Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-22 / 196. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. AUGUSZTUS 22., KEDD Ötezer forintos utalványt adtak elismerésként a kertészkedőknek Hagyomány, hogy a Virágos Bonyhádért mozgalom eredmé­nyét az augusztus 20-i ünnepség keretében hirdetik ki a városban. A vetélkedőt a Colonia Alapít­vány bonyolítja le. Mint az alapít­vány elnöke, Oláh Annamária el­mondta, tavasszal és nyár dere­kán végigjárja a várost, keresi a szemet gyönyörködtető előkerte- ket Kiválasztja a legszebbeket, amelyekről fénykép készül. Ezek alapján dönti el egy bírálóbizott­ság, hogy melyek gondozóit ju­talmazzák. Tapasztalatai szerint a lakóházak körül egyre több a rendezett, virágos környezet Az idén huszonegy elismerő okleve­let adtak át ötezer forintos dísz­növény-vásárlási utalvánnyal. Kevesen tudják, tette hozzá, hogy a települést díszítő, cserép­be ültetett dísznövényeket a Cipkalor Energetikai Kft és a Lux Invest Kft segítségével he­lyezték el a városközpontban. Ki­emelte azoknak a városlakóknak az önzetlenségét, akik a kihelye­zett növényeket közterületek csi­nosítására ajánlották fel. ■ P. Á. Vége a nyárnak, várja olvasóit a városi könyvtár A nyári szünet után újra várja ol­vasóit a Solymár Imre Városi Könyvtár. Mint Steib Gáborné megbízott igazgatótól megtudtuk, már készülnek az őszi progra­mokra. Folytatódnak a jól bevált rendezvények. Az intézményben működő közösségek közül a Na­gyi Klub már megtartotta a nyári pihenő utáni első összejövetelét. A foltvarrással, gyöngyfűzéssel és más női praktikákkal foglalkozó Kreatívklub is készül az évadkez­désre. Szeptember elején újra in­dul a Legkedvesebb olvasmánya­im című sorozat A Téka Galériá­ban ismét rendszeresen kiállítá­sokat rendeznek. Az első őszi tár­latot Blénesi János festményeiből nyitják meg. A gyermekfoglalko­zásokat szeptember végén indít­ják. Mesével és bábos teadélutá­nokkal várják az óvodásokat és kisiskolásokat. Újdonság lesz, hogy az Olvasni jó című foglalko­zásokat nem egy évben egyszer, hanem gyakrabban ajánlják az ál­talános iskolák alsó és felső tagozatos diákjainak. iÁ. P. Szemétszobrokkal demonstráltak a művészek dunakömlődi alkotótábor A kellemetlen jelenség talán könnyebben befogadhatóvá válik tik, és van, amit az ipar újra­hasznosít. Jó példa lehet a növé­nyi eredetű hulladék feldolgozá­sa. A szekszárdi zöldjárat heten­te szedi össze ezeket. Komposzt lesz a karácsonyfákból is, vízke­reszt, azaz január 6-a után Tolna megye településeit platós teher­autók járják. A hulladék hasznosításának legeredetibb módját azonban művészek választották a napok­ban. A dunakömlődi iskolában szemétszobrok készültek. Zirczi Judittól, az alkotótábor szerve­zőjétől megtudtuk, a szobrászok célja kettős volt: egyrészt hódol­tak szenvedélyüknek, az alko­tásnak, másrészt megtisztítot­ták a paksi Duna-partot a sze­méttől. Elsősorban helyi és kör­nyékbeli művészek dolgoztak itt, de érkezett erősítés a fővá­rosból is. A Duna árterében ta­lálható hulladékokkal dolgoz­tak, melyeket az arrajárók is gyakran „megcsodálhattak”. A szemétjelenség az ember olyan alkotása, amelyre nem lehet büszke, láttatása nem kellemes élmény. A művészet eszközei­vel ez a kellemetlen jelenség ta­lán könnyebben befogadhatóvá válik, játékosabban elgondol­koztató lehet - állítja Zirczi Ju­dit. Az elkészült szobrokat au­a Nem mindennapi környe­zetvédelmi demonstráci­ónak adott otthont a pak­si Duna-part. Szemét­szobrokat láthattak az érdeklődők augusztus 19-én és 20-án. A hulladékfeldolgozó cégek már ma is azon vannak, hogy a leg­kevésbé szennyezzék a környe­zetet. A rendszer messze nem tökéletes, hiszen 2005 nyaráig 35 százalékkal kellett volna csökkennie a biológiailag le- bomló hulladéknak a lerakók­ban. A szemét egy részét elége­Ignits Éva, Zirczi Judit és Thuróczy Zoltán nemcsak művészek, hanem környezetbarátok is, akik megtisztították a paksi Duna-partot Az idei első félévben jól gazdálkodtak A Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat legutóbbi ülésén be­számoló hangzott el többek között a 2006-os költségvetés­ről. Sárközi Károly elnöktől megtudtuk, a városi önkor­mányzat pénzügyi osztályá­nak vezetője jónak tartotta gazdálkodásukat. Mint mond­ta, csak a pénzügyi szabá­lyoknak és a számviteli tör­vénynek megfelelően használ­ták fel pénzügyi forrásaikat. # Uj darabot próbálnak a bonyhádi színjátszók A Vörösmarty Színjátszókor tagjai új darabbal készülnek színpadra. A Kiamik Aranka által rendezett mű forgató- könyvét Gutái István, a Paksi Városi Könyvtár vezetője írta Wass Albert 13 almafa című műve alapján. A színjátszó­sok számára ez lesz az utób­bi évek legnagyobb szabású megmérettetése. A premiert januárra tervezik. Folytatódik a termálfürdő pályázatának előkészítése A város képviselő-testülete májusi ülésén döntött arról, hogy kezdődjön meg a bony­hádi termálfürdő pályázatá­nak előkészítése. Az első fázis hamarosan befejeződik, így szükségessé válik a tényleges látványtervek, a módosított megvalósíthatósági tanul­mány elkészítése, a finanszí­rozási és üzemeltetési konst­rukció kidolgozása. Ezek költ­sége a megbízott kft ajánlata szerint 4 800 000 forint Az előkészítési költségekre pá­lyázat nyújtható be a Duna- Mecsek Alapítványhoz. A tá­mogatás 80 százalékos lehet, a szükséges önerő 960 ezer forintot tesz ki. A díjnyertes fotók vannak a tárlaton A művelődési központban szeptember 1-jéig tekinthetők meg a IV. Tarka Fotópályázat­ra érkezett alkotások legjobb­jai. A beérkezett 208 pálya­munkákból 113 látható, közöt­tük a díjazott felvételek is. A zsűri döntése szerint az első díjat Kis Imre pécsi fotós nyer­te, a második díjat Nevretti Károly székesfehérvári alkotó fotója érdemelte ki, a harma­tuk helyezést F. Szabó Nándor veszprémi pályázó kapta. Jauch Károly közös képviselő azt mondta:együtt kell megoldást keresni a lakóknak és az illetékeseknek. Az épületet a külső-belső megtámasztás tartja A szakértői vizsgálatok után döntik el, mi lesz a sorsa a megsüllyedt bony­hádi társasháznak. A la­kók többsége nyugdíjas, lakásbiztosítása csak né­hány tulajdonosnak van. Pál Ágnes Csőtörés miatt a víz kimosta az épület alól a talajt, s a lakások egy részét dúcolással védik a további süllyedéstől.- Szerencse, hogy éppen a hely­színen volt egy építési vállalko­zó - mondta Jauch Károly, a Ma­dách utcai társasház közös kép­viselője. A lakóépület délkeleti oldala ugyanis megsüllyedt, a sarok három lakatlan lakása megrongálódott. Ha ő nincs ott, nem is vesszük észre és na­gyobb baj is lehetett volna belő­le. Azt sem tudtuk volna, hová forduljunk hirtelen - tette hozzá a közös képviselő. Elmondta azt is, hogy az épü­letet 1974-ben adták át, ma már az akkor elkészült tizenkét la­kásból nyolcban nyugdíjasok laknak. Mióta az épületet hasz­nálatba vették, komolyabb fel­újítás nem történt. Mára a vako­lat mállott, a lapostető javításra szorul. A tulajdonosok a kis nyugdíjukból nem tudták volna vállalni a javításokkal járó ha­talmas költségeket. Olyan meg­oldást kerestek, amely ettől mentesíti őket. Felvették a kap­csolatot Zircher György építési vállalkozóval, aki a háromszin­tes házon emeletráépítéssel négy lakást alakított ki és hőszi­getelt vakolattal burkolta be az épületet. Ő vette észre, hogy süllyed a ház egyik szárnya. Zircher György elmondta: - Azt láttam, hogy a ház frissen szigetelt oldalában, a lábazatban hajszálrepedés van. Ez szinte percről percre növekedett. Azon­nal értesítettem a statikust, aki megállapította: a vízvezetékkel lehet gond, csőtörésre gyanako­dott. A vízmüvet üzemeltető Bonycom Kft. szakemberei meg­találták a csőtörés helyét. Rög­tön megtettem a szükséges lépé­seket. A legjobban megrongáló­dott földszinti lakást aládúcoltat- tuk, de a süllyedés vitte a pado­zatot is. A nagyobb tragédia el­kerülése végett koszorúmagas­ságban külső megtámasztásra is szükség volt.- Elkerülhetetlen lett volna, hogy leszakadjon a sarok, a víz kimosta a tartó talajt Véletlen és szerencsés egybeesés, hogy ép­pen ezen a házon dolgozunk - folytatta a vállalkozó. A statikai és talajmechanikai szakvélemé­nyek a héten készülnek el, tette hozzá. Zircher György a hibael­hárításra is tett lépéseket. Egy budapesti, megsüllyedt alapokat helyreállító céggel vette fel a kapcsolatot, amely tíz év garan­ciával dolgozik. Dr. Glöckler Ferenc aljegyző, a városgazdálkodási osztály ve­zetője azt mondta: a Bonycom Kft.-től érkezett jelzés, hogy süly- lyed a Madách utcai lakóház. Nagy mennyiségű víz folyt az épület alá. A megmozdult talaj miatt keletkezhetett a csőtörés, amely előidézte a problémát. Az út helyreállítására és a terep- rendezésre az önkormányzat vis maior pályázatot nyújt be. A Madách utcai házban a la­kók pánik nélkül vették tudo­másul a történteket. A meg­rongálódott sarkon lévő há­rom lakás üresen áll, így nem volt szükség kilakolta­tásra. Hogy milyen mérték­ben romlott ezeknek a laká­soknak az állaga, szakértői vélemények fogják eldönteni. A lakóháznak közös biztosí­tása nincs, lakásbiztosítással is csak néhány tulajdonos rendelkezik. gusztus 19-én és 20-án a Duna- korzón láthatták az érdeklődők a hagyományos Paksi Dunai Napok ünnepség részeként. Az alkotások ezután Paksról Szent­endrére utaztak, hogy részt ve­gyenek a Kis Magyar Performance és Nehézzenei Fesztiválon augusztus 25-től 28-ig. A kiállítás helyszíne itt is a Duna-korzó lesz, tudtuk meg az alkotótábor vezetőjétől. Készült a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával tf KÖfnsKíKtttvődtüs»» BONYHAD Eltűnt a lakóház alól a föld helyreállítás Az alap megerősítésével állítható meg a süllyedés Nem lesz kilakoltatás, nem tört ki pánik sem

Next

/
Thumbnails
Contents