Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-23 / 274. szám
KELLY RUTHERFORD MOZAIK wmsmmmmmmMmmmMmmmmmmmmmmmmmMmmmMmmm. mmwwmmwmmmmMmMmmMmmmmMmmmmmmMmmmmmmmmMmmmmmmm Igazán szellemes egy időben szívesen szörnyül- ködtem azon a könyvön, mely para-nem-normális eseteket taglalt és magyarázott. Volt benne egy kis spontán égés, meg egy kis engem elraboltak, és megtermékenyítettek az ufók életérzés, és persze a szellemtörténetek sem hiányozhattak a kiadványból. Az egyik szellemképes fejezetben olyan fotókat bámészkodhatott a kedves olvasó, melyeken éles szemű készítőik a holtakat is megörökítették. Hiába no, ők is szerethetnek vetetkezni. már-már el is felejtettem volna azt a könyvet. Csakhogy újabb kincsre bukkantam. A fotó a világhálón olvasott cikk szerint, egy temetésen készült. Rajta volt az a bizonyos folt, mely az óvatos pszicho- terapeuta szerint akár az elhunyt szelleme is lehet. De a szerző megkérdezte a fotótudort is, aki szerint technikai baklövés a szellemes fénykép. így már nem is tudom, kihez is fordulhatnak azok a holtak, akik a családi mosolyalbumba akarnak kerülni, és hogy a szakemberek mivel magyarázzák azt a tengernyi ufócsemetét, akikkel lépten- nyomon találkozunk, ugye. Jó helyre került az ajándék adomány Számítógéphez juttatta a HVB Bank az alapítványt Örömet hozott az ajándék, amelyet a HVB Bank munkatársa, Vitéz Attila fiókigazgató (a háttérben) adott át az alapítvány tagjainak örömére szekszárd Egy számítógépet kapott ajándékba az Önálló Életért Alapítvány a HVB Banktól. A komputert Vitéz Attila, a szekszárdi fiók vezetője adta át tegnap. Házi Magdolna, az értelmileg sérült fiatalokkal foglalkozó alapítvány ügyvezetője elmondta, a számítógéphez szeretnének majd internet-hozzáférést biztosítani, hiszen a feladatuk az információ közvetítése is. Klubjuk jövőre lesz tízéves, tagjaik nyolcvan százaléka a kezdetek óta velük van. Tevékenységük kézműves foglalkozásokkal indult, de aztán kibővült a témakör: művészetekkel, zeneterápiával, kommunikációs játékokkal. A fiatalokkal szerdánként foglalkozó önkéntesek és szakemberek nagy segítséget jelentenek a szülőknek, akik arra a két órára biztonságban tudhatják gyermekeiket. A fiatalok az ajándékot énekkel és zenével köszönték meg, amiből Vitéz Attila sem maradhatott ki. A fiókvezető elmondta, sok kéréssel fordulnak hozzájuk, fontosnak tartják, hogy támogassák a rászorulókat, de mérlegelniük kell. Ismeri Házi Magdolna munkáját, így tudja, hogy jó kezekbe került az ajándék. ■ H. É Uniós támogatást nyert a gerjeni általános iskola Tréning: hogyan randevúzzunk? gerjen Közel ötmillió forintot nyert a gerjeni Kenessey Albert Általános Iskola a lövő bennünk él! című Humán Erőforrás Operatív Program pályázaton. A pályázat a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációs nevelésének kialakításához, a tanulók felzárkóztatásához szükséges feladatok megvalósítására készült. E tevékenység elsajátítása érdekében egy tanfolyam már le is zajlott. Októberben a Multikulturális tartalmak és interkulturális nevelés elnevezésű harmincórás tréningen vettek részt az iskola és az óvoda pedagógusai. A tréninget két darányi pedagógus, Breszkovits lózsef és Radics lózsef tartotta. A résztvevők előadásokat hallgattak meg a roma és hátrányos helyzetű tanulók nevelési sajátosságainak felismeréséről és azok figyelembevételével a gyerekek tudásának fejlesztéséről. Emellett olyan technikákról, melyek sikeresek lehetnek az olyan tanulók számára is, akik nehezebben tanulnak. A tanév folyamán még két, harmincórás tanfolyamot szerveznek a gerjeni pedagógusoknak. ■ V. M. Olykor a legmenőbb üzletemberek és közszereplők bizonyulnak a legpechesebb társkeresőnek. A Cronos Társkereső Iroda országos hálózatának van irodája Dombóváron és Szek- szárdon is. A szekszárdit Búzás Erika vezeti, aki korábban maga is társkereső volt. Masszőrként dolgozott, ahol gyakran hallott a lelki problémákról is. Mindezek garantálják: az irodavezető átlátja a társkeresők problémáit. És a sikeres kapcsolatkovácsoláshoz ma már rendelkezésre áll a számítógép.- A Cronos 43 irodája között számítógépes kapcsolat van - mondta Búzás Erika - így olyan adatbázissal rendelkezünk, amelyben mindenki párra találhat: az egzisztenciát építő, elfoglalt fiatalok, az újrakezdő elváltak és a megözvegyültek is. Van olyan szolgáltatásunk is, hogy mi találkozunk először a kiszemelt személlyel, s csak aztán hozzuk össze a partnereket. Szervezünk bálokat, kirándulásokat, s most indítunk egy olyan tréninget, ahol tantárgy a randevú. ■ W. G. Meleg, száraz október volt időjárás Két és fél fokkal magasabb középhőmérséklet Száraz, meleg volt az idő októberben Szekszárdon. A havi középhőmérséklet 15,0 “C, amely 2,5 fokkal haladta meg az átlagosat. A nyári napok száma négy volt, az átlagosan előforduló hárommal szemben. A fagyos napok száma kettő, mely megegyezik az átlagossal. Az eddigi legmelegebb október 2001-ben volt. Az idei a második legmelegebb októberi középhőmérséklet az elmúlt 30 évben. Október elseje és hatodi- ka között meleggel indult a hónap, majd húszadikáig átlagosan alakult. Húszadika és hu- szonkilencedike között kifejezetten meleg napok következtek, és ekkor egy erős hidegfront hatására 4,2 milliméter csapadék esett. A csapadék a 31,9 milliméteres mennyiségével 8,8 milliméterrel elmaradt az átlagostól. A csapadékos napok száma három volt, és a harmadikén lehulló 24,4 milliméter adta a hónap mértékadó csapadékát. ■ Kővári László SKANDINÁV LOTTO ELSŐ SOROZAT: JJ V 41* MÁSODIK SOROZAT: y tj m & w NYEREMÉNYEK NYEREMÉNYEK: A 47. játékhéten nem volt telitalálatos szelvény. A 151 darab hatos nyereménye egyenként 98 743 forint. Az ötösökért 2735, a négy- találatosokért 556 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. HUMOR TOR- Hétvégén ünnepelünk. Eljössz?- Mit ünnepeltek?- Lakodalom lesz.- És, ki nősül?- Anyósomat vette el a jóisten. © © © CSAPDA Két székely télen megy az erdőre fát vágni. A kettő két különböző irányba indul, mire az egyik a másiknak:- Gyere, komám, mert fogtam egy medvét! Erre a másik:- Akkor hozd ide! Az előző:- Hoznám én, de az istennek sem akar elengedni. © © © HÁLÁTLAN A kis Jancsika üldögél az étkezőasztalnál:- Anyu, töltsél már még egy bögre kakaót!-Jancsika, szolgáld ki magad!- Minek az ilyennek gyerek? © © © BIZTOS, AMI BIZTOS Zolika és barátja lélekszakadva szalad a benzinkúthoz.- Gyorsan kérünk öt liter benzint! Öt perc múlva visszaérnek.- Nem elég. Még húsz litert! A kutas érdeklődik:- Mihez kell ez a sok benzin, gyerekek?- Ne kérdezzen olyan sokat! Töltse gyorsan! Ég az iskola!! © © © PÁNIK ÉS KONDENZCSÍK Felszáll a repülőgép, a kapitány a pilótafülkéből mikrofonon keresztül beszél.- Kedves utasaink! Köszönjük, hogy a mi légitársaságunkkal utaznak. Amint látják, az ég csodásán kék, a felhők is gyönyörűek, vagyis csodaszép időnk van, és a géppel is minden rendben. Ó, a francba. Az utasok halálra váltan ülnek a helyükön, moccanni sem mernek, amikor is újból a kapitány hangja hallatszik.- Elnézésüket kérem, magamra öntöttem a kávémat. Látniuk kéne a nadrágom elejét! Erre az egyik utas:- Az enyémnek meg a hátulját... PROGRAMOK MA I MOZI SZEKSZÁRD Panoráma Nagyterem: A testőr (amerikai thriller) 17.30, Kígyók a fedélzeten (amerikai akció- thriller) 20.00. Artmozi: Az élet vendége: Csoma-le- gendárium (magyar dokumentumfilm) 17.00, Cukörfa- lat (amerikai thriller) 19.00. bonyháD: A United 93-as (angol-amerikai filmdráma) 19.00. KONCERT szekszárd Babits Mihály Művelődési Ház: Koncz Zsuzsa koncert, 19.00. GYERMEKPROGRAM szekszárd Babits Mihály Művelődési Ház: Ördöglakat játszóház minden korosztálynak, 9.00-17.00. ;