Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-03 / 180. szám

2006. AUGUSZTUS 3., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 JEGYZET Könnyebb szekér gyorsabban robog a változatosság kedvéért ismét újabb munkahelyek szűnnek meg, most éppen a köztisztviselők kerültek sor­ra. A kevesebb állítólag töb­bet jelent hatékonyság szem­pontjából, és néhányak mun­kája feleslegessé vált. De minden megy majd, mint a karikacsapás, ráadásul az ál­lam is spórol valamennyit. HOGY EZ TÉNYLEG így lesz-e, csak ezután derülhet majd ki. Egyelőre nem tudni pontosan hány ember feje felett lebeg a bárd. A szerencsések nyug­díjba, vagy valamilyen ellátá­si formába vonulhatnak, má­soknak keresniük kell az el­helyezkedési lehetőséget. Ők jobb eséllyel indulhatnak, mint egy képzetlen betanított munkás, de még így sincse­nek rózsás helyzetben. A bizonytalanság egyálta­lán nem irigylésre méltó ál­lapot: amikor még senki nem tudja, mi lesz, megy a találgatás, ki az, akinek mennie kell, mikor kell men­nie. De nem kell megijedni: minden szép és jó lesz, mert lendületben vagyunk, és a könnyebb szekér még gyor­sabban robog. Csak remél­hetjük, hogy jó irányba. Felújítják a veszélyessé vált óvoda tetejét BÁtaszék A jövő héten kezdik a Perczel utcai óvoda felújítását. Kissné Müller Zsuzsanna, az óvoda vezetője elmondta, felújít­ják a teljes tetőszerkezetet és az egyik csoportszoba álmennyeze­tét. A több milliós beruházás ön- kormányzati és pályázati pénz­ből valósulhat meg. A munkák elkezdése a gyerekek biztonsága érdekében halaszthatatlanná vált, hiszen a tető több helyen beázott. Legutóbb tizenöt évvel ezelőtt újították fel a tetőt, de a cserepek elöregedtek, és a léce­zés sem volt megfelelő. A mun­kával várhatóan szeptember kö­zepére készülnek el. ■ H. É. Háromezer ötlet merült fel régiófejlesztés A vitákat sem nélkülöző válogatás most indult útjára Elkezdődött a programok válogatása. Sárdi Árpád, dr. Kékes Ferenc és Frankné dr. Kovács Szilvia a fejlesztési tanács tegnapi szekszárdi ülésén Mintegy 160 milliárd fo­rint uniós pénzt kaphat a dél-dunántúli régió fej­lesztésre a következő hat évben. Az igények több mint nyolcszorosán ha­ladják meg a lehetősége­ket. A régiós tanács el­kezdte a válogatást. Szeri Árpád Hozzávetőleg háromezer ötlet érkezett a Dél-Dunántúli Regio­nális Fejlesztési Tanácshoz a stratégiai fejlesztési program ke­retében. A szerdán Szekszárdon ülésező testület elnöke, Kékes Ferenc elmondta: a 2007 és 2013 közötti időszakban öt elem kap meghatározó jelleget. Nevezete­sen az üzleti szolgáltatások erő­sítése, a városokon belüli, elha­nyagolt létesítmények, a turiz­mus, a környezet és a közleke­dés fejlesztése. A tanács elfogadta az előkészí­tő-tervező munka eddigi szaka­szát, néhány témakörben tett ki­egészítéseket. A neheze ugyan­akkor most következik, a várha­tó forrást nyolcszorosan-tízsze- resen felülmúlják az igények, ki kell válogatni a leginkább meg­valósítható projekteket. Hamaro­san elindul egy egyeztető folya­mat, mely mintegy két és fél hó­napot ölel fel. - Közelíteni kíván­juk az igényeket és a lehetősége­ket - húzta alá az elnök, aki kö­zölte: a rendkívüli felelősséget igénylő, kétségkívül vitákkal is járó válogatáskor a gondolat elő­készítettsége és a kistérségi szintű igényekben megmutatko­zó fontossági sorrend lehet dön­tő tényező. AZ OPERATÍV programok FORRÁSMEGOSZTÁSA RÉGIÓNKÉNT (milliárd forint) Közép-Magyarország 451 Észak-Alföld 277 Észak-Magyarország 258 Dél-Alföld 213 Dél-Dunántúl 160 Közép-Dunántúl 145 Nyugat-Dunántúl 132 A dél-dunántúli régió a 2007 és 2013 közötti időszakban mintegy 160 milliárd forint fej­lesztési forrással számolhat. Ez az összeg a régiók sorrendjében az ötödik helyre elég a hetes me­zőnyben. Csak a Közép-Dunántúlt, valamint a Nyu- gat-Dunántúlt si­került megelőzni. Frankné dr. Kovács Szilvia, a Dél-Dunántúli Regionális Fej­lesztési Tanács társelnöke úgy látta: ez egyfajta virtuális sor­rend, melyből önmagában néz­ve nem vonna le messzemenő következtetéseket. Ugyanakkor tény, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tanácsban elfogadottá vált a né­zet: a dél-dunántúli régió fejlesz­tése kiemelt jelentőséggel bír. - Térségünk számára kiváltképp fontos a ROP, de emellett szá­mos kiemelt projektnek va­gyunk kedvezményezettjei. Bí­zom abban, hogy 2013-ban nyugtázhatjuk: szándékaink megvalósultak. Sárdi Árpád, So­mogy Megye Közgyűlésének al- elnöke a pénzt kevésnek tartja. Még akkor is, ha tudja: a 160 milliárd forintot objektív mérő­számok, példá­ul terület és la­kosság alapján határozták meg. - Ennyi most a lob­bierőnk.- húzta alá. - A feladatunk ezek után az, hogy a rendelkezésünkre álló pénzt az utolsó fillérig lehívjuk. Ugyanezt a célkitűzést erősítette meg dr. Kékes Ferenc is.- Az nem fordulhat elő, hogy csak azért marad benn akár egy eurócent is, mert rosszul végez­tük a munkánkat. Egyébként az­zal számolni kell, hogy a kerete­ket nem mi határozzuk meg. Ép­pen ezért én sohasem esem attól kétségbe, hogy nem mi vagyunk az első számú régió. A 2007-es esztendőnek igen karakteres tervekkel, jól megalapozott prog­ramokkal vághatunk neki. ■ A puding próbája az evés - mondta az ülés után dr. Kékes Ferenc, a regionális fejlesztési tanács elnöke. Még nem ismerik a leépítés mértékét átszervezés A legtöbb hivatalban nem tudják, hány embert érint a kormányzati megszorítás Hosszabb-rövidebb lépé­sekkel haladnak a hivata­lok, hatóságok a regiona- lizáció felé. De közben egyre kevesebben lesznek. Ihárosi Ibolya Schmidt József, a megyei mun­kaügyi központ igazgatói tanács­adója, a megyei munkaügyi ta­nács titkára a felmentési idő le­járta után nyugdíjba megy. Mint mondta, a tíz százalékos lét­számleépítés sok, de össze sem lehet hasonlítani azzal, amit munkaügyi vezetőként a hús­kombinátnál kellett elvégeznie. A nagy leépítés során közel négyszáz ember, köztük egész családok kerültek az utcára. A kormányhatározat szerint a minisztériumi szervezetek janu­ár elsejétől dolgoznak regionális szinten. Ábrahámné dr. Márton Gabriella, a nyugdíjbiztosító me­gyei igazgatója elmondta, senki­nek sem mondtak fel most, de a régióban összesen 16 álláshely szűnik meg az év végéig. A köz- igazgatási hivatalban és az egészségbiztosítónál sem postáz­tak még felmondólevelet. Az ÁNTSZ lépéselőnyben van. A szolgálat Baranya, Somogy és Tolna megyében augusztus else­je óta régiós szemléletben műkö­dik. Mindhárom megye tisz­tifőorvosa dr. Brázay László. Már megkapta megbízólevelét az át­szervezés teljes lebonyolítására. Hogy hol lesz a központ, arról még nincs döntés, de tény, hogy Pécsett már két éve működik a regionális hatósági laboratóri­um, ott van az egyetem és a kli­nikái. Szekszárdon és Pécsett is működött sugáregészségügyi centrum. Mivel az atomerőmű Pakson van, Tolnában kell len­nie laboratóriumnak, s ez el tud­ja látni a három megyét. Dr. Brázay László szerint a vá­rosi intézetek vannak a frontvo­nalban, fontos a megerősítésük. Ott tartják a kapcsolatot az ügy­felekkel, és ez a jövőben sem vál­tozik. Szakmai és technikai szín­vonaluk pedig még jobb lesz. Tolna megyében 9 embernek kellett felmondani augusztus el­sejével. Csak néhánynak kell a hat hónáp felmondási idő alatt munkát találnia, a többiek vala­milyen ellátásba kerülnek. Összevonják a hivatalokat, hatóságokat Vida György, a földművelésügyi hivatal vezetője elmondta, nekik egy köztisztviselőt kellett elkül­deniük. A jelenleg öt önálló hi­vatal, illetve hatóság összevoná­sának részleteiről nem kaptak tájékoztatást. Az utóbbi három évben a hivatal elveszítette lét­számának több minta felét 2003-ban összesen 9&an dol­goztak a szervezetben, jelenleg 46-an vannak Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője kérdé­sünkre azt válaszolta, arról még nincs döntés, hogy melyik me­gyében mennyi tesz a leépítés. Díjat hozott a torony a földvári mérnöknek DUNAFÖLDVÁR Első díjat nyert Elekné Csollány Éva egyik fotója a Digitális Fotó­magazin pályázatán. A dunafóldvári építészmérnök az Eiffel-toronyról, illetve an­nak egy részletéről készült képe a magazin Részlet cí­mű pályázatán érdemelte ki az első díjat, (vt) Élelmiszer után ruhát osztanak a rászorulóknak HARC Kedden negyvenöt cso­mag élelmiszert osztottak ki a rászoruló családok számá­ra Harcon, a Máltai Szeretet­szolgálaton keresztül - tájé­koztatott Bóni Zoltán, a helyi polgárőrség elnöke. Ma dél­után hattól a helyi családo­sok szervezetének tagjainak, pénteken 18 órától pedig va­lamennyi harci rászorulónak használt ruhákat osztanak a művelődési ház fedett tera­szán. (sk) A fél falu együtt volt kirándulni a Balatonon kistormás A korábbi évek­ben kialakult hagyomány szerint idén is balatoni ki­ránduláson vehettek részt a helybéliek, az önkormányzat szervezésében - mondta la­punknak Csapó László pol- gármestér. Most a korábbi­nál többen érdeklődtek, ezért két busszal mentek. Mintegy százan töltöttek egy kellemes napot a tó partján. Némi túlzással a fél falu együtt volt a Balatonon, (sk) A napokban kezdik a gyalogút felújítását NAGYSZOKOLY A KapOS- Koppányvölgyi Vízi Társulat dolgozói augusztusban kez­dik meg a Rákóczi és a Vass Gereben utcai gyalogút-fel- újítást - tudtuk meg Nagy Károlyné polgármestertől. A 7,8 millió forintos beruhá­záshoz 7 milliós támogatást kapott az önkormányzat a Tolna Megyei Területfejlesz­tési Tanácstól, a leghátrányo­sabb helyzetben lévő telepü­lések felzárkóztatását szolgá­ló keretből, (tgy) Jutalmat kapnak a hajón a legvirágosabb házak PAKS Az Együtt a parlagfű el­len Alapítvány augusztus 9- én hajókirándulással egybe­kötött eredményhirdetésre várja mindazokat, akik az idén is beneveztek a lakossá­gi virágosítási versenyre. Az ingatlanokat társadalmi zsű­ri értékelte. A pontozási szempontok között a harmo­nikusság, a virágok össz­hangja és a városkép javítá­sa is szerepelt, (vm) Pécsi színházbérietek igényelhetők az új évadra tolna A Pécsi Nemzeti Szín­házba szóló bérletvásárlási le­hetőséget kínál a tolnai műve­lődési központ a 2006-2007- es színházi évadra, hat elő­adásra. Amennyiben lesz elég érdeklődő, a művelődési köz­pont a színházbarátok csopor­tos utazását is megszervezi. Jelentkezni augusztus 12-ig lehet, Vajda Teréz művelődés- szervezőnél. (sk) *

Next

/
Thumbnails
Contents