Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-20 / 247. szám

2006. OKTÓBER 20., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG NYUGDÍJASOK 11 Török Sándorné és Angelo Giumanini özvegye, Gács Éva emléktárgyakat cserélnek az udinei atlétikai stadionban, az eredményhirdetés után dik iksz fölött járnak. Szomba­ton városnéző körútra indultak, még a polgármester is fogadta őket hivatalában, ahol néhány jó szót váltottak, és emléktárgya­kat cseréltek. Természetesen a szekszárdiak ajándékai között volt néhány üveg itthoni bor is, aminek kifeje­zetten örült a polgármester. A klub ver­senyzője, Hor­váth Judit, egy beszélgetés során elmondta, gerelyhajítóként vi­selte a nemzeti színű melegítőt, de akkoriban teljesen más érzés volt számára versenyezni. Most, amikor már a szeniorokkal ver­senyez, azt érzi, most szól csak igazán a sportról a történet. Nincs meg a válogatotton belüli rivalizáció, féltékenység, örül­nek egymás eredményeinek. Egykori válogatott sportolók, Európahajnoki, világbajnoki részt­vevők színesítették a palettát Nagy nevek persze a magya­rok között is voltak. Bálint Ernő például, aki mint bok­szoló kezdte a pályafutását. Miután 72 éve­sen, háromezer métert lefutott, a pálya mellett arra is volt ideje, hogy lapunknak elmondja, ho­gyan váltotta a bokszkesztyűt szöges cipőre. - Minden sport alapja az atlétika - kezdte. - Ha a fiú nem tanul meg futni, egy sportágban sem tud kimagaslót ■ Az önmegvalósításhoz, a kitartáshoz örülni kell annak, amit az élet ad, és nem amiatt kell szo- morkodni, amit elvett. Ez volt eddig a legjobban szervezett verseny Történetük lehetne akár jelzés is. Az elcsépelt „Nem csak a húszéveseké a vi­lág” mondás esetükben va­lahogy így szólna: a világ azé, aki magáénak érzi. Rácz Tibor Több mint húsz veterán sporto­ló és néhány hozzátartozó in­dult útnak október hatodikán a messzi Udinébe, Olaszország egyik északi városába. Nem elő­ször utaztak keresztül az Alpo­kon, a tízórás buszozás már nem ismeretlen számukra. Ti­zenhatodszor vettek részt az udinei veterán atlétikai viada­lon, amelynek neve Alpok-Ad­ria Kupa. Hat éve a rendezvény Angelo Giumanini nevét viseli, akinek történetesen egy ma­gyar nő volt a felesége. Az olasz professzor sportolói és emberi habitusát semmi sem bizonyít­ja jobban, mint hogy halála előtt az utolsó kívánsága az volt, holttestét vigyék egyszer körbe a futópályán. A szekszárdi Szenior Atlétikai Klub tagjai péntek este érkeztek meg az olasz városba. A meg­erőltető utazás ellenére egyetlen szót sem ejtettek fáradtságról, holott többen már jóval a ható­körök Sándorné, a SZAC ügy­vezető elnöke elmondta, hu­szonhárom éve alakult a klub, azóta edzenek együtt, de őt is gyerekkora óta a sport élteti. Ez természetesen meglátszott azon is, ahogy az utat megszervezte. Hozzátette, a Nemzeti Civil Alapprogram is támogatta a klubot, hogy minden szükséges kiadást fe­dezni tudjanak. Minden gör­dülékenyen, problémamente­sen zajlott. Dicsérte a helyi szervezőket is. Mint mondta, ez volt az eddigi legjobban szervezett verseny Udinében. Szinte már otthon érzik ott magukat, családias hangulat várja őket, majdhogynem mindenkivel megismerkedtek az évek során. nyújtani. Ezért egy bokszoló- nak alapvető feladata, hogy ren­geteget fusson, már csak az ál­lóképesség miatt is. És fegye­lemre, önuralomra tanít - tette hozzá. Beszélt arról is, hogy 1972-ben, a müncheni olimpiá­ra Papp Lászlóval együtt készí­tette fel a magyar bokszolókat. Mint mondta, a tehetség önma­gában kevés ahhoz, hogy valaki érvényesüljön, és ez nem csak a sportra, hanem az élet minden területére érvényes. Itt minden arról szól, hogy jól érezzük ma­gunkat, és azt csináljuk, amit szeretünk. Nem azzal törő­dünk, hogy hányban szület­tünk, és hogy milyen problémá­ink vannak. A kérdésre, hogy megy-e még a jobb horog, azon­nal tettekkel válaszolt. Villám­gyors kombinációt ütött a leve­gőbe e sorok írójának álla előtt. Természetesen, újságíróként a levont következtetések sem maradhattak el a velük töltött három nap alatt. Ezekből a leg­fontosabb, hogy ezek az embe­rek koruk ellenére néha fiatalo­sabban viselkednek, élnek, mint huszonéves embertársaik. Tanúsítják, hogy az önmegvaló­sításhoz, a kitartáshoz örülni kell annak, amit az élet ad, és nem amiatt kell szomorkodni, amit elvett. Az életöröm nem kor kérdése szeniorok Udinében is bizonyították, hogy még sok mindenre képesek Az érdekszövetség műsorral köszönti a nyugdíjasokat a régi megyeházán Az idősek és nyugdíjasok világ­napja alkalmából a Tolna Me­gyei Nyugdíjas Szervezetek Ér­dekszövetsége ünnepséget tart október 28-án 9 órai kezdettel Szekszárdon, a régi megyeháza dísztermében. A vendégek fo­gadása után a rendezvényt a himnusszal, majd Mayer Rezső megyei elnök megnyitójával kezdik. Dr. Korózs Lajos or­szággyűlési képviselő, az idős­ügyi tanács titkára köszöntője után a Tücsök Zenés Színpad műsorával veszi kezdetét az ünnepi műsor 10 órakor. Ezt követően a résztvevők ope­rettrészleteket hallhatnak Ju­hász .Diána előadásában, majd Népek tánca címmel a Baranya megyei BM-nyugdíjasok kul- túrcsoportja lép fel. Lugosi Lajosné szavalatával köszönti a korosztályt, utána pedig 11 órai kezdettel a dalmandi nyugdíja­sok műsora következik. A délig tartó rendezvényen a zárszó előtt még a Liszt Ferenc Zeneis­kola tanárai, valamint a tolnai nyugdíjasklub tagjai szórakoz­tatják a nagyérdemű közön­séget. ■ Hargitai É. Minden évben más helyszínen jönnek össze Tavaly Baján volt, jövőre Kalo­csán lesz, most, kedden Szek­szárdon tartották összejövetelü­ket négy város nyugdíjasai. Évek óta összejárnak az Orszá­gos Nyugdíjas Polgári Egyesü­let bajai, kalocsai, szekszárdi és tolnai szervezetének tagjai. Mindig máshol találkoznak, s különböző programokon vesz­nek részt. Szekszárdon, a Mű­vészetek Házában kulturális műsorral kezdődött az összejö­vetel. Minden csoportból fellé­pett valaki szavalattal, énekkel. Ezután következett a városné­zés és az ebéd. A desszertet a szekszárdi egyesület klubjában fogyasztot­ták el. Köszöntötte a 106 nyug­díjast dr. Sümegi Zoltán tolnai polgármester, és az egyesület országos alelnöke, Zsák Já- nosné. A találkozókat a tolnaiak kezdeményezték, és ők is ren­dezték meg az első kettőt, 2003- ban és 2004-ben. ■ Y. W. A zombai kollégákat látták vendégül ahőgyésziek Mozgalmas heteket tudhat maga mögött a hőgyészi nyugdíjas­klub. Fábián Józsefné, a szerve­zet vezetője elmondta, e hónap elején meghívták a zombai nyug­díjasokat egy baráti estre a mű­velődési házba. A művelődési ház Tátika csoportja és a Bokréta Néptáncegyüttes is szórakoztat­ta a rendezvény mintegy 130 résztvevőjét Az idősek és nyug­díjasok világnapja alkalmából 70 év feletti tagjaikat emléklappal köszöntötték, majd megvendé­gelték a zombai csoportot. Ez a hét sem telik el program nélkül, szombaton egy csoporttal Szed­resbe látogatnak halászlevet en­ni, egy kicsit szórakozni. ■ É. H. A régi ismerősök találkoztak fogadás A vidék bankjainak volt vezetőit lepte meg a megyei szövetség A vidék bankjait is sújtja a ka­matadó, általában visszaesett a betétállomány a megyében. Mindezt Jákli János, a Takarék- szövetkezetek Tolna Megyei Szö­vetségének elnöke mondta a nyugdíjas vezetőknek szervezett találkozón. A 26 meghívott közül tizennyolcán jöttek el a szekszár­di Gemenc Étterembe, ahol ebéd­del és ajándékcsomaggal lepték meg őket. - Ebben az évben saj­nos a megye 11 takarékszövetke­zete közül nem mindegyik értett abban egyet, hogy megrendez­zük ezt a találkozót, de a többiek úgy döntöttek, meg kell tartani - mondta az elnök. A családias hangulatú rendezvényen elhang- $ zott, hogy megindulnak a taka- = rékszövetkezetek között is a beol- | vadási folyamatok, amelyek ta- | Ián a következő évben teljesed- 2 nek ki. Jelenleg is folyamatban - van a döbröközi és a pincehelyi takarék egybeolvadása. A hivata­los megnyitóbeszéd után Jákli Já­nos átadta a szót az ünnepeitek­nek, akik elmesélték egymás­nak, mi történt velük az utóbbi egy évben, mióta nem találkoz­tak. Abban viszont mind meg- ■ egyeztek, hogy a beszélgetések . során szó nem eshet betegségek­ről, és arról, hogy ki, mennyi gyógyszert szed. ■ R. T. Jákli János, a megyei szövetség elnöke üdvözölte a nyugdíjas vezetőket Mindenkit meghívtak, aki elmúlt hatvanéves A cikói önkormányzat a község minden hatvan év fe­letti lakosát meghívta az idő­sek napja alkalmából tartott rendezvényre. A vacsorával egybekötött zenés esten a helyi általános iskola tanu­lói, valamint a német és szé­kely kórus szórakoztatta a megjelenteket. A progra­mon részt vett a németor­szági testvértelepülésről, Daupthetálból érkezett dele­gáció is. (pá) Őszi utómajálist tartottak a Gemenc volánosok A közelmúltban tartották meg a Gemenc Volán nyug­díjasainak hagyományos utó­majálisát Dombodban, a cég egykori üdülőjében. Dongó László, a Gemenc Volán Nyugdíjasklub vezetője el­mondta, az összejövetelen a megye egész területéről megközelítően száz egykori dolgozó vett részt, (hé) A Feszty-körképet és a szüreti fesztivált látták Ópusztaszeren jártak a belecskai nyugdíjasklub tag­jai a szüreti fesztiválon - tud­tuk meg Szeledeli György- nétől, a szervezet vezetőjétől. Megnézték a körképet, lovas­bemutatón voltak, valamint részt vettek a szüreti felvo­nuláson is. (hé) Megkoszorúzzák az ‘56-os emlékművet Az 1956-os forradalomra em­lékeznek a bogyiszlói nyugdí­jasok október 22-én, vasár­nap. Az iskolások műsora után a dvü szervezetekkel kö­zösen fáklyás felvonulást tarta­nak, majd 18.30-kor megkoszo­rúzzák az emlékművet (hé) Tízéves fennállását ünnepelte a györei klub Tízéves fennállását ünnepel­te október 14-én a györei nyugdíjasklub. Pintér Imre, a klub elnöke elmondta, az általános iskolások, a telepü­lés tánccsoportja és a nyug­díjasok énekkara szórakoz­tatta a jelenlévőket,a műve­lődési házban. A műsorok után zenés vacsorával folyta­tódott a mulatság, (rt) Megnézi a Bory-várat a kakasdiak csoportja Székesfehérvárra látogatnak október 25-én a kakasdi nyugdíjasklub tagjai - tudtuk meg Hajdú Gábortól, a szer­vezet vezetőjétől. A 45-50 ta­gú csoport többek között a Bory-várat és a Romkertet is megnézi majd. (hé) Országos találkozóra és viszontiátogatásra mennek A Nyugdíjasklubok és Idő­sek Életet az Éveknek Orszá­gos Szövetsége kulturális se­regszemléjén vesz részt ok­tóber 25-én többek között a gyönki nyugdíjasklub cso­portja is - tudtuk meg Gyi- mesi Jánostól, a szervezet ve­zetőjétől. Legközelebb, októ­ber 27-én pedig a kölesdi nyugdíjasklubnál tesznek vi- szontlátogatást. (hé)

Next

/
Thumbnails
Contents