Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-24 / 275. szám

4 MEGKÉRDEZTÜK Milyennek látják a tamási termálfürdőt? FEHER ATTILA:- Évente 5-10 alkalommal szoktam a tamási strandra járni. Akkor is a tizenegy éves fiamat kísérem el. Jó volna, ha a gyerekeknek egy élménymedencét alakí­tanának ki. Jó lenne ebben az időben az otthoni kád he­lyett a melegvizes medencé­ben üldögélni. Nem értem, miért nem lehet a félig fe­dett medencéket úgy átala­kítani, hogy télen is nyitva lehessen a fürdő. RATKAI ALEXANDRA- A nyáron két-három alka­lommal a barátaimmal szoktam kijárni a strandra. A meleg medencékben a nap végére kicsit piszkos a víz, jó lenne ha ezen javíta­nának. A nagymedencében szoktunk fürödni, ahol ki­sebb a víz. Örülnék, ha sza­una, pezsgőfürdő és masz- százs is lenne a fürdőben, akkor még jobb lenne a strandra járni. LUKÁCS TIBOR- Régen nagyon sokat jár­tam a fürdőbe, még vállal­kozásom is volt ott. Az utób­bi években viszont csak egyszer voltam a strandon. Egyrészt nem a nyári me­legben mennék, hanem ilyenkor, másrészt olyan fürdőbe, ami a mai kor elvá­rásainak megfelel. Ma már sokaknak lenne igénye sza­unára, jakuzzira, masszázs­ra. Bízom benne, hogy a fia­talos városvezetés új lendü­letet ad a fürdőnek is. Telefonos hirdetésfelvétel Hétköznap: 8-tól 16-ig 74/511-534 511-504 TAMÁSI TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. NOVEMBER 24., PÉNTEK Ribányi József polgármester, Széles András alpolgármester és Gesztesi László, az Aquainvest Kft. ügyvezető igazgatója a termálfürdőben Vevőt keresnek a fürdőre jövő Olyan befektetőre várnak, amelyik fejlesztené a gyógyászatot A város érdekeit szolgál­ja, ha egy szakmai be­fektetőnek sikerül elad­ni a tamási termálfür­dőt. A vendégek száma évről évre csökken. Tulézi György Az új önkormányzat is a fürdő értékesítése mellett tette le a vok- sát. A fürdő a Tamási Közös Víz­mű Kft. tulajdona. A gazdasági társaságban hét önkormányzat­nak van tulajdonrésze és a pécsi Aquainvest Kft.-nek. A baranyai cégnek ráfizetéses a fürdő mű­ködtetése, az önkormányzatnak pedig nincs embere az üzemelte­tésre - mondta el Ribányi József polgármester. Ezért is keresnek olyan befektetőt, amely fejleszte­né a gyógyászati részt, fedett für­dőt és szállodát is építene. Ez len­ne Tamási érdeke, hogy egy szak­mai befektető segítségével igazi fürdőváros legyen. Ezek a tárgya­lások folyamatban vannak. A le­hetséges befektetőkkel az önkor­mányzat képviselői tárgyalnak, természetesen az Aquainvest Kft.-vel egyeztetve. A fürdő eladásának ügye közel tíz éve húzódik Tamásiban. Szin­te minden önkormányzat napi­rendre tűzte a kérdést, ám a mai napig nem sikerült pontot tenni az ügy végére. A vízmű kft. dol­gozói minden év­ben felkészítik a termálfürdőt a sze­zonra, de jelentős fejlesztésekre len­ne szükség, hogy a vendégek igazán elégedetten tölthessék idejüket Tamásiban. Tavasszal már úgy tűnt, sikerül értékesíteni a fürdőt. Egy befek­tető vállalta, hogy milliárdos fej­lesztést hajt végre, és megállapo­dás is született a felek között. A határidőre azonban a gazdasági A VENDÉGEK viSSZdCSdlOgatá­sára pedig nagy szükség len­ne, hiszen - mint Barkóczy Fe­renc, a vízmű ügyvezetője már korábban elmondta -a forgal­mat tekintve rossz év volt az idei Az október 15-i zárásiga kilencvenezret érte el a látoga­tók száma, ami tízezres visz­társaság nem utalta át a vétel­árat, ezért az önkormányzat fel­bontotta a megállapodást. Az elő­ző önkormányzat pedig a fürdő melletti üres területek egy részét eladta. Közel tizennyolc hektáros területet vásárolt meg a siófoki Várkert Kft. a várostól a ter­málfürdő és a Kop­pány közötti részen, valamint az üdülő­övezetvégén lévő üres területen. Ezzel kapcsolatban jelenleg egyik fél sem szolgált új informá­ciókkal. Az ügy miatt a vízmű taggyűlése kezdeményezte peres úton Tamási önkormányzatának kizárását, mert szerintük ez hát­rányosan érinti a társaságot. szaesést jelent a tavalyi évhez képest. Az öt évvel ezelőtti adatokban pedig még százöt­venezer vendéget számoltak az idegenforgalmi szezonban. Ezt a visszaesést pedig csak úgy lehet megállítani, ha is­mét vonzóvá teszik a tamási termálfürdőt a látogatóknak. Gesztesi László, az Aquainvest Kft. ügyvezetője ezzel kapcsolat­ban elmondta, a jelenlegi város- vezetéssel sikerült helyreállítani a kapcsolatot. Úgy tűnik a felek jó együttműködést tudnak kiala­kítani, visszatérve az eredeti tárgyalási feltételekhez. Mihelyt nyugvópontra jut a fürdő eladá­sának ügye, megszüntetik a pe­res eljárást. Azért is célszerű a lehetősé­gek szerint gyorsan megtalálni a megfelelő vevőt, hiszen a kö­vetkező szezonra fel kell készí­teni a fürdőt. A gyerekpancsoló­kat vízvisszaforgatóval kell el­látni, hiszen ezek nélkül már nem felelnek meg az előírások­nak. Három medencével pedig nem lehet elkezdeni az idegen- forgalmi szezont. Ha sikerül befektetőt találni, névleges tulajdonrésze marad­na az önkormányzatnak, hiszen pályázatot adtak be a norvég alapra, amelyből a fejlesztések­hez remélnek támogatást - vá­zolta a lehetőségeket Ribányi Jó­zsef. Ebből szálláshelyeket lehet­ne létesíteni, és ami a legfonto­sabb, elkezdhetnék a gyógyásza­ti rész kialakítását. Pro Űrbe díjjal ismerték el a helytörténeti eredményeket tamási Kitüntető címeket ado­mányozott ünnepi ülésén a város képviselő-testülete. Csütörtökön a városházán Farkas Edit, Jáni Alexandra, Juhász Attila, Juhász Dániel, Lénárt Eszter, Neumayer Krisztina, Papp Zoltán, Pesti Krisztina és Walter Viktória ve­hették át Tamási város jó tanuló, jó sportoló elismerő címét. Ezt követően adták át a Tamási Város Testneveléséért és Sportjáért ki­tüntető díjat Arató Zoltánnak, Fá­bián Péternek és Vámosi Ferenc­nek, akik napi munkájukon túl segítették, gazdagították a város sportéletét. Szintén az ünnepi testületi ülésen köszöntötték dr. Marton György fogorvost, aki a közelmúltban kapott aranydiplo­mát. Végül, de nem utolsó sor­ban Ribányi József polgármester Pro Űrbe Tamási díszpolgári cí­met adott át Deák Istvánnénak. A nyugalmazott pedagógus nevé­hez fűződik a helytörténeti ala­pítvány létrehozása és működte­tése, valamint két helytörténeti kiadvány gondozása is. ■ Tulézi Három országból érkeznek diákok a Vályi iskolába Külföldi diákok népesítik be a szakképző iskolát Tamásiban. A jövő héten három országból húsz-húsz diák és pedagógus lá­togat a Vályi Péter Szakképző Is­kolába. A Tempus Közalapítvány által támogatott Comenius prog­ram keretében három éve mű­ködik együtt a négy iskola - mondta el Vida Lajos igazgató. A első évben a gasztronómia, a má­sodikban pedig a néphagyo­mányok, népszokások kerültek középpontba. Idén a népművé­szettel ismerkedhetnek meg a külföldi és magyar diákok. A francia, olasz és lengyel szak­képző iskolákból érkező tanulók öt napot töltenek el Tamásiban. Ebben az időben a Tolna megyé­ben hagyományos csuhébaba- készítést, fonást próbálhatják ki a gyerekek, akik meglátogatják a szekszárdi Mézeskalács Múze­umot is. Kocsis Ibolya igazgató- helyettes kiemelte, a Comenius program a másik nemzet kultú­rájának megismerése mellett le­hetőséget ad a diákoknak angol­tudásuk fejlesztésére is. ■ Gy. T. ■ Vevőt kell ta­lálni a 2007-es idegenforgalmi szezonra. Már csak kilencvenezer volt a fürdővendégek száma Novemberben „kÖtel6ZŐen *20% KÖBE KEDVEZMÉNY! Wj Közlekedési I Biztosító A Egyesület Alapítva: 1996 A NONPROFIT BIZTOSÍTÓ Ha Ön novemberben KÖBE gépjármű felelősségbiztosítást köt, akár 20%-ot TAKARÍTHAT meg az éves díjból! Sőt a közalkalmazottak, közszolgálati dolgozók és a polgárőrök további 10-10% díjkedvezményben részesülnek! Számoljunk együtt, és munkatársainktól megtudhatja, hogy mennyit takaríthat meg a KÖBÉ-vel. AUTO PLUSSZ SZERVIZ Kft. Bozsó Gábor „FENYVES" Kft. Euro Fuvarszervező Bt. Mattenheim Auto Control Kft. 7150 Bonyhád 7064 Gyönk 7200 Dombóvár 7100 Szekszárd 7100 Szekszárd Erkel Ferenc u. 22. Rákóczi u. 130. Köztársaság u. 10. Keselyűsi út 15. Alisca u. 3. 1/3 mob.: 20/946-5464 mob.: 30/412-7033 tel.: 74/565-411 tel.: 74/410-510, 74/510-910 tel.: 74/493-306 Közlekedési Biztosító Egyesület. A pénzügyi biztonság. HIRDETÉS Mindig valami új, mindig valami jó ajánlat! Ha most megrendeli konyha-és egyéb egyedi bútorát, mi kérésének megfelelően karácsonyig elkészítjük. TOLNA FÉSZEK ÁRUHÁZ TOLNA DEÁK F. U. 82. TEL..: 06-74-440-728 A í i J 1

Next

/
Thumbnails
Contents