Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-29 / 279. szám
2006. NOVEMBER 29., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 A nyolcba jutás a két szerdai Magyar Kupa mérkőzés tétje Nem volt esélye az ASE-nak kosárlabda Csak tíz percig tudta tartani a lépést a paksi gárda A paksiak ennek ellenére úgy vágtak neki az Oroszországba vezető útnak, hogy ismét szoros csatára késztetik a házigazdát. A vendégek számítása be is jött: bár a Lokomotív az első negyedben hétpontos előnyre tett szert, az ASE tartotta magát. A hazaiak 23 pontjából Toporov (12) és Pars (9) huszonegyet vállalt magára. A második tíz percben a Rostov pillanatok alatt állva hagyta a magyar bajnokot, és a játékrész derekán már kétszer annyi pontnál járt, mint látogatója (36-18). A szünet után folytatódott az oroszok parádéja, a házigazda minden mutatóban jobbnak bizonyult a paksiaknál, akik végül 44 pontos (!) vereséggel fejezték be a találkozót. Marcellus Sommerville (a labdával) volt az egyetlen olyan paksi játékos, aki tíz pont fölé jutott Rosztovban Meg sem izzadt a DKC és a KSC gárdája kosárlabda A Dombóvár 41, a Szekszárd 53 pontos sikerrel jutott tovább Szerdán további két együttessel teljessé válik a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének mezőnye. A papírforma szerint a bajnokságban listavezető MTK- nak, valamint az Újpestnek sem lehet gondja a továbbjutás kivívásával, hiszen mindkét gárda kétgólos előny birtokában fogadja riválisát, a Győrt, illetve a másodosztályú Pápát. Az újpestiek Rajcziban bízhatnak A Diósgyőr, a Vasas, a Budapest Honvéd, a Debrecen, a Zalaegerszeg és az NB II-ben szereplő Ferencváros már korábban biztosította helyét a legjobb nyolc között. LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK: MTK Budapest-Győri ETO FC, szerda, 17 (az első mérkőzésen: 3-1), Újpest FC-Lombard FC Pápa, szerda, 18 (2-0). ■ Könnyű meccsek várnak a Pécsre és a Sopronra Az idény legnehezebb, oroszországi fellépése után könnyebb mérkőzések várnak az MKB- Euroleasing Sopronra és a MiZo Pécsre a női kosárlabda Euroliga ötödik fordulójában. A veretlenségüket múlt héten Moszkvában elvesztő, ezzel 3/1-es mérleggel ‘ álló soproniak szerdán az A-cso- portban sereghajtó Schiót fogadják. Az észak-olasz kisváros együttese eddig egyetlen mécsesét sem nyert. A Pécs csütörtökön az újonc Salamancát fogadja, amely hozzá hasonlóan 2/2-es mutatóval rendelkezik. ■ Negyedik mérkőzését is elveszítette az ASE az Európa Kupában. Rónai G., Balázs L Lokomotiv Rostov (orosz)- Atomerőmű SE 102-58 (23-16, 31-12, 23-17, 25-13). Rosztov, 2000 néző. rosztov: Bailey (10), Vorotnikov (5), TOPOROV (17/6), PARS (11), Skla- vos (6/3). csere: Sneed (13), Kubrakov (7/3), LONCAR (17), Alekszandrov (9), Zibirov (7/3). VEZETŐEDZŐ: ACO PetTOVic. ASE: Mészáros Z. (8/6), Kiss Zs. (9/9), Sommerville (15/3), Horváth Z. (9), Czigler (6). csere: Pavlík (7/3), Panta I. (2), Lőrincz (-), Josipovic (2). VEZETŐEDZŐ: Zsol- dos András. Pakson négy ponttal győzött az orosz együttes (65-69), s ezúttal is a Rosztov volt a favorit. A kosárlabda Magyar Kupában a 16 közé jutás volt a keddi mérkőzések tétje. FÉRFIAK. BUDAFOK-DOMBÓVÁR KC 61-102 (10-23,19-20,19-30, 13-29). Budafok, 200 néző. DKC: Forbes (16/6), THOMAS (24/6), HARTVICH (21/9), Kukielka (7/3), Metelski (16). Csere: Tö- mösváry (15), Deák (-), Balogh L. (3/3), Szente (-). Edző: Kis Attila. Az NB I/B Keleti csoportjában szereplő budafokiak lelkesen játszottak, de ez csak arra volt elég, hogy a második tíz percet szorosabbá tegyék a vártnál. A DKC játékosai 51 százalékos pontossággal céloztak a mezőnyből és 43 lepattanót szereztek. kis ATTILA: - A mérkőzés elérte célját, mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni. NŐK. KOMLÓI BÁNYÁSZ-ATOM- ERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD 34-87 (4-27, 5-26, 17-17, 8-17). Komló, 150 néző. SZEKSZÁRD: Bukovszki (15/3), Hofmann (8/3), Szentkirályi (14/3), Tamás R. (14/6), Varda (12/6). csere: Lódi (6), Balogh (12), Papp (4), Asztalos (2). edző: Újhelyi Gábor. Kemény védekezéssel gyorsan megtörte a hazai csapat ellenállását a KSC, a szekszárdiak a második félidőben már könnyebben vették a találkozót. Hofmannék arra is figyeltek, hogy a végig sportszerű mérkőzésen senki se sérüljön meg közülük. ÚJHELYI GÁBOR:- A találkozó elérte célját, a kosárlabda népszerűsítése volt a fő célunk. Fiataljaink is megízlelhették egy tétmérkőzés hangulatát. ■ HIRSAV A Chelsea-hez igazolhat a spanyol David Villa A chelsea labdarúgócsapata januárban újabb nagy bevásárlást tervez, amelynek első számú célpontja a Valencia csatára, David Villa. A The Sun című lap értesülése szerint a kékek már nyáron is megkörnyékezték a 25 esztendős spanyol támadót, akkor 22 millió eurót kínáltak érte, míg a mostani ajánlat már 32,5 millióról szól. Ötödik helyen a magyar U 19-es fociválogatott az európai Labdarúgó Szövetség elkészítette a korosztályos válogatottak ranglistáját: a magyar U 19-eseket - akik október végén hibátlan mérleggel nyerték Eb-előselejtező csoportjukat - az ötödik helyre sorolta az UEFA, az U17-esek pedig a 14. helyen állnak összesítésben. A listának a december 5-ei sorsolás kapcsán komoly jelentősége lesz, hiszen ez alapján készítik el a kiemelést. Nyolc csapatnak vannak továbbjutási esélyei A Héten nem rendeznek fordulót a Bajnokok Ligájában, ezért a labdarúgó UEFA-Ku- pa csoportkörének 4. játéknapja már szerdán megkezdődik négy kvintett két-két mérkőzésével. Összesen nyolc csapat lép pályára továbbjutási reményekkel. A nap legizgalmasabb meccseinek a Grasshoppers-Sevilla, a Lens-Parma és a Partízan- Auxerre találkozó ígérkezik. Tatán edzőtáborozik az Eb-re készülő csapat tatán edzőtáborozik a jövő csütörtökön kezdődő svédországi Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott. Németh András szövetségi kapitány elmondta: a táborban a csapategységek összecsiszolására, illetve a taktikai elemek gyakorlására helyezi a hangsúlyt. Az eddigi munkával és a mutatott játékkal elégedett, de jelezte, természetesen akadnak javítanivalók. A válogatott csütörtökön 20.15- kor Ausztria, pénteken (20.15) Macedónia, vasárnap (17.15) pedig Szerbia ellen játszik. A Magyarkeszi az őszi bajnok labdarúgás A szünet után négy gólt rúgott a Dalmand Átszaladt a zalaiakon a Tolna kézilabda Jól hajrázott Pécsett a Simontornya csapata A Magyarkeszi várja az első helyről a tavaszi folytatást a megyei III. osztályú focibajnokság Nyugati csoportjában. EREDMÉNYEK. DÖBRÖKÖZ-TOLnanémedi 2-2 (1-2). Döbrököz, 150 néző. V: Csizmadia. Gól: Fandák, Erdős, illetve Bodó, Császár. Jók: Góvnik, Varga, Fandák, illetve az egész vendégcsapat. Ifi: 16-0. IZMÉNY-ZÁVOD 3-3 (1-1). Izmény, 100 néző. V: Tóth. Gól: Sebestyén G. (2), Sebestyén Cs., illetve Lovász, Spiel, Tolnai. Jók: Sebestyén G., Fábián S., illetve Lovász, Szász, Spiel. IREGSZEMCSE-SZAKCS 7-1 (5-0). Regszemcse, 40 néző. V: Tölgyesi. Gól: Végh (3), Somogyi, Horváth R., Marosi, Hitscher, illetve Niklai. Jók: Végh vezetésével az egész hazai csapat, illetve Niklai G., Niklai T. DALMAND-KAPOSSZEKCSŐ- csikóstőttős 4-2 (O-i). Dalmand, 50 néző. V: Fülöp. Gól: Kovács F. (2), Tóth, Nagy J., illetve Márton, Gyulasi. Jók: Nagy J., ifj. Berki, Kovács F., illetve Verese. Ifi: 2-5. FELSŐNYÉK-ÚJIREG 3-1 (2-1). Felsőnyék, 50 néző. V: Szappanos. GÓL Dudar (2), Tóth J., illetve Kolos. Jók: Dudar vezetésével a hazai csapat, illetve Varga, Kolos, Mester. Ifi: elmaradt. KOCSOLA-MAGYARKESZI 3-5 (2-1). Kocsola, 60 néző. V: Farkas. Gól: Czeglédi, Mátrai Zs., László, illetve Szilárd (3), Tóth, Kovács. Jók: Czeglédi, Lajos, Bálint, illetve az egész vendégcsapat. Ifi: 2-2. KURD-HŐGYÉSZ 1-4 (1-2). Kurd, 50 néző. V: Haraszin. Gól: Török Zs., illetve Draskóczy (2), Rill, Száraz L. Ifi: 0-5. Nyugati csoport I. M.kes/í 14 11 Ü! 2 62-22 34 2. Döbrököz 14 9 3 2 56-18 30 3. Hőgyész 14 8 5 1 36-12 29 4. Kocsola 14 8 3 3 57-32 iiilii 5. T.némedi 13 7 6 ~ : 30-14 27 6. Iregszcm. 14 7 2 i 5 33-21 23 7. K.szekcső 14 7 : - ! 7 35-34 21 8. Újireg 13 6 2 5 31-25 20 9. Felsőnyék 14 6 1 7 40-30 19 10. Mucsfa 14 5 2 7 24-39 ■Wm. U.Závod 14 4 2 8 27-43 14 12. Kurd 14 4 1 9 22-61 13 13. Szakcs 14 2 3 9 10-48 9 14. Dalmand 14 2 2 10 21-51 8 15. Izmény 14 1 1 12 9-43 4 Női kézilabda NB II10. fordulójában a tolnaiak ellenállhatatlanul kézilabdázva fölényes győzelmet arattak. TOLNA KC-NK ZALAEGERSZEG 45-22 (26-11). Tolna, 100 néző. V: Tasnádi, Burai, tolna: Szabó- Reisch 13, Szeip 1, Szalai 8, Konkoly 1, Sipos 13 (4), Weitner A. 8. csere: Sulyok (kapus), Dienes 1, Pál, Széles, Brunner, edző: Takács István. Az éllovas tolnai gárda már az első percektől kezdve magához ragadta a játék irányítását a tabella hátsó régiójához tartozó vendégek ellen. A meglepett látogatónak a gyors agresszív játék ellen nem volt ellenszere, így a hazaiak a találkozó összképét tekintve a gólarányt is javító meccset játszottak. A nagyarányú győzelem nem túlzott: a két csapat közötti sebességkülönbség, valamint Reischék hatvan percen át tartó koncentrációja eredményezte a sikert. Jók: Weitner A., Reisch, Szalai, Sipos, ifi: 34-26. PÉCS ÚJHEGYI SE-SIMONTOR- NYAITC 25-29 (13-15). PÓCS, 100 néző. V: Kálmán, Nagy. stc: Pech- Farkas 4, Kiss 9, Varga A. 3., Teimel J. 2, Varga L. 4, Kova- csik 6. csere: Reichert (kapus), Wilhelm 1, Gadányi, Liptai, Nagy. edző: Farkas Attila. Öt perc kiegyenlített játék (2-2) után elkapta a fonalat az STC, és főleg bal oldali lövői, Kovacsik és Varga László eredményessége révén a 14,«percben 8-2-re vezetett. Egészen a 22. percig állandósult a hatgólos vendégelőny (7-13), ezután több helyzetet is kihagyott a Simontornya, így szünetig két gólra felzárkózott a pécsi gárda. Fordulás után némi játékvezetői segédlettel a pécsiek átvették a vezetést (22-21). Ekkor Kiss Milán vette hátára a csapatát, zsinórban lőtt négy góljával visszavette a vezetést az STC, amelyet a mérkőzés végéig megőrzött. Változatos mérkőzésen értékes két ponttal gazdagodott az STC, így őrzi 3. helyét a bajnokságban. Lelkes játékáért az egész csapat dicsérhető. IFI: 24-36. ■ B. L, V. L. I A A í