Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-23 / 197. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. AUGUSZTUS 23., SZERDA RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK Megrongálják a bicikliutat az áthajtó teherautók kaposszekcső Gondatlan autó- s sok megrongálják a nemrég át- | adott kerékpárutat. A Kaposszekcső és a Liget lakótelep közötti szakaszon nyáron adták át az utat a bicikliseknek. Tóth Imre polgármester elmondta, sajnos van néhány olyan autós, aki nem a kiépített behajtókon megy keresztül. A lakótelep után a falu felé volt egy kijárt fóldesút, amelyet a teherautók használtak. Ehhez az úthoz nem építettek lehajtót, mégis sokan itt járnak át. Megrongálják a vízelvezetőt és a burkolatot is. A polgármester elmondta, jobban fognak figyelni az itteni forgalomra, de arra kémek mindenkit, aki Tóth Imre polgármester itt megy keresztül, hogy a lakótelepi bejárót használja. Rövidesen elkészül a kerítés, és helyreállítják azt a játszóteret is, amelyet a lakók készítettek. ■ T. Gy. DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE beruházás Hangulatos sétányt alakítottak ki a templom körül dombóvár Megrémült a lakók egy része az egyik dombóvári társasházban. Az épület szemközt áll azzal a házzal, amely egy évvel ezelőtt üyenkor süllyedt meg. Most néhányan kétségbeesetten kerestek meg bennünket azzal, hogy nehezen mozognak a nyílászárók, és repedések vannak a falakon. Természetesen az ijedelem érthető, hiszen ezt a házat csak az úttest választja el a megsüllyedt épülettől. Valóban volt ott egy csőtörés - tudtuk meg Hilbert Jánostól, a Dombó Pál Lakásszövetkezet képviselőjétől. Egy vízcső törött el, ezt a szövetkezet már kijavíttatta. A megsüllyedt épülettel együtt ennek a tömbnek a mozgását is mérték, az eredmény még nem érkezett meg. Ennek ellenére úgy tűnik, az épület nem süllyed. Az Árpád utcában lévő, egy éve megsüly- lyedt házzal kapcsolatban egyelőre nincsenek új hírek. A lakók nagy része visszaköltözött a lakásokba, de azt, hogy ennek a háznak a sorsa mikor rendeződhet, még senki sem meri megbecsülni sem. ■ TUlézi Gy. Baráti találkozót rendeznek a csikóstöttősiek csikőstőttős A hétvégén rendezik meg a csikóotőttőoiok baráti találkozóját. A helyi német kisebbségi önkormányzat legnagyobb rendezvénye minden év augusztusának utolsó szombatján a csikóstöttősiek baráti találkozója - tudtuk meg Kreb Imrétől, a kisebbségi önkormányzat vezetőjétől. Tavaly már több mint százan vettek részt a rendezvényen. Ilyenkor az itt élők és azok, akik már elköltöztek a településről, összejönnek, nagyokat beszélgetnek. Délelőtt adják át a faluban a felújított ravatalozót és a falumúzeumot. Ez utóbbiban ebből az alkalomból Gőzsy Gáborné született Majláth Erzsébet képeiből nyílik kiállítás. Ennek külön érdekessége, hogy ez volt a szülői háza az alkotónak. A kulturális műsor és a baráti beszélgetés után rendezik meg a Csikóstőt- tős-Kaposszekcső öregfiúk baráti labdarúgómérkőzést, majd nyárbúcsúztató bál zárja az egész napos programsorozatot. ■ Gy. T. A megálmodott fürdővá- g rosi hangulat kialakításé- f nak egyik mérföldköve az | Arany János tér felújítása - mondta Szabó Loránd polgármester. Tulézi György dombóvár A hétvégén adták át a felújított Arany János teret Dombóváron. A tér és környékének állapota az utóbbi évtizedekben folyamatosan romlott, de a régóta esedékes felújításra a városnak eddig nem volt lehetősége. Az önkormányzat az Európai Uniótól és a magyar államtól kapott 140 millió forintos támogatást a beruházáshoz. A történelmi városrész felújítását a Betonút Zrt. dolgozói végezték el az elmúlt hónapokban. Azért is volt fontos ennek a térnek a felújítása, mert a Pécs irányából érkezőket ez a kép fogadja Dombóváron. Első lépésként ki kellett cserélni az elavult, felszín alatti közüzemi vezetékeket, majd következhetett a helyreállítás. A templom és az orvosi rendelő közelében lévő járdákat, valamint a parkolót díszkőburkolattal látták el. Ezen a területen van az egyik legnagyobb szabadparkoló a városban, amelyet napközben sokan használtak. Eddig itt esős időben hatalmas pocsolyák keletkeztek. Ezután egy hangulatos sétányon tudják megközelíteni a hívek a templomot. A Betonút Zrt. dolgozói hamarosan végeznek a parkosítással, az új növények telepítésével, és helyükre kerülnek a padok is. A megálmodott fürdővárosi hangulat kialakításának egyik jelentős mérföldköve az Arany János tér felújítása - mondta Szabó Loránd polgármester. A megújult történelmi városrész mellett, a szökőkutak, kerékpárutak, túraútvonalak egyaránt í»zt szolgálják, hogy Dombóvár hangulatos fürdővárossá váljon a következő években. A 48-as téren is elkészült a díszburkolat Az itt lévő üzletek előtt burkolt parkolók készülnek, de sajnos a 48-as emlékművet le kellett bontani. A tér felújítása során derült ki, hogy az emlékmű talapzata megsüllyedt. Szakértők megvizsgálták és úgy döntöttek, ezt később már nem lehet felhasználni. Az oszlopon Q&H2ESX2S2B Segítenék a Szomszédok Egymásért Mozgalmat fadd A Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM), mint a bűnmegelőzés egyik leghatékonyabb eszközének népszerűsítése az önkormányzat egyik kiemelt célja - áll a faddi közbiztonsági és bűn- megelőzési koncepció tervezetében. Többek között ezt a témát is megvitatják a helyi képviselő-testület mai, szerdai ülésén, (sk) Szemetet szedtek, parlagfüvet irtottak harc A harci családos, ifjúsági és polgárőrszervezet tagjai újabb hulladékszedő akciót szerveztek a községben. A szemétgyűjtés mellett parlagfüvet is irtottak az utcákon. A tizenkét résztvevő fejenként száz-száz növényegyed kihúzásával járult hozzá az allergiát okozó virágpor koncentrációjának csökkentéséhez, (sk) Az önkormányzat két tagja járt Felvidéken KISMÁNYOK A szlovákiai Tardoskedden járt hivatalos látogatáson Simon László polgármester és Szikinger Istvánná, a képviselő-testület tagja. Részt vettek a felvidéki település augusztus 20-i ünnepségén, az alkalomból megkoszorúzták Szent István király szobrát, (pá) Ügyességfejlesztő játékot vásároltak Kurd Újabb játszóeszközzel bővült a nemrég átadott kurdi játszótér. Az Európai Unió előírásának megfelelő játszótéren hétfőn helyezték el az új eszközt. A labdás ügyességfejlesztőt, hivatalos nevén polyballt az önkormányzat vásárolta - tudtuk meg Szentpáli Árpádné polgár- mestertől. (tgy) Ozora pacsirtája a Pipo Napokon OZORA Ez alkalommal is sokan voltak kíváncsiak Ozorán a Pipo Napokra. Szombaton a vár udvarán mások mellett megasztárok műsora, budapesti együttes, néptánccsoport, citerazenekar, valamint Ozora pacsirtája, Nyíri János temetett fergeteges hangulatot. A vasárnapi szentmisét, amelyen részt vettek a Szent György Lovagrend tagjai is, a az első misés László Dezső celebrálta, (szá) Caramelt is hívják az idei Roma Napra szekszárd Idén szeptember 9-re, szombatra tervezi az Országos Roma Napot a szekszárdi roma kisebbségi önkormányzat. A testület erről tegnapi ülésén döntött. Sárközi János József elnök elmondta: a sportcsarnoknál a kispályás labdarúgótornát könyvbemutató követi, majd délután a roma gasztronómia jegyében főnek ételek bográcsokban. A 18 órakor kezdődő gálaműsoron talál gazdára a Cigányságért kitüntető díj. A szervezők az est sztárvendégének Caramelt igyekeznek megnyerni. (szá) vslagaKíinoH * ■- * , , RENAULT ' V VERHETETLEN AIANLáTOK A RENAULT MODELLEKEN, AKAR 900 000 FT ÁRENGEDMÉNY! 2QD6 jufius i— augusztus ai. Az őjanfafcnL 2006 07.01 -jesöl a kPHZlei f ígyasztás Í/1JXU.ÍT veyyas hass 'afet. -1;5 i 4,0-S/l; CU^AíbcsEé SZIKO-PETROL KFT. 7361 Kaposszekcső, Petőfi u. 1. Tel.: 74/566-228, 74/566-229, 20/9735-042 Gábor Zoltánná kislányaival, Szonjával és Tamarával, valamint a babakocsiban utazó három hónapos Bencével már a felújított, szép sétányon mehet az Arany János téri orvosi rendelőbe A fürdővárosi hangulathoz kerékpárutak is tartoznak Az ideérkező turisták szívesen kerekeznének a térségben, akár túraútvonalakon is. Most sétaútmnalat alakíttatott ki az önkormányzat, amely a központban lévő platánsor között halad. Itt már volt egy nyomsáv, amely azonban csak a városlakók szokásos sétaútján alakult ki. Ezt másfél méter széles úttá alakították ki, mészkőzúzalékot terítettek le. Ezt a sétálók és a biciklisek is használhatják a belvárosban. Fürdőváros lenne Dombóvár Volt, aki megijedt, mert azt hitte, süllyed az ő házuk is Dombóváron Í 9 lévő turulszobrot viszont az ön- kormányzat dísztermében helyezték el átmenetileg. A térre már elkészült a tizenhárom vértanú domborműve, amelyeket félkörívben helyeznek majd el. Varga Gábor úgy szeretné, ha a félkör középpontjában Batthyány Lajos miniszterelnök hasonló domborműve is helyet kapna.