Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-28 / 253. szám
SPORT 15 2006. OKTOBER 28., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG Megszenvedett a címvédő kosárlabda A bírókkal megerősített Falco sok volt a DKC-nek Marcellus Sommerville (5-ös mezben) tíz ponttal - közte két triplával - járult hozzá az ASE győzelméhez Sérülések sújtotta Tamási SE utazik a harmadik helyen álló tököliekhez Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Duna-csoportja szombati fordulójában (13.30) a második helyen álló Tamási SE a harmadik Tököl otthonába látogat. Molnár László együttese nem túl jó előjelekkel utazik, hiszen sérülések és eltiltások miatt több kulcsjátékosára sem számíthat a vendégek szakvezetője. Gyánó Gábor és Juhász István sárga lapos eltiltását tölti, a kiállított Béres Szabolcsnak még ezt a találkozót ki kell hagynia, Pintér Attila, Filótás Attila és Szabó Mihály sérült. A Tamásinak alig tizenegy hadra fogható futballistája van, de közülük is Kiss Gergő, Kovács Róbert és Fejes Zoltán sérülten vállalja a játékot. A jó erőkből álló tököliek otthonában már a pontszerzés is bravúr lenne a tamásiak részéről. A Tökölnek nincs sok sikerélménye a tolnaiak ellen, hiszen az MK-ban Bonyhádon 1 -0-ra kikaptak. A Tamási várható kezdőcsapata: Kiss G.- Vlocskó, Kovács R., Schell, Grósz- Tóth Z., Tóth J., Kovács P., Benics, Sztojka- Kovács- Fejes. MB 111, Du#t-csoport 1. Pénzügyőr 11 8 2 1 29-1 5 26 2. Tamási 11 7 2 2 34-19 23 3. tököl 11 6 3 2 14- 9 21 4. M:vásár 11 6 1 4 20-19 19 5 . Sz.baUa 11 5 4 24-14 17 6. Svcmiklós 11 5 1 5 22-20 16 7. R.kalász 11 5 1 5 15-22 16 III. kerület 11 4 2 $ 16-20 14 9. Tata 11 4 2 5 12-18 14 10. Enying 10 3 3 4 13-16 12 1 i. Taksony J 1 3 2 6 20-19 11 12. Dorog 11 3 2 6 13-23 11 13. Mór 10 3 1 6 12-17 10 14. fijőraü li 4 7 4-17 4 November végén rajtol a szekszárdi téli teremtorna Harmadik éve zajlik Már-Ker Kupa néven a szekszárdi városi sportcsarnok téli felkészülési teremlabdarúgó-tornája. Az idei sorozat november 25-én rajtol és február 18-án ér véget. A küzdelmek a hagyományoknak megfelelően két csoportban zajlanak. A szervezők még várják csapatok jelentkezését. Érdeklődni a városi sportcsarnok számán (74/315-733) lehet. A rajt előtti technikai értekezletet november 14-én, kedden 16.30 órakor rendezik. ■ Alaposan megszenvedett a győzelemért az ASE a | férfi kosárlabda NB I pén- | teki összecsapásán. Medgyesy R, Tulézi Gy. Atomerőmű SE-ZTE 72-67 (20-13, 14-22, 17-19, 21-13). Paks, 800 néző. V: Földházi, Benczúr, Kiss L. ASE: MÉSZÁROS Z. (10), Walters (11), Sommerville (10/6), Josipovics (4), HORVÁTH Z. (25). Csere: Pavlik (10/6), Panta (2), Kiss Zs. (-). Edző: Zsoldos András. ZTE: Miskovics (13/6), Simon L. (-), LATHAM (22/3), BELL (26/6),' Miszczuk (4). Csere: Gáspár (2), Keresztes (-), Tóth Á. (-). Edző: Nikola Lazics. Az eredmény alakulása: 3. perc: 4-4, 13. p.: 22-21, 18. p: 30-30, 27. p.: 47-48, 60. p.: 60-58, 39. p.: 66-64. Három percet kellett várni az első hazai kosárra. Az ellenfél sem szórta a pontokat, így nem is tudta kihasználni a paksiak kezdeti kapkodását. A negyed felénél összeállt az Atom játéka, s ez 7 pontos előnyt eredményezett. A folytatásban a ZTE következett, két perc alatt 22-21-re zárkóztak fel, igaz, kellett ehhez a paksiak foghíjas védekezése is. Zsoldos András időkérése nem használt, a 19. percben már vezettek a vendégek. A legponterősebb hazai, Walters négy személyit is begyűjtött az első félidőben. A folytatásban felváltva vezettek a csapatok egy-egy ponttal, miközben a színvonal semmit sem javult. Aztán a harmadik negyed vége felé Bell bevágott két távolit, ezzel 47-51-re lépett meg a ZTE. A folytatásban felpörgették a játékot Mészárosék, a 33. percben visszavették a vezetést, de Latham triplája után két perc múlva már 62-62 volt az állás. Izgalmas véghajrában Sommerville talált be távolról, ám jött a válasz (66-66). Horváth büntetőből szerzett ismét előnyt, majd Pavlik talált be, így elmaradt a kellemetlen meglepetés, az ASE kiszenvedte a sikert. Zsoldos András: - Ilyen nehéz meccseken lehet csapattá érni, egy helyenként remekül játszó ZTE-t győztünk le. Hozzáállásunk példás volt, ez eredményezte a győzelmet. Dombóvár KC-Falco 77-85 (24-23, 14-22, 22-19, 17-21). Dombóvár, 1000 néző. V: dr. Vígh, Fekete, Makovszky. DKC: Thomas (13/9), Majosos (8/3), KUKIELKA (23/9), HARWICH (17/3), Metelskl (6). Csere: Beckles (10/6), Tömösváry (-), Deák (-), Balogh L. (-). Vezetőedző: Kis Attila. Falco KC: KÁLMÁN (34/15), FRAZIER (14), PANKAR (15/3), Borszéki (6/6), Fisher (5/3). Csere: Bosnjak (7), Szabó (-), Krasznai T. (-), Feigl (2), Will (2). Edző: Váradi Attila. Az eredmény alakulása: 5. perc: 19-16, 15. p.: 28-36, 25. p.: 44-57, 35. p.: 68-70. Kipontozódott Hartvich (39.). Az első percekben felváltva estek a kosarak, mindkét csapat jól értékesítette a triplákat, minimális DKC előnnyel zárult az első negyed. Korántsem úgy folytatódott a meccs, ahogy azt a hazaiak várták, Kálmán magára talált: az első félidőben 15 pontot, közte 3 triplát is elsüly- lyesztett. A fordulás után hasonló mederben folyt a csata, a három játékvezető ténykedésével nem voltak elégedettek a hazai drukkerek, egyikük be is szaladt a pályára. A közjáték megzavarta a Falcót, a DKC így egyenlített (33. p.: 64-64). Kap- kodóvá váltak a hazaiak, ennek ellenére a Falco nem tudott jelentős előnyre szert tenni. Ez köszönhető volt Balogh kiemelkedő védekezésének, aki ezekben a pillanatokban többször is az őrületbe kergette Kálmánt. A végjátékban többet hibázott a DKC, a Falco így nyerni tudott. Kis Attila: - A pályán nem voltak egyenlőek a feltételek. A mai estén mindenki azt akarta, hogy a Falco nyerjen. Győrben lép pályára a címvédő Debrecen A labdarúgó Borsodi Liga 11. fordulójának legizgalmasabb találkozóját Győrött játsz- szák, amelyen az ETO a bajnoki címvédő DVSC-t fogadja. A program. Október 28., szombat: REAC-Kaposvári Rákóczi 14.30, Győri ETO FC-DVSC-TEVA 15, Újpest FC-Vác 18, Budapest Honvéd-PMFC Pécs-Plaza 18. Október 29., vasárnap: Diósgyőri VTK- FC Tatabánya 17. Október 30., hétfő: ZTE-Vasas 18. Óvodások és iskolások kerekeznek Tamásiban Gyere és kerekezz velünk! szlogennel ma délután két órától kerékpárversenyt rendeznek Tamásiban, a régi kenyérgyár körül. A szervezők az óvodásoktól egészen a nyolcadik osztályos általános iskolásokig várják a gyerekeket, az eredményeket korcsoportonként értékelik és jutalmazzák a helyezetteket. Érdeklődni Hoffercsik Lászlónál lehet a 30/395- 0619-es számon. Tolna lesz a Diák-kupa sorozat újabb állomása Vasárnap 9 órától a tolnai sportszékházban rendezik a megyei asztalitenisz Diákkupa 2006/2007-es idényének második fordulóját. Az első fordulót Szekszárdon, az 5. számú iskolában rendezték, s a házigazda ki is használta a hazai pálya előnyét, hiszen a nyolc versenyszámból ötben az intézmény tanulói végeztek az élen. A pontversenyben a bátai és a nagymányoki iskola követik a szekszárdiakat. Milánóban rendezik a hétvége rangadóját Az európai futball egyik legrégebbi rangadóját játsszák szombat este (20.30) az olasz bajnokságban. A házigazda AC Milan az Intert fogadja városi rangadón. A derbire már hetek óta elkelt az összes jegy. Az Inter jelenleg első helyen áll a tabellán, míg az idényt nyolc büntetőponttal kezdő Milan 7 pontjával a 12. helyet foglalja el a bajnokságban. Nyolc paksi tájfutó érem az Alföldről Sopronban javíthatja ki a kupabotlást a Paks labdarúgás A Zalaegerszeg legyőzéséből erőt meríthetnek Lengyel Ferenc tanítványai A Csongrád Megyei Tájfutószövetség Sándorfalván rendezte meg a Kistelek-kupát. Az ideális időben lebonyolított, hosszú pályákon remekül szerepeltek a Paksi SE versenyzői. Jó hatással volt a futókra, hogy a bátaapáti edzőtáborban együtt készülhettek a PVSK első osztályú versenyzőjével, Kiss Gáborral, aki tíz évig zöld-fehér színekben versenyzett. Eredmények, F-21: 1. Dominik Lázár. F-16: 1. Bors Márton, 2. Adorján Tamás, 3. Miholics Gábor. F-35: 3. Endrődi József. N-16: 1. Lajkó Nikolett, 2. Feil Adrienn. N-21:1. Endrődi Erika. A Paks versenyzői a Gemen- kupán zárják az évadot. ■ A labdarúgó Borsodi Liga 11. fordulójában a Paks szombaton az FC Sopron otthonában lép pályára. R. G. Felemás hetet zárt a Paks futballcsapata: a bajnokságban legyőzte az addig veretlen Zalaegerszeget (2-0), a Magyar Kupában azonban tartalékos felállásban kikapott az NB II-ben szereplő Dunaújvárosi Kohásztól (0-2). Lengyel Ferenc gárdája szombaton az eddig nem túl fényesen szereplő FC Sopron otthonában javíthat. FC Sopron-Paks: szombat, 18 óra. Lengyel Ferenc: - Talán Kiss Tamás (balról) szerezte a Paks második gólját az éllovas ZTE ellen túlságosan is bíztam azokban a játékosokban, akik pályára léptek a szerdai, újvárosi kupameccsen. A továbbjutás volt a célunk, legalább egy kört még szerettünk volna menni a sorozatban. Csalódott vagyok a kiesés miatt. A bajnokságban nagy tettet hajtottunk végre a Zalaegerszeg legyőzésével, azt a sokat futó, megalkuvást nem tűrő csapatot láttam a listavezető ellen, amelyet szeretnék látni a további fordulókban is. A Sopron szereplése negatív meglepetés számomra, keretük erőssége, a rendezett pénzügyi helyzet alapján sokkal előrébb kellene tartaniuk. A bonyhádi MK-meccsen a játékuk nem győzött meg, annak ellenére, hogy hat gólt rúgtak, látszik, hogy még nem teljesen álltak össze. Jól jött az éllovas elleni siker számunkra, ebből a mérkőzésből erőt merítve Sopronban is sikeresek lehetünk. Pontszerzésben reménykedem. A Paks várható kezdőcsapata: Pokorni (28)- Molnár Z. (2), Salamon (3), Horváth S. (49), Barics (14)- Zováth (6), Tamási G. (26)-Kiss T. (10), Búzás (20), Kóczián (23)- Belényesi (83). A kispadon: Kovács A. (1), Fehér A. (5), Báló T. (7), Varga L. (8), Montvai T. (11), Böde D. (13), Heftier T. (16). (Zárójelben a játékosok mezszámát tüntettük fel). t Í