Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-04 / 181. szám

15 2006. AUGUSZTUS 4., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Martonvásáron kezdi az idényt a Duna-csoportba sorolt Tamási SE Egyéni csúccsal ért célba TRiATLON Zsolt az embert próbáló viadalon is megállta a helyét Elkészült az NB III-as labdarú­gó-bajnokság Duna-csoportja 2006/2007-es idényének sorso­lása. A legutóbbi idényben a Dráva-csoportban bronzérmet szerző Tamási SE ezúttal ebben az osztályban igyekszik minél jobb eredményt elérni. A ver­senybizottság már el is készítet­te az őszi idény sorsolását. Az augusztus 13-ai nyitányon Mol­nár László gárdája Martonvásá­ron lép pályára (17.30). Az első hazai meccsét augusztus 20-án vívja a Koppány-parti együttes: az ellenfél a Taksony csapata lesz, a találkozó ugyancsak 17.30 órakor kezdődik. A Tamási SE vezetése ma, pénteken 18 órától szurkolói ankétot tart a városi sporttele­pen, amelyre várja a város fut­ballszerető közönségét. ■ A Kajdacs gárdája veretlenül nyerte a Dömötör-tornát A hétvégén befejeződött a Dö­mötör József-emléktorna. A ku­pát százszázalékos teljesít­ménnyel a Kajdacs csapata nyerte. Eredmények, I. forduló: Kajdacs-Szedres 10-0, Kölesd- Középhídvég 4-4. II. forduló: Kölesd-Kajdacs 2-5, Szedres- Középhídvég 8-1. ID. forduló: Kajdacs-Középhídvég 8-5, Szedres-Kölesd 3-0. A végeredmény: 1. Kajdacs 9, 2. Szedres 6, 3. Középhídvég 1, 4. Kötesd 1 ponttal. A sorozat legjobb kapusa Bí­ró Balázs (Kajdacs), legjobb me­zőnyjátékosa Dömötör József (Középhídvég), legjobb góllö­vője 8 találattal Hencz Balázs (Kajdacs) lett. A legsport­szerűbb gárdának a Közép­hídvég bizonyult. ■ Új egyéni csúccsal, a ki­lencedik helyen fejezte be a németországi Lensahn- ban rendezett Tripla Iron- man Világkupaversenyt Tamás Zsolt. Hunyadi István A hétvégén a németországi Lensahnban rendezték meg a Tripla Ironman Világkupa futa­mot, amelyen három magyar sportember, a bonyhádi Tamás Zsolt, a budapesti Hámori János és a szegedi Vőneki Antal állt rajthoz. ■ Négy órával javította meg saját egyéni csú­csát Tamás Zsolt. A bonyhádi Vasember kitűnően teljesített. A völgységi Vasember remek formában versenyzett, új egyé­ni csúccsal az abszolút 9., míg két honfitársa a 13., illetve 23. helyen fejezte be a versenyt. A megmérettetésről Tamás Zsolt a következőket mondta.- Huszonhatan vágtunk neki a 11,4 km úszásból, 540 km ke­rékpározásból, 126,6 km futás­ból álló távnak. Pénteken reg­gel volt a rajt, az úszást tizen­harmadikként zártam a hu­szonnégy fokos vízben. A ke­rékpározásnál belehúztam és 270 km letekerése után a 9. helyre küzdöttem fel magam. Aztán jött az éjszaka a nehéz te­repen kijelölt útvonalon, ez ugyancsak igénybe vette az ál­lóképességemet. Ehhez páro­sult az éjszakai hideg (10-12 Celsius-fok) és sötétség, tűrőké­pességem ekkorra romokban hevert. Másfél órát aludnom kellett, így a bicajozás végére visszacsúsztam a 17. helyre. A három maratoni futással, gyil­kos harcban sikerült visszave­Tamás Zsolt leküzdötte az embert próbáló távot. A maratoni távot háromszor futotta le a bonyhádi Vasember rekednem magam, így össze­tettben a 9. helyen fejeztem be a viadalt. A pályák nehézsége alaposan megrostálta a me­zőnyt, hárman feladták a küz­delmet. Jómagam egyébként 46 óra 10 perces összidővel új egyéni csúcsot állítottam fel, mintegy 4 órával megjavítva a korábbit. A teljesítményemmel elégedett vagyok, de nem szü­lethetett volna meg ez a szép eredmény segítőim, Martin Ma­riann, Németh Tamás, Baranyai András közreműködése, szpon­zoraim támogatása, valamint a telefonüzeneteket és sms-t kül­dő drukkereim nélkül. A szer­vezés és a rendezés zökkenő- mentes volt. A színvonalra szin­tén nem lehetett panasz, igaz Lensahn már tizenötödik alka­lommal adott otthont a viadal­nak - fejezte be Tamás.------—■ “I F MEGASZTAR KONCERT Rúzsa Magdi Kontor Tamás ' A koncert után Tornádó bál. 18-án, 20.30 órakor Dómján Ferenc este Hevesi Tamás 20-án, 20 órától UNIQUE, UNITED MM 06 Virfufc önt égé« nyáron ■f1'" ‘ - “Agmi 1.1« CM* : ...»4B15S* | mi Hse ■ Schumi otthon érzi magát forma-1 Alonso tizenegy pontos előnnyel várja a rajtot TN-előzetes Vasárnap a Hungaroringen ren­dezik meg az 57. Forma-l-es au­tós gyorsasági világbajnokság 13. futamát, a XXI. Magyar Nagydíjat. Az eddigi versenyek során a német Michael Schu­macher négy, míg a legendás brazil Ayrton Senna háromszor nyert a mogyoródi pályán, ezzel kiemelkednek a győztesek kö­zül. Két-két elsőséggel követi őket a brazil Nelson Piquet, a brit Damon Hill, a kanadai Jacques Villeneuve és a finn Mika Häkkinen. A brit Nigel Mansellt, a belga Thierry Bout- sent, a brazil Rubens Barrichel- lót, a spanyol Fernando Alonsót és a finn Kimi Räikkönent egy- szer-egyszer intették le első­ként. A viadalon óriási csata várható a címvédő és a világbaj­noki pontversenyben éllovas spanyol Alonso és M. Schumac­her között. Az idei vb-sorozaton az ibériai pilóta káprázatosán kezdett: kilenc futamból hatot megnyert, háromszor pedig a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel, így a kana­dai GP után már 84 pontot gyűj­Schumacher eddig négyszer nyert a Hungaroringen, s most is esélyes tött össze, míg a német szuper­sztár 25-tel kevesebbet szerzett. Ezzel eldőlni látszott a világbaj­nokság sorsa. Ám M. Schu­macher (és a Ferrari) másképp gondolta: elképesztő száguldás­ba kezdett, sorozatban három nagydíjat (Indianapolis, Magny- Cours, Hockenheim) nyert meg és Alonso előnye a mogyoródi viadal előtt 11 pontra olvadt. Mellettük egyedül az olasz Giancarlo Fisichella (Renault) tudott GP-győzelmet aratni. A Forma-l-es Magyar Nagy­díj időrendje, péntek: 1. szabad­edzés: 11 ó, 2. szabadedzés: 14 ó. Szombat 3. szabadedzés: 9 ó, időmérő edzés: 14 ó. Vasárnap: Magyar Nagydíj: 14 ó (1 kör: 4,381 km, a versenytáv: 70 kör, 306.663 km). A címvédés a célja a Szekszárdi UFC-nek A három esztendeje tragi­kus körülmények között el­hunyt Mészáros János emlé­kére szombaton második al­kalommal rendez utánpót­lás labdarúgótornát a Szek­szárdi UFC. A vendéglátó egylet mellett igazán jó ne­vű csapatok jelezték részvé­telüket: jön a korcsoport két legmagasabban jegyzett együttese, az MTK és a Ka­posvári Rákóczi. Szintén a fővárosi elitet képviseli majd az Újpest, a megyéből a Paks gárdáját is ott talál­juk az indulók között, a ha­todik résztvevő a német SV Waldhausen lesz. Az 1991. január 1-je után született já­tékosok részére kiírt kupán a Szekszárdi UFC címvédés­re készül, bár bizonyára nem lesz könnyű dolga a veretes mezőnyt elnézve. A pilóták nyerték a jótékonysági gálát A Puskás Stadionban a Forma-l-es pilóták váloga­tottja 20 ezer néző előtt 11 -7-re nyert a magyar All Star csapat ellen. Az autó- versenyzők között Michael Schumacher - a hétszeres világbajnok német klasszis tavalyi góltalansága után idén végre betalált - és Felipe Mássá mellett a Forma-l-es múlttal rendel­kező Baumgartner Zsolt, il­letve a motorversenyző Talmácsi Gábor is helyet ka­pott. A magyar All Star együttesben játszott Varga Zoltán, a ferencvárosiak le­gendás játékosa, illetve ko­rábbi és jelenlegi válogatott futballisták, közéleti szemé­lyiségek is pályára léptek. A remek hangulatú este bevé­telét gyermekkórházak tá­mogatására fordítják. Az est bevételét gyermekkórházak támogatására fordítják. Megye kettőben indulhat a Kéty és a Simontornya Tizenhat csapatos lesz a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnok­ság. Korábban felvetődött, hogy az elitben 18 együttes csatázik majd, de a Dunafóldvár FC nem járult hozzá a létszám emelés­éhez, így a Kéty és a Simon­tornya az új idényben csak a megyei második vonalban sze­repelhet. A bajnokság első for­dulójának mérkőzéseit augusz­tus 13-án, 17 órakor rendezik. Egy találkozót halasztanak el a nyitókörből: a majosiak külföldi fellépésük miatt az Őcsény elle­ni hazai összecsapásukat au­gusztus 23-án, szerdán 17 óra­kor rendezik. A 2006/2007-es évad rögvest rangadóval indul: a tavalyi ezüstérmes Tolna az elmúlt évi bronzérmes Bölcs­kével mérkőzik. A bajnokság őszi idénye a tervek szerint no­vember 19-én fejeződik be. Az I. forduló programja, au­gusztus 13., vasárnap: Duna- kömlőd-Dunaszentgyörgy, Decs-Ozora, Kakasd-Bátaszék, Gerjen-Kajdacs, Tevel-Duna- földvár FC, Tolna-Bölcske, Ma- docsa-Szekszárdi UFC 17. Augusztus 23., szerda: Ma- jos-Őcsény 17. ■ á á

Next

/
Thumbnails
Contents