Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-01 / 178. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. AUGUSZTUS 1., KEDD 10 GAZDASÁGI TÜKÖR mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Hazánknak nem előnyös a bonefonn A magyar szakemberek sze­rint az uniós borpiaci re­form egyik javaslata sem szolgálja a hazai borterme­lők érdekeit. Magyarország elfogadja, hogy szükség van bizonyos változtatásokra a szőlő- és borágazat közössé­gi szabályozásában, ugyan­akkor az Európai Bizottság által letett javaslatok közül egyik sem olyan, hogy meg­felelően szolgálná a magyar bortermelők érdekeit - mondta Ficsor Ádám, az FVM szakállamtitkára. Állatvásárok a körzetben a nyár utolsó havában Tolna megyében legköze­lebb augusztus 13-án, va­sárnap, Dombóváron és Szekszárdon lesz országos kirakodó- és állatvásár. Du­naújvárosban ugyanezen a napon csak kirakodóvásár lesz. A körzet legnagyobb állatvásárát augusztus 20- án, vasárnap, Duna- földváron tartják. Július, a nyár legmelegebb és legszárazabb hónapja A megye legtöbb területén a szárazság a jellemző, és egy-egy nagyobb vihartól el­tekintve sok csapadék sehol sem esett - mondta dr. Vö­rös Géza, a Tolna megyei növény- és talajvédelmi szolgálat igazgatóhelyettese. Átlagosan 15-20 milliméter eső esett az egész hónap­ban, a havi középhőmérsék­let pedig elérte a 25 fokot. A hőségnapok száma húsz volt. A forró, száraz levegő megviseli a kukoricát és a napraforgót is, bár az utób­bi növény jobban bírja a szárazságot. A végéhez közeledik az őszi búza aratása A Tolna megyei földműve­lésügyi hivatalban minden héten összegzik, hol tart a betakarítás. Az őszi árpát teljesen, az őszi búzát 96, a tavaszi árpát 90, a magbor­sót 93 százalékban takarí­tották be eddig - mondta Rutkai Géza, a hivatal igaz­gatóhelyettese. Egyelőre tá­rolási gondok a megyében nincsenek, a termelők ab­ban bíznak, mire beérik a kukorica, a raktárak többsé­ge felszabadul a búzától. A nagyobb felvásárlók még nem kötöttek jelentősebb üzletet - mondta Rutkai Gé­za, pillanatnyilag a kenyér- gabona tonnájáért 26-27 ezer forintot kínálnak. Az őszi búza átlagtermése megyénkben 5,1 tonna volt hektáromként. Korai szüretre számítanak megyénkben a gazdák A sok napsütés és a nagy meleg miatt már színesed­nek a korai szőlőfajták a szekszárdi borvidéken. Mó­dos Ernő, az Alisca Borrend nagymestere szerint a szőlő jól bírja a szárazságot, hi­szen hosszúak a gyökerei. A korai fajtákat - Irsai Oli­vér, oportó, rizlingszil­váni - akár augusztus vé­gén is szedni lehet. Befellegzett a tejcsamoknak botrány Leminősítették a tejet, a termelők pár forintot kaptak literéért Balázs Zoltán Alsónyékről naponta hatvan liter tejet hord Bátaszékre, a tejcsarnokba, amit Pomsár Imréné, a gyűjtő vezetője vesz át tőle A múlt havi elszámolást követően kitört a botrány a bátaszéki tej csarnok­ban. Volt olyan termelő, akinek egy, volt, akinek tizenhat forintot fizettek egy liter tej után. Mauthner Ilona Évről évre csökken a tehéntartó gazdák száma. Az uniós csatla­kozás idején, az állattartók még abban bíztak, a piac né­hány éven belül rendet tesz, no­ha a két éve még az extra minő­ségű tehéntej felvásárlási ára 72 forint volt, most ugyanezért 62 forintot fizetnek. Tolna me­gyében összesen öt tejcsarnok működik, pedig a hetvenes évek végén alig volt falu, ahol ne gyűjtötték volna a tejet. A megyében - és az országban is - a bátaszéki tejcsarnok az egyet­len, melyet áfész üzemeltet, né­gyet pedig a tejtermelők tarta­nak fenn. Naponta 220-250 li­ternyi tej gyűlik össze Bátaszéken, a hűtőben, amit a délelőtti órákba szállít el a Tolnatej Rt. autója. B. Tóth Jó­zsef, a Bátaszéki ÁFÉSZ elnöke elmondta, a múlt havi alacsony felvásárlási árakról a termelők tehetnek, mert az egymást kö­vető három vizsgálati ered­mény nem mutatott jó ered­ményt, és az összegyűjtött tejet osztályon kívülinek minősítet­ték. Az elnök elmondta, a kör­nyék mind a hét tehén tartója egy közös gyűjtőbe hordja a te­jet, így egymásra mutogatnak a gazdák. Nem lehet tudni, ki okozhatta a bajt. A tejcsarnoknak arra nincs pénze, hogy kiderítse, a terme­AZ EXTRA MINŐSÉGŰ TEJ FELVÁSÁRLÁSI ÁRÁNAK ALAKULÁSA 2001 71,40 Ft/liter 2002 76 Ft/liter 2003 77 Ft/liter 2004 63,30 Ft/liter 2006 62 Ft/liter lök megtesznek-e mindent a hi­giéniáért. Sőt, most már biztos­nak látszik az is, hogy a tejcsar­nok jövője megpecsételődött, a fenntartási költségeket, mely­hez a termelők is hozzájárul­nak, az áfész nem tudja tovább vállalni. Az egyik termelő, Kiss Lajosné szerint ők nincsenek olyan helyzetben, hogy ellen­mintával szolgálhatnának, így kénytelenek elfogadni a Tolnatej Rt. véleményét. Ők húsz tehenet tartanak, havonta 1500-2000 liter tejet értékesíte­nek. Már felmerült az is, hogy saját hűtőt vásárolnak, így a há­zuktól vinné el a tejet a felvá­sárló. Ha megszűnik a tejcsar­nok, akkor csak ez lehet az egyedüli megoldás. A gond azonban az, hogy 6-7 millió fo­rint egy ilyen hűtőtároló - mondta Kiss Lajosné. Az elmúlt hónapokban a drága gázolaj mi­att többe kerül a széna, a szal­ma, a takarmány betakarítása, a bálázás. A tej alacsony felvá­sárlási ára, illetve a tejcsarnok működtetéséhez levont költsé­gek csak nehezítik a tehéntar­tók helyzetét. A legtöbben meg­próbálnak háztól is értékesíte­ni, túrót, tejfölt, sajtot készíteni, de ez önmagában nem oldaná meg a tej felhasználását. Arról nem is beszélve, hogy a vásár­lók többsége ma már a sokkal gyengébb minőségű, bolti tej­hez szokott. TŐZSDE Az árak nem változtak, de a forgalom nőtt A július 14. és 20. közötti öt tőzsdenapon is a takarmányga­bona volt a legkelendőbb a Bu­dapesti Értéktőzsde gabona- szekciójában. Takarmánybúzá­ra 78, takarmánykukoricára 115 szerződést kötöttek. A jel­zett időszakban az árak csak kis mértékben változtak. A bú­za ára viszont nem változott, a takarmánybúzáé 100-300 fo­rinttal nőtt. A takarmánykuko­rica novemberi és decemberi le­járatra mindkét esetben 800 fo­rint körüli értékben nőtt (27 200 forint). Az árpa ára nem változott, szeptemberi elszámo­ló ár 24 500 forint. Az árváltozá­sok oka, hogy nőtt az intervenci­óba vetett bizalom. Az összes, intervencióra felajánlható gabo­naféle november elseje utáni ára 27 ezer forint fölé került. A decemberi malmi búza 27 300, a novemberi kukorica 27 020 forint. Az idei mennyiséghez szükséges raktárkapacitás ren­delkezésre áll. ■ M. I. Az adatokat rögzíteni kell a gazdáknak Olvasóink közül többen kérdez­ték: ha részt vesznek az agrár- környezetgazdálkodási (AKG) programban, akkor a tábla- törzskönyv vezetéséről át kell-e térniük a gazdálkodási naplóra. Nem kell abbahagyni a tábla- törzskönyvet - tájékoztatták la­punkat a megyei FM hivatal fa­lugazdászai, viszont a program egy külön nyilvántartás vezeté­sét írja elő, melyet gazdálkodási naplónak hívnak. A dokumen­tum beszerezhető a nemzeti vi­dékfejlesztési tanácsadóknál, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatal (MVH) kirendeltsé­gein, illetve letölthető az inter­netről. A gazdálkodási naplót a gazdaság összterületére, azaz a művelt területre vonatkozóan kell vezetni. A munkafolyamat minden fázisát, a vetés előké­szítésétől a betakarításig ponto­san fel kell tüntetni. A gazdál­kodási napló mellé gyűjteni kell a felhasznált növényvédő sze­rek számláit is, illetve azt az igazolást, hogy a vegyszerek csomagoló dobozát hol és kinek adták le. ■ Túrót, tejfölt könnyű készíteni jó alapanyagból A bolti tejek többsége nem al­szik meg, legfeljebb megkesere­dik. Ezzel szemben a házi tejből kiváló minőségű tejföl, túró vagy tejszín készíthető kü­lönösebb tudás nélkül. A tej­csarnokban és a háznál vett tej ára 110 forint, míg a boltié (2,8 százalékos zsírtartalmú) 150-190 forint Az uniós kajszi a drágább árak A magyar gyümölcs népszerű a bécsi piacon ADÓSAROK Adózók az ügyfélkapuban A budapesti Nagykőrösi úti, a bécsi, a hamburgi és a berlini nagybani piaci árakat összeha­sonlítva ezúttal a magyar pia­con takarít meg némi pénz a vá­sárló. Nálunk ugyanis olcsóbb a gyümölcs. Ennek az az oka, hogy hazánkban megterem a sárgabarack, az őszibarack, a dinnye, a meggy, a ribizli, míg például a németek török kaj­szit, spanyol őszibarackot, olasz dinnyét vásárolnak. A ma­gyar termékek a bécsi piacon is népszerűek, mert jó minőségű és viszonylag olcsó gyümölcsöt kínálnak a magyar termelők, viszont Bécsben, a nagybani pi­acon többet fizetnek érte, mint Budapesten. GYIiMÚLCSÁRÁK EUROPA NAGYBANI PIACAIN (FT/KC; Tennék Hamburg Berlin Bécs Budapest alma 230 210 220 200 görögdinnye 190 170 160 120 kajszibarack 560 550 850 110 őszibarack 350 330 250 150 meggv 500 550 280 70 ribizli 350 380 420 150 sárgadinnye 420 380 330 140 banán 330 380 250 330 Szénási Tibor kisvejkel termelő barackját Bécsben is ismerik A Tolna megyei adóhivatal fo­lyamatosan értesíti azokat, akik 2007. január 1-jétől a bevallásu­kat elektronikus úton kötelesek benyújtani. Mészárosné Fazekas Katalin osztályvezető elmondta: az eljá­rás során annak a magánsze­mélynek, vállalkozónak, cég­vezetőnek kell ügyfélkaput léte­sítenie, akik a bevallásokat elektronikus úton be fogják küldeni az adóhatósághoz. Ez a személy lehet például egyéni vállalkozó, az adózó törvényes képviselője, a kft. ügyvezetője, vagy az adózó meghatalmazott­ja, így könyvelő, adótanácsadó. Az okmányirodái regisztráci­ót követő nyolc napon belül be­jelentést kell tenni az adóható­sághoz a 06180-as adatlapon, il­letve a munkáltatónak, kifizető­nek nem minősülő adózóknak a 06181-es adatlapon, melyen közölni kell a cég, vagy a vállal­kozás elnevezését, adószámát és az okmányirodái regisztráció időpontját. A kötelezettség alóli felmen­tésre a törvény nem ad lehető­séget - mondta Mészárosné Fazekas Katalin osztályvezető. A regisztrációs kötelezettséget elmulasztó vagy azt késve telje­sítő adózók pedig ötszázezer fo­rintig terjedő mulasztási bír­sággal szankcionálhatók. ■ 4 I I 1

Next

/
Thumbnails
Contents