Tolnai Népújság, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-14 / 216. szám

4 ALMANACH 2006 - 30 DUNAFÖLDVÁR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. SZEPTEMBER 14., CSÜTÖRTÖK Folyamatosan úton vannak a mentőállomás kocsijai Átadták az új dunaföldvári mentőállomást, amelyre tíz évet várt a város. A 248 négyzetméter alapterületű állomás mintegy 53 millió forintból készült el, 13 millió forintos önkormány­zati támogatással. A men­tőállomás egy állandó 24 órás és egy hétköznapi nyolc órás mentőgépkocsi­val, valamint 12 tagú sze­mélyzettel működik. A mentőállomás szükséges­ségét az is igazolja, hogy az autók állandóan úton vannak. Gyerekjátékokat vásároltak a szülői adományokból Idén a jótékonysági bál be­vételéből vettek játékokat az óvodának, és újították fel az udvart. A Jókai utcai, a Kos­suth utcai és a Hunyadi par­ki óvodák közössége által szervezett bálon 112, míg a Kossuth utcai és a Hunyadi parki óvoda rendezvényén százan vettek részt. Az óvo­dáknak összesen három­száztízezer forintja jött ösz- sze, főként a kisorsolt tom­bolatárgyaknak köszön­hetően, amelyeket magán- személyektől és vállalko­zóktól kaptak. Lélekszám: 9272 Születések száma 2006: 63 Egyéni vállalkozások: 600 Társas vállalkozások: 300 Munkanélküliség: 8-9% Költségvetés: 1961300 000 Ft Fejlesztés: 605 733 000 Ft ERRŐL BESZÉLNEK A Hunyadi lakóparkban élők minden lehetőséget megragadnak, hogy meg­akadályozzák a szerintük zajjal, bűzzel járó, és káros anyagokat kibocsátó asz­faltkeverő üzem építését. Hol tiltakoznak, hol pedig civil szervezetek segítségét kérik, mivel folyamatosan dübörögnek a kamionok a hatvanlakásos épülettől légvonalban mintegy két­száz méterre. Az itt élők at­tól tartanak, hogy az egész­ségkárosodás mellett még ingatlanaik is elértéktele­nednek. Ezért legutóbb a Duna Körhöz fordultak problémájukkal. A kispiac a város központja kiegészítés A nyugdíjasok helypénz nélkül árusíthatnak A várhoz vezető utcákon már nyomát sem látni az építkezésnek. Az új macs­kaköveken lassan gurul­nak az autók, mintha csak attól tartanának, hogy ha­mar elkopnak. Örülnek a dunaföldváriak az új ut­cáknak. Most azt szeret­nék, ha a központi tér is hasonlóan megújulna. A kispiacon épp folyik egy épít­kezés. A takarékszövetkezet ká­belrendszerének átalakítása mi­att ástak árkokat. - Nem zavar minket - mondják a piacozó asszonyok, akik nemcsak árulni és vásárolni járnak le a padok­kal teli kis térre, hanem szíve­sen el is beszélgetnek. Az épít­kezésről szóló disputát hamar lezárják. Számukra egy a fontos, hogy összejövetelük helyszíne hasonlóan megszépüljön, mint a most elkészült utcák, no és, hogy megmaradjon a portékák árulásának lehetősége. Miskolczi Istvánná nyugdíjas. Nehezen mozog, ezért számára már elérheteüen a szombaton­ként! nagypiac. Ide a sarokra - ahogyan mondja - még el tud jönni. Naponta teszi meg ezt a rövid sétát. Beszerzi a főznivaló- hoz szükséges zöldséget. Desz- szertnek pedig mindig visz vala­miféle gyümölcsöt. Dósáné, Vali néni rutinos mozdulattal méri a kiválasztott gyümölcsöt. Tíz éve is elmúlt, hogy reggelenként teli ládákkal érkezik. Krumplit, cék­lát, főzőtököt, barackot, szilvát szedett kora reggel a kertben. Ha nincs vásárló, ő is bekapcso­lódik a beszélgetésbe. - Annak örülnénk a legjobban, ha ezt a teret is felújítanák. A belváros utcáin már az utolsó simításokat végzik. A vár környéke is megszépül. Nemsokára beköltöznek a fel­újított bölcsődébe a település legifjabbjai. Elismerően szól­nak az asszonyok az előbb em­lített beruházásról. Sokan in­gáznak. Dunaújvárosba és Paksra járnak dolgozni. Reggel elhozzák a kicsit, délután, es­tefelé a buszról leszállva jön­nek a gyerekért - mondják. Nem mindegy, hogy unokáik milyen körül­mények kö­zött töltik az időt, ha már édesanyjuktól távol vannak. Tudják, hogy nem is olyan könnyű meg­teremteni a fejlesztésekhez szükséges pénzt. Idén az ön- kormányzat csupán a terület- fejlesztési tanács kistérségi pá­lyázatain nyert. A nagyobb összegek elnyerésére irányuló régiós pályázatukat mind el­utasították. Nem sikerült sem a csapadékvíz-elvezető rend­szer kiépítésére, sem pedig a mentőállomás támogatására pénzt szerezni. A téren össze- sereglett idősek végül megint csak a kispiac jövőjénél köt­nek ki. Nagyon görbe ez az út - mutatja Vali néni az odave­zető utcát. Ne­hezen lehet raj­ta közlekedni. Azt is hallották, hogy meg­szüntetik az árusítást, márpe­dig akkor oda a nyugdíj­kiegészítés. Mondjuk a polgár- mesteri hivatalban kapott in­formációt: a tér burkolat­felújításának előkészületei megtörténtek. A kispiac is ma­rad a helyén, hiszen annak idején azért hozták létre, hogy segítsék a jövedelemkiegészí­tésre szorult időseket. Nem kell helypénzt sem fizetni, vi­szont más nem árulhat a padok mellett. A hír hamar eljut az asztalok végéig. Megkönnyeb­bülnek a nyugdíjasok. Érdemes továbbra is kapálgatni a kertet, mert lesz hol eladni. Most már csak vevők kellenek - hangzik messzebbről a válasz. Jövőre újabb beruházásokra lehet számítani Az elmúlt egy évben látványo­san fejlődött a város. Több be­ruházás is befejezés előtt áll. A városrendezési tervével össz­hangban a Béke tér teljes re­konstrukciós dokumentációja elkészült. Az iskolaépületek fel­újítása is várható. A Kossuth utcai épület területét a mellette lévő ingatlan hasznosításával lehetne növeli, a Templom utcai iskola két központi épületének felújításával pedig egy komplex intézményfejlesztési programot dolgoznak ki. Az önkormány­zati épületek hasznosításával biztosítanák hozzá az önerőt. Természetesen ezek megvalósí­tására az önkormányzat pályá­zati pénzekre is számít. ■ Nem könnyű megterem­teni a fejlesztésekhez szükséges pénzt. Idén az önkormányzat csu­pán a területfejlesztési tanács kistérségi pá­lyázatain nyert. Turistacsalogató élményfürdőt és szállót építenének a Duna-partra Földrajzi fekvéséből adódóan igazi turistaparadicsommá válhatna a gyógyvízzel is ren­delkező település. Ehhez azon­ban vonzóbbá kell tenni a Du- na-partot, és ki kell aknázni a gyógyvíz adta lehetőségeket - vélekedik Nagy Gáborné pol­gármester. Napokon belül be­fejeződik a vár és környéké­nek rehabilitációja. A megszé­pült környezet, a műemlékek kellemes sétára csábíthatják a történelmi városközpont láto­gatóit. Ennek az uniós prog­ramnak a folytatását tervezi a város. Az építészeti terveket már be is mutatták. Elkészítői tetszetős sétány kialakítását vázolták, szállodával, gyógy­fürdővel, kerékpárúttal és pi­henőparkkal. A tervezők arra is ügyeltek, hogy a sétány mi­nél több ponton kapcsolódjon a már felújított városrészhez. Az elképzelések tárházában a piac könnyű megközelítése is szerepel, amely ugyancsak új­jáépülne. Fontos, hogy a város rendezett képet mutasson - tette hozzá a polgármester, már csak azért is, hogy az itt élők jól érezzék magukat, a szép Duna-part pedig vonzza a turistákat. A polgármesteri hivatal irodáinak ügyfélfogadási ideje hétfőn és pénteken 8-12 óráig, szerdán egész nap. A polgármester és a jegyző szerdán 8-12 óráig tart fo­gadóórát. Dr. Stingli Erzsébet gyermekorvos rendelési ideje hétfőn és szerdán 8-12 óráig, pénteken 8-11 óráig, kedden és csütörtökön 14-17 óráig tart. Az oldalt Seregély Erzsébet írta, a fotókat Gottvald Károly készí­tette. Az összeállítás a helyi és a Tolna Megyei Önkormányzat támogatásával jelent meg. RECEPT A konyhakertben termesztett parajból sütik a palacsintát A városban nem találni olyan konyhakertet, ahol ne termeszte­nék a környék jellegzetes kony­hakerti növényét, a spenótot. Szemenyei Rózsa, a Mozgáskor­látozottak Egyesületének helyi vezetője számtalan ételt tud ké­szíteni belőle. A spenótos pala­csinta hamar elkészül. Egy küo- gramm friss spenótot megtisztít, majd szódabikarbónás vízben megfőzi. 25 deka lisztet, 2 deci szódavizet és 3 deci tejet jói elke­ver. Csipet sóval ízesíti, majd for­ró olajon kisüti. A palacsintákat feltekeri. Centiméteres csíkokra vágja. Üvegtálba helyezi, és jól Szemenyei Rózsa meglocsolja tejföllel. A tetejét sajttal szórja meg, és az egészet rövid időre a sütőbe dugja. Kü­lönleges ízű és laktató vacsora. A kukoricás a legkelendőbb örökség Édesapja által kifejlesztett kenyeret sütnek a lisztérzékenyeknek Egyre többen igénylik az adalék­anyag és tartósítószer nélküli termékeket. Ezt az igényt igyek­szik kielégítem Ihász Kornélia péksége, aki édesapjától nemré­giben örökölte a vállalkozást. A család 1983 óta üzemeltet pék­séget. Kezdetben huszonöt bolt­ba szállítottak, ma százhúsz üz­letben találhatók meg a termé­keik. Mintegy 40 fajta kenyeret és hetvenféle péksüteményt süt­nek. Főként a reformtáplálko­zásnak megfelelő termékeket készítenek, folyamatosan bőví­tik a kínálatukat. A legnagyobb elismerést 1998-ban a Pék és Ihász Kornélia családja 1983 óta üzemelteti a pékséget Cukrász Szakkiállításon első helyezést elért kukoricás kenyé­rért kapták. Azóta is nagyon közkedvelt. A másik, hasonlóan elismert termékük Ihász Korné­lia édesapja két évig tartó mun­kájának eredménye: a lisztér­zékenyek által fogyasztható glu- ténmentes kenyér. A vállalkozás legfontosabb célkitűzése, hogy amit az édesapja képviselt, a mi­nőséget és pontosságot megtart­va tovább működjenek - mondta Ihász Kornélia. Később szakbol­tot szeretnének nyitni, ahol minden terméküket megtalál­hatnák a vásárlók. 4 t Dósáné, Vali néni méri a Miskolczi Istvánné által kért barackot. A kispiac marad a helyén, s ezután sem kell helypénzt fizetni

Next

/
Thumbnails
Contents