Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-14 / 242. szám

SPORT - SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. OKTÓBER 14., SZOMBAT WSMSSStBá Győzelmével előzhet a Viliár Pi-Bonyhád A második helyen álló Cerberous SC Horváth Klí­ma csapatát fogadja a Viliár Pi-Bonyhád csapata az NB Il-es futsalbajnokság hétfői fordulójában. A 20 órakor kezdődő összecsapáson az osztály leggólerősebb (28 ta­lálat) együttese vizitál a völgységi sportcsarnokban. Az ugyancsak három győze­lemmel álló bonyhádiak (a Győri Euromobilt, a Pécsi MFC-t és a Futsalla csapatát verték) sikerük esetén a második helyre léphetnek előre a tabellán. A szerve­zők várják a szurkolókat. Nyolc pontot bukott az NB ll-es Haladás A Magyar Labdarúgó Szö­vetség (MLSZ) versenybi­zottsága úgy döntött, hogy egyik játékosuk többszöri jogosulatlan szerepeltetése miatt nyolc pontot levon az NB II Nyugati csoportjában éllovas Haladás együttesé­től. A testület tájékoztatása szerint a szombathelyiek a BKV Előre (augusztus 25.) és a Celldömölk (szeptem­ber 3.) elleni találkozójukon nem küldhették volna pá­lyára Dallos Gábort. A szombathelyiek idénybeli első vereségüket tétmeccsen a Bonyhád otthonában szen­vedték el. A Magyar Kupá­ban Kiss János csapata 1 -0- ra győzött, és továbbjutott. Már a Sopronra hangolnak labdarúgás A hétvégén a Duna-csoport élére állhat a Tamási Balázs László Labdarúgó NB ül Dráva-cso- 1 port Bonyhád VLC-Bólyi SE: f szombat, 14 óra. Kiss János: - A f PVSK ellen úgy játszottunk, ahogy az elvárható a csapattól. Jól védekeztünk és a támadójá­tékunk is hatékony volt. A zsi­nórban aratott két győzelem re­mélem önbizalmat ad a folyta­táshoz, s tovább folytatjuk a fel­zárkózást a középmezőnyhöz. Elsődlegesen a bajnokira kon­centrálunk, a fejekben azonban már ott motoszkál a szerdai ku­pamérkőzés. A Sopron ellen szeretnénk azt játszani, ami az eddigi kupacsatáinkon bevált, majd a találkozó közben kide­rül, hogy ez mire lesz elég. A Bonyhád várható összeállí­tása: Kovács L- Calka vagy Ta­kács, Hosnyánszki Zs., Máté N.- Varga B., Tálas- Zsók Á., Köllő, Máté P.- Papp, Bíró. Marcali VFC-Dombóvári-FC Rutin: vasárnap, 14 óra. Ha- nusz János: - Sikerült elmoz­dulnunk a veszélyes zónából, bár nem a helyezés számít, ha­nem a megszerzett pontok, ne­künk ebből van kevés. Kisebb átalakuláson ment át a Marcaü gárdája, ennek ellenére jó erők­ből áll - nagyon bízom a csapat­egységünkben. Kellemes gond­jaim vannak, azt kell eldönte- nem, hogy ki maradjon ki a csa­patból. Úgy gondolom, hogy há­romesélyes a találkozó, meg­próbálunk pontot szerezni. Letenyei Gábor (balról) és bonyhádi csapattársai már a szerdai, soproniak elleni MK-meccsre is készülnek A Dombóvár várható összeál­lítása: Szabados- Banai P., Vá­rai, Szabotin- Banai G., Kadar- kuti, Jovánczai, Kőhalmi, Las­sú- Farkas N., Tolnai. Duna-csoport Pénzügyőr SE- Tamási SE: szombat, 15 óra. Molnár László: - Az elmúlt hét­végén nem túl jó játékkal ugyan, de nyertünk, és hoztuk a kötelezőt. A listavezető elleni találkozó nagy téttel bír, hiszen ha nyerünk, a tabella első he­lyére ugorhatunk. Sikerült fel­térképeznünk a Pénzügyőrt, jó játékosok alkotják a gárdát, ál­talában a magas centerüket ke­resik a felívelt labdákkal. Az ő semlegesítése döntő lehet. Mi­nimum célunk a döntetlen, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnénk nyerni. A Tamási várható kezdőcsa­pata: Kiss G.- Vlocskó, Pintér, Juhász I., Grósz- Kovács P., Schell- Tóth J., Benics, Sztojka- Kovács- Fejes. Szabó és Dobra négy góllal vette ki részét csapata fölényes sikeréből NB I, Kiemelt bajnokság. U-19: Paks-Fehérvár 0-0. Paks: Po- korni- Tancsa, Pesti, Kern, Ma­gyar- Szabó B. (Ragoncsa), Fritz (Fancsali), Varga T., Szili L- Kozák, Szabó J. (Mészáros). Edző: Lacza József. U-17: Paks- Fehérvár 0-3 (0-3). NB I, Nyugati-csoport U-15: Szekszárdi UFC-Sopron 2-1 (0-1). U-13: Szekszárd-Sopron 4-0 (2-0). UFC: Máté R. (Bild- héber)- Kuklis, Pap, Márkvárt, Sas (Sümegi)- Péter, Füredi, Dallos (Lerch)- Kővári (Náná- si), Steinbach, Baros, (Fábián). Edző: Máté Csaba. Gól: Füredi, Kővári, Lerch, Steinbach. NB B, Dél. U-19: Szekszárd- Beremend 10-1 (4-0). Gól: Gyarmati (2), Kovács S. (2), Ranga (2), Orsós, Vituska, Dö­mötör, Kiss. Dombóvár-Bony- hád 0-8 (0-5). GóE Illés Zs. (3), Vendég (2), Dávid R., Illés Z., Brandt. Tamási-Baja 1-0 (0-0). Gól: Juhász A. U-17: Szek- szárd-Beremend 6-0. GÓL- Sza­bó E. (4), Ganczer, Sas. Dom- bóvár-Bonyhád 4-1. GÓL Rácz (2), Göblyös, Kövesdi, ill. Se­bestyén N. Tamási-Baja 0-7. NB n, Délnyugat U-15: Paks- Siófok 2-0. GÓL Feil M., Feil J. Balatonlelle-ASE 2-2. Gól: Kesztyűs (2). U-13: Paks-Sió- fok 1-1. GÓL Kovács M. Bala- tonlelle-ASE 9-1. GÓL Farsang. NB II, Közép-csoport U-19: Vecsés-ASE 3-7. GÓL Dobra (4), Tolna (2), Boris. U-17: Ve­csés-ASE 0-1. Gól: Pölöskei. ■ SZOLGALTATAS KÖNYVAJÁNLÓ Marcus Meadow: A halál háromszöge A hetvenes évek derekán há­rom fiatal élete néhány hó­napra keresztezi egymást egy angol egyetemen. Nincs ben­nük szinte semmi közös. Más a nemzetiségük, az érdeklődé­si körük, a családi hátterük. Viharos események után hu­szonöt évnek kell eltelnie, mi­re útjaik ismét találkoznak. Éppen akkor, amikor a NATO egyik vezető hatalmát olyan veszély fenyegeti saját határa­in belül, amelyre nem volt fel­készülve. Amikor Magyaror­szág politikai elitje egy új köz- társasági elnök választására készül. Marcus Meadow, a Vér a véremből és A neuralgi­kus ponty szerzőjének új kö­tete már csak azért is érdekes lehet, mert a fiatal szerző egy­ben szekszárdi rendőrtiszt is. És persze az érdekes cselek­mény miatt is. Marcus Meadow: A halál háromszöge, Alexandra, 2006,448 oldal. HELYI RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓ-MŰSOROK Régió Rádió - Pécs SZOMBAT Alisca Rádió 91,1 MHz nonstop. Hírek: 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00. 7.00­9.00 Reggeli információs magazin. 9.00­18.00 Zenei műsorok, programajánló, név­napló. 10.30-12.00 Kívánságműsor. 18.00­19.00 Kívánságműsor. 19.00 Nonstop zene. N-Joy Rádió, Dombóvár FM 98,8 MHz. 6.10 N-Joy Reggel. 10.12 Ze­nés szombat délelőtt. 12.00 Disco Radio Classic. 13.00 Szombat délután. 17.00 Élő hétvégi kívánságműsor. 20.00 MixXL. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informáci­ós magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00­06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks 6.00- 9.00 Suki koktél Schuckert Józseffel. 9.00- 13.00 Délelőtti magazin Balog Judittal. 13.00- 17.00 Rajtszám Móré Boglárkával. 17.00- 19.00 Kívánságműsor Mittler Judittal. 19.00- 24.00 Party Club Mittler Judittal. 12.45 órakor az elmúlt 24 óra helyi hírösszefoglalója. A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 9.00-12.00 Jó pihenést! Hétvégi események, jókedv, zene. 12.00-13.00 Déli Krónika. 13.00-14.00 Hangulatbrigád - a Régió Rádió ifjúsági mű­sora. 14.00-18.00 Édes Éter - interaktív kí­vánságműsor Bizse Ferenccel. 18.00-22.00 Zene a javából - Császár Andi válogat az es­ti bulihoz. 22.00 Késő Esti Krónika. 22.30- tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00- 10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30­12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00­14.00, 20.30-21.30 szerb műsor. Tolnatáj TV 15.00 Megyei híradó. 15.30 7 Nap. 16.00 Pannon Krónika. 17.00 „A héten történt...” 17.30 Három nap Brüsszelben. 18.00 Me­gyei híradó. 18.25 7 Nap - hírösszefoglaló. 19.00 Kultúrszoba. 19.30 Vendégségben. 20.00 Megyei híradó. 20.30 7 Nap - hírösz- szefoglaló. 21.00 „A héten történt. 21.20 Kerekasztal: Munkaügyi Központ. Bonyhád VTV 18.00 „Egy 7" összeálltás a hét műsoraiból. Ismétlés: 22.00, 6.00,10.00 órakor. VASARNAP Alisca Rádió 91,1 MHz nonstop. Hírek: 7.00,8.00,10.00, 12.00,14.00,16.00,18.00. 7.00-9.00 Reg­geli információs magazin. 9.00-18.00 Zenei műsorok, programajánló, névnapló. 18.00­19.00 Kívánságműsor. 19.00- Nonstop zene. N-Joy Rádió, Dombóvár 10.00 Kávészünet - na$ beszélgetések 120 percben. 12.00 Á la carte - Enjoy a konyhában. 13.00 Zenei maraton. 15.00 N-Joy TOP, 50. 17.00 Élő hétvégi kívánságműsor. 20.00 Állat­barát - a kisállatok magazinja. 22.00 MixXL. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24,00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks 6.00- 9.00 Suki koktél Schuckert Józseffel. 6.00, 9.00, 12.00, 15.00 Országos hírek. 10.00- 12.00 AKT - Aktuális Közéleti Térkép - helyi közérdekű magazin S. Szabó Gabival. 12.00- 17.00 Zene, információk, program- ajánló, hírek. 17.00-19.00 Kívánságműsor. Régió Rádió - Pécs A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Haj­naltól reggelig a Dél-Dunántúlon. Benne: 6.00, 7.00 Kossuth Krónika. 6.15, 7.15 Regionális Krónika. 6.23, 7.23 Lapszemle. 6.30, 7.30 Hí­rek, közlekedés. 6.45, 7.45 Regionális hírösz- szefoglaló. 6.52, 7.52 A nap témája. 8.00­9.00 Magazinóra. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00 Déli Krónika. 13.00­18.00 Délután... Benne: 13 órától Zeneóra! 14 órától magazinok óránként. 17.45 Dél-Dunán­túli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika. Háttér 19.00- 22.00 Estidöben! FM 101,7 MHz. 22.30- tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00- 10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30- 12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00, 20.30-21.30 szerb műsor. Tolnatáj TV 15.00 Református istentisztelet közvetítése - Bölcske. 16.00 Pannon Krónika Dél-Du- nántúl történéseivel. 17.00 „A héten tör­tént...” 17.30 Ismerős?! 18.00 „A héten történt...” 18.30 Kultúrszoba. 19.00 Kerekasztal: Munkaügyi Központ. 19.30 „A héten történt...” 20.00 Főz a megye. Bonyhád VTV 18.00 „Egy 7” összeálltás a hét műsoraiból. Ismétlés: 22.00, 6.00,10.00 órakor. HOROSZKÓP mérleg OX.24-X.23.). Öröm az élet egy Mérleg-jegyű oldalán. Szü­letésnapján egzotikus illatok szállnak a fedők alól, különle­ges ételek kerülnek az asztalra. skorpió (X. 24—XI. 22.). Nő az ener­giaszintje, nagyobb kedvet érez ahhoz, hogy mozogjon, dolgoz­zon. Javítsa meg otthonában a régóta halogatott dolgokat. nyilas (XI.23-XII.21.). A fogyó Hold idejében váratlanul találkozhat azzal a személlyel, akivel viha­ros gyorsasággal egymásba szeretnek. bak (XII. 22-1.20.). A Hold utolsó negyedben fogyatkozik, kimos, kilúgoz. Egy üzleti üggyel kap­csolatban helyes megérzései vannak, jó nyomon van. Hatá­rozza el, hogy többet mozog, sportol. vízöntő (1.21-11.20.). Most méreg- telenítse szervezetét, amikor a Hold fogyóban van. Sőt, ha akar, könnyedén leadhat egy­két kilót rövid időn belül. Ked­ves meghívást kap egy közeli jó barátjától. halak (11.21-111.20.). A fogyatkozó Hold aktivitásra és energiafel­használásra serkenti. Ha sze­retne kiszabadulni a minden­napok körforgásából, töltse szabadidejét a természetben kedvesével. kos (lll.21-IV.20.). Próbálja helyre­állítani az egyensúlyt kapcsola­tában, ami tele van problémák­kal. Az az első lépés, hogy nyíl­tan beszéljenek egymással. bika (IV.21-V.20.). Élvez egy új hobbit, mert az intellektuális kihívást is jelent. Egy rendez­vényen olyan emberekkel talál­kozik, akiket szeretne köze­lebbről is megismerni. ikrek (V.21-VI.21.). Számos elvé- geznivaló munkája van ottho­nában és környezetében. Fog­jon hozzá korán, hogy minél előbb végezzen. Most, a fogyó Hold idején kezdjen méregtele­nítő kúrába. rák (Vl.22-Vll.22.). A hulló faleve­lek nyugalomra intenek. Pár­jával való kapcsolatán Ön ja­víthat a legtöbbet. Az enyhébb nézeteltéréseket rendbe hozza egy közösen elfogyasztott, íz­letes ebéd. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Egy gyermek.vár Öntől segítséget. Bármennyire is fontos Önnek a pénz, most tegye félre a munkát. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Már korán a télre készül, pedig még jól­esik a szabad ég alatt tenni- venni. Csak annyit dolgoz­zon a hétvégén, amennyi­hez kedvet érez. Burkolatmegerősítés, aszfal­tozás miatt: A ó. sz. főúton szakaszos, váltakozó oldalú, félpályás útlezárás és 40 km/h sebességkorlátozás ér­vényes, jelzőőrös forgalom- irányítással, előzni tilos Paks és Dunafóldvár között, Paks, Dunaföldvár, Dunaszent- györgy, Tolna és Szekszárd határában, Paks belterületén. Hídátépítés és burkolatmeg­erősítés miatt: A 6. sz. főúton, Dunakömlőd határában a fő­utat lezárták, a forgalmat a híd mellett kiépített terelőút- ra irányítják, 40 km/h sebes­ségkorlátozás érvényes, előz­ni tilos. Támfalépítés miatt: A 6. sz. főúton, Dunakömlőd határá­ban, félpályás útlezárás és 40 km/h sebességkorlátozás ér­vényes, jelzőőrös forgalom- irányítással, előzni tilos. Szennyvízcsatorna építése miatt A 6. sz. főúton, Paks határában, útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás ér­vényes, előzni tilos. Burkolatsüllyedés miatt A 6. sz. főúton, Dunakömlőd hatá­rában, útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás ér­vényes, előzni tilos. A 65. sz. főúton, Tamási belterületén, 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Forgalomcsillapító sziget karbantartása miatt A 61. sz. főúton, Attala belterületén, szakaszosan félpályás útlezá­rás, és 3.0 km/h sebességkor­látozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. 1 /

Next

/
Thumbnails
Contents