Tolnai Népújság, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-06 / 209. szám
2 HÍREK a-tol z-ig Természetfotó-kiállítás nyílt a művelődési házban bátaszék A folyók felségterülete címmel dr. Kalotás Zsolt kiállítása látható a bátaszéki művelődési házban. Kalotás Zsolt hivatásos környezetvédő, az Országos Környezetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség természetvédelmi osztályának vezetője, de volt már az év fotósa, Nemzeti parkok Magyarországon című könyve pedig tavaly az év albuma volt. Bátaszéken is természetfotóit láthatják az érdeklődők szeptember 18-ig. (bk) Versenyt rendeznek a volt atlétáknak bonyhád A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban szeptember 8-án avatják a nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas atlétikapályát. Mint Ónodi Szabolcs igazgató mondta, az ünnepség programját előkészítették. Több neves sportoló és sportvezető fogadta el meghívásukat. A versenyekre, amelyeket azok számára hirdettek, akiknek életében, pályafutásában valamit jelentett a gimnázium sportudvara, negyvenen jelezték érkezésüket. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik valamilyen módon kötődtek a volt sportpályához, akár a gimnázium diákjai voltak, akár más intézményben tanultak. (pá) A tolvajoknak is eljött a betakarítás időszaka keszóhidegkút A faluban több veteményesből is terményeket loptak a napokban. A település főutcájának házai mellett található, kör- bekerítetlen konyhakertekből főként paprikát és tököt vittek el ismeretien tettesek. A tolvajok összesen öt kiskertben okoztak kisebb-na- gyobb kárt azoknak a tulajdonosoknak, akik eddig gondozták a növényeket, (sv) Horgászparadicsomot építene az egyesület őcsény Átadott egy közel tízhektáros területet a repülőtér déli részén Őcsény a település horgászegyesületének. A szervezet horgászparadicsomot építene, erről Király László elnök még tavasszal kezdett el tárgyalni az ön- kormányzattal. (bk) Őszi terveit, programjait állította össze a KÉSZ tolna A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) tolnai csoportja aktívan részt vesz a városi közéletben. Programjaik nyitottak, bárki látogathatja őket. Legutóbbi elnökségi ülésükön döntöttek arról, kiket kérnek fel az ősz folyamán, előadások megtartására. Dr. Töttős Gábor helytörténészt legújabb könyve kapcsán, Doni Antal '56-os veteránt, a forradalom évfordulójához kötődően, és Pálos László nyugalmazott középiskolai tanárt szeretnék meghívni. Utóbbit leginkább azért, hogy a magyar költészet istenes verseiről beszéljen, (sk) DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. SZEPTEMBER 6., SZERDA Ki tömi be a rést a falon? gondok Annak segítenek, aki rászorult, és tenni akar a városért Gyulajon átadták az új konditermet, és elkezdik az iskola felújítását Többtucatnyian küzdenek lakásproblémákkal Dombóváron. Lehetőségek vannak a megoldásra, de mint mindenért, ezekért is harcolni kell. Rácz Tibor dombóvár Dörömböző József négy éve lakik Baross utcai házában. Megmutatta, az ingatlan kritikán aluli állapotban van, a sarkán mintegy félméteres repedés tátong. Ha esik az eső, nincs annyi edénye, hogy föl tudja fogni a vizet, ami becsorog. A felújítás legalább egymillió forintba kerülne. - Soha az életben nem lesz annyi pénzem, hisz szociális segélyből élek. Már aludni sem merek, mert attól félek, rám dől a ház - panaszolta. Többször is járt a polgármesteri hivatalban segítségért, utoljára hétfőn. Szabó Lóránd polgármester ugyanis rendkívüli fogadóórát tartott, amelynek a témája a lakásproblémák megoldása volt. Az ön- kormányzati hivatalban tucatnyian álltak sorban. Azonos gondokkal küszködnek, és a várostól várnak segítséget. Zsigmond Csabánénak például ledőlt a háza, egy ismerőse fogadta be. Szüksége lenne egy lakásra, hogy a gyermekét visszakaphassa, akit most más nevel. Szabó Lóránd szerint azonban Zsigmond Csabáné annak idején oly mértékben hagyta a házát tönkremenni, hogy életveszélyessé vált Két gyerekét pedig gyámügyi eljárás alá vonták. Az egyik gyermeket a nagymamája neveli Csikkóstőttősön, a másiDörömböző József már aludni sem mer, mert fél, hogy rádől a ház. A polgármesteri hivataltól vár segítséget kát pedig egy rokona a városban. A polgármester azt mondta, sokan állnak sorban lakásért, akik ugyanolyan mértékben vagy méginkább rászorultak, mint Zsigmondné, de jobban megérdemlik. Hozzátette, akinek tudnak, segítenek lakáshoz jutni. Nyolc lakásban adnak helyet a fogyatékkal élőknek, a Fecskeházban tizenhat fiatal család lakik. Építettek önkormányzati bérlakásokat, szociális bérlakásokat újítottak föl. A szociálisan rászorultak esetében mindig a Népjóléti Bizottság dönti el a beadott pályázatok alapján, hogy kik kapják meg a lakásokat. Itt mindig a gyerekek létszámát, az egy családtagra jutó jövedelmet nézik, valamint azt, hogy ki, mennyire működik közre, vállal-e közmunkát, és ott hogyan teljesít. Több elsős ül az iskolapadokban oktatás Nagyobb figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és felzárkóztatásra dombóvár A tavalyihoz képest több elsőosztályos kisdiák kezdte meg az új tanévet a város általános iskoláiban. A József Attila Általános Művelődési Központba 53 elsőosztályos diák jár. Kovácsné Lébényi Klára igazgató elmondta, a statisztikák szerint a létszámnövekedés a következő években is folytatódni fog. Újításként a két első, valamint két ötödik osztályban bevezették a kompetenciaalapú oktatást. A Belvárosi Általános Iskolában 92 elsős kezdte a tanévet, öttel több, mint tavaly. Az idén már emelt szintű matematika tagozatos osztályba is járhatnak a diákok - mondta Nagy Sándor igazgató. A tanárokra rótt plusz két órának köszönhetően szinte minden tantárgyból tudnak tehetséggondozó szakköröket indítani. A Móra Ferenc Általános Iskolában is újdonsággal kezdték az évet, első alkalommal indítottak úgynevezett olvasó osztályt, amely a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek speciális felkészítésével foglalkozik, így az első-osztályosok száma a képzésen résztvevő 8 gyermekkel kiegészülve tizenkettőre emelkedett. A Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Általános és Zeneiskolában jelenleg 248 diák tanul, közülük 32-en most kezdték az iskolát. ■ Hargitai É. gyulai Tegnap délelőtt adták át Gyulajon a felújított Kultúrotthon új konditermét - tudtuk meg Nemes László polgármestertől. A felújításra az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program pályázatán 12 millió forintot nyertek, ebből megközelítőleg 5 millió forintba került az erősítőgépekkel ellátott terem kialakítása. Az eszközöket bárki használhatja majd, természetesen beosztás szerint férfiak, nők és fiatalok is, akik elsősorban hétvégenként erősíthetnek majd felügyelet mellett. A polgármester elmondta azt is, hogy tegnap vette át az iskola felújításának közbeszerzési pályázatán nyertes Sugár Építőipari Kft. a munkaterületet. Az önkormányzat régiós pályázaton több mint 140 millió forintos támogatást nyert a munkákhoz, amelyhez 1 millió 400 ezer forint önrészt tettek, illetve a belügyminisztériumtól ötmillió forintos támogatást kaptak. Várhatóan jövő augusztus végéig elkészülnek az épület külső és belső felújításával, valamint egy emelet ráépítésével. Az idei tanévben az iskola 138 diákja több épületben elosztva tanul. ■ H. É. Ingyenes színi előadással avatják fel a központot dombóvár Csütörtökön este hét órakor adják át az egykori Dőry- lekvárgyár felújított épületét, ahol a Térségi Foglalkoztatási és Szociális Módszertani Fejlesztő Központ kap majd helyet. Mint azt Cserveni Gábor, a dombóvári polgármesteri hivatal sajtóreferense elmondta, egy rövid megnyitó után a Képzelt riport című musical előadásával várják az érdeklődőket a JAM- csarnokban. A program ingyenes, nagy érdeklődésre számítanak. Az előadás előtt vagy közben a résztvevőknek levetítenek egy rövid filmet, amelyen az építkezést mutatják be. A központot több okból is hasznosnak ítélik, amellett hogy több szociá- Us területen érintett intézmény egy helyre települt, az itt szerzett tapasztalatokat a kistérség és a régió számára is elérhetővé teszik majd. ■ É. H. MEGHÍVÓ A Bonyhád és Vidéke ÁFÉSZ Igazgatósága meghívja szövetkezeti tagjait és kívülálló szövetkezeti üzletrész-tulajdonosait a 2006. SZEPTEMBER 22-ÉN, 9 ÓRAI IDŐPONTBAN TARTANDÓ KÖZGYŰLÉSÉRE. Közgyűlés helve: ÁFÉSZ központi iroda klubhelyisége Bonyhád, Rákóczi u. 6. Napirendek: 1. A szövetkezeti üzletrészek árfolyamértékének meghatározása a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény alapján. 2. Ajánlattétel a szövetkezeti üzletrész-tulajdonosok részére. 3. Egyebek. A Szövetkezeti Törvény 22. §. (1) bekezdése, valamint az alapszabályunk ll/l/c/d. bekezdése értelmében az összehívott közgyűlés határozatképtelensége esetén, a meghívón szereplő napirendekkel azonos, az eredeti időpont után 1/2 órával, azaz 9.30 órakor, újabb közgyűlést tart az Igazgatóság. Szövetkezet Igazgatósága ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET 7200 DOMBÓVÁR, HUNYADI TÉR 7. MEGHÍVÓ A szövetkezet igazgatósága értesíti a tagokat és a külső üzletrész-tulajdonosokat, hogy a szövetkezet KÖZGYŰLÉSÉT 2006. szeptember 22-én (péntek) 14 órára hívja össze, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk. A közgyűlés napirendi pontjai: 1. A szövetkezeti üzletrészek árfolyamértékének meghatározása a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény alapján. 2. Ajánlattétel a szövetkezeti üzletrész- tulajdonosok részére 3. Egyebek A közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlést az eredeti napirendekkel 2006. szeptember 22-én, 15 órai időpontra hívjuk össze, mely megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. A napirendi pontok fontosságára tekintettel megjelenésére feltétlen számítunk. Dombóvár, 2006. szeptember 4. A szövetkezet igazgatósága nevében: Dr. Bodó János ig. elnök *43678* 0 Dl InuTó Minden, ami az autómhoz kell! Magyarország piacvezető autóalkatrész-kereskedő cége ELADÓ VAGY BÉRELHETŐ INGATLANT KERES SZEKSZÁRDON, a hamarosan megnyíló autóalkatrész-üzletháza számára. Központi helyen lévő, 250-300 m2 alapterületű, jól megközelíthető és saját parkolóval rendelkező ingatlanok ajánlatait várjuk. Az ajánlatokat a hirdetés megjelenésétől számított 2 héten belül „Üzlet” jeligére a 1426 Bp., Pf. 91 postai vagy az allas2@bardiauto.hu e-mail címre várjuk. I á