Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-02 / 282. szám
6 PANORÁMA 2006. DECEMBER 2., SZOMBAT Megjelenik a felvételi tájoló december elején jelennek meg az Országos Felsőoktatási Információs Központ Felvételi tájoló című kötetei. Abban a felsőoktatásban választható összes képzési terület bemutatkozik. Hárommilliárdot kér számon a püspök A kormány nem tartja be a vatikáni szerződést, és hátrányosan különbözteti meg az egyházi iskolákban tanuló gyermekeket - mondta a győri megyéspüspök. Pápai Lajos szerint a történelmi egyházak által kiszámított, és a parlament által megszavazott összeg csaknem hárommilliárd forinttal tér el egymástól. Vádat emeltek a Hír Tv riportere ellen az ügyészség vádat emelt Császár Attila, a Fiír Tv ri- 1 portere ellen lőszerrel való P visszaélés miatt. Az újság- | író az MTV ostrománál találta a lőszert, amelyet a táskájába tett. Később azt a parlamenti ellenőrzésnél találták meg a rendőrök. Szilvásy: „Nem mondok le!" nem mond le Szilvásy György kancelláriaminiszter. Ezt maga az érintett közölte tegnap. A Fidesz arra szólította fel, hogy távozzon, miután az ombudsmanok vizsgálata Szilvásy tárcáját is felelőssé tette az augusztus 20-i tűzijáték során bekövetkezett katasztrófáért. Szilvásy nem távozik @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REGGEL.HD Költözni készül a kormány ellenzék Elfogadhatatlan az ötvenmilliárdos beruházás terve A kormány százmilliárdos bevételt remél a minisztériumi épületek eladásából - mondta Batiz András (jobbra) kommunikációs igazgató A Nyugati pályaudvarnál épülhet fel az új kormányzati negyed - erről döntött a kabinet balatonőszödi ülésének első napján. Az összeköltözéstől a kormány tízmilliárdos spórolást remél, a Fidesz ingatlanspekulációt emleget. Fónai Imre Ötvenmilliárd forintba kerülhet az új kormányzati negyed felépítése. Ebből a pénzből huszonegyedik századi városrész épülhet Budapest szívében, a Nyugati pályaudvarnál - mondta el tegnap Szilvásy György. A kancelláriaminiszter szerint a beruházás - amelyről tegnap, balatonőszödi ülésének első napján döntött a koalíció - szimbolizálja a hatékonyabb, olcsóbb kormányzás szándékát is. Szilvásy elmondta: az új negyed 2009 májusára épülhet fel, a kivitelezőről nemzetközi pályázat alapján születhet döntés. A pontos ütemtervről és a finanszírozási konstrukcióról a következő hetekben tárgyal és december 20-ig dönt a kormány. A budapesti önkormányzat is egyetért az építkezés helyével - mondta el Demszky Gábor főpolgármester. A közgyűlés egy nappal korábban a kormányzati negyed három lehetséges helyszíne közül (a Déli pályaudvar és Pest déli része, a Lágymányosi híd környéke merült még fel) ugyancsak a Nyugati pályaudvart javasolta. „Száz-kétszáz évre meghatározza ez a beruházás a városrész arculatát - vélekedett Demszky, és hozzátette: - Azt szeretnénk, ha az új negyed része lenne a főváros életének.” Gyorsvasúti kapcsolattal egyébként a NINCS MEGHATÁROZÓ véleménykülönbség a kormány és a Magyar Nemzeti Bank között a konvergenciaprogramról - erről Veres János pénzügyminiszter beszélt Balaton- őszödön. Tegnap ugyanis Járni Zsigmond, az MNB elnöke azt mondta: ha megvalósul, hazánk lesz az utolsó a térség államai közül, amelyik csatlakozik az eurózónához. „A kormányülésen meghallgattuk Auth Henriknek, az jövőben Ferihegy húsz perc alatt elérhetővé válik onnan. Az elképzelések szerint száz- milliárd forint folyna be a jelenlegi kormányzati ingatlanok értékesítéséből, amelyet az állam- adósság csökkentésére fordítanának. Flosszabb távon évi tíz- milliárd forintos megtakarítást lehetne elérni az intézmények együttes működtetésével. Az új ingatlanokat a tervek szerint nem az állam építené, hanem magánbefektetők, az irodákat a kormányzat visszabérelné. A most kiválasztott helyszín MNB alelnökének véleményét a programról. Ez semmi ilyesmit nem tartalmazott” - állította a pénzügyminiszter. Hozzátette: minimális módosításokra volt szükség az euró átvételéhez szükséges gazdasági tervben. Veres szerint a kormány úgy ítélte meg Balatonőszödön: a 2007-es költségvetés számaival összhangban áll az új program, amelyet tegnap el is küldtek az Európai Bizottságnak. 29 hektár területű, ebből 12,7 hektár az államé, a többi a MÁV-é, vagyis közvetett állami tulajdonban van. Ehhez kapcsolódik további 9 hektár, amely a TriGránité. Nyúl Sándor, a Demján Sándor vezette cég operatív vezérigazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vasúti vágányok lefedésével sétálóutcát, szórakoztatónegyedet, irodákat és lakásokat is terveznek a maguk területén. A Fidesz úgy látja, elfogadhatatlan, hogy kormányzati luxusnegyed építéséről döntött a kormány, miközben a kabinet döntései megélhetési válságot okoztak Magyarországon. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője tegnapi tájékoztatóján elmondta: az építkezés és a minisztériumok költöztetését nem fedezi a régi ingatlanok eladása. Szijjártó szerint az ügyletből Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök és Szilvásy György profitálna. Ráadásul eddig minden olyan ügyben rosszul járt az állam, amelyben magántőkét vontak be állami projektbe - tette hozzá. Az egységes kormányzati negyed gondolata még 1999- ben, az Orbán-kormány idején vetődött fel először. Új programot kapott Brüsszel Budapesttől Visszaveszik állami tulajdonba az álomáron vett lakást „Etikátlan és jogi kérdéseket is felvet az az adásvételi szerződés, amelyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium volt köz- igazgatási államtitkára kötött Huber Miklóssal, a tárca egykori gazdasági igazgatójával. Ezt állapította meg a szaktárca vizs■ Mindössze hárommillió forintot fizetett a minisztériumnak Huber a 71 négyzetméteres, budapesti lakásért. gálata. A minisztérium a szerződést a vevő kezdeményezésére visszamenőleges hatállyal felbontja, így a mindössze hárommillió forintért eladott lakás visszakerül állami tulajdonba. A Magyar Nemzet keddi számában jelent meg, hogy nyugdíjba vonulása előtt Huber Miklós, a KWM gazdasági igazgatója 3 millió forintért vásárolhatta meg a IV. kerületi, 71 négyzetméteres, korábban általa használt lakást, amelyet előzőleg a minisztérium költségén újítottak fel. Az üggyel kapcsolatban a Fidesz arra szólította fel a kormányt, hogy a miniszterek hozzák nyilvánosságra: az irányításuk alatt álló tárcáknál jutottak-e kedvezményes módon lakáshoz a tisztségviselők. ■ Demszky nem tágít: Gy. Németh továbbra sem kell „Nem”- így válaszolt Demszky Gábor főpolgármester, amikor arról kérdezték az újságírók Balatonőszödön, meggondolta-e magát a szocialista főpolgármester-helyettes jelöltségével szemben emelt vétója ügyében, látván az MSZP-s és a szabad demokrata reagálásokat. A napokban Demszkyt saját párttársai is bíráltak Gy. Németh Erzsébet MSZP-jelölt elutasítása miatt. A főpolgármester úgy fogalmazott: ő a felelős azért, hogy a következő négy évben milyen lesz a munkamegosztás a főváros vezetésében, és neki kell biztosítania a munka nyugalmát. A kormány ülésén semmilyen formában nem foglalkoztak a főváros vezetésében kialakult vitával. ■ A kabinet visszavonta az orvosválasztást korlátozó döntést változás Emelt vizitdíjat fizetnek azok, akik a háziorvost megkerülve jelentkeznek be a szakrendelésre Visszavonta a kormány a szabad orvosválasztás jogát korlátozó korábbi javaslatát, amely szerint a betegek csak a lakóhelyük közelében lévő három kórház valamelyikébe mehettek volna kezelésre vagy műtétre. Ez leginkább a szülő nőket érintette volna hátrányosan, hiszen esetükben a legerősebb az orvossal kialakított bizalmi viszony. Az egészségügyi tárca arról tájékoztatott: a betegút szabályozása a kórházszerkezet átalakítása után ismét terítékre kerül. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista alelnöke, Schvarcz Tibor elmondta: a passzust a bizottság- a közfelháborodáson túl - arra hivatkozva dobta ki a törvény- tervezetből, hogy az egészség- ügyi rendszer területi egyenlőtlenségei miatt néhány körzetben, például a fővárosban jobb helyzetbe kerültek volna a betegek. Korábban a tárca a túl sok orvos-beteg találkozással indokolta a javaslatot: számos beteg - ha elégedetlen a diagnózissal - egyszerűen felkeres egy másik szakorvost, és ugyanazokat a vizsgálatokat újra elvégezteti. Továbbra is szerepel a javaslatban, hogy emelt vizitdíjat - a kezelés költségének 30 százalékát - kell fizetniük azoknak a ■ Schvarcz: módosulhat a kórháztörvény is. Nem csak a lakóhelyhez közeli orvost keresheti fel a beteg betegeknek, akik a háziorvos megkerülésével, beutaló nélkül mennek szakrendelésre. Schvarcz szerint több ponton módosulhat például az ugyancsak a parlament előtt lévő kórháztörvény is. A politikus szerint elképzelhető, hogy bővül a jelenleg 31 súlyponti intézményt felsoroló lista, mert akadnak olyan települések, amelyek messzebb esnek az 50 kilométerben maximalizált távolságtól. A szaktárca felügyelete alá tartozó országos gyógyintézetek vezetői szerint a speciális betegek ellátása veszélybe kerülhet. A lapunk biztokába jutott minisztériumi munkaanyagból kiderül: csak a kardiológiai, az onkológiai és a rehabilitációs intézet működhetne változatlan módon. Számos klinika örökre bezárja kapuját: ilyen sorsra jutna az Alkotás utcai sportkórház, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, a Szabolcs utcai kórház (Országos Gyógyintézeti Központ), valamint a parádfürdői Állami Kórház. A tervezet másik nagy vesztese lehet az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), amelyeknek részlegei más kórházakba költöznének. A tervezet szerint a fővárosi kórházak gyermekosztályai lényegében megszűnnének, a betegeket a Semmelweis Egyetem klinikái fogadnák. ■ Bánky B.