Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-04 / 233. szám

SPORT - SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. OKTÓBER 4., SZERDA Dárdai szerint a zenicai játékkal győzni fognak a törökök ellen A tavalyi helyezéssel kiegyeznének kosárlabda A B-BETON Bonyhád NB I/B-s csapata Pécsről és Paksról erősített Lukács Attila a bonyhádiak egyik legjobbja volt a 2005/2006-os idényben. Idén is fontos szerepet kaphat Hétfő délután a magyar labdarú­gó-válogatott minden tagja meg­érkezett Tatára, ahol a játékosok a szombati, Törökország elleni és a jövő szerdai, máltai Eb-selej­tezőre készülnek. A keret tagjai közül két zalaegerszegi futballis­ta, Molnár Balázs és Sebők Vil­mos bajlódik kisebb sérüléssel, így ők kihagyták a keddi progra­mokat, helyette délelőtt a Sport­kórházban voltak kivizsgáláson. Tíz órakor könnyed futást vezé­nyelt Bozsik Péter szövetségi ka­pitány, a csapat és a szakmai stáb tagjai háromszor kerülték meg az edzőtábor melletti tavat, ami nagyjából 7,5 kilométer ko­cogást jelentett. A délután első fele a pihenés, regenerálódás jegyében telt, majd a szakveze­tő 17 órától tartott edzést. A dél­előtti futás előtt Király Gábor, a nemzeti együttes kapusa arról beszélt, hogy a törökök ellen higgadtan kell futballozniuk, s arra kell törekedniük, hogy sa­ját játékukat, taktikájukat rá­erőltessék az ellenfélre. Dárdai Pál csapatkapitány szerint a válogatottnak a Bosz­niában mutatott az igazi arca, ahol is 3-1-es győzelemmel ja­vította ki a becsületén esett csorbát a nemzeti tizenegy. „Ha nem is tudunk mindig három pontot szerezni, az a legfontosabb, hogy jól játsz- szunk és emelt fővel jöhessünk le a pályáról” - mondta a Bun- desligában éllovas Hertha BSC középpályása. ■ R. G. |--------------------------------------------------------- <u Q Pénteken a harmadik forduló § mérkőzésével Sopronban, a | SMAFC ellen kezdi meg a | 2006/2007-es idény küzdelmeit - a B-BETON Bonyhád NB 1/B-s férfi kosárlabdacsapata. Mészá­ros András gárdája tavaly a 13. helyen zárt, hasonló produkció­val ezúttal is kiegyezne a szak­vezetés. Az NB I/B-s pontvadá­szat csatározásai idén is két cso­portban zajlanak, Nyugaton ki­lenc, Keleten tíz együttes küzd a helyezésekért. Az elmúlt idény alapszakasz-küzdelmeit a hato­dik helyen zárta az együttes, amely húsz összecsapásán 11 győzelmet és 9 vereséget jegy­zett, s többek között a Honvédőt is megelőzte. Az összevont baj­nokságban végül tizenharmadik lett Mészáros András csapata.- Tavaly a várakozások felett szerepeltünk, ha idén is meg tudnánk ismételni ezt a pro­dukciót, elégedettek lehetnénk - mondta a völgységi kosarasok szakvezetője. - Heti három edzéssel készültünk az idényre, két új igazolásunknak köszön­hetően magasabb szerkezetűek lettünk, de egy vérbeli irányító nagyon hiányzik. Megvolt a ki­szemeltünk, ám az utolsó pilla­natban nem sikerült nyélbe üt­nünk a megállapodást.- A mezőnyt igazából nem is­merem, nem tudom, hogy me­lyik csapat miként erősített, de az biztos, hogy nehéz dolgunk lesz. Hazai pályán szeretnénk minél több pontot begyűjteni, de jó lenne idegenben is né­hány bravúrt elérni - tette még hozzá Mészáros András. Kiszler Ferenctől, a B-BETON Bonyhád technikai vezetőjétől megtudtuk: a tavalyi keretből Szili Tamás Kaposvárra tart. Két játékos csatlakozott a bony­hádiak keretéhez: Kaltenecker András a PVSK-tól, Verli Róbert az ASE-tól érkezett, továbbá az utánpótlás csapatból néhány fi­atal került a felnőtt kerethez. A B-BETON Bonyhád 2006/2007-es kerete Vörös Ferenc (1), Lukács Atti­la (1), Hartmann Máté (2-3), Geyer Zoltán (2-3), Végh And­rás (2-3), Gálos Márk (2-3), Kovács Balázs (2-3), ifj. Sza­bó Gábor (2-3), Dománszky Zoltán (2-3), Sebestyén Bá­lint (2-3), Turóczi Tamás (4), Verli Róbert (4), Rutkai Péter (4), Barta Bálint (4), Kalte­necker András (5), Lepsé­nyi Norbert (5). Edző: Mészáros András. A Bonyhád programja I. forduló, november 3.: Meló-Diák KK-Bonyhád 19. U. forduló, október 27.: Bony- hád-Siókosár UK. M. fordu­ló, október 6.: SMAFC-Bony- hád 19. IV. forduló, október 13.: Veszprémi Egyetem- Bonyhád 18.30. V. forduló, október 20.: Bonyhád-Pápa- Hungarotel KC 18.30. VI. for­duló, november 10.: Flex­tronics KSZC-Bonyhád 19. VB. forduló, november 17.: Bonyhád-Kanizsa KK 18.30. Vm. forduló, december 3.: Fehérvár KC-Bonyhád 17. DL forduló, december 7.: a Bony­hád szabadnapos. SZÓLGALTATAS HOROSZKÓP MA NAPKELTE 6.47 - NYUGTA 18.18 HOLDKELTE 17.15 - NYUGTA 2.46 FERENC napja Ferenc. A francia származást jelző olasz melléknév latino- sításával keletkezett. Eredeti­leg Assisi Szent Ferencet hív­ták így szülei, anyja francia származása miatt. egyéb névnapok: Ámon, Aranka, Aurélia, Bodor, Edvin, Edvina. A katolikus naptárban Assisi Szent Ferenc — a ferences rend megalapítója; ő az, aki prédikált az állatoknak, és megszelídítette szavával a gubbiói vad farkast - emléke­zete, Hajnalka napja. A refor­mátus naptárban Ferenc nap­ja. Az evangélikus naptárban Ferenc, Edvin, Zóra napja. A zsidó naptárban Tisri hónap 12. napja. napi igék. Katolikus: Jób 9,1- 12.14-16; Zs 87; Lk 9,57-62. Református: Préd 12; Mk 12,1- 12. Evangélikus: Mk 5,21- 24.35-43; 2Krón 35,20-27. tolna Tolna megyében Doni Antal az egyetlen, aki 1956- ban fegyverrel harcolt Buda­pesten, a Corvin-közben. A nemzetőr ezredes ma este 6 órakor a tolnai művelődési házban beszél az ötven évvel ezelőtti eseményekről és az azt követő emigrációról. ■ W. G mérleg (IX.24-X.23.). Kiemelten fontos az Ön számára a pénz, mert ez teremti meg a bizton­ságérzetének alapjait. Ha las­san is, de javul a helyzete. skorpió (X.24-XI. 22.). Sikeresnek érzi magát. Nem mindenki lát­ja ezt így, akadnak rosszaka­rói is. Munkatársaival szem­ben nem engedheti meg ma­gának, hogy az utálat kiüljön az arcára. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Tudatosan ké­szüljön a holnapi napra, mert a Hold elfedi az Uránuszt, és vá­ratlanul érkezhet egy kis több­letbevétel. HAJDAN 1 Október negyedikén 180 éve, 1826-ban I. Ferenc el­utasította Tolna megye pa­naszát, amelyben az adó­emelés ellen és a jogtalanul beszedett összeg beszámí­tásáért írt. 110 éve, 1896- ban született Decsen Perity Mihályné Kukucska Mária szövő népi iparművész. 105 éve, 1901-ben a király névnapján Szekszárdon a tanulók és tanáraik részvé­telével ünnepi szentmisét tartottak. 100 éve, 1906- ban a dalmand-sütvényi ka­tonai csikótelep megépíté­sével Horváth és Lakits pé­csi építészeket bízták meg 702 842 korona ígéretével. 60 éve, 1946-ban Szente László főispán a Tamási já­rásban végzett hivatalvizs­gálata „dr. Borsiczky Iván főjegyző kitűnő vezetésé­nek eredményeit igazolta.” bak (XII. 22-1.20.). Legyen nyitott, ragadja meg a felkínált lehető­séget! Az új dolgok mindig vá­ratlanul érkeznek. Tétovázás miatt ne szalassza el azt, ami soha vissza nem tér. vízöntő (1.21-11.20.). A Hold a Víz­öntőben és Önnek rengeteg energiája van. Azon fáradozik, hogy egy célját megvalósítsa. Elnyeri környezete bizalmát. halak (II. 21-111.20.). Bízzon benne, hogy az élet mindent megad, amire igazán vágyik. Sokat se­gít, ha mindennap néhány per­cet meditálásra szán. Gondol­kozzon, mielőtt cselekszik! Alisca Rádió 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00. 6.00-8.00 „Hatra Morgó" - reggeli informá­ciós magazin, lapszemle, évforduló-, születés­naptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, programa­jánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. NJoy Rádió, Dombóvár FM 98,7 MHz. 6.00 N-joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Szélesvászon - mozimagazin. 22.00 MixXL. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00- 06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks 9.00- 13.00 Fortuna Jam Móré Boglárkával. 13.00- 17.00 Pepperoni Búzás Norberttal. 17.00- 20.00 Kívánságműsor Mittler Judittal. 19.00- 20.30 Magazinok órája. Európa Unió Magazin - Czinege Mária. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. kos (III. 21-IV. 20.). Összpontosítson céljaira, és igyekezzen minél többet megvalósítani álmaiból! Mindig maradjon a realitások talaján, hozza összhangba el­képzeléseit és lehetőségeit! bika (IV.21-V.20.). Ápolja kapcsola­tait! Fontos, hogy érezze, nincs egyedül, bármi is történik. Ma elemében érezheti magát, na­gyokat mókázhat. ikrek (V. 21—VI. 21.). Tárgyalását ak­kor viheti sikerre, ha végig opti­mista marad. Sok pénzről álmo­dozik, és arról, hogy ml min­dent vehetne, ha anyagi forrásai kiapadhatatlanok lennének. Régió Rádió - Pécs 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúton - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magaz­inórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél­után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00- 22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30- tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00- 10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30- 12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00, 20.30-21.30 szerb műsor. Tolnatáj TV 18.30 Tolna megyei néptáncok - Várdomb, 1997. 18.40 Mese - A három selyp lány. Emondja: Nagy Roberta (Ált. Isk. Várdomb). 19.30 Ismerős?! 20.00 Híradó. 20.30 Közéleti magazin. 21.00 Híradó. 21.30 Pannon Krónika Dél-Dunántúl történéseivel. 22.30 Vizit - egészségügyi magazin. 23.00 Híradó. Bonyhád VTV 18.00 Esti magazin. Műsorvezető: Szél Móni. 18.00 Hírek. 18.12 Háttér. 18.30 Tündéri kohó (Dr. Kotta László). Ismétlés: 22.00, 6.00, 10.00 órakor. rák (VI. 22-VII. 22.). Új perspektívák nyílnak meg Ön előtt, amit kár lenne elszalasztania. Több bá­torságra, merészségre volna szüksége. Bízzon magában! oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Egy új munkára vonatkozó kilátás és lehetőség érdekesnek tűnik. Nem becsüli le, sőt helyén ér­tékeli önmagát, de úgy érzi, változtatnia kell. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.). Jó lehetősége adódik, hogy rátermettségét bebizonyítsa. Ne hagyja, hogy a barátok, rokonok beleszólja­nak a dolgába, mert abból sem­mi jó nem származik. Egy szekszárdi lakos szürkés­kék színű, 1991-es Renault 19- es gépkocsival közlekedett Szekszárdról Keselyűs irányá­ba, amikor nekiütközött az előt­te haladó tehergépkocsiból és pótkocsiból álló járműszerel­vénynek. Mindez szeptember 29-én 12 óra 40 perckor történt. A gépkocsi vezetője, valamint ismeretlen személyazonossá- gú, rövid, barna hajú 30-35 év körüli, 170-175 cm magas, eny­hén molett hölgy utasa a kór­házba szállítás során életét vesztette. A hölgy utolsó ruhá­zata: halványrózsaszín szatén felsőrész, sötétkék férfi mun­kásnadrág volt. A rendőrség kéri, hogy aki a baleset körül­ményeiről, valamint a személy- gépkocsi hölgy utasáról infor­mációval rendelkezik, jelent­kezzen a szekszárdi rendőrka­pitányságon, vagy a 107-es se­gélykérő telefonszámon. ■ R. T. Luc Besson: Arthur és a tiltott város Arthur, Holdviola és Tátombák folytatják kalandos utazásukat a Hét Földön. Meg kell találniuk Arthur nagyapját, mert egyedül ő tudja, hol rejtőzik a kincs, amellyel meg lehet hiúsítani Davido terveit Ámde M, a Megátkozott minden eszköz­zel igyekszik megakadályoz­ni, hogy három hősünk elér­hesse célját. Megtalálja-e Arthur idejében a nagypapát? Elnyeri-e Holdviola királykis­asszony szívét? Sikerül-e megmenteniük életük koc­káztatásával a viüangó falut? Luc Bessont a közönség első­sorban forgatókönyvíróként, producerként és rendezőként ismeri. Nevéhez olyan mozik fűződnek, mint a Taxi fil­mek, Az ötödik elem vagy a Leon, a profi. Luc Besson: Arthur és a til­tott város, Cephalion, 2006, 135 oldal HELYI RADIO ES TELEVÍZIÓ-MŰSOROK 1

Next

/
Thumbnails
Contents