Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-27 / 252. szám
Pokol és menny közt kószál a földön a töklámpás A tökből nem csupán ennivalót, hanem töklámpást is lehet készíteni. Írországban csináltak ilyet először. Egy ír legenda szerint Fösvény Jack túljárt az ördög eszén, aki úgy tudta eredeti alakját visszanyerni, hogy megígérte Jacknek: halálakor nem viszi magával a lelkét a pokolra. Jacket azonban fösvénysége miatt a mennyországban sem fogadták be, ezért lelke máig a földön kóborol. Az ördögtől pedig izzó szenet kapott, hogy a sötét éjszakákon azzal világítsa meg az utat. Jack a szenet kivájt tökhéjba rejtette, azóta így kóricál a világban. A sütőtök több fajtája is kelendő ma. A szárazát, liszteset kedvelők az úgynevezett papsapkás, laposabb példányokat keressék. Ebből a koronás töknek is nevezett fajtából a kisméretűek a legszárazabbak. A citromsárga belő, sápadt tököt ne vegyük meg, mert éretlen és ízeden. A tök akkor éred, ha ■ A népi gyógyászat régóta becsüli ezt a gyógyhatású növényt. a szár elszáradóban van, a ko- csány elfásodod, a héj körömmel alig karcolható, a hús színe okkersárga vagy narancsvörös, a magok héja kemény. A növény jól eltartható, és ha megcsípte a dér, különösen édes, zapiatos ízű lesz. Jó csemege télire. A népi gyógyászat már régóta becsben tartja a sütőtököt és a tökmagot. Előbbit főleg a vese-, máj-, köszvény- és bélbetegségek ellen ajánlották, de főként a magnak tulajdonítottak gyógy- hatást. Némely helyeken hashajtónak és béltísztítónak rágcsálták, máshol féregűzőnek tartották - valószínűleg magas zsír- és rosttartalmának köszönhetően. A sütőtökben lévő karotinoi- dok és a C-vitamin, a tökmagban pedig az E-vitamin mint antioxidánsok védik a szervezetet. Ezek csökkentik az érelmeszesedés és a daganatos betegségek kockázatát is. ■ Tökvarázs hússal, buktával QYőaYERő Sütőtök, tökmag, csillagtök: egészséges és finom Különleges és ízletes ételeket főzhetünk-süthe- tünk a tökből, amelynek sok fajtája ismert. Egyben azonban megegyeznek: vitamindúsak, így kedvezők az egészségre. Ne sajnáljuk tőlük a fáradságot. Rados Virág Tökhámozás, -gyalulás idején nagymamámtól sárga húsú tökbabát kaptunk. Volt szeme, szája, orra. „Nekünk gyerekkorunkban csak ilyen játék jutod ám” - mondta nagyanyánk. Nagy becsben tartottuk hát a babát, a napra is kitettük, ne fázzon. Annyira nem fázott, hogy még össze is zsugorodott a melegtől: csupa ránc és fonnyadás led. Ha valaki ilyen emlékeket őriz a tökről, máshogy esik neki az íze felnőtt korában is. Ráadásul nemcsak hagyományos főzelék, hanem mindenféle különleges csemege is készíthető a tökből. Nem árt, ha tudjuk: a növény nagyon egészséges. A spárgatökben sok a C- és az A-vitamin, és jó a prosztatabetegségre is. A sütőtök A-vitamin-tartalmáról híres, míg a laskatökben sok az ásványi só. A cukkiniről és a patisszonról (csillagtökről) szintén ne feledkezzünk meg. A tökmag- olajnak is gyógyító ereje van, és a péksüteményekbe is gyakran belesütik. Tökmagos-siitőtökös bukta HOZZÁVALÓK 18-20 DANAÓHOZ: • 450 g liszt * 25 g élesztő, • 100 g cukor 0 3 tojássárgája, • 100 g vaj »3 dl tej % 80 g tökmag gorombára vágva • csipetnyi só * 1 cs. vaníliás cukor A TÖLTELÉKHEZ: • 500 g Sütőtök tisztítva 0 100 g cukor 0 1 kávéskanál reszelt gyömbér • 1 csipetnyi őrölt fahéj ELKÉSZÍTÉS: 1. A töltelékhez vékonyra szelje fel a tököt, kevés vízzel, kis lángon főzze sűrűre. Ízesítse cukorral, gyömbérrel, fahéjjal. 2. Az élesztőből egy kanál cukorral, egy deci langyos tejjel és kevés liszttel készítsen kovászt A maradék lisztet, cukrot, sót, 2 tojássárgáját, a vajat, a tökmagot és a vaníliás cukrot a felfuttatott kovásszal és a maradék langyos tejjel alaposan dagassza ki, majd kelessze a duplájára. Ha megkelt, gyúrja át, majd lisztezett deszkán fél centi vastag téglalap formára nyújtsa ki. 3. A tésztát 10*10 cm-es darabokra vágja. Széleit kenje meg tojással, a közepébe pedig a kihűlt tökpürét tegye. Tepsibe tegye a buktákat, szorosan egymás mellé, tetejüket kenje meg tojással, majd 10-15 percig kelessze a tepsiben. Amikor szépen megkelt, 160 Celsius-fokra előmelegített sütőben 20-25 percig süsse. Tökkel töltött sertéskaraj HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: m 1 kg kicsontozott sertéskaraj % 20 dkg sütőtök • 1 kis fej vöröshagyma 0 1 gerezd fokhagyma 0 1 cs. apróra vágott petrezselyem 0 4 ek. olaj • 10 dkg májpástétom • 1 tojássárgája 0 1 ek. zsemlemorzsa 0 1/2 kk. majoránna ELŐKÉSZÍTÉS: A karajt középen vágja ketté, terítse szét, klopfolja ki, sózza, borsozza. A félbevágott, kikapart sütőtököt 200 C-fokos sütőben 35-40 perc alatt süsse meg. ELKÉSZÍTÉS: 1. Pirítsa meg a hagymát és a fokhagymát. Keverje hozzá a sült tök összetört húsát, a májkrémet, a tojássárgáját, a zsemlemorzsát, a fűszereketés a petrezselymet. A masszával töltse meg a karajt 2. A húst göngyölje fel, hústűvel tűzze meg. Oldalait pirítsa át kis olajon. Kevés vizet aláöntve, lefedve a sütőben 45 percig párolja, aztán 10 perc alatt süsse pirosra. Tökös bundában sült pulykamell HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: • 50 dkg pulykamell 0 30 dkg sütőtök 0 2 tojás 0 10-15 dkg liszt 0 1 evőkanál vágott petrezselyem 0 só 0 fehér bors 0 olaj a sütéshez 0 1 kk. curry köretnek: tetszőleges párolt zöldség, burgonya vagy saláta ELKÉSZÍTÉS: 1. Mossa meg a húst, szárítsa le, szeletelje fel, a hártyát - ha van benne - vágja át Kicsit ütögesse ki, és sózza. 2. Tisztítsa meg és reszelje le a sütőtököt majd keverje össze a tojással, petrezselyemmel, fűszerekkel, sóval, és 1 evőkar liszt kivétele után a megmaradt liszttel. A szelet húsokat forgassa meg a visszamaradt lisztben, majd tegye bele a masszába, mindkét oldalára kenje rá a tökös masszát 3. Bő, forró olajban kíméletesen süsse meg. Amikor kiveszi az olajból, itassa le a felesleges olajat. Tetszőleges körettel tálalhatja. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓS MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Erre a hétre két konyhánk is van! A KARÁCSONY még messze van, de a háziasszonyok időben tervezni kezdenek, hogy elkészüljön minden. A KISHEGYED KONYHÁJA ilyenkor is igazi társ. És most itt az Extra karácsonyi különszám. Két konyhánkban több mint másfél száz recept. S ajándék, értékes nyeremények, és jövő évi, névnapos falinaptár is. Tészta „al dente”: az olasz spagetti titka A SZÁRAZTÉSZTÁK főzésének egyik kulcsszava az olasz kifejezés: al dente, magyarul jól harapható. A tészta csomagolásán azt a főzési időt szokták feltüntetni, ahány perc alati a víz újraforrásá- tól a tészta ilyen lesz. Nem kell mosogatni a vasból készült edényeket KÖNNYEN ROZSDÁSODNAK, ezért nem kedvelik a mosogatást a vasedények. Elég sóval és konyhai papírkendővel átdörzsölni a használt edényeket, majd egy kevés étolajjal kitörölni. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: WWW.REGGEL.HD HIRDETÉS Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsön 2007. január végéig a bank fizet Ön helyett* így minél hamarabb igényli, annál többet spórolhat! Mert az akció ideje alatt igényelt Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsönök január végéig esedékes törlesztőrészleteit a Raiffeisen Bank átvállalja. Hívja a 06-40-48-48-48-at, ahol telebankárunktól azonnal megtudhatja, pontosan mekkora hitelre számíthat. THM: 11,94 - 27,29% Bankfiókjaink: Dombóvár, Kossuth u. 65-67. Szekszárd, Széchenyi u. 37-39. *Az ajánlót a 2006. október 16. és december 15. között fedezet nélkül igényelt és december 31 -ig folyósított Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsönökre vonatkozik. Az akció részletei meg találka tóak a bank aktuális lakossági Kondíciós Listájában; érdeklődjön bankfiókjainkban, telefonon vagy az interneten. <£> 06-40-48-48-48 |*fl Raiffeisen hitelek.raiffeisen.hu velünkkönnyebb löd BANK A törlesztőrészletek téli álmot alszanak Hasznos net A rovatot támogatja a T * "OnlineMajor Ernő, góphajó-kormányos Sokáig másodtisztként dolgoztam egy folyami hajón. Szerencsére egy-egy ilyen utazás nem gátolt meg abban, hogy az ügyeimet intézzem. A laptopom ugyanis mindig velem volt, így a vizen se zártam el magamat a külvilágtól. Egyszer azonban kellemetlen dolog történt velem. A laptopomhoz kerestem alkatrészt egy külföldi weboldalról. Meg is rendeltem, de véletlenül nem egy, hanem egy tucat terméket akartak postázni nekem. Azonnal írtam egy e-mailt a cégnek, hogy félreértés történt, így aztán gyorsan sikerült elsimítani a dolgot. Hiába keveredtem tehát egy félreértésbe, az internet segítségével percek alatt tisztáztam a dolgokat, ráadásul a laptopom - az új alkatrésznek köszönhetően - azóta még jobban működik. Gergely István, osztályvezető Sajnos az autókkal sokszor nem volt szerencsém. Két alkalommal közúti baleset vétlen áldozata voltam, de előfordult, hogy a kocsim rendszámtábláját topták el. Rengeteg időt és energiát spóroltam meg azzal, hogy az interneten on-line is el tudtam intézni az ügyeimet. Csak az autómat kellett leadnom a szervizbe kár felmérésre, nem kellett sem sorban éllnom, sem utazgatnom. S bár kénytelen voltam gépjármű nélkül mászkálni egy darabig, az internet akkor sem hagyott cserben. Poldauf Enikő, ügyintéző Bár ügyintéző vagyok, a felesleges papírmunkát én sem szeretem. Hosszú évek óta az egyik legkomolyabb feladat az adóbevallás kitöltése volt számomra, mindig féltem ugyanis, hogy koncentráció ide vagy oda, hibát véthetek. Az internet azonban látványosan megkönnyítette a munkámat. Legutóbb például a családom adóbevallását már a világháló segítségével készítettük el. Miután kész voltunk vele, egy ellenőrző program kiszűrte az esetleges hibákat. Ezzel sok kellemetlenséget megspóroltunk, és bevallom, azóta már cseppet sem aggódom az adóbevallás miatt. Mindenkinet Telefon: 1234 1 t 1 « 4 \