Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-23 / 197. szám

2006. AUGUSZTUS 23., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2006 - 89 PINCEHELY 5 Az idén először nem volt elég a költségvetésük a kiadásaikra Figyelnek fiatalra, idősre sport Sikert sikerre halmoznak a kis pincehelyi focisták Pincehely legnagyobb gondja a pénztelenség - mondta Herdics Béla polgármester. Az idén elő­ször szembesültek azzal, hogy a költségvetésük nem elegendő a kiadások fedezésére. Szeren­csére kaptak az önhibájukon kí­vül hátrányos helyzetű telepü­lések számára szolgáló alapból 23,5 millió forintot. Lassult a te­lepülés lélekszámának a csök­kenése. Ebben az önkormány­zati ciklusban mintegy százmil­lió forintos fejlesztés, beruhá­zás valósult meg a településen, pályázati pénzek segítségével. Szerepel ezek között 18 millió­ért szippantóautó, amit három település vásárolt meg. Felújí­tották az óvodát, a polgármeste­ri hivatalt és a könyvtárat kívül­ről. A következő lépés a tető- szerkezet felújítása. A két házi­orvosi rendelőre hétmillió fo­rintot fordítanak. Környezetvé­delmi, vízügyi beruházásokra öt és fél milliót költöttek. A sok terv közt szerepel a szenny­vízelvezetés kiépítése, az ivóvíz minőségének javítása. Herdics Béla polgármester W' HEH SI 1 Németh Jánosné, Horváth Imréné és Bakonyi Józsefné egyik kedvenc szórakozása a malmozás. Fehér és sötét óriásbabbal játszanak A település igyekszik min­dent megadni a gyerekek­nek. Emellett gondoskod- idősek ellátásáról is. Huszonöt elsős kezdi meg az idén a tanulmányait - mondta az igazgató, Takácsné Ortner Ilo­na. A második félévtől kezdődő­en heti két órában már az első­sök is tanulnak német nyelvet. Hét csoportban folyik a művé­szeti oktatás festészet, kézmű­vesség, modern tánc, néptánc és színjátszás tanszakon. Kérdé­sünkre az igazgatónő elmondta, hogy a gyerekcsoportok össze­tartó erejében is megmutatkozik a művészeti oktatás hatása. A kedvező tárgyi feltételek közt működő, családias iskolában az osztályok mellett újabb, átjárha­tó közösségek alakulnak ki. So­kat változik a diákok beszéd- és mozgáskultúrája. Minden évben bemutatkoznak a művészeti képzésben részt vevők az iskolai táltos fesztiválon, és fellépnek a községi rendezvényeken. Sokat segít a művészeti képzés abban is, hogy a félénk gyerekek is meg mernek szólalni - mondta az igazgatónő. Sok rajzpályáza­ton vesznek részt és érnek el eredményeket a pincehelyi isko­lások. Szakmai felmérések is igazolják az iskolában folyó ma­gas színvonalú oktató- és nevelő­munka eredményeit. Segítő szü­lői közösségre számíthat az isko­la - hangsúlyozta az igazgató. Illés Dezső a községi focicsa­pat játékosa, az utánpótás edző­je. Munka mellett foglalkozik a sikert sikere halmozó kis focis­ták nevelésével. A lassan hat a munka gyümöl­csözik - fogalmazott az edző. Pincehely a Bozsik-program kistérségi központja. Öt telepü­lés gyerekei sportolnak együtt. Hozzátartozik az úgynevezett U-5,7,9 és 11 évesek felkészíté­se. A korcsoportban 20-25 gye­rek focizik. Tavaly indítottak először csapatot a 13 évesek korosztályában, s mindjárt ezüstérmet szereztek. Ők még túl fiatalok ahhoz, hogy az ifiben focizzanak. Kár len­ne, ha elkallódnának - fogalmazott az edző. Az egye­sület idei tervei közé tartozik, hogy indulnak az U-17-es kor­csoport bajnokságában is. A bajnokságot nyert ifikkel együtt 50-60 gyerek, illetve fia­tal rúgja a bőrt a Pincehelyi NSK-ban. Természetesen a fel­nőtt csapat is bajnokságot nyert. A megye III-ból előbb- utóbb szeretnének feljutni a megyei első osztályba. Sok társadalmi munkát vé­geznek a szülők, illetve a sport­klub baráti körének tagjai - mondta az edző. Lehetőségei­hez mérten támogatja az önkor­mányzat a civil szervezeteket. A sportegyesületen kívül már sok éve működik a Pincehelyért Egyesület, a polgárőrség, az asztaliteniszklub. Ugyancsak nagy hagyománya van a köz­ségben a lovassportnak. Naponta telt ház van az idősek klubjában Már délelőtt telt ház van a szociális központban működő idősek klubjában. Az asszo­nyok főként a társaság kedvé­ért, s azért járnak be a klub­ba, mert már nehezükre esik a főzés. Figyelemmel kísérik nemcsak az országos, hanem a helyi híreket is. A képviselő- testület üléseit megkapják ka­zettán. Varga Lászlóné tizen­négy éve vezeti a gondozási központot. A klub mellett házi gondozást végeznek, szociális étkezést nyújtanak. Ezenkívül családsegítéssel foglalkoznak. A klub húsz férőhelyes, házi gondozásban huszonegyen ré­szesülnek. Az otthoni szociá­lis étkezést tizenöten veszik igénybe. A klub fél nyolctól né­gyig tart nyitva. Férfi és női zuhanyozó, mosógép áll az idősek rendelkezésére. délutánt igénybe vevő feladat az egyetlen kikapcsolódása. - Én is szeretem, a gye­rekek is szere­tik. Látják, hogy befektetett FONTOS IDŐPONTOK A polgármester és a jegyző, ha bent van, hivatali időben mindig elérhető. A hivatal ügyfélfogadási rendjét meghatározták ugyan, de munkaidőben mindig fogadják az ügyfeleket Dr. Csonka Mária fel­nőtt háziorvos hétfőn, kedden és pénteken 8-12-ig, szerdán 14-17 óráig, csütörtökön pedig nyolctól 10- ig rendel. Dr. Matheides Vero­nika felnőtt háziorvos hétfőn, szer­dán, csütörtökön és pénteken 8­11- ig, kedden 15-17-ig, csütörtö­kön pedig délután 14-15 óráig rendel. A gyerekorvos, dr. Juhász Éva minden nap 8-12-ig rendel. Az összeállítást Ihárosi Ibolya írta, a képeket Bakó Jenő készítette. Az oldal a pincehelyi és a Tolna megyei önkormányzat támogatá­sával jelent meg. ■@B23HEÄi Nyolcszáz méter járdát építenek a településen Tizenegymillió forintos költ­séggel nyolcszáz méternyi járda épül a Kossuth utcá­ban. Az első szakasz nyolc­van százaléka már el is ké­szült. A községben az idén mintegy 30-35 millió forint­nyi beruházás valósul meg. Ebben szerepel útfelújítás, a könyvtár tetőszerkezetének a cseréje, a közösségi ház felújítása és a művelődési ház korszerűsítésének a megkezdése. Sok millió forint kell a hulladékgazdálkodásra Belépett a település a dél-ba­latoni és sióvölgyi hulladék­gazdálkodási rendszerbe. Mint ismeretes, a rendszer kiépülése, illetve átadása mintegy két évet csúszik. Az idén év végére kellett volna átadni a több mint kétszáz települést átfogó rendszert. Hamarosan be kell fizetni a hozzájárulást, ami a papíron hatmillió-hét­százezer forint. Az euró és forint árfolyamának változá­sa miatt ez az összeg akár nyolc-kilenc millió forint is lehet. A belépő összeget a község már csak hitelből tudja majd biztosítani. ADATOK A lakosság száma: 2547 Óvodás: 88 Iskolás: 169 Helyi adó: 347 000 000 Ft Gépjárművek száma: 816 Vállalkozók száma: 180 A költségvetés: 330 000 000 Ft Beruházás: 30-35 000 000 Ft Munkanélküliség: 8% RROL BESZÉLNE Öröm és üröm egyszerre, hogy három nyolcadikos fiút elvitt a paksi csapat. Örül­nek annak, hogy magasabb szinten is jegyzik az után­pótlás nevelésének az ered­ményeit. Örülnek a fiúk si­kerének. A községből már vannak, akik Dunaújváros­ban játszanak. A felnőtt csa­pat megnyerte a megye III bajnokságot. Távolabbi cél­juk, hogy feljussanak a me­gyei első osztályba. Ehhez vi­szont kellenek majd a kine­velt tehetségek. Nem is szól­va az általános iskoláról, ahonnan hiányzik a nyolca­dikból a három tanuló. Nyolcán dolgoznak a cégnél benzinkút Igyekeznek kiszolgálni az autóval utazók sokféle igényét RECEPT Az egész család szereti a mama sütötte rétest Vállalkozásban működtetik a pincehelyi MOL-kutat. Az ügyve­zető igazgató Tóth Ferenc. Műit elmondta, a kft. tíz évvel ezelőtt kifejezetten arra a célra jött létre, hogy a benzinkutat üzemeltes­sék. A korlátolt felelősségű társa­ságnak hat tulajdonosa van. A fő tulajdonos két betéti társaság és egy magánszemély. Kérdésünkre válaszolva ay ügyvezető elmondta, hogy ebben a tíz évben volt jobb is és rosz- szabb is. Az idei év azonban egy­értelműen gyenge. A forgalom a tavalyinak a kétharmadára esett vissza. Két műszakban, napi ti­Juhász Csaba, a benzinkutat üzemeletető kft. egyik alkalmazottja zenhat órát tartanak nyitva. Az éjszakai nyitva tartást nem indo­kolja a forgalom. A munkabér árát sem fedezné. Nyolc főállású alkalmazottja van a kft.-nek, jól ismerik egymást A kút és a hoz­zá tartozó bolt üzemeltetését, a kft adminisztrációját látják el. A boltban bármit forgalmazhat­nak, kivéve más benzinkutak áruféleségeit. Eredetileg vala­mennyien a Prímagáznál, vagy annak dolgoztak. Amint látszott, hogy a gázvezetékek építése visszaszorítja a PB-gázt, elhatá­rozták, hogy akkor az autók ki­szolgálását választják. Már sok évtizede süti a rétest Major Jánosné, s még mindig tart attól, hogy egyszer nem si­kerül. De eddig még mindig si­került. Az egész család szereti a házilag sütött rétest. A rétes­tészta titka, hogy rendesen ki kell dolgozni. Két gáztepsi ré­teshez háromnegyed kilo­gramm rétesliszt kell, kis só és langyos víz. A jól kivert, nem puha, nem is kemény, már hó­lyagos tésztát kicsit ki kell so­dorni, majd fél óra pihentetés után ki lehet húzni a konyha- asztalon. A tésztát megszórja a töltelékkel, kis olajjal és tejföl­Major Jánosné lel. Legutóbb az egyik adag ré­tes darás-meggyes, a másik pe­dig mákos-meggyes volt. I Segítő szülői kö­zösségre számít­hat az iskola.

Next

/
Thumbnails
Contents