Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-04 / 233. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. OKTÓBER 4., SZERDA NAGYDOROG ÉS KÖRNYÉKE HÍRSÁV Megszépül a téka, kívül-belül kifestik NAGYDOROG Házi kivitelezés­ben végzi az önkormányzat a könyvtárnak otthont adó épü­let rendbehozatalát. Dobri Ist­ván úgy tájékoztatott, külső festést, mázolást végez az ön- kormányzat brigádja. A mun­ka költsége körülbelül két­százezer forint. A polgármes­ter hozzátette, a beruházáso­kon túl vannak, a rossz idő beállta előtt ez az utolsó ön- kormányzati munka. A szüreti napra táncos műsorral készülnek pálfa A Pálfai Általános Isko­la Gyermekeinek Oktatásáért és Neveléséért Közalapítvány és az önkormányzat közösen szervezi október hetedikére a szüreti napot. Meghívták a pincehelyi táncosokat, fellép a helyi népdalkor és a pálfai és németkéri cigány hagyomány- őrző együttes. A Fejér megyei Hantosról is érkeznek fellé­pők, az iskola citerazenekara, tánccsoportja vendégeskedik majd Pálfán. Erre * mint a közalapítvány vezetője, Berki Istvánná elmondta - azért ke­rülhet sor, mert két pálfai fia­tal pedagógus Hantoson tanít.' A szüreti nap szombaton lesz, a felvonulás 13 órakor indul. Minisztériumi támogatással szépítik az iskolát NAGYDOROG Nemcsak a telepü­lés, hanem a Széchényi Sándor Általános Iskola is elismerést kapott az országos virágosítási versenyen. Az intézmény két másik iskolával együtt az Okta­tási Minisztérium elismerését kapta meg környezetszépíté­sért, parkosításért, virágosítá- sért. Az elismeréssel járó százezer forintból tovább szé­pítik az iskolát és udvarát. Miként Szabó J. Csabáné igaz­gató elmondta, a pénzből újabb virágládákat rendeltek. Szociális bizottság is lesz Sárszentlőrincen sárszentlörinc A kultúra az egyetlen kitörési pont a falu számára a frissen megválasz­tott polgármester szerinti Demény Károly ezért arra ké­szül, hogy olyan személyt ja­vasol alpolgármesternek, aki kulturális területen otthon van. Az alakuló ülést egyéb­ként szerdán, azaz ma 18 óra­kor tartják. A kötelezően lét­rehozandó pénzügyi bizott­ság mellett szociális bizottság létrehozását tervezi a polgár- mester. De - mint kiemelte - nem segélyező, hanem a szo­ciális területek gondjait meg­oldó bizottságot szeretne. Több pályázaton járt sikerrel az iskola györköny Kétszázezer forin­tot nyert működésre az iskola Gyermekeink javára elneve­zésű alapítványa a Nemzeti Civil Alaptól. Az alapítvány a személyi jövedelemadók 1 százalékából befolyt összeg­ből és pályázatokból gazdál­kodik. Szabadidős programok szervezését, táborokat, tehet­séggondozást támogatnak le­hetőségeikhez mérten. Az is­kola sportszerekre is nyert pénz. A Mobilitástól százezer forintot kaptak erre a célra. Kamera vigyáz a falu lakóira biztonság A rendőrség jó ötletnek tartja ezt a bűnmegelőzési módszert bmbmmí Bárdi Imre polgármester (Jobbról) és Pleck Szabolcs, a kamera karbantartója az időszerű tennivalókat beszéli meg a falu bejáratánál Pálfa egyetlen bevezető' út­jához térfigyelő kamerát telepített az önkormány­zat. A berendezés egymil­lió forintba került, s arra szolgál, hogy a rendőrség munkáját segítse. A nagy­dorogi rendőrőrs működé­si területén ez a település az egyetlen, ahol térfigye­lőt működtetnek. Vida Tünde pálfa Térfigyelő kamera pász­tázza a jövőben a Pálfára veze­tő utat. A berendezés felszere­lésének ötlete már nem új, több mint négy éve foglalkoz­tatja a falu vezetését. Akkor egy szörnyű, halállal végződő rablás borzolta a kedélyeket. A falu közbiztonsága egyébként nem rossz, de rendről rendre megjelennek házalók, akik ki­csalják a jóhiszemű emberek pénzét, vagy meglopják őket. Az utóbbi hetekben azzal csap­ják be az idősebbeket, hogy nagy értékű ágyneműt nyer­tek, s a párját ötvenezer forin­tért megvehetik. A portéka, amit aztán átvehetnek, nem ér legfeljebb, ha húszezret. Hosz- szan lehetne sorolni az ilyen, és ehhez hasonló eseteket, ahol szinte kivétel nélkül „uta­zó” bűnözők állnak a háttér­ben, s nem helybeliek. Az ő mozgásukat lehet követni az új kamerával, melynek fejvételeit csak a rendőrség láthatja. - Nem szeretnénk senki szemé­lyiségi jogait sérteni, és nem az a célunk, hogy az itt élőket megfigyeljük - mondja a pol­gármester. Bérdi Imre azt is hozzáfűzte, nem bízzák a vélet­lenre a felvételek sorsát. A rög­zítő egység páncélszekrényben van, riasztóval ellátva, így aka­dályozzák meg, hogy bárki megsemmisítse a felvételt. - Annak, hogy zsáktelepülés va­gyunk, jobbára csak kárát lát­juk, most igyekszünk kiaknáz­ni az előnyeit - fogalmazott a polgármester. A faluba ugyan­is csak egy szilárd burkolatú út vezet. így jól követhető, ki jár-kel a településen. A falu egyébként nem tarto­zik a bűnözéssel erősen fertő­zött települések közé. Közbiz­tonsága hasonló a környékbeli falvakéhoz. Kirívó eset ritkán van - tájékoztatott Tóth Kriszti­án főhadnagy. A nagydorogi rendőrőrs parancsnokhelyet­tese azt is elmondta, a fennha­tóságuk alá tartozó települése­ken évente mintegy 250 bűn­eset történik, a lopások, csalá­sok elkövetői többnyire nem helybeliek. A térfigyelő kame­ra felszerelését egyébként jó öt­letnek tarja. Úgy gondolja, már a puszta léte is visszatartó erő­vel hat, a felderítésben pedig nagy segítsége lehet a rendvé­delmi szerveknek. Tóth Kriszti­án elmondta, tudomása szerint Nagydorogon és környékén egyetlen önkormányzat sem szereltetett fel még ilyen beren­dezést, e tekintetben első a pál­fai. Magánműködtetésű kame­rákról - például benzinkútnál működőkről - tud a főhadnagy. Ezek - mint mondta - vissza­tartó erővel hatnak. Megtelt a csarnok, egyre népszerűbb a modellverseny Nagydorogon Az első modellautó-versenyeket három éve rendezték a nagy­dorogi sportcsarnokban. Van né­hány helybeli versenyző. Ők a paksiakkal közösen „hozták” a településre a programot, melyet a budapesti Modellzóna szervez. A versenyzők, rendezők nagyon jól érezték magukat, a település vezetése minden segítséget megadott, és a nézők száma is nőttön-nőtt, így nem maradt el a folytatás. Idén már az országos téli kupa mind a nyolc fordulóját itt tartják. Az elsőn minden ed­diginél számosabb, száznál is több versenyző állt rajthoz kü­lönböző kategóriákban. A nézők pedig annyian voltak, hogy be­töltötték a csarnokot. Előbb edzéseket tartottak, majd öt ka­tegóriában zajlottak a futamok reggeltől estig. Rajthoz állhatták kezdők és haladók egyaránt, de akadt például nosztalgiafutam is, ahol az 1996 előtt készült mo­dellek versengtek. A téli kupa végén díjazzák a legjobb modell- autósokat. A következő verseny október 21-én, szombaton lesz a nagydorogi sportcsarnokban. ■ Tiszteletdíjakkal is takarékoskodna az önkormányzat nagydorog Még nem tűzték ki az alakuló ülés időpontját, de fo­lyik az új testület megalakításá­nak előkészítése. A korábbi al­polgármestert, Demény Károlyt a szomszédos Sárszentlőrincen polgármesterré választották, így ő nem dolgozik tovább a testület­ben. Valószínűleg változás lesz a bizottságok munkájában is, és az eddigi kettő helyett csak egy alakul. Korábban volt pénzügyi, ami kötelező, illetve szociális. Utóbbit valószínűleg nem hoz­nak létre, hiszen a testület hatás­köréből számos dolog jegyzői hatáskörbe került. Az önkor­mányzat ezzel a lépéssel takaré­koskodna, megspórolná a bizott­sági tagok, s elnök tiszteletdíját. Most is lesz cigány kisebbségi önkormányzat a településen. Az öt képviselő, Csonka Imre, Baloghné Orsós Katalin, Orsolya Ignácné, Horváth Józsefné és Sárközi Tünde később dönt az elnök személyéről. ■ T. V. A környék településeinek helyzete különbözik Dobri István, Nagydorog pol­gármestere elmondta, náluk nem merült fel a térfigyelő rendszer kiépítésének gondo­lata. Már csak azért sem, mert annyit, amennyi a település bevezető útjait, központi helye­it lefedné, nem tudnának fel­szerelni, hiszen roppant költ­séges lenne. - Több irányból meg lehet közelíteni a telepü­lést, a központja is elég nagy, és szerencsére a közbiztonság helyzete sem indokolja kame­rák felszerelését - összegezte Dobri István. Pusztahencsén a közbiztonság gyalázatos - fogalmazott a helyi polgárőr­ség vezetője. Borza István sze­rint jó szolgálatot tenne, ha kamerákat szerelnének fel, hi­szen nem elég a rendőrség és a polgárőrség kapacitása. - Nemrég az édesanyámhoz tör­tek be. Kifigyelték, hogy mikor megy el otthonról, berúgták az ajtót, és elvitték a tévéjét - mondta. Ilyen esetek szinte mindennaposak, megesik, hogy a boltból hazafelé tartó idős emberek kosarából kilop­ják a kenyeret. BMW Premium Selection. Igazolt minőség másodkézből. A BMW Premium Selection újraértékesítési programban részt vevő autók kézzelfogható előnyöket nyújtanak. ■ igazolt történet ■ kibővített garancia ■ 72 pontos ellenőrzés ■ finanszírozási ajánlat BMW118D ezüstmetál, 2005/11,35000 km, Advantage csomag, könnyűfém keréktárcsa, riasztó Ár: 5 290 000 Ft BMW 525 DA grafitmetál, 2006/03, 17200 km, bőrkárpit, Professional navigáció, TV, adaptív xenon, CD váltó, PDC, Bluetooth, tetőablak, memóriás, fűthető ülések, 17" könnyűfém keréktárcsa Ár: 11 290 000 Ft BMW 320d ezüstmetá, ,2005/06, 49500 km, könnyűfém keréktárcsa, esőszenzor, sport-bőr multikormány, ködlámpa Ár: 7 290 000 Ft BMW118D grafitmetál, 2006/02,7800 km, Advantage csomag, automata klíma, PDC, ködlámpa, riasztó, esőszenzor, bőrkormány Ár: 6 550 000 Ft BMW 525 DA ezüstmetál, 2005/07,16 500 km, bőrkárpit, Professional- navigáció, tetőablak, memóriás ülés, fényszórómosó, PDC, automata klíma, ülésfűtés, CD-váltó, Ár: 9 990 000 Ft BMWX32.0D ezüstmetál, 2006/03, 19500 km, xenon + fényszórómosó, PDC, automata klíma, könnyűfém keréktárcsa, CD lejátszó, Ár: 9 690 000 Ft Schneider Autóház Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u.1-3 Tel.4ax: 72/539-028, mobil: 70/37-222-97, hasznaltauto@schneiderautohaz.hu FAGYÖNGY BT. FŰRÉSZÜZEM- akácdeszka,- palló,- fűrészelt oszlop- akác szőlőkaró- szélezetlen kerítéseiéin- bérfűrészelés rövid határidővel Nagydorog, Vasút u. 22. Tel./fax: 75/332-083, Mobil: 30/9473449 aprovMeres? * ' • Az ara is apró. az interneten Nálunk biztosan megtalálja! www.tolnainepujsag.hu v V i A

Next

/
Thumbnails
Contents