Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-18 / 270. szám

4 Időben védekeznek az influenza ellen gépjén A hónap közepén már megkapták a krónikus betegek és a 60 év felettiek a községben az ingyenes influ­enza elleni védőoltást. A fekvőbetegek otthonukban kapják meg a vakcinát, (vm) Az iskola hírnevét öregbíti a jó diák PAKS Újabb díjjal gyarapodott Juhász Kitti gyűjteménye. A Pro Artis Iskola növendéke Szentendrén kapott különdí- jat a IV. Országos Szent Már- ton-napi Újborfesztiválon. A versenyen a Kárpát-medence népeinek borkultúráját idéző dalokkal versenyeztek. A di­áklány két dalcsokrot adott elő saját citerakísérettel. (vt) Új fényeket kapott a városi sportcsarnok simontornya Közelgő 13. születésnapjára új fénybe öl­töztették a sportcsarnokot. Kicserélték a világítótesteket, megtisztították a védőburá­kat, így sokkal világosabbá vált a létesítmény. A munkát Pápai Lajos, Vincellér István és Vincellér Attila térítés- mentesen végezte, az állvá­nyokat a Technovill Kft. biz­tosította. (vl) Ügyességi verseny a kerékpáros sorozatban tolna A Tolnai Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat kerék­páros ügyességi versenyt ren­dezett a Szent Mór iskola ud­varán. A felsős fiúk közül sor­rendben Tarjáni Géza, Deutsch Patrik és Constan- tinescu Énül, az alsós lányok közül Ványi Luca, Szombathe­lyi Regina és Dettich Regina, az alsós fiúk közül Szűcs Nor­bert, Brunbauer Zoltán és Farkas Tamás oldotta meg a legjobban, (sk) Nemzetközi találkozót tervez Dombóvár dombóvár Negyedik alkalom­mal rendezte meg a Móra Fe­renc Általános Iskola a regioná­lis diákszínjátszó találkozót. A művelődési ház színháztermé­ben nagyszerű hangulatot te­remtett rövid műsorával a Re­ménysugár Zenekar, így min­den adott volt ahhoz, jól érezzék magukat a résztvevők. A kom­lói, pécsi, kaposvári, Regszem­cséi és dombóvári iskolák fogya­tékkal élő diákjai lelkesen adták elő színpadi produkcióikat. Krauss Péter, a Móra Ferenc Ál­talános Iskola igazgatója el­mondta, a tanulásban akadályo­zott fiataloknak nagyon fonto­sak az ilyen jellegű rendezvé­nyek. A gyerekek ilyenkor meg tudják mutatni egymásnak és a nézőknek, hogy milyen produk­ciókra képesek. A Pécs Európa Kulturális Fővárosa programso­rozathoz egy nemzetközi diák­színjátszó találkozóval is csatla­kozna Dombóvár. Krauss Péter elmondta, arra készülnek, hogy négy év múlva megszerveznék a fogyatékkal élők számára a nemzetközi találkozót, párhuza­mosan a művelődési ház rendezvényével. ■ T. Gy. MEGYEI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. NOVEMBER 18., SZOMBAT Gyorsabb a halál az autósnál felmérés A ó-os főút siófoki elágazója és a vörös kereszt a legveszélyesebb A közútkezelő társaság területi igazgatósága min­den évben baleseti gócku­tatást végez. Jelenleg a 6- os út siófoki elágazója és a kereszteződések a leg­veszélyesebb csomópon­tok a megyében. Budavári Kata útszakaszok közül a megyében (1996-2006 közötti adatok) 6-os út 84-85-ős kilométerszelvény 20 baleset, 2 halálos 6-os út 136-137-es kilométerszelvény 27 baleset 2 halálos 6-os út 142-143-as kilométerszelvény 18 baleset, 2 halálos 56-os út 006-007-es kilométerszelvény 20 baleset 3 halálos 56-os út 010 011 es kilométerszelvény 17 baleset, 4 halálos ______ Fo rrás: Magyar Közút Kht A Tolna Megyei Közút Kht. a személyi sérüléssel járó bal­esetek statisztikája alapján minden évben úgynevezett baleseti góckutatást végez. Ha van olyan útszakasz, ahol ezer méteren belül háromnál több baleset történik, azt külön gór­cső alá veszik - tájékoztatott Guld István, a közútkezelő te­rületi Igazgatóságának osztály- vezetője. A szakember elmondta, a megyében kevés az olyan sza­kasz, mely baleseti gócpontnak „ tekinthető. Két csomópont 1 azonban az utóbbi 4-5 évben §j baleseti góchellyé vált. Az | egyik a 6-os és a 65-ös utak ke­reszteződése, azaz a siófoki el­ágazó. 2004-ben külső szakér­tőt is bevontak a vizsgálatba, és arra az elhatározásra jutott a társaság, hogy rövid távon az útburkolati jelek módosításá­val, óránként 70 kilométeres sebességkorlátozással és az el­sőbbségadás kötelező tábla Mónus Gréta (balról) és Várhelyi Kata inkább a biztonságos zebrát választotta. Szekszárdon egyébként a Palánk! úti csomópont a legveszélyesebb stop táblára cserélésével javul­hat itt a helyzet. Guld István azt is elmondta, a 6-os siófoki elágazójánál 2007 elején útbur­kolati prizmákat helyeznek el, és a jelenlegieket fluoreszkáló táblákra cserélik. A jövő év ele­jén remélhetőleg elkészül a csomópont átépítésének enge­délyeztetési terve. Ezután már pénz kérdése, hogy mikor ké­szül el a körforgó - tudtuk meg Új figyelemfelhívó táblák Új eszközök szolgálják a bale­setmegelőzést a főutakon. Fény­képes tábla kerül a 6-os út dunaföldvári szakaszára, a dunaszentgyörgyi buszmegálló­hoz és Rakasd közelébe. Az 56- os úton a decsi elágazóhoz, a 61-esen a dalmandi szakaszra, illetve a 65-ös út iregszemcsei szakaszára is táblát helyez a közútkezelő és a rendőrség. az osztályvezetőtől. A 6-os és a 63-as utak kereszteződésébe, közismert nevén a vörös ke­resztnél szintén 70-es tábla és új útburkolati jelek kerültek. Ezt a kereszteződést nem épí­tik át, hiszen az M6-os és a 6-os út egyik majdani kereszteződé­se innen mintegy ezer méterre épül, mely a jelenlegi kereszte­ződés forgalmát és funkcióját is megváltoztatja. A baleseti statisztika javulá­sát várja a rendőrség egy új rek­lámkampánytól is. November végére hat olyan tábla kerül ki az utak mellé, melyek mindkét oldalán egy-egy összetört autó képe hívja fel az autós figyel­mét a veszélyes útszakaszra.- Lesznek olyan táblák is, melyeken például az adott sza­kaszon történt halálos balese­tek száma szerepel. Szintén új módja a baleset-megelőzésnek, hogy az autósiskolák tanulói­nak egy-egy KRESZ-órát mun­katársaink tartanak - mondta Bótáné Kiss Gabriella, a me­gyei baleset-megelőzési bizott­ság titkára. A rendőr alezredes és Guld István is arról tájékoztatott, a balesetek elenyésző része törté­nik úthiba miatt. - A legtöbb­ször gyorshajtó okozza a ka­rambolt, de a kanyarodás és az elsőbbség megadásának elmu­lasztása is előkelő helyen szere­pel az okok listáján. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A KÖZLEKEDÉSI FŐFELÜGYELET FŐIGAZGATÓJA PÁLYÁZATOT fR KI A Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongráú, Fejér, Gyór-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jásv-Nagykun-Srolnok, Komérom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna. Vas, Veszprém, Zala Megyei Közlekedési Felügyelet, valamint a Fővárosi Közlekedési Felügyelet igazgatói munkakörének betöltésére. A me$ei igazgató feladata: a vonatkozó jogszabályok, valamint a felettes vezetőjének rendelkezései alapján szervezi, irányítja és ellenőrzi a megyei/fövárosi közlekedési felügyelet munkáját illetve ellátja a személyes hatáskörébe tartozó feladatokat. (Az igazgatók feladatait a közlekedési felügyeletek Szervezeti, Működési és Ügyrendi Szabályzata tartalmazza, amely megtalálható a Közlekedési Főfelügyelet honlapján: mvw.kff.hu). rdiyazau íciigicIcK.- magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet- vezetői gyakorlat- felsőfokú iskolai végzettség (főiskolai vagy egyetemi diploma) a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II. 3.) Korm. rendelet szerint • felhasználói szintű számítástechnikai ismeret. Bönyt jelent: ■ további szakirányú végzettség vagy szakképzettség. ■ a közlekedés területén szerzett szakmai tapasztalat- közigazgatási területen szerzett szakmai gyakorlat- közigazgatási szakvizsga, valamint az OKV elnöksége által teljes körűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat és az annak alapján adott mentesítés,- a kiemelt EU nyelvek valamelyikének ismerete (angol/német/francia) A pályázathoz csatolni kell:- a pályázó szakmai életútját részletesen bemutató fényképes szakmai önéletrajzot • három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt • iskolai végzettséget és egyéb végzettséget/ismeretet tanúsító okiratok másolatait- a megpályázott munkakörrel kapcsolatos rövid szakmai (vezetői) elképzelését • nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban részt vevők megismertetik. Az igazgató jogállására, illetményére, valamint az egyéb juttatások megállapítására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényben a főosztályvezetői besorolásra vonatkozó rendelkezések alkalmazandók. A munkakör betöltéséhez szükséges vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése. A nÁilifliaJ FinmníitArvAnnlr kaJÁniánin­paiyazai DcnyujiasanaK naianoejG. A hivatalos (Belügyi Közlönyben történő) megjelenést követő 15 napon belül A munkakör betölthető: Az elbírálást követően azonnal de legkésőbb az elbírálást követő egy hónapon belül A pályázatot - zárt borítékban - a Közlekedési Főfelügyelet Humánpolitikai Főosztályának címezve (1066 Budapest VI. Teréz kit 38., levélcím 1389 Bp. Pf: 102) egy példányban kell benyújtani. A borítékon kérjük feltüntetni: „Pályázat a... Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatói munkakörére". A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet a Humánpolitikai Főosztályon a 3731-419-es telefonszámon. A pályázat elbírálásának rendje: A bizalmasan kezelt pályázatok a benyújtási határidőt követően 30 napon belül kerülnek elbírálásra, majd az elbírálást kővető 8 napon belül - a pályázatot elnyerő személy kivételével ■ a pályázók részére visszaküldjük. 0 ^8)+ (fi)= Együtt olcsóbb! Több mint 80 településen biztosítunk kiváló minőségű, folyamatos szolgáltatást verhetetlen árakon! I perc hálózaton belüli kapcsolási dil! Havi díj már 1600 Ft-tól! belépési díj! percdíj, 24 érás korlátlan hozzáférés! Fix havi díj! belépési díj! havi díj a 2., 3.... televíziókészülékért! ; csatorna! © 0 Ft @ 0 Ft ® 0 Ft A tájékoztatás son teljes keni, rés Bovehb iflfonnációérl keresse Tel: 1223; 40/416-000 www.tarr.hu Sikeres volt a tüdőszűrés, több lett a résztvevő dunaföldvár Egy hónapig tar­tott a dunaföldvári önkormány­zat és a Balassa lános Megye Kórház tüdó'beteg-gondozó inté­zetének közösen szervezett In­gyenes tüdőszűrő' vizsgálata a városban - tudtuk meg lákhal- mi Tímeától, a polgármesteri hivatal egészségügyi és szociá­lis ügyintézőjétől. A vizsgálat fontosságára nemcsak a sajtón keresztül hív­ták fel a helyiek figyelmét, ha­nem szórólapokat is eljuttattak a postaládákba. Talán ennek is köszönhető, hogy a korábbi évekhez képest többen éltek a lehetőséggel. Idén 3745-en mentek el a Gábor Pál utcai egészségházba - mondta el Sziebertné Kövecses Mária, a tüdőbeteg-gondozó assziszten­se. Ez a szám százötvennel több a tavalyinál. A jó szervezésnek és előkészítésnek köszön­hetően a tüdőszűrésen részt ve­vőknek nem kellett sorban áll­niuk, hosszasan várniuk arra, hogy sorra kerüljenek. Eseten­ként öt-tíz percet töltöttek a vá­rakozással a szűrésen megje­lentek - tette hozzá Sziebertné Kövecses Mária. ■ S. E. K Á » i l

Next

/
Thumbnails
Contents