Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-27 / 252. szám

2 hírek a,tol z-ig Hölgyek az új vezetők a polgárőr-egyesületnél fácánkert Új vezetőséget választott a Fácánkerti Pol­gárőr-egyesület. A tisztújítás érdekessége, hogy három hölgy került a civil szervezet élére. Elnökké Rikker Anitát választották, a titkár Kovács Imréné lett, míg Boda And­reának elnökségi tagként szavaztak bizalmat, (sk) Alpolgármestert választottak Gyulajon gyuuu Két bizottságot alakí­tott és alpolgármestert vá­lasztott a település képvise- lő-testülete. A szociális és jogi bizottság megkezdte működést Gyulajon, a kép­viselők Selmeczi Lászlót vá­lasztották meg alpolgármes­ternek. (tgy) Egymillió forint maradt karácsonyi ajándékokra szekszárd Egymillió forint maradt a szociális bizottság alapjából. Az összeget gyer­mekintézmények, civil szer­vezetek támogatására fordít­ják - mondta dr. Tóth Gyula, a bizottság elnöke. Kará­csony előtt ezek a kérelmek megszaporodnak. Mint is­mert, kétmillió forintot aján­lott fel még az előző bizott­ság a rászorulók fűtési tá­mogatására. Pályázat azon­ban csak valamivel több mint egymillió forintnyi ösz- szegre érkezett, (ii) Köszöntötték a nyugdíjba vonuló igazgatót tolna Tizenkilenc megye és a főváros gyermekvédelmi intézményeinek vezetői ta­nácskoznak Tolnán, a Hotel Thelenában. A rendezvény­nek most első ízben adott otthont Tolna megye. A szakmai találkozón köszön­tötték dr. Soós Lászlót, a Tol­na Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság nyugdíjba vonu­ló vezetőjét, (wg) Begyakorló gyakorlaton a szekszárdi tűzoltók szekszárd Amikor éppen nincs riasztásuk tűzeset­hez, balesethez, akkor úgy­nevezett begyakorló gyakor­laton vesznek részt a tűzol­tók. A szolgálati csoportok tervszerűen, heti rendsze­rességgel gyakorlatokat vé­geznek. Tegnap a szekszár­di főiskola kollégiumánál az emelőkosaras mentést gyakorolták, (mi) Gyakorlat a főiskola előtt BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. OKTÓBER 27., PÉNTEK wmMmmmmmmmmwmmmmmm'mMmmmMrnmmmmmm Az unió sokallja a baleseteket közlekedés Megbüntették őket, mert nem használták a biztonsági övét Nemcsak dalaik, viseletűk is sikert aratott a külföldi vendégszereplésen A következő időszakban többször számíthatnak rendőri ellenőrzésre a bonyhádi és városkörnyé­ki települések közötti utakon, községekben köz­lekedők. Az első, nagy akció során a biztonsági öv használatának elmu­lasztása miatt szabták ki a legtöbb helyszínbírsá­got a rendőrök. Pál Ágnes völgység Ellenőrzési akciót tar­tott Bonyhádon és a környező településeken a Bonyhádi Rendőrkapitányság október 25- én 13 és 19 óra között. Mint Du­dás Zsolt rendőr százados, a közlekedésrendészeti alosztály vezetője mondta, november 4-ig több alkalommal számíthatnak a közlekedők hasonlóra. Céljuk a sérüléses balesetek csökken­tése, a halottak napi temetőjá­rás körüli időszakban elszapo­rodó gépkocsifeltörések meg­előzése, körözött személyek el­fogása, ittas vezetők kiszűrése volt. Az igazoltatások során az autósoknál elsősorban a bizton­sági övék, motorosoknál a bu­kósisakok használatát, vala­mint a gépjárművek műszaki állapotát ellenőrizték. Az akció során huszonhárom vezető ré­szére 97 ezer forint helyszínbír­ságot szabtak ki a rendőrök. Eb­ből 18 esetben a biztonsági öv használatának elmulasztása Kiszler Norbert rendőr zászlós Bonyhádon, a Kossuth Lajos utcában igazoltat. A megállított hölgy használta a biztonsági övét, az autó műszaki állapota és dokumentumai is rendben voltak BALESETEK 2006-BAN Sérüléses Halálos Január 4­Február 2­Március 7­Április 2­Május 10 1 Június 10­Július 10­Augusztus 10­Szeptember 9 1 Forrás: Bonyhádi Rendőr-főkapitányság A biztonsági öv hátul is kötelező A biztonsági öv használata, ha azt az autóba gyárilag besze­relték, a hátsó üléseken is kö­telező. Amennyiben a hátul utazó személy nem használja, a gépkocsivezetőt helyszínbír­sággal és egy büntető ponttal sújtják. A közlekedési szakem­berek javasolják a régebbi gép­járművekbe történő beszerelé­sét is, amit a szakszervizekben elvégeznek. Különösen nagy szerepet tulajdonítanak a hát­só üléseknél beszerelt bizton­sági övéknek a gyermeküléssel ellátott autókban. volt az ok. Három esetben sza­bálysértési feljelentést tettek engedély nélküli vezetés miatt. Lengyelen egy olyan autót állí­tottak meg a rendőrök, amelyet egy tizenhárom éves gyermek vezetett. A gépjárművet szülei tudta nélkül vitte el otthonról. A kerékpárosokat is igazoltat­ták. Huszonöt biciklisnek fény­visszaverő prizmát szereltek a járművére. Az alosztályvezető arról is tá­jékoztatást adott, hogy az uniós elvárások szerint 2010-ig felére kell csökkenteni a halálos bal­eseteket. Megvizsgálták a tra­gédiákkal végződő esetek oka­it. Elemzésükkel arra a követ­keztetésre jutottak, hogy a ■ A gyorshajtás, az elsőbb­ségi és kanyarodási sza­bályok megszegése mi­att szedi halálos áldoza­tait a közlekedés. gyorshajtás, az elsőbbségi és kanyarodási szabályok meg­szegése miatt szedi halálos ál­dozatait a közlekedés. A kapi­tányság illetékességi területén az idén kevesebb volt a balese­tek száma, mint az elmúlt években. Közülük kettő volt ha­lálos kimenetelű. Az egyikben a biztonsági öv használata megóvhatta volna az elhunytat, aki a hátsó ülésen utazott. Bonyhádon a fokozott ellenőr­zés napjáig mindössze egy sú­lyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt októberben. A többi hónapban az átlag havon­ta 6-8 eset. A leggyakoribb probléma volt az utóbbi. idő­szakban, hogy az autósok nem tartották be a sebességhatáro­kat. Sok a motoros baleset, ame­lyeknek okozói legtöbbször nem a motorosok voltak. A táblázatban szereplő két halálos balesetnek három áldo­zata volt. Mindkettőnél szere­pet játszott az ittas vezetés. TEVEL A németországi Burgrie- denben szerepelt a német kó­rus. Borfesztiválon léptek fel, s nagy sikert arattak dalaikkal, viseletűkkel. A teveliek egy egyesület meghívásának tettek eleget. A civil szervezet tavaly járt a völgységi településen, ahol egy műsor keretében is­merték meg a kórus műsorát. Vendéglátásuk költségeit egy eredményes uniós pályázaton nyert összegből állták a meghí­vók. Ott tartózkodásuk alatt megismerkedtek a település és környékének nevezetességei­vel, intézményeivel. Találkoz­tak a körzet európai parlamen­ti képviselőjével, Jeggle asz- szonnyal, aki szívesen vála­szolt a feltett kérdésekre. Ulmba is ellátogattak, ahol megtekintették a Donauschwä­bisches Múzeumot. ■ P. Á. Zöld óvoda címet kapott a majosi kisdedóvó BONYHÁD Zöld óvoda címet vett át a majosi óvoda Persányi Mik­lós környezetvédelmi és vízügyi minisztertől. Mint Pfendesack Lászlóné vezető óvónő elmond­ta, ezt a címet azok az intézmé­nyek kaphatják meg pályázat út­ján, amelyek sokat törekszenek a gyermekek természet- és kör­nyezetbarát szemléletének ki­alakítására. A cím anyagi támo­gatással akkor jár, ha bebizo­nyítják, hogy sokat tesznek en­nek érdekében. A majosi óvodá­ban már megkezdték a program végrehajtását. Sziklakertet épí­tettek. Terveik szerint kerti tavat alakítanak ki. Az épületen belül élő sarkot hoznak létre, ahol ak­váriumot, teknős élőhelyet ren­deznek be, terményeket, gyü­mölcsöket helyeznek el. ■ Ä. P. Tiszteletdíj: ahogy tetszik testület Tízmilliót spórol a város a bizottságok szűkítésével Balról jobbra dr. Glöckler Ferenc aljegyző, Kovács Péter címzetes főjegy­ző, Potápl Árpád polgármester és Varga Szilárd alpolgármester Az önkormányzati képvi- | selők tiszteletdíjának megállapítása váltott ki | vitát a képviselő-testület J tegnapi ülésén. Az MSZP 1 és az SZDSZ bejelentette: frakciót alakít. bonyhád Méltatlanná alakult a vita, olyanná, mintha a család legbensőbb ügyeit teregettük volna ki - mondta Potápi Árpád polgármester az önkormányza­ti képviselők tiszteletdíját meg­állapító napirend összegzésé­ben. A rendelet megalkotása kapcsán sokan fejtették ki véle­ményüket. Lovász Tibor az Ipar­testület javaslatát tolmácsolta, amely jelképes összegben, a képviselői tiszteletdíjat 1000 fo­rintban, a bizottsági tagságért járó díjat 450 forintban határoz­ná meg. Fábián Béla annak a véleményének adott hangot, hogy a kapott juttatást minden­ki arra fordítja, amire akarja. Mint mondta, ő a majosi gyer­meknap és az óvoda támogatá­sára szokta felhasználni. A tes­tület végül az eredeti javaslatot fogadta el: a város anyagi hely­zetét figyelembe véve a képvi­selők részére 44160 forint tisz­teletdíjat állapított meg. Dr. Égi Csaba arról kérdezte a pénz­ügyi osztály vezetőjét, hogy a képviselők, a bizottságok és a bizottsági tagok számának csökkenése, valamint egy alpol­gármester alkalmazása mennyi megtakarítást eredményezett. Fauszt Józsefné válaszában el­mondta, hogy mindez 10,4 mil­lió forinttal csökkentette a ki­adásokat. A testületi ülésen bejelentés hangzott el arról, hogy az MSZP és az SZDSZ képviselői Párbeszéd Bonyhádért elneve­zéssel frakciót alakítottak, amelynek vezetőjévé dr. Koncz Istvánt (MSZP), helyettesévé Szekerczés Szilárdot (SZDSZ) választották. ■ P. Á. ktősiigetele és hiteleié Kit. Alapítva 1990 Az ÉMSZ alapító tagja ISO 9001 bitumenes lemezek, kent szigetelések, extrádéit- (Styrofoam) és expandált; (Níkecel!) polisztirolhab hőszigetelések homiokzatszigetelő rendszerek (Dryvit); drértiemezek, dréncsövek, drénaknák; geotextihák, angolaknák, folyókarendszerek,; tetöfőliák, kiegészítők, szerszámok; Nyitva : Hétfő - Péntek 8-18 óráig 7100 Szekszárd, Keselyüsi u. 15. Tel./fax.: 74/415-660 Mobil : 30/9599-160 e-maií : tetoplus@hu.inter.net á i 4 *

Next

/
Thumbnails
Contents