta, akinek elvitathatatlan érdemei vannak a helytörténet területén. Idén Kováts Balázs­nak, az atomerőmű térségi kapcsolatokért felelős vezető mérnökének adta át a díjat Kovács Sándor elnök. Kováts Balázs az elismeréssel járó pénzjutalomból a Tehetséges Paksi Fiatalokért Közalapít­ványt kívánja támogatni. Névjegy: Kováts Balázs 55 éves. Vegyipari gépészmér­nöki diplomáját Miskolcon, atomerőmű szakmérnöki dip­lomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. Okleveles borbíráló és borszakértő. 1977. április 1-je óta az atom­erőmű dolgozója, első blokk­ügyeletese, majd nukleáris igazgatóhelyettes. a műszaki egyetem óraadó tanára. 1986-tól 1992-ig az Energetikai Szakképzési Inté­zet alapító igazgatója. 1992- ben pályázati úton nyerte el az erőmű Tájékoztatási Irodá­jának vezetését, majd irányí­tásával 1995-ben készült el a látogatóközpont. Nős, felesége pedagógus. A Harry Potter kiadója jelentette meg a könyvét PÁLFA Családregény, társadalmi utópia. így határozta meg hosz- szas hezitálás után első kötete műfaját Görgey Etelka. Saját stá­tusza legalább ilyen nehezen meghatározható. - Én vagyok a tiszteletes asszony - mondta ne­vetve. Valóban férje a reformá­tus lelkész, ő maga is végzett te­ológiát. De emellett nyelvész, asszirológus, hebraisztikus, fő­ként fordítóként dolgozik, de ta­nított az ELTE-n héber nyelvet. Hogy miért fogott az íráshoz? Mert elolvasott maga is vagy húszezer kötetet, s úgy gondol­ta olyan könyvet ír, amit ő is szí­vesen venne a kezébe. írói mun­kássága azzal kezdődött, hogy egy internetes író-olvasó kör­ben bekapcsolódott egyes mű­vek folytatásába. Angolul. így született műveit kilenc nyelvre fordították, köztük - ezen per­sze jót mosolygott - magyarra. - Jóí sikerült, bár kicsit angolos maradt - mondta. A Csodaidők című könyvet az Animus Kiadó jelentette meg háromezer pél­dányban, s november vége óta minden nagyobb könyvüzlet­ben megvásárolható. Az Animus nevéhez fűződik a Harry Potter magyarországi ki­adása. Görgey Etelka az első ma­gyar szerző, akinek a könyvét megjelentették. ■ V. T. Történelemből nem akad; aki legyőzné őket nagydorog Első lett a Széchenyi Sándor Általános Iskola csapata a megyei Szakály Ferenc törté­nelmi emlékversenyen. Ez a ve­télkedő ötéves történetében ne­gyedszer fordul elő - mondta a felkészítő tanár, Reimerné Csábi Zsuzsa. Évről évre más témakör­ből kell készülni, idén a szerve­zők Mátyás korát választották. Felső tagozatosok számára hir­deti az Ady Endre középiskola. Nagydorogról három nyolcadik osztályos, Győri Barbara, Zámbó Barbara és Hosnyánszki Bence vett részt. A feladatok érdeke­sek: szerepjátékot játszottak, filmrészletet néztek. A pedagó­gus szerint azért kiemelkedő az eredmény, mert városi iskolák csapatait utasították maguk mö­gé, és ráadásul nem is a tan­anyagból kellett készülni, ha­nem annál jóval többől. ■ T. V. ■ Kováts Balázs életeleme a kapcsolat. HIRDETÉS Paks Város Önkormányzata Oktatási és Kulturális Bizottságának pályázati felhívása Paks Város Képviselőtestülete 2006. december 13-i döntésének megfelelően az Oktatási és Kulturális Bizottság pályázatot hirdet a 2007 évi városi rendezvények megszervezésére. A PÁLYÁZAT CÉLJA: A 2007. évben Paks városában megvalósuló (az alábbiakban konkrétan meghatározott) rendezvények támogatása, hagyományőrző programok, események létrehozása, amelyek mind belföldi, mind külföldi vendégek részére kiemelkedő vonzerővel bírnak. PÁLYÁZATOT NYÚJTHATNAK BE: Azok a városban működő civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, amelyek által szervezett rendezvények a kiírás feltételeinek megfelelően támogathatóak. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: Pályázatot a 2007. évben városi, városkörnyéki, regionális jellegű turisztikai hatással is bíró kulturális rendezvények megvalósításának támogatására lehet benyújtani. PÁLYÁZNI LEHET: a Paksi Tavasz, a Pünkösdi Fesztivál a Paksi Nyár, a Paksi Ősz rendezvényeire. Egy pályázó több rendezvény megvalósítására is pályázhat. Programonként külön pályázatot szükséges benyújtani. A pályázható programok részletes tartalmát és követelményeit az 1. számú melléklet tartalmazza. Közös pályázat is benyújtható. A Duna-parti rendezvényeknél a vízi színpad használata kötelező. A pályázatnak a programtervezetben írt előkészítő, lebonyob'tó és utómunkálatokat is tartalmaznia kell (szemételszállítás, takarítás, higiéniai követelmények stb.). A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA, HELYE, HATÁRIDEJE: Pályázat a 2. számú melléklet szerinü formanyomtatványon nyújtható be 2 példányban, átvételi elismervény ellenében, személyesen a Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Csoportjánál. A pályázat beérkezésének határideje: 2007. január 15.12.00 óra. Pályázati kiírást és adatlapot a Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Csopiortjánál vehetnek át az érdeklődők. A pályázatokat tartalmazó borítékra kérjük ráírni: „Városi rendezvény pályázat 2007“. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül, aki - a program megvalósítása során paksi vállalkozókat, személyeket, szervezeteket von be,- helyi vállalkozók termékkel vagy szolgáltatással való megjelenését biztosítja,- a program megvalósításához magasabb saját és egyéb forrás rendelkezésre állását bizonyítja. Nem nyújthat be pályázatot, aki korábban bármilyen önkormányzati pályázati támogatással nem számolt el. BÍRÁLAT, EREDMÉNYHIRDETÉS: A beérkezett pályázatokat a bizottság 2007. január 22-ig elbírálja. A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy a pályázatot indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa. Az eredményhirdetésre 2007. január 18-án 10.00 órakor kerül sor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában. 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. PAKSI TAVASZ: ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Paksi Tavaszi Napok: Ideje: 2007. május 5. Helye: Duna-part (Gesztenyesor és Erzsébet Szálló mögött) Gyermeknap: Ideje: 2007. május 27. (vasárnap) Helye: Duna-part (Gesztenyesor és Erzsébet Szálló mögött) 2. PÜNKÖSDI FESZTIVÁL: ---------------------------------------------------------------------------------------------------------­Ideje: 2007. május 26. - 27. (szombat - vasárnap) Helye: Piactér A szervezésbe be kell vonni a Német Kisebbségi Önkormányzatot is. 3. PAKSI NYÁR: --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Duna-parti nyári esték: legalább 3 alkalom Helye: Duna-part Nyári este Dunakömlődön: 1 alkalom Helye: Dunakömlőd, Faluház előtt 4. PAKSI ŐSZ: -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Szüreti napok: Pakson: Ideje: 2007. szeptember 15. Helye: Sárgödör tér Dunakömlődön: Ideje: 2007. szeptember 22. Helye: Dunakömlőd y j i 4 *

Next

/
Thumbnails
Contents