Tolnai Népújság, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-02 / 206. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT ALMANACH 2006 - 36 FELSŐNÁNA EZ TÖRTÉNT Színes programokkal várják a Béke túra résztvevőit Ma kilenc órakor ügyességi versenyekkel kezdődik a 23. Béke túra programja a megye geometriai közepén, amely Felsőnána határában van. Lesz céllövészet, íjászat, kis­pályás labdarúgás. Tízkor kezdődik a főzőverseny. Dél­után kettőig nyitva lesz a kéz­műves és egészséges életmó­dot bemutató sátor. Tíz órakor gyújtják meg a tüzet a bográ­csok alatt. A főzőverseny eredményhirdetése egy óra­kor várható. Fél egykor kezdő­dik a Langer József-motocross emlékverseny. A versenyt haj­dani elindítójának fia szerve­zi. Ugyancsak ekkor színpad­ra lép a Szöcske rock and roll akrobatikus tánccsoport, a kölesdi és a zombai táncosok. Háromkor tűzoltó-bemutató kezdődik, fél órával később pedig indul a küzdelem a leg­erősebb nő és férfi címért. Iskolakezdési támogatást kapnak a tanulók szülei Az általános iskolások ingyen kapják a tankönyveket. A kö­zépiskolában tanulók szülei­nek hatezer forint iskolakez­dési támogatást szavazott meg a képviselő-testület. A felsőfokon első diplomájukat szerző hallgatók tízezer forin­tot kapnak a községtől. ADATOK Lélekszám: 706 Óvodások száma: 26 Iskolások száma: 68 Vállalkozások száma: 19 Költségvetés: 64 717 000 Ft Felhalmozás: 3 374 000 Ft Munkanélküliek száma: 8 ERRŐL BESZÉLNEK Mire ezek a sorok megjelen­nek, kiderül, hogy milyen ha­tásfokkal fohászkodtak a falu- béliek. Sokan készülnek ugyanis a mai rendezvényre. A megye mértani közepére haj­dan a fiatalok indítottak Béke túrát. Ez már valóságos nép­ünnepéllyé nőtte ki magát, sa­ját hagyományokkal Készül­nek a falubéliek, ha másért nem, hát azért, hogy a család­dal', barátaikkal benevezzenek a főzőversenyre. Ennek az eredményét aztán közösen el is fogyasztják. A fohászkodás tárgya pedig már egész héten nem más volt, mint az, hogy jó idő legyen szombaton. Városban könnyebb az élet így látják A mai világban már a falusi ember sincsen elmaradva A tévé, rádió, telefon, internet a legkisebb faluba is elhozza a nagyvilág összes hírét - mondja Nagy Tiborné és Palkó Jánosné A felsőnánai asszonyok úgy látják, hogy városban nemcsak könnyebb, ha­nem olcsóbb is az élet, mégis szeretik falujukat. Szerda délelőtt Felsőnánán hol zuhogott, hol pedig csak sze­merkélt az eső. Azért volt moz­gás, jöttek-mentek az emberek a boltba, meg-meg álltak, hogy szót váltsanak egymással. Nagy Tiborné éppen a kert kerítésére futtatott fejtett babot szedte. Megállt mellette Palkó lánosné. A gyógyszerárakról és a közgyógyellátásról beszélget­tek. Palkó lánosné négyéves volt, amikor Hadikfalváról a községbe költöztek a szülei. Már nyugdíjasok, azelőtt a fér­jével együtt a termelőszövetke­zetben dolgoztak. Az asszony először mezőgazdasági munkát végzett, majd a faüzemben dol­gozott. A férje szintén téesz-tag volt, de mikor megbetegedett, már nem végezhetett nehéz fi­zikai munkát. Eredetileg vájár volt, majd kitanulta a fűtéssze­relést is. Egy gyermekük van, aki elköltözött Szekszárdra. A két asszony egyetért abban, hogy azért jó Felsőnánán lakni, mert csendes, jó a levegő. Sze­rintük szép a falu, jó az elosztá­sa, az emberek barátságosak. Nagy Tiborné és családja Bu­dapestről költözött Nánára. Ma már semmi jelentősége annak, hogy ki honnan jött, ki a szé­kely, ki a sváb származású ­mondta az asszony. Fia hentes Szekszárdon, a lánya Érdre ment férjhez. Egyik unokája or­vosi egyetemre, a másik külke­reskedelmi főis­kolára jár. Az unokák sokat jár­nak Felsőnánára, szeretnek itt len­ni. Háromszáz négyszögöles kertjét egyedül műveli, paprika, káposzta, sárgarépa, zöldség, karfiol innen kerül a konyhára. Ez a jó falun, hogy sok min­den megterem - mondják, igaz, dolgozni kell érte. Csirkét tarta­nak, disznót is vágnak. Nagy Tiborné sokat jár Budapestre orvosi kezelés­re. Azt látja, hogy „városon” sokkal köny- nyebb az élet, mint falun. A bevásárlóközpon­tokban minden olcsóbban kap­ható. Felsőnánán például ötszáz forint egy kiló paradicsom, Ér­den vagy Budapesten pedig há­romszáz. Az árat nyilván a szál­lítási költség növeli meg - te­szik hozzá. Egy kiló cukor ára a nagyáruházban 219, itthon pe­dig 250 forint.- Én nem mehetek el egy kiló cukorért a Tescóba, de a városi elmehet - summázta Nagy Tiborné. Abban teljesen egyetér­tenek, hogy a vidéket fejleszteni kellene. - A mai világban már a falusi ember sincs elmaradva - mondták szinte egyszerre. Mindennap fél tizenkettőkor szólal meg a harang Felsőnána különleges falu, itt ug\'anis fél tizenkettőkor szó­lal meg az egyik harang. Nyil­ván rosszul állították az óra­szerkezetet. Érdekes módon a javítást követően is maradt az időpont. Rossz nyelvek szerint azért szól a harang, hogy a kocsmában ülő férfiak indul­janak, hogy hazaérjenek az ebédhez. Megkondul a ha­rang tizenkettőkor is, de an­nak a hangját nem hallani a falu egész területén. Az evan­gélikus templom műemlék épület, 218 éves. Felújításáról eddig még nem sikerült az egyházzal megegyezni. Pedig mindenki szeretné a faluban, ha sikerülne megmenteni. Fel­újítása szerepel a kistérségi programban is. ■ Felsőnánán ötszáz forint egy kiló para­dicsom, Érden vagy Budapesten pedig háromszáz. A zsákfalunak megvannak az előnyei és a hátrányai is Élvezi a település a zsákfalvak előnyeit - mondta Vaszari Dezső polgármester. Csöndes, nyugodt hely Felsőnána. Ugyanakkor megszenvedi a hátrányát is, a község látogatottsága alacsony, pedig vannak például építészeti értékeik. A jobb közlekedés meg­könnyítené a munkába járást, s akkor a fiatalokat meg lehetne tartam a faluban - vélekedik a polgármester. A második nemze­ti és a közútfejlesztési tervben is szerepel a kistormási összekötő út építése. Ugyancsak tervezik a megye közepéhez vezető köves- utat is. Ha az utóbbi megépül, ak­kor a területen még nagyobb ren­dezvényeket lehetne szervezni. Az óvoda és iskola közös intéz­mény, és sok éve társulásban működik Zombával. A gyerekek száma sajnos az óvodában is csökken. Az intézmény költség- vetéséhez a normatív támogatá­son felül még évente 10-12 millió forintot hozzá kell tenni. A költ­ségvetési hiány öt-hat millió’fo- rintnyi. Fejlesztésre kevés jut, pályázni a területkiegészítő alap­ra tudnak. Tíz éve sikertelenül pályáznak a szennyvízcsatorna építésére. A polgármester azt is elmondta: a következő ciklusban már nem indul a tisztségért Vaszari De­zső: tervben van az út a megye köze­péhez FONTOS IDŐPONTOK Vaszari Dezső polgármester foga­dóórát tart hétfőtől péntekig min­dennap 9 és 10 óra között, dr. Fá­bián Lászlóné jegyző fogadóórája kedden és pénteken 8-tól 12 órá­ig van. Dr. Vándor Ilona Éva házi­orvos hétfőn és csütörtökön 8.30-tól 13.30-ig, dr. Farkas Klára gyermekorvos kedden és pénte­ken 10-től 12 óráig rendel. Perjés Csaba falugazdász fogadóórája kedden van, 13 órától 15.30-ig. Az összeállítást Ihárosi Ibolya írta, a fotókat Mártonfai Dénes készí­tette. Az oldal a felsőnánai és a Tolna Megyei Önkormányzat tá­mogatásával jelent meg. RECEPT Egyszerű és finom étel a káposztás gőzfánk Hauszmann Jánosné receptje szerint egy 4-5 tagú család szá­mára 1 kilogramm savanyú ká­posztát számítunk. Kimossuk, lecsöpögtetjük. Egy nagy fej hagymát nagy lábasban megpirí­tunk, és megpároljuk rajta a ká­posztát. Az élesztőt két kockacu­korral, langyos vízzel felfuttat­juk, ezzel 1 kilogramm lisztből vízzel tésztát dagasztunk. Ha megkelt, nem túl vékonyra so­dorjuk, és kisebb fánkokat szag­gatunk belőle. Ezeket rátesszük a káposztára, és a másik felével beborítjuk. Annyi hideg vizet ön­tünk rá, hogy éppen ellepje. A jól Hauszmann Jánosné illeszkedő fedőre még nehezéket kell tenni, hogy a gőz ki ne szök­jön. Csak akkor szabad levenni a fedőt, ha az étel „süstörög”. Együtt tartották a tsz-vagyont munkahely Nyolcvan családnak nyújt biztos megélhetést az agrár kft. A település legnagyobb mifnkál- tatója ma is a hajdani Kossuth té- eszből alakult agrár kft. Erős András az előző ciklusban a me­gyei közgyűlés MSZP-s alelnöke volt, ma bizottságot vezet. Vala­mennyi helyi közéleti tisztségé­ből visszavonul. Tervei szerint még néhány évig csak a kft. ügyeivel szeretne foglalkozni. 1977-ben került a szövetkezet élére harminckét évesen, akkor 3500 hektáron gazdálkodtak. Eb­ből 2450 volt a szántó, a többi er­dő. Jelenleg erdejük nincs, a szántó pedig 1200 hektár. Az év végével járnak le a szerződések. Erős András, az agrár kft. ügyvezetője visszavonul a közélettől Minden jel szerint háromszáz hektárral tovább csökken a terü­let. Hajdan 500 tagja és több mint 300 dolgozója volt a szövetkezet­nek. Most a kft-nek hatvanhat tulajdonosa van, a dolgozók szá­ma pedig nyolcvan. Kétszázhúsz anyakocájuk van és annak a sza­porulata. Háromszáz tehenet tar­tanak, és azok borjait tenyésztik. A teljes átalakulás célja az volt, hogy együtt tartsák a mintegy 430 millió forintos vagyont - hangsúlyozta Erős András. Biz­tos abban, hogy a magyar mező- gazdaságnak, így ennek a kft- nek is van jövője. i í

Next

/
Thumbnails
Contents