Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-03 / 180. szám

2006. AUGUSZTUS 3„ CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI- BULVÁR TV-MŰSOR A hírek nagy szerelmese váltás A Duna Televízióban már szerkeszt is, nem csak bemond Varga Edit. Kormányszóvivő nem akart lenni, a híradó jobban érdekli Mónika halogat, Emese bevállalta, Kata és Andy végleg szakított Mégiscsak elmarad Erdélyi Mó­nika tervezett esküvője, pedig már a lagzinak helyet adó kas­télyt is kinézték. Mi több: mint minden út, úgy az ő nászútjuk is Rómába vezetett volna. Már má­sodszor nem hozták össze a szer­tartást, a műsorvezetőnő szerint ennek továbbra sincs jelentősé­ge, hiszen már négy éve élnek együtt az énekes Mukli Gyulá­val. Danks Emese kormányszó­■ Dobó Kata nem adja fel, ezután is jár majd Los Angelesben szereplő­válogatásokra. vivő is bemutatkozott. A légitár­saság, a köztévé, majd az egyik nemzetközi áruházlánc egykori szóvivője szeretett volna A legki­sebb is számít feliratú pólóban bemutatkozni, de a kormány kommunikációs irodájában nem repestek az ötlettől. Dobó Kata és Andy Vájná hat év után sza­kítottak, s úgy tűnik, ez már vég­leges. Az exmodell színésznő ál­lítólag nem adja fel a tengerentú­li karrierjét, novemberben ismét Los Angelesbe utazik, és eljár majd válogatásokra. Közben itt­hon is játszott a Csak szex és más semmi című vígjátékban, ősszel pedig bemutatkozik a Szabadság, szerelem produkció­ban, melybe éppen exkedvese forgatott pénzt. ■ Cs. T. Az új kormány szóvivőjé­nek is felkérték, de nem vállalta. Varga Editnek a hírek szerelmeseként job­ban áll a híradózás. Csontos Tibor „Tilos azzal törődni, hogy a tévé­műsorok színvonala zuhanóre­pülésben van, hogy a gyenge tel­jesítmények egész sorával lehet nap mint nap találkozni, nem szabad beállni a sorba” - mond­ta Varga Edit, aki a köztelevíziós híradózás után a Duna Tv Hír­adójában jelent meg újra. Ami­kor 2004 nyarán Pálffy István mellett megjelent az MTV Hír­adó félnyolcas adásában, e hírszerelmesi karrier számára is hihetetlennek tűnt. Majd bekö­vetkezett a legrosszabb: a piety- ,c kák szerint Pálffy István egyszer | csak nem kívánt női műsorveze- g tő kollégákkal együtt dolgozni a ;! félnyolcas Híradóban. Tavaly de- | cember végén lejárt a szerződé- £ se az MT V-ben, amelynek voltak tervei vele, de úgy látszik, Varga Edit ezeket méltatlannak tartot­ta. Mindenesetre érdekes, hogy a köztévé miért nem tudta vagy nem akarta megtartani egyik híradós ászát. Varga Edit úgy döntött, elfo­gadja a Duna Tv ajánlatát. Mi­közben több más csatorna is megkereste, ami nem véletlen, hiszen a rendkívül kulturált megjelenésű, ízlésesen öltözkö­dő, szépen beszélő híradós a kö­zönség kedvencévé is vált. Min­den bizonnyal az döntött a Duna Tv mellett, hogy műsorvezetői feladatok mellett felelős szer­kesztői munkát is kínáltak szá­mára. Mi több, a késő esd Közbe­széd című hírháttérműsort is ve­zeti és szerkeszti. Varga Edit mindig is tiltakozott az ellen, hogy a híradós műsorve­zetőnek nincs más dolga, mint a súgógépet olvasni, és máris sztár lehet belőle. „A híradósmunka maximális koncentrációt kíván, a híreket minden néző számára érthető, követhető formában kell hangban és képben elmondani” - magyarázta Varga Edit, akit min­dig is érdekelt az irodalom, a vers­mondás, a színjátszás. Salgótar­jánban született, Szentesen és Budapesten dráma tagozatos gimnáziumban tanult. Talán ezért is örült annak, hogy Lévai Balázzsal együtt vezethette a Nagy Könyv című televíziós si­kerműsort, mely szerepben a kri­tikusok és a nézők szerint is re­mekül érezte magát. Két lánytest­vére van még, de mint megje­gyezte, csak ő örökölte édesany­juktól a színház szereplési vágy- gyal párosuló szeretetét. Mint el­mondta, talán ezért a tudatos tö­rekvés arra, hogy a híradósmun­káját a száraz tartalom mellett igyekszik harmóniával is megtöl­teni. Ez jellemző új munkahe­lyén, a Duna Tv Híradójában is, ahol februárban jelent meg mű­sorvezetőként. Hetente készít Híradót és Közbeszédet. Mindez azt jelenti, hogy hétköznapokon délután kettőtől majdnem éjfélig bent van a televízióban. A közelmúltban felkérték, hogy legyen az új kormány szó­vivője. Megköszönte az ajánla­tot, de nem vállalta. A híradózás mellett döntött. A hírszerelem már csak ilyen. wmrrfxm Meghalt egy dunaföldvári és egy paksi mentős mentő ütközött egy teher­autóval szerdán hajnalban a hatos úton, Baracsnál. A szirénázó autó Dunaföldvár felé haladt, amikor előzés közben összeütközött a vele szemben szabályosan köz­lekedő teherautóval. A mentő vezetője, egy 26 éves dunaföldvári férfi azonnal, a mentőápoló, egy 47 éves paksi férfi a kórházba szál­lítást követően hunyt el. Muzeális borokat, kaspókat loptak PORCELÁNEDÉNYEKET, Öt kas- pót, muzeális borokat és egy gázpalackot vittek el tegnapra virradóra egy szekszárdi családi házból. Az elkövetők az ablak felfe­szítése után jutottak az épületbe. Összesen félmillió forint kárt okoztak. Három autó koccant egymásnak Szekszárdon három autó koccant tegnap délelőtt Szekszárdon az újvá­rosi temető sarkánál. A belső sávon haladó jármű forgalmi akadály miatt lassított, a mö­götte haladó gépkocsi neki­ütközött, de az azt követő au­tó sem tudott időben megáll­ni. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár körül­belül 250 ezer forint. TELEVIZIO-M1JSOU . AUGUSZTUS 3.. CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT RT L KTfíft ^ v ii*- I 1S1 ■ WÄSÄT3 |§jj öümä SPEKTR 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! Ébresztőshow 9.00 Receptklub 9.15 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap 11.30 Receptklub 11.45 06-91-334-455 6.00 Propaganda © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka 9.05 Szóda Telefonos játék 10.05 Teleshop 11.40 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat - 119.) 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló'56® 9.03 Az Óceán Csillaga (ausztrál sorozat -13/8.) 9.25 TS - Úszó-Eb Úszás - selejtezők Közvetítés a Margitszigetről 12.00 Híradó délben 5.50 NAP-KELTE 9.00 Éghajlatváltozás Magyarországon (3/1.) 9.30 Emberek a természetben 9.55 TS-Úszó-Eb Műugrás - selejtezők 11.15 Válaszd a tudást! Hiányszakmák; Nyugdíjas állás; 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ism.) © 8.00 Kojak (ismétlés) © 9.00 Halálbiztos diagnózis (ismétlés) © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © (venezuelai sorozat) 6.30 Agora 7.00 Hírek; EU-járat 7.45 Világhíradó 8.00 Hírek; Kikötő 8.10 Élő egyház 8.40 Szünidei matiné 9.45 Charly © 10.30 Bűvölet (ismétlés) © 6.00 Ötcsillagos utazások 6.35 Családok a vadonban © 7.35 Kikelet (3.) 8.10 Állati technikák © 9.10 A szorongás (3.)© 10.10 Világjárás bakancsban 11.05 Apró tippek szülőknek (auszt. ism. sor., 11-12.) DÉLUTÁN 13.35 M onte Cristo grófja (francia-olasz kalandfilm) © 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 Sue Thomas - FBI © 17.30 Lost - Eltűntek © (amerikai kalandfilmsorozat) 18.30 Híradó Esti kiadás 12.10 Észbontó 13.10 IceBaby© (amerikai vígjáték, 1991) 15.00 Jó barátok 16.00 Pacific Blue © 17.00 Lisa csak egy van © (német sorozat - 133.) 17.30 Édes élet olasz módra 13.00 Kisebbségi magazinok 14.00 Max, a zsaru 14.55 Mauritius (3/2.) 15.30 TS - Úszó-Eb - döntők 16.25 Sirályok útja (magyar dokumentumfilm) 16.55 TS - Úszó-Eb 18.50 Szomszédok 12.02 TS - Úszó-Eb Műugrás - középdöntő 13.35 Határátkelő 14.30 Hrvatska krónika 15.00 Ecranul nostru 15.25 NAP-NYUGTA 18.00 Kalandos nyár © (francia sorozat - 42.) 49" 12.10 A liliomlány © (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Kojak© (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) © 15.15 Gyilkos sorok© 16.20 Baywatch © 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 Rémület a színpadon © (amerikai thriller, 1950) FF 15.50 Equator Klub (ism.) 16.15 Magyar elsők 16.30 Ezerarcú Balaton 12.15 Szeszről szeszre 13.25 Ausztralo-szauruszok © 14.25 Ötcsillagos utazások Peru 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Kikelet (3.) Tasmánia 16.35 Parti parti 17.45 Kőkori sztorik © ESTE 19.00 T e vagy az életem (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Őreire, Carlos Belloso, Facundo Arana 20.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.35 A tolvajok hercegnője (am. kalandfilm, 2001)83" Fsz.: Keira Knightley, Malcolm McDowell, Stuart Wilson, Stephen Moyer 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Joey© (amerikai vígjátéksorozat) Fsz.: Matt LeBlanc, Paulo Costanzo, Drea de Matteo 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Bazi nagy buli © (német vígjáték, 2003) 92" Fsz.: Marleen Lohse, Bo Hansen, Paco Luca Nitsche, Lisa Augustin 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Krém© Édes mindenkinek! 21.05 Garonne © (francia sorozat - 8/7.) 47" Fsz.: Laure Marsac, Bruno Wolkowitch, Pierre Vaneck, Marie-Christine Barrault 22.00 Csütörtök este SMS: 06-90/631-331 18.55 TS - Úszó-Eb Műugrás - döntő 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 Máshol jár a szív© (olasz film, 2003) 103" Fsz.: Neri Marcore, Vanessa Incontrada, Giancarlo Giannini, Nino D'Angelo 17.25 Ally McBeal © (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Nevess csak! © 19.30 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 20.10 Motoros zsaruk © (német akciófilm-sorozat) 21.15 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 16.35 A növények csodálatos világa (10/9.) 17.10 Charly, majom a családban © (német sorozat-29.) 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Derrick © (német krimisorozat) 59" 20.00 Cosimo de’ Medici kora (olasz sorozat-3/2.) 18.45 Nigella falatozója (angol ism. sorozat) Fekete; Sárga 19.55 Bogaras gyermekkor © (dán ismereti, film) 20.55 Ölni az életért (ism. sorozat, 5.) © Lopakodó vadászok 21.55 Katasztrófák évszázada (kan. ism, sor., 26.) © Halálos elemek »4 n ** 'W 22.10 Szahara © (am. háborús kalandfiltn) Fsz.: James Belushi 0.35 Reflektor© 0.50 Harcos utcák ® 1.50 Infománia © 2.20 Kórház a város szélén 22.10 Első állomás Las Vegas © (amerikai vígjáték, 1992) 0.10 Tökös csajok © (német vígjátéksorozat - 8.) 0.40 Tények este 1.10 Kis zűr Korzikán © (amerikai vígjáték, 1984) 22.35 TS - Úszó-Eb 23.00 Híradó. Időjárás 23.10 Sporthírek 23.14 Napló '56 © 23.15 Dob + basszus Két dal - egykor Lévai Balázs műsora 22.45 Panaszkodás Istennek 23.40 Záróra 0.30 Bűvölet (104/57.)© 01:25 Akkor és most (dokumentumfilm) 01:50 A Mester és Margarita (lengyel filmsorozat) 23.10 A halottkém © (amerikai krimisorozat) 0.15 Start 0.45 A szex bajnokai ® (amerikai sorozat) 1.15 A helyszínelők 0 (amerikai krimisorozat) 21.25 Híradó. Sport 21.50 Kikötő 21.55 Drága Klaudia © (ausztrál film, 1998)92" 23.30 A megtalált Európa 0.10 Koncertek a periférián (magyar koncertfilm) 22.50 Milliárdos ügyletek (angol ism. sorozat) Szervkalmárok © 23.45 Talányok és megfejtések (angol sorozat 3-4.) © 0.55 Bob ajánlja (angol ism. sorozat 1-2.) © LJÁNLÓ in SS F~: g^gjjL éül Kü mM m 1 22.10 Szahara am. háborús katandfilm 1.10 Kis zűr Korzikán amerikai vígjáték 14.55 Mauritius magyar ism. sorozat 21.00 Máshol jár a szív olasz film 17.25 Ally McBeal amerikai sorozat 21.55 Drága Klaudia ausztrál film 12.15 Szeszről szeszre kanadai ism. sorozat 7FTHT ...’HP— MA GYAR AT¥ | WM HÁLÓZAT--------------WM BUDAPEST T¥ IjÉi minima; DISCOVERY 9.05 Hírvilág. 10.05 Lapzárta. 1030 Esti gy­ors. 12.00 Híradó. 12.15 Ismétlések. 15.00 Soroló. 1530 Egy nap Szarvason. 1635 Gyógy- Hír. 17.00 Híradó. 1730 Esti gyors. 19.00 Hír­adó. 1930 Esti gyors. 20.05 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 Talking Movies. 22.05 Ga­rázs. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 1625 Zamatos utazások. 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.25 Koronás fők. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes be­széd. 20.05 A helyettesítő tanár. 21.00 Fride- rikusz most. 22.05 Magánbeszélgetés. 23.00 Híradó. Sporthírek. 23.25 Többet ésszel! 6.00, 8.00,12.00 Hírháló. 12.45 Teleshop. 1330 Dokumentumműhely. 14.00 Grand prix. 15.00 Golf. 15.30 Eur-óra. 16.00 Pénzhalász 17.00 Brill 20 magazin. 1730 Csacska an- gyaljargrsor.). 1830 Shackleton (angol film /2.) 2030 Hfrháló. 21.00 Vad világ (am. wes­tern). 23.00 Mindörökké Júlia! 24.00 Hírháló. 730 Más utakon. 10.15 Aszcendens. 1155 Déli híradó. 12.01 Tele-jósda. 12.45 Vanillya jóga. 14.00 Fűben-fában orvosság. 15.00 Aerobic. 15-lOKékfényhírek. 15.45 Mesezug. 1645JÖVŐ- kép. 17^45Tel&Jósda.l9.15 Sporthíradó. 1930 Híradó. 2000 Kívánságműsor. 21.00 így ketten. 2155 Sztárokallűrök nélkül. 22.45 Sporihíradó. 9.45 Strandröplabda. 10.45 K. 0. Tv. 11.45 Rlnglispíl. 1230 Német Ligakupa. 1530 Tri- atlonTour. 16.00 Fallabdamagazin. 1630 Lib- ertadores-kupa. 18.15 Vitorlásmagazin. 19.15 Horgászsport. 20.00 Mai helyzet 20.15 Zuhanyhíradó. 21.15 Bokszutca. 21.45 Bil­iárd. 23.45 Balaton-átúszás. 0.15 Mai helyzet 6.00 Rajzfilmek. 16.05 Anne Zöld Oromból. 1630 Cirmos őrmester nyomoz. 16.40 Pingu. 16.50 Apu és én. 16.55 Blinky Bili kalandjai. 1720 Maya és Miguel. 17.45 Bicsi bocs. 17.55 Mézga család. 18.25 Fixi, Foxi és barátaik. 18.55 Mini News. 19.00 Charley és Mimmo. 19.05 Elveszett világ. 1935 Simsala Grimm. 11.00 Amcsi motorok. 12.00 Megcsinálha- tatlan balhé. 13.00 Versailles felfedezése. 14.00 Roncstelepi csaták. 15.00 Eszement tudomány. 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni!. 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Extrém masinák. 19.00 Állítólag.... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Halálos fogás. 22.00 Csoda.

Next

/
Thumbnails
Contents