Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-16 / 243. szám

2006. OKTÓBER 16., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET IHAROS! IBOLYA Régi szüretek emléke MUNKAÜGYI ELLENŐRÖK ijesztget­ték a szüretelőket az idén. Ebből is látszik, hogy ez már más vi­lág, mint gyerekkoromban volt Nem volt nagy a szőlőnk, de a szüret családi ünnep volt, az biztos. Két-három évente még Szolnokra szakadt nagynéném is eljött szőlőt szedni. Kellett a munkáskéz, az igaz, de a dolog értelme mégiscsak az volt, hogy legalább évente egyszer együtt legyen a tágabb család. megvoltak a lebonyolítás sza­bályai is. Nem mentünk ki túl korán, az időpont a termés mennyiségéhez igazodott. Diós és mákos kalács mindig volt, s a kakaspörkölt sem maradha­tott el. A szomszédok, barátok jó előre megbeszélték, hogy ki­nél, mikor lesz a szüret. A fér­fiak már akkor eldöntötték, mikor lesz aktuális az első borfejtés. Oda még asszonyok sem mehettek, nemhogy lá­nyok. Az férfimunka és mulat­ság volt. Azt azért remélem, hogy mindez nem ment ki tel­jesen és véglegesen a divatból, és a két-háromszáz négyszög- öles birtokokon még őrzik a hagyományokat. Megalakult a szekszárdi német önkormányzat szekszárd Megalakult a Szek­szárdi Német Kisebbségi Önkor­mányzat. A megbízóleveleket a testület öt tagjának dr. Molnár Péter, a választási bizottság el­nöke adta át. A testület negyed­szer választotta meg elnökének dr. Józan-Jilling Mihályt, elnök- helyettesnek pedig Hepp Ádá- mot. A kisebbségi önkormány­zat újra csatlakozott a Tolna Me­gyei Német Önkormányzatok Szövetségéhez. Hepp Ádám el­mondta, hogy a következő négy évben legfontosabb feladatuk­nak a fenntartásukban működő német nemzetiségi óvoda felújí­tását tartják. A mintegy 90-100 milliós beruházás egyharmad része német forrásból várható­an rendelkezésre áll. ■ 1.1. Kiírthatatlan előítéletek kisebbségek Még mindig nem tudni ki a választópolgár, ki nem Esélyét sem látja Kal­tenbach Jenő kisebbségi ombudsman a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének. Ihárosi Ibolya Először választották meg saját névjegyzék alapján önkormány­zataikat a hazai kisebbségek. Később választják meg a me­gyei, majd az országos testülete­ket Dr. Kaltenbach Jenő, a nem­zetiségi és etnikai kisebbségek jogainak országgyűlési biztosa, a megyei könyvtár rendezvényé­nek a vendége volt szombaton.- Milyennek látja a kisebbsé­gi választás első tapasztalatait?- Nem túl jónak, mert a tör­vényt nem úgy módosították, ahogy mi szerettük volna. Egé­szen biztos vagyok benne, hogy ennél a módszernél sokkal job­bat is ki lehet találni.- Lapunkban is többször el­mondta már, annak a híve, hogy a kisebbségek maguk válasszák meg önkormányzataikat.- Nem én vagyok ennek a hí­ve. A Magyar Köztársaság Alkot­mányában az szerepel, hogy ki­sebbségi önkormányzatot a ki­sebbségek hozhatnak létre. Ki más? Az ellenkezője a furcsa, bár erre már volt nálunk példa. Ezidáig ugyanis a többség is sza­vazott a kisebbségi testületek tagjaira. Odáig már eljutottunk, hogy az alkotmányos rendelke­zés érvényesül. A lebonyolítás módja azonban nem jó, hiszen az érintett közösségek ki voltak zár­va a folyamatból. A mi eredeti ja­vaslatunk az volt, hogy maguk a közösségek végezzék el a regiszt­rációt, ők állítsák össze a név­jegyzéket Ezt a feladatot válasz­tott, úgynevezett névjegyzékbi­zottság végezte volna el. Ki lenne illetékesebb annak megítélésé­ben, hogy hol húzódnak egy kö­zösség határai, mint ők maguk?- A módosítás egyik célja az etnobiznisz megelőzése, kiszű­rése volt. Sikerült ezt elérni?- Egyáltalán nem. A 2001-es anonim népszámláláskor meg­történt a magyarországi nemze­tiségi lakosság összeírása. Több mint száz olyan település van, ahol tíz alatt maradt a magukat németnek, vagy romának val­A 2005-ben keletkezett ügyiratok megoszlása kisebbségek A kisebbségi önkormányzatok új választási módja nem vette elejét az etnobiznisznek, mondta dr. Kaltenbach Jenő ombudsman Cigány * BOLGÁR GÖRÖG HORVÁT LENGYEL ÖRMÉNY ROMÁN RUSZIN SZERB SZLOVÁK SZLOVÉN UKRÁN ,W"M1,MÖJ forrás: A kisebbségi jogok országgyűlési biztosának beszámolója minden kisebbséget érintő ügy lók száma, és mégis alakult ki­sebbségi önkormányzat.- Milyen nemzetközi megol­dások ismertek?- A kisebbségi választásokkal kapcsolatban a kritika fő tárgya, hogy nem lehet tudni, ki a vá­lasztópolgár és ki nem. Sok jó példa van, amelyekből annál is könnyebb lett volna átvenni, mi­vel az ott élő magyarokat is érin­ti. A horvátországi, szlovéniai magyarok például maguk hatá­rozzák meg, hogy ki a magyar.- A kisebbségek parlamenti képviselete még mindig nem valósult meg.- Ezt az ügyet azt hiszem el­temethetjük, esélyét sem látom, hogy megvalósuljon. Az Alkot­mánybíróság 1992-ben mondta ki először, hogy alkotmányos mulasztásban van maga az Or­szággyűlés. Nemzetközileg kel­lemetlen, de tisztességesebb lenne megváltani, hogy ez nem működik, s törölni az alkot­mányból ezt a passzust.- Milyen ügyekben fordul­tak az idén a kisebbségi ombudsman hivatalához?- Már régóta ugyanazok a pa­naszok. A hozzánk fordulók két­harmada roma. Jól illusztrálja a helyzetet egy most folyó vizsgá­lat. Egy óvodai oktatási segéd­anyagban fontosnak tartották a tolvaj és a cigány fogalmakat. Egészen elképesztő, hogy még mindig megtörténhet ilyesmi. Ezeknek a műveknek szerzőjük van, a kiadó kiadja, forgalmaz­zák. Megdöbbentő, hogy ezek az előítéletek, magatartások, "gon­dolatok milyen hihetetlen mé­lyen gyökereznek és szinte kiírthatatlanok. Névjegy Dr. Kaltenbach fenő 1947-ben született Ófalun, a JATE jogi karán végzett, ma ugyanott do­cens, 1999-óta a jogtudomá­nyok kandidátusa. Egy évig Friedrich Ebert-ösztöndíjas, négy évig az Alkotmánybíróság tanácsosa, főtanácsosa volt. 1995-től a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Többek között volt az Országos Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Meg kapta a Kisebbségekért-díjat. Nem kért költségtérítést a bonyhádi polgármester bonyhád Vasárnap délelőtt tar­totta alakuló ülését a bonyhádi képviselő-testület. Potápi Árpád polgármester programismerte­tője után arról döntöttek a képvi­selők, hogy az eddigi hat helyett négy bizottság működjön. A tes­tület ismét Varga Szilárdot vá­lasztotta alpolgármesternek. A két tisztségviselő tiszteletdíját is megállapították. Potápi Árpád a törvényben előírt legkisebb java­dalmazásban részesül, amely havi bruttó 460 ezer forint, és sa­ját kérésére nem kap költségtérí­tést. Varga Szüárd illetménye ha­vi 440 600 forint, költségtérítése ennek tíz százaléka. A képvise­lő-testület tagjainak tiszteletdíját Potápi Árpád az első munkaülésen állapítják meg. Szabó Gábor (MSZP- SZDSZ) képviselő előre jelezte, ő lemond járandóságáról. ■ P. Á. Készülnek az évtized borai szüret Munkaügyi ellenőrök ijesztgették a gazdát Vége felé tart a szüret. A jó fek­vésű megyei dűlők többségét már a seregélyek is elhagyták. A bátaszéki borvidék egyik legna­gyobb szőlősterülete a Hilltop Neszmély Rt. tulajdonában van. Dömse Tibor alvállalkozó el­mondta, a százhúsz hektáros ül­tetvényről kiváló minőségű kék­frankos, merlot, cabernet, mal- bec, oportó és olaszrizling szőlőt szedtek le. Bár két francia szüre­telőgépük is van, ezeket csak a korszerű, fém támrendszerű ül­tetvényen használták. Az ernyős művelésű ültetvényen 150 vesz- szőből egyet szakított le, ami na­gyon jó arány. Ennél az emberek jóval többet hibáznak. Takler Ferenc, szekszárdi bo­rász is már kifelé tart a nagy munkából. A héten kezdik szed­ni a csúcsminőségre fenntartott merlot-t, cabernet-t és kékfran­kost. A cukorfok mindenhol el­éri a 23-24 fokot. A szép ősz elle­nére a cukrosodás lassabb, mint 2003-ban volt. A savak markán­sabbak, a szemek kevésbé töp- pedtek. Míg 2003-ban a mediter­rán jelleg, addig az idén a medi­terrán és a bordeaux-i hatás együtt jelentkezik. Talán éppen ettől lesz kiváló az évjárat, mondta a borász. ■ Mauthner I. A szüreteken folyamatos volt a munkaügyi ellenőrzés A munkaügyi ellenőrök az idén kitettek magukért. A bátai, bátaszéki, szekszárdi, teveli, tolnai gazdáknál szinte mindennaposak voltak. Gyak­ran szombaton délelőtt jelen­tek meg a tábla szélén, elkér­ték a munkavállalói kisköny­veket, és akinek nem volt, azu­tán fejenként 150 ezer forint büntetést számoltak fel a tulaf donosnak. Nem fogadtak el baráti, szomszédi segítségre való hivatkozást sem. Végigtáncolták a falu utcáit a szüreti napon DUNASZENTGYÖRGY Idén is a Nagycsaládosok Dunaszent- györgyi Egyesülete szervez­te a szüreti napot a telepü­lésen. A felvonulás során, mint hagyomány a község­ben, menettánccal járják végig a falut. A helybeli táncosokon kívül egy szlo­vák csoport, illetve tolnaiak és dunaföldváriak adtak műsort. A faluház előtt ki­rakodóvásár volt, a faluház­ban este bál. (vt) A régi elnök a kisebbségi önkormányzat élén fadd Bolgár Sándor maradt a faddi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke. Az alakuló ülésen a testület tag­jai Novák Zoltánt választot­ták meg elnökhelyettessé. A kisebbségi önkormányzat az idei évre nem határozott meg tiszteletdíjat a testület tagjai részére, (sk) Társadalmi munkában végzik a feladataikat kakasd Lemondott tisztelet­díjáról az új kakasdi képvi­selő-testület. A kilenc kép­viselő társadalmi munká­ban végzi a feladatát. Az alakuló ülésen alpolgár­mesternek Dani Antalt vá­lasztották meg - tájékoztat­ta lapunkat dr. Balázs János címzetes főjegyző, (ii) A forradalomra emlékeztek a gimnázium öregdiákjai szekszárd Azon ritka tör­ténelmi események közé tartozik 1956, mellyel mi, magyarok hatottunk a vi­lágra - mondta Szerencsés Károly történész, a Garay János Gimnáziumban tar­tott előadásában. Az Alma Mater az ötvenedik évfordu­ló alkalmából rendezett em­lékkonferenciával egybekö­tött öregdiák-találkozót. Töttős Pál, a Pofosz megyei szervezetének elnöke a fél évszázaddal ezelőtti szek­szárdi közéleti eseményeket részletezte, (szál) Lemle Béláné és dr. Ótós Miklós Hatszázezer forint folyt be a gyűjtésből tolna Több mint hatszáz­ezer forint folyt be az utóbbi hónapokban a Tolnai Háló Közalapítvány számlájára egy lakossági, vállalkozói gyűjtés nyomán - áll a köz- alapítvány beszámolójában. A gyűjtést egy nehéz sorsú tolnai polgár lakásgondjá­nak megoldása érdekében indították, (sk)

Next

/
Thumbnails
Contents