Tolnai Népújság, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-08 / 211. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 10 NYUGDÍJASOK HEISm^mSHI Hévízre kirándultak az idén a pálfaiak pálfa Az elmúlt évekhez ha­sonlóan idén is az önkormány­zat hathatós támogatásával ki­rándultak a pálfai nyugdíja­sok. A programot a Rácz Józsefné által vezetett nyugdí­jasklub szervezte, de nem csak a tagság utazhatott, ha­nem bárki a faluból. A korábbi években jártak már Harkány­ban, Ópusztaszeren, most pe­dig Keszthely, Hévíz volt az úti cél. A kiránduláshoz az autó­buszt az önkormányzat bizto­sította. A klub rövidesen új helyre, az evangélikus lelkészi házba költözik. A helyiséget az önkormányzat béreli a nyugdí­jasoknak. Itt tartják majd összejöveteleiket, illetve a kó­rusuk próbáit, (vt) Operettgálára mennek a gerjeni klubtagok GERJEN Operettgálára látogat­nak Szekszárdra a gerjeni nyugdíjasklub tagjai - tudtuk meg Molnár Gyulánétól, a klub vezetőjétől. A szüreti na­pok keretében megszervezett programon előreláthatóan tí­zen vesznek részt, (hé) Megvendégelik a murgai szépkorú embereket murga Ebéden látja vendégül a falu idős embereit a murgai önkormányzat szombaton dél­ben. A községi kultúrházban megrendezendő eseményre mintegy ötven főt várnak. A fa­luban hagyomány, hogy évente egyszer meghívják a nyugdíja­sokat, tájékoztatják őket az el­múlt év történéseiről, és ebéd­del vendégelik meg őket. (fkéj Jól sikerült a botfaiak bátaszéki látogatása 8ÁTASZÉK Egy 50 fős csoportot fogadott nemrégiben a Zala­egerszeg melletti Botfáról a bátaszéki nyugdíjasklub. Mint azt Mezei Bonifácné, a bátaszé­ki szervezet vezetője elmondta, a városnézés után a Mauthner pincénél borkóstolón vettek részt, majd a helyi és a botfai csoport is előadta saját műso­rát. A látogatásnak nagy sikere volt, a botfai csoport visszajel­zése szerint mindenki meg volt elégedve, (hé) Mezőszilason szórakoztak a simontornyai idősebbek SÍMONTORNYA A Bőr- és Szőr­mefeldolgozó Vállalat nyugdí­jasklubja igen aktív életet él Simontornyán. Legutóbb a Fej­ér megyei Mezőszilason egy regionális nyugdíjastalálkozón vettek részt, ahol Tolna, Fejér és Baranya megyéből több mint kétszáz szépkorú nyár­búcsúztató Ki mit tud?-on mu­tatta meg tehetségét, (vl) Évnyitó kerti partit tartottak az őcsényiek őcseny Évnyitó kerti partit tar­tott az őcsényi nyugdíjasklub a közösségi házban. Dávid Kál­mán elnöktől megtudtuk, Klé- zli Ferenc, a szervezet tagja 80 idősnek főzött vacsorát. Volt kul­turális műsor, és a nyugdíjasok kipróbálták az NCA pályázati támogatással vásárolt új tévét, videót, hifitoronyot Azok a ta­gok, akik részt vettek a nyári kirándulásokon, élménybeszá­molót is tartottak, (bk) A jövendőmondó visszanéz horoszkóp Minden ember sorsa születése pillanatában dől el Természetes dolog egy nyugdíjastól azt kérni: te­kintsen vissza, összegezze a múltat. Litke Máriától azonban általában a jöven­dőről szoktak érdeklődni, lévén asztrológus, jósnő. Wessely Gábor Különleges kapcsolata van a szellemi világgal. A hetedik iksz- hez közeledő Litke Mária nem mindennapi képességek és ké­pesítések birtokosa. Tanult grafo­lógiát, asztrológiát, agykontrollos lélekgyógyászatot, reiki kézráté- tes gyógyítást, elmélyedt az ezo­terikus tudományokban, sőt, rontást levenni is tud. Ma a bátaszéki Szivárvány Idősek Ott­honának egyik legaktívabb lakó­ja. Rengeteg közösségi munkát végez, és foglalkozik jövendő­mondással, személyre szabott horoszkópkészítéssel. Szellemi szabadfoglalkozású vállalkozó, ahogy mondja: „jegyzett ember az adófizetők között”. Meglepően sok a kuncsaftja, a távolabbi megrendelőknek magnókazet­tán küldi el az alaphoroszkópot és az aktuális kiegészítéseket. A születés pillanata, a boly­gók akkori állása az asztroló­gus szerint meghatározza sor­sunkat. Litke Mária 1980 óta foglalkozik jövendőmondással. Korábban szekszárdi lakásán várta a sorsfordulójukhoz érke­zetteket. Pácienseiben ez volt a közös: akkor keresték meg, mi­kor megbicsaklott a sorsuk.- Megbízható az asztrológia?- Konkrét napra meg lehet mondani, mikor mi következik be.- Önt egyszer láttam begipszelt lábbal. Az hogy történhetett?- Elkerülhetetlen volt. Egy fe­kete mágus kezdett hozzám já- rogatni, érdekelte, mit csinálok. Már nagyon terhemre volt, rá­szóltam, hogy ne jöjjön többet. Litke Mária okleveles asztrológus és jövendőmondó Egy ezoterikus szemléletű asztrológus névjegye Litke Mária ezoterikus szemléle­tű, okleveles asztrológus. Buda­pesten született 1937-ben. Két házasságából két lánya van. Élt Debrecenben, Győrben, majd Szekszárdon. Jelenleg a bátaszé­ki Szivárvány Idősek Otthoná­nak lakója, könyvtárosa és az érdekképviselő fórum elnöke. Szellemi szabadfoglalkozású vállalkozóként jövendőmondást, horoszkópkészítést végez Bosszúból rontást küldött rám, s eltört a sarokcsontom. Nem gömbből, nem kártyából, hanem a bolygóátvonulások alapján jósol Litke Mária. Folya­matosan képezte magát, még nyugdíjas korában is főiskolára járt. Hatvankét évesen költözött a bátaszéki otthonba, de teljesen mobil; járja a megyét Rendsze­res kapcsolatot igénylők is akad­nak a kuncsaftjai között szép számmal; 25 év alatt nyolcezer törzsvendége volt. A végzettség megszerzéséhez 51 asztrológiai szakkönyvet tanulmányozott át, 32-fele számolási módszert sajá­tított el a bolygómozgások össze­függéseinek elemzésére. S mind­emellett 14 sugallatot kapott, me­lyek szintén segítik a megrende­lő sorsával kapcsolatos következ­tetések levonásában. Ezoterikus szemléletű asztro­lógusnak definiálja magát Litke Mária, aki törekszik a testi és szellemi frissességre. Szigorú ét­rend szerint táplálkozik, és sokat olvas. Meggyőződése, hogy a „szükségállapotok” azért követ­keznek be az életünkben, hogy végre rákényszerüljünk a fontos dolgok megértésére. És aki a ke­serves körülmények között is elő tudja magából varázsolni a ben­ne rejlő derűt, az nyer.- Az öregek otthonában nem lehet valami szívderítő dolog a jövendőmondás...- A lakótársaknak nem is ké­szítek horoszkópot, csak a dol­gozóknak - szívességből.- Az asztrológia kizárja a túl­világba vetett hitet? Van Isten?- Nekem az asztrológia adta vissza az istenhitemet. A végte­len elrendezettséget az ezoteri­kus filozófiából értettem meg. Isten, maga a fény. Mi, tudattal rendelkező, besűrűsödött ener­giatestek vagyunk. S ha harmó­niába kerülünk önmagunkkal, megcsillan a belső fény. A Jóis­ten megnyilvánul bennünk. E Q 3 a IflUTÓ Minden, ami az autómhoz kell! Magyarország piacvezető autóalkatrész-kereskedő cége ELADÓ VAGY BÉRELHETŐ INGATLANT KERES SZEKSZÁRDON, a hamarosan megnyíló autóalkatrész-üzletháza számára. Központi helyen lévő, 250-300 nf alapterületű, jól megközelíthető és saját parkolóval rendelkező ingatlanok ajánlatait várjuk. Az ajánlatokat a hirdetés megjelenésétől számított 2 héten beiül „Üzlet" jeligére a 1426 Bp., Pf. 91 postai vagy az allas2@bardiauto.hu e-mail címre várjuk. Hétköznap: 8-tól 16-ig 74/511-534 és 511-504 4BBBBEIE1 TOVÁBBKÉPZŐ FI/IK Nyilvántartási szám: 01-0337-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: 0010 Kedvezményesen szerezhet szakmát a VÁTI Kht-nál a ROP 3.4.2. program keretében igénybe vehető támogatásokkal: Alkalmazottak és önfoglalkoztatók esetén a képzés díjának legfeljebb 80%-a, vállalkozások esetén a képzés díjának 60%-a. Válasszon az alábbi tanfolyamok közül: ABC-eladó, Cukrász, Logisztikai ügyin­téző, Marketing- és reklám ügyintéző, Pincér, Szakács, Vendéglátó vállalkozó, Pénztárgépkezelő (nem OKJ-s képzés) EGYÉB KEDVEZMÉNYES TANFOLYAMAINK: Önköltségesek részére:- részletfizetési kedvezmény - 2006. évben fizetett képzési díj 30%-a az összevont adóalap adójából levonható. Munkanélküliek részére: munkaügyi központi támogatás adható. Idegenforgalom: Idegenvezető, idegenforgalmi menedzser, idegenforgalmi ügyintéző, valu­tapénztáros és ügyintéző - megújítok részére is-, nyelvi képzéssel bővített falusi vendéglátó. Kereskedelem: Kereskedelmi menedzser, marketing- és reklámmenedzser, kereskedő vállalkozó, élelmezésvezető. Nyelvtanfolyamok: Kezdő és haladó szinten: angol, német, francia, olasz, spanyol. Újdonságok: Kulturális menedzser, aláírás-azonosító grafológia, takarító, mixertanfolyam. Kereskedelmi, idegenforgalmi, vendéglátó-ipari szakkönyvek, nyelvkönyvek, kazetták értékesítése. Részletes tájékoztatás és jelentkezés: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 17-21. (Bejárat a Találka tér felől) Telefon/fax: 74/418-779, e-mail: kit@kit.hu ESÉLY A SIKERRE! Hatvanezer forint lesz az idősek otthonának havi térítési díja Várhatóan havi hatvanezer fo­rint térítési díjat kell majd fizet­ni a néhány hónap múlva indu­ló tolnai idősek otthonában - derült ki a tolnai képviselő-tes­tület legutóbbi ülésén. Nem lesz viszont egyszeri belépési díj, ami több százezer forint befize­tésétől kíméli meg a lakókat. A témáról szóló vitában Pirgi Jó­zsef felhívta a figyelmet arra, hogy a hatvanezer forintos térí­tési díj mellett az állami támoga­tást is figyelembe véve a város­nak évente még mintegy hat­millió forintot kell hozzátennie az otthon működtetéséhez. Azaz a negyven fős intézmény min­den lakójának költségeihez havi tíz-tizenkétezer forinttal járul majd hozzá a pénzügyi gondok­kal küzdő város. Feltette a kér­dést, hogy akkor a többi tolnai idős ember miért nem kap ilyen támogatást, hozzátéve, hogy az idősek otthona nem a „csórók” intézménye. A képviselő het- venháromezer forintos térítési díjat javasolt. Ez esetben a mű­ködtetés nem kerülne pénzébe a városnak. A vita során elhang­zott, hogy a megyében átlago­san 50-52 ezer forint az idősott­honok térítési díja, de a legma­gasabb sem éri el a hetvenezret. A képviselők végül azzal fogad­ták el a hatvanezer forintos dí­jat, hogy törekedni kell a null­szaldós működtetésre. ■ S. K. Gyönkön tartják a klubvezetők soros fórumát A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Szövetsége soron következő megyei klub­vezetői fórumát szeptember 21- én tartják meg Gyönkön. Gyi- mesi János, a szövetség megyei elnöke elmondta, meghallgat­ják az OTP Életjáradék Zrt. munkatársait az általuk kínált lehetőségekről. Ezek után érté­kelik augusztus végén megtar­tott kulturális seregszemléjü­ket, amelyen nyolc megyei tag- szervezet csoportjai mutatták be műsorukat, végül megterve­zik az év hátralevő részét. Gyi- mesi János hozzátette, várják azon klubok jelentkezését is, amelyek szeretnének csatla­kozni a szövetséghez. ■ I. A. Német házaspár jelentkezett a belecskai klubba Megtartotta első összejövetelét a belecskai nyugdíjasklub, szep­tember negyedikén. Egyúttal megünnepelték az elmaradt névnapokat is. Tizenhárom tag­jukat köszöntötték fel, és meg­vendégelték egymást. Az össze­jövetelen új tagokkal is gyarapo­dott a klub, egy Belecskára köl­tözött német házaspár a felvéte­lét kérte. A legközelebbi prog­ramjuk a Belecska Kht.-hez kap­csolódik: mivel beérett a száraz­bab, hamarosan mennek kifejte­ni. Közben pedig elkezdték ópusztaszeri kirándulásuk megszervezését is, és a terveik szerint a paprikafesztíválon is részt vesznek majd. ■ É. H. > 4 t 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents