Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-20 / 247. szám

14 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. OKTÓBER 20., PÉNTEK SPORT - SZOLGÁLTATÁS HE3IISQ3H Két szekszárdi judós érem a serdülő okról Október második hétvégé­jén Solton rendezték a csel­gáncs serdülő B korosztály országos bajnokságát. A Szekszárdi Gemenc Judo Klubot két versenyző képvi­selte, s mindketten kitűnő­en szerepeltek. Bogáncs Gergő 44 kg-ban három nagyszerű győzelem után a döntőben jukóval kapott ki. Zsók Attila +70kg-ban egy vesztes küzdelem után, a vigaszágon valamennyi el­lenfelét legyőzve bronzér­met szerzett. Orbán a klub legjobb eredményét szállította Ezüstérmet szerzett Orbán Gergő a Serdülő Magyar Baj­nokságon. A Dombóvári Bokszbarátok Klubjának ök- lözője a Hódmezővásárhe­lyen megrendezett verse­nyen előbb egy soproni, majd egy hazai versenyzőt győzött le. A 65 kg-os döntő­ben végül szoros pontozással alulmaradt újpesti ellenfelé­vel szemben. A harmincegy egyesület százhuszonhárom versenyzőjét felvonultató serdülő bajnokságon a má­sik dombóvári induló a 68 kg-os Orbán Ferenc sajnos az első fordulóban szoros ve­reséget szenvedett a későbbi győztestől. A^ ezüstérmes Orbán "Gergő a klub hatéves fennállásának legnagyobb eredményét érte el. A védekezésen a hangsúly kosárlabda A DKC meglepheti a centereit nélkülöző paksiakat Megyei rangadót játsza- § nak pénteken a férfi ko- l sárlabda NB I-ben: a Dom- § bóvár KC az Atomerőmű ° SE csapatát fogadja. Rónai Gábor Dombóvár KC-Atomerőmű SE: péntek, 19 óra. Kis Attila: - Az Álba otthonában sok hibával játszottunk, védekezésünk nem állt össze, s támadásban is so­kat hibáztunk, siettettük a pontszerzést. Az Atomerőmű SE az ország legjobb csapata, de mi szeretnénk meglepni a címvédőt. A védekezés fog dön­teni, abban kell javulnunk, és akkor lesz esélyünk a győze­lemre. Az új játékosok egyre in­kább csapattá érnek, a héten jól dolgoztak a fiúk, ez alapján jog­gal reménykedem. Zsoldos András: - Egy lelkes, de nem túl komoly játékerőt képviselő újoncot vertünk meg. Két sérült centerünk nélkül ke­resgéltük a megfelelő szerkeze­tet, s védekezésünk is hullámzó volt. Támadásban olykor csinál­tunk szép dolgokat, ami biztató a jövőre nézve. A megyei rang­adóra rávetíti fényét két magas emberünk hiánya, nagyon ne­héz dolgunk lesz. Dombóvárott mindig jó meccset játszottunk, s többnyire győztesen hagytuk el a parkettet. Ha javítani tu­dunk védőjátékunkon, mi le­szünk boldogabbak a lefújás után. Jan Pavlik (jobbról) kulcsember lehet a megyei rangadón: ha a cseh Irányító triplái bejönnek, nyerhet az ASE Megyénk három kézilabdacsapata elbúcsúzott a kupaporondtól Kézilabda Magyar Kupa, 3. for­duló. Nők. Tolna KC-Nagyatád 28-37 (11-14). Tolna, 50 néző. V: Szabó, Tóth. Tolna: Szabó- Reisch 11, Szeip 3, Szalai 4 (1), Sipos 4(1), Weitner A. 1, Die­nes 2. Csere: Sulyok (kapus), Konkoly 3, Széles, Dombóvári, Pál. Edző: Takács István. Az NB J/B egyik legerősebb csapata el­len derekasan helytállt a Tolnai együttes. Nem minden csapat­nak adatik meg, hogy a nagyon masszív somogyi alakulatnak huszonnyolc gólt lőjön. Jók: Reisch, Konkoly. Tam-Bau Tamási KC-PTE- PEAC 27-30 (11-14). Tamási, 150. V: Natkai, Szalay. Tamási: Nagy- Killer 1, Takács 7, Varga 2, Zsákai 10 (3), Pavelekné 7 (3), Filótás. Csere: Rácz, Siklósi (kapusok), Szilágyi, Schmidt, Adácsi. Edző: Varga László. Az első félidőben a gyors lero- hanásaikkal a pécsiek állva hagyták a Tamásit (25. p.: 9-14). Vágvölgyi hiányát na­gyon megérezte az indiszponált teljesítményt nyújtó gárda. Férfiak. Simontornyai TC-Nagy- kanizsa 24-26 (13-14). Simon- tornya, 100 néző. V: Kosztend, Pap. Simontornya: Pech- Far­kas 2, Kiss 6, Varga A. 5., Gadányi 1, Varga L. 5, Kovacsik 1. Csere: Wilhelm 2, Lampert 2, Teimel J. Edző: Farkas Attila. A vége előtt három perccel még egyenlő (24-24) volt az állás. Jó iramú, színvonalas mérkőzésen jól helytállt az STC. ■ SZOLGÁLTATÁS Helyi radio­es TELEVÍZIÓ-MŰSOROK Alisca Rádió 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00. 6.00-8.00 „Hatra Morgó” - reggeli informáci­ós magazin, lapszemle, évforduló-, születés­naptár, bűnü©i krónika. 8.00-18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, program- ajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szer­dán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-joy Rádió, Dombóvár FM 98,7 MHz. 6.00 N-joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Szórakozol ve­lem? - programajánló és friss zene a hétvé­gére. 22.00 MixXL. Fortuna Rádió, Paks Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Reggeli rulett Zomborka Zoltánnal. 9.00-13.00 Fortu­na Jam Móré Boglárkával. 13.00-17.00 Pepperoni Búzás Norberttal. 17.00-20.00 Kí­vánságműsor Mittler Judittal. 19.00-20.30 Ma­gazinok órája: Zombi Night. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. Régió Rádió - Pécs 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántú- lon. 9.00-12.00 Nyitott stúdió. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidöben! Tolnatáj TV 18.30 Tolna megyei néptáncok - Gyönk. 18.45 Mese -. A három leány, elmondja: Gracza Virág (Általános Iskola, Nagydorog). 19.00 Híradó. 19.30 Főz a megye. 20.00 Híradó. 20.30 A mi ötvenhatunk - dokumen­tumfilm. 21.00 Híradó. 21.30 Kultúrszoba - kulturális és művészeti magazin. 22.00 Ven­dégségben: Nepp Dénes, Szekszárd. 22.30 Ismerős?! Kocsis Imre Antal. 23.00 Híradó. Bonyhád VTV 18.00 Esti magazin. Műsorvezető: Szél Móni. Hírek. 18.15 Háttér. 18.30 Príma - kulturális magazin. Ismétlés: 22.00,6.00,10.00 órakor. HOROSZKÓP mérleg (IX.24-X. 23.). Kellemesen indul a nap, és minden esély megvan arra, hogy jól is vég­ződjön. Tele van ötletekkel, no meg kedvességgel. skorpió (X. 24—XI. 22.). Semmi nyo­ma fáradtságnak. Szorgalmá­nak és rendszeretetének kö­szönhetően jó tempóban halad a cél felé. Érdemes lenne meg­pályázni egy uniós ösztöndíjat. nyilas pa.23-XII.21.). Ma nem lesz túl kegyes Önhöz a sors. Való­színűleg többször keresztülhúz­za a számításait. Ha párjának is hasonló napja volt, este ne szá­mítson semmi jóra. bak (XII. 22-t. 20.). Erős kísértést érez, hogy megvegyen valami méregdrága holmit Legyen óva­tos, nézze meg, mire ad ki pénzt vízöntő (1.21-11.20). Egy tárgyalás remekül sikerül, ha mindenre és mindenkire odafigyel. Új barátra lel, talán mert közös szenvedé­lyeknek hódolnak, és szükségük van egymás támogatására. halak (II. 21-111.20). Erős a vágy Önben, hogy rendben, bizton­ságban töltse életét. Érezni sze­retné, hogy ura a sorsának és a dolgok az akarata szerint tör­ténnek. A Vénusz hatására pár- kapcsolata kivirágzik. kos (III. 21—IV. 20). Vegye észre azo­A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Oktatási és Nevelési Alapítvány Bonyhád (Adószám: 19232001-1-17) tisztelettel köszönetét mond mindazoknak, akik a 2004. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlották az alapítvány számára. Az így rendelkezésre álló 3 004 026 Ft-ot a kiemelkedő # i diákteljesíímények ösztönzésére, § a matematikaoktatás segítésére, ■£: a nyelvoktatás és tanulmányi kirándulások támogatására, valamint hagyományápolásra fordítottuk.j kát a dolgokat környezetében, amik örömet és boldogságot hoznak. Ha körülnéz és látja a sok jó dolgot, a nehezeket és rosszakat is könnyebben el fog­ja fogadni. bika (IV. 21—V.20). Olyan feladattal akarják megbízni, amihez Ön­nek semmi kedve. Ne vállaljon el olyasmit, amit nem oda­adással és szívesen végez. Le­gyen határozott, merjen nemet mondani. ikrek (V. 21-VI. 21). Rendkívül élénk a szelleme, állandóan új terveken gondolkodik. Aludni sem tud nyugodtan, éjszaka is a megoldásokon jár az esze. RÁK (VI.22-VII.22). Egy kaland hosszabbnak ígérkezik, mint azt reméli. Ha úgy érzi, hogy hosszú távon nem tudja vállal­ni, ne is kezdjen bele! OROSZLÁN (VII.23-VIII.23). Van egy tartozása, amelyről szívesen megfeledkezne. Nem halogat­hatja tovább, mert egyre kíno­sabb lesz. Meglátja, valóban megkönnyebbül, szűz (Vili. 24—IX. 23). Erős képzelő- és kifejezőerővel rendelkezik. Szárnyaló fantáziája a művé­szetek felé tereli. Egy képző- művészeti kiállítás megtekinté­se ihletet nyújt. ; Autók forgalomból ! ; történő i ; végleges kivonása S ; hivatalos i ; autóbontóban. ! ! Bontás átvételi igazolás 2 2 kiadása és az autóbontébai j szállítása díjmentes! > f „ V Telefon: 84/355-834, Fax: 84/556-085 8652 Siófok-Siójut, Kossuth u. 16. www.autobonto-siojut.hu lyrTTfi ük QTTT JD&JL ÍJ iS» JL Vállalatunk az alábbi területre keres vezető munkatársat TERMELÉSI VEZETŐ A Musashi Hungary Ipari Kft. japán tulajdonban lévő - Budapesttől 36 km- re - Ercsiben található autóalkatrész-gyártó cég, melynek termékei kiemelt fontosságúak és minőségűek az autógyártásban. A Musashi-csoporton be­lül alkalmazott folyamatoknak köszönhetően világszinten jól ismert piacve­zető cégeket mondhat partnereinek. Főbb termékei: gömbcsuklók, vezér- műtengelyek és ezek részegységei. A vállalat további fejlesztése részeként keresünk TERMELÉSI VEZETŐ po­zícióba munkatársat. Elvárásaink: • Felsőfokú műszaki végzettség • Legalább 5tÓ év tapasztalat gyártás területén • Legalább 2-3 éves vezetői tapasztalat • Kommunikációs szintű angolnyelv-tudás, németnyelv-tudás előny • Jó kommunikációs készség, rendszerszemléletű gondolkodás, problé­mamegoldó képesség • Jogosítvány • Számítógépes ismeretek • Modern gyártási folyamatok rendszerének ismerete (ISO, TQM, JIT, FMEA, SPC) Amit kínálunk: Versenyképes bér, céges gépkocsi, telefon és egyéb juttatások, változatos munka egy dinamikusan fejlődő vállalatnál, továbbképzések. Főbb feladatok: • A gyártási folyamat/rendszer fejlesztése és irányítása. • Az új termelési folyamatok és gyártási módszerek hatékony és ered­ményt hozó bemutatása, kivitelezése. • Stratégia tervezés, a vezetői csapat célkitűzéseinek meghatározása - a vezetői csapat aktív tagja. • A tervezésben való részvétel, a fő projektek költségvonzatának megin- doklása. • A részleg költségvetésének kialakításában aktív részvétel és ellenőr zés. • Az ISO/TS 16949 rendszer akkreditációjának, a gyártási rendszer fej­lesztésének támogatása és irányítása. • Hatékony menedzsment- és kommunkiációs rendszer fejlesztése és vezetése. • A folyamatos fejlesztés, az alábbi területekre való összpontosítással: termelékenység és hatékonyság. • Beosztottak betanításának irányítása, ill. javaslattétel a vezetőség ré­szére egyéb oktatásokkal kapcsolatban. • A beosztottak teljesítményének rendszeres értékelése, motivációs rendszer karbantartása, fejlesztése. • Jelentések készítése az ügyvezetés részére. A pályázatok benyújtásának határideje: 2006. november 3. Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük, pályázati anyagát az alábbi címre szíveskedjen küldeni: Musashi Hungary Ipari Kft - Személyügyi Osztály Ercsényu. 1. 2451-Ercsi, gabriella.pap@musashi.hu SMS: 30/303-0272 * HANOL ATTILÁNAK születésnapja al­kalmából nagyon sok boldogságot kí­ván: kedvese, Anikó, lánya, Bianka és kisfia, Bálint * KÖSZÖNET neked könyvtárunk, hogy kis városunkba elhoztad Boban Markovicsé- kat Életre szóló élményt nyújtottál ezzel. Szerintem nem csak nekem... * MOTIVÁCIÓNAK üzenem, hogy adja meg az elérhetőségét visszahívom. 40-es hölgy. * „MOTIVÁCIÓ" jeligére: aO/amljm-mp. * 29 ÉVES SRÁC VAGYOK. Szekszárdi nő jelentkezését várom 35 éves korig Gyerek nem gond. Vodafon daaOadp. * SZIASZTOK HŰK, LÁNYOKI Kié ez a szám: 0620....637? Múlt hét óta ezen a számon csörgetnek éjjel-nappal. Koszi, erre írjatok: 06706324249. Nagyon fontos. * SZIA IÁN! Lassan 2 hónapja írtam meg neked a számom az újságba, de nem írtál, így nem is fogsz találni, ha nem válaszolsz! Puszi, „Vág/’ voltam, ha emlékszel még!? * SZIASZTOK LÁNYOK! 29 éves srác is­merkedne olyan 20-26 éves lánnyal, aki tud szeretni, fontos neki a szeretet és az őszinteség Dombóvár és környéke. Tel.: 06-204366253. * SZIASZTOK! 25-35 éves független lá­nyok jelentkezését várja komoly kapcsolat­ra egy megbízható srác. * IGÉNYES, intelligens, biztonságot és sze- retetet nyújtó 30 év feletti társam keresem. Csinos, e©®ermekes, 35 éves hölf^. Csak hívást várok, smst nem. F+LMAMWX1. * 17-ÉN írtad férfi társam, ho^ a hőinek pár sms után eltűnnek Mit is akarnak hát a her­ceget a fehér lovon. Meg pénzes pasikat Hát erre sokat kell várni, mint a fizetésemelésre. Úgyho^ T. sorstárs, ez így is marad. Van ú^, lOsmsutánméga keresztnevét sem tudod meg Még ez semmi, elsőre már étterembe akarja vitetni magát!! Ismerik a közmondást akinek nem inge, ...magára. Sok sikert mind­kettő félnek Sok mindent lehetne még írni ezzel kapcsolatban. Egy tk-as pasi. * HÓDOLÓ! Örömet okoz ez a gyerekes vi­selkedés? Jól szórakozol? Egy igazi férfi ezt nem csinálná! Jellemtelenség! t 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents