Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-21 / 195. szám

2006. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2006 - 47 IREGSZEMCSE 5 Feladat van bőven, a fejlesztésekhez pályázaton kellene pénzt nyerni Forgalmas, de nyugodt a falu munka Hasonló gondokkal küzd Iregszemcse, mint a többi község Pályázati pénzekre van szükség ahhoz, hogy a fejlesztéseket meg lehessen oldani Iregszem- csén - mondta el Túrós László polgármester. Tavaly már meg­próbált támogatást nyerni az ön- kormányzat a mezőgazdasági szárítótól és terménytárolótól a falu belterületét tehermentesítő út építésére. A pályázat ugyan hibátlan volt, de forráshiány mi­att nem kapott támogatást a fa­lu. Mlvél a negyvenhárommil­liós beruházás nagyon fontos, újból pályázni fog az önkor­mányzat - tette hozzá Túrós László. Szintén pályázati támo­gatásra lesz szükség az utak és a járdák, valamint az oktatási in­tézmények felújítására. A szer­vezési szakasznál tart a szenny­vízhálózat kiépítése. A követke­ző években ez lesz az egyik leg­nagyobb feladata az önkormány­zatnak. Iregszemcse nem tarto­zik az önhibájukon kívül hátrá­nyos helyzetben lévő települé­sek közé, ezért a pályázatok elbí­rálásánál hátrányt szenvednek. Sajnos a fejlesztésre kevés pénz jut, feladat pedig lenne bőven. Éppen ezért megpróbálnak min­den lehetőséget kihasználni, hogy támogatást nyer­Turós László polgármester fogadó­órája: hétfőn, kedden és csütörtö­kön 08.00-12.00 és 13.00-16.30. Fata Istvánná jegyző: hétfőn, ked­den és csütörtökön 08.00-12.00 és 13.00-16.30. Májer Pál falugaz­dász fogadóórája: minden csütörtö­kön 08.00-16.30. Katolikus szent­mise vasárnap 11 órakor. Refor­mátus istentiszteletet vasárnap 9 órakor tart Szalai Géza lelkész. Az összeállítást írta és fényké­pezte: Tulézi György. Az oldal a megyei és a helyi önkormányzat támogatásával jelent meg. Szerencsére vannak olyan közösségek, amelyekben tudnak egymásról az emberek - mondja Serbán Valentin plébános és Szlbemé Cseke Julianna Az iregszemcseiek már megszokhatták, hogy nagy a forgalom a faluban. Hiá­ba, aki Dombóvárról vagy Pécsről igyekszik a Bala- ton-partra, esetleg a fővá­rosba, az ezt az utat vá­lasztja. Ennek megfelelően rengeteg autó megy át a falun nap mint nap. A központban nem egyszerű az átkelés az úton, hiszen egymást követik az autók és a motorok. Talán ez lehet az oka annak is, hogy itt viszonylag sok bolt, vendéglátóhely várja a vásárló­kat. Talán csak cipészműhely vagy órajavító hiányzik. Már ha ezek a szolgáltatások ma már hiányoznának valakinek is. Saj­nos ezek a helyek inkább csak vegetálnak - mondja Sziberné Cseke Julianna. Éppen Serbán Valentin plébánossal beszélge­tett, amikor megzavartam őket. A falu ugyan nem öregedett még el, de a fiatalok közül egy­re többen próbálnak máshol szerencsét. Énnek pedig egyet­len oka van, kevés a munka­hely. Ha csak a lakás, a ház nem köti ide őket, elmennek. Talán csak azok maradnak, akiknek nincs más lehetősé­gük. Ez sajnos az ekkora telepü­léseken mindenhol így van az országban. Ha több munkahely lenne, többen is maradnának helyben - teszi hozzá Sziberné Cseke Julianna. Sok eladó ház van a faluban, csak vevőből van kevés. Illetve el lehet adni a házakat, ha a gazdájuk nem ragaszkodik az árhoz, és hajlandó engedni az összegből. Serbán Valentin nagy bánata az, hogy a fiatalok közül nagyon kevesen járnak a misékre. A plébános azt mond­ja, akkor voltak aktívabbak, amikor szerepet kaptak, éne­kelhettek a templomban. Ezt kell folytatni, ahhoz, hogy visz- szatérjenek a fiatal hívők is. A falu maga az átmenő forgalmat leszámítva nyugodt. Vannak közösségek, ahol tudnak egymásról a fa­lu lakói. Ilyen a nyugdíjasklub, a polgárőr-egye­sület, de a hí­vők is ide sorolhatók. Pedig a mai rohanó világban egyre ke­vesebb figyelmet fordítanak egymásra az emberek. Ezért is öröm, ha van néhány ilyen kö­zösség, ahol összetartanak a ta­gok. Szerencsére mióta megala­Iregszemcsén is az a legfőbb gond, mint a többi faluban: nagyon nehezen lehet hely­ben munkához jutni. Sokat kell költeni a település intézményeire A közel háromezer lelkes falu­ban sokat kell költeni az intéz­mények fenntartására. Az isko­la társulási formában műkö­dik a felsőnyéki oktatási intéz­ménnyel. A többcélú társulás segítségével sikerült fejleszteni az eszközöket Hasonló a hely­zet az óvodában is, ahol négy csoportban foglalkoznak a száz kicsivel. Mára sajnos a legnagyobb foglalkoztató a falu­ban az önkormányzat lett. Mel­lette a legtöbben a Kaposvári Egyetem Takarmánytermesztési Intézetében tudnak dolgozni Azok közül, akik felsőfokú is­kolát végeztek, helyben esetleg a pedagógusok tudnak elhe­lyezkedni persze ők is csak ak­kor, ha van szabad hely az ok­tatási intézményekben. kult a polgárőr-egyesület, sokat javult a közbiztonság is - mond­ja Sziberné Cseke Julianna. Ilyenkor nyáron, az idénymun­káknak köszönhetően köny- nyebben megélnek az emberek. Sokan közülük eljárnak dolgozni a közeli vagy éppen kevésbé közeli munkahe­lyekre. Siófokon a vendéglátóhelyeken, szállodák­ban kapnak munkát, de Tabon és Székesfehérváron a műszaki üzemekben is tudnak dolgozni. Egyre kevesebben vannak vi­szont azok, akik Tamásiban dolgoznak, hiszen ott sincs sok munkalehetőség. A mezőgaz­daság továbbra is megmaradt Iregszemcsén, hiszen régen is ebből éltek az emberek. Van­nak kisebb, családi gazdaságok is és vannak közepes és nagy termelők is. Elsősorban búzát, kukoricát, repcét, napraforgót, cukorrépát termesztenek a kör­nyező földeken. Az állattartás viszont már nem jellemző a fa­luban, igaz ez nem helyi külön­legesség, az országban min­denhol egyre kevesebb állatot tartanak a gazdák. ism Több gyalogutat is felújítanak a közeljövőben Rövidesen elkezdődik a tele­pülésen több gyalogút felújí­tása. A Hajnal utca és a Ba­bits utca közötti szakaszon, a Kölcsey utcában a Béke utca sarkától a temető bejáratáig, valamint a Dózsa György és a József Attila utcát összekötő szakaszon is számíthatnak munkákra az itt élők. A beru­házásokhoz a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanácstól nyert támogatást az önkor­mányzat. A kivitelezés rövi­desen elkezdődik, hiszen a felújítást még ebben az évben be kell fejezni Iregszemcsén. Egész napos programot szerveznek a helyieknek Együtt rendezik meg szep­tember tizenharmadikán a szüreti fesztivált és a faluna­pot Iregszemcsén. Ebben az évben nem lesz felvonulás, in­kább fesztivál jellegű progra­mokra számíthatnak a falu la­kói. A művelődési ház környé­kén egész napos kirakodóvá­sár várja az érdeklődőket, va­lamint többek között fellép a Szedellce gyerektánccsoport, és a Los Andinos együttes is koncertet ad. Az egész napos programsorozatot szüreti bál zárja szeptemberben. ADATOK Lakosságszám: 2867 Költségvetés: 469 679 000 Ft Fejlesztési keret: 12 053 000 Ft Iskolások száma: 256 Óvodások száma: 100 Vállalkozások száma: 170 Munkanélküliség (2005): 13,6% RRŐL BESZÉLNEK Iregszemcsén is az foglalkoz­tatja az embereket, amiről mindenhol beszélnek. Egé­szen pontosan az, hogy mennyivel többet kell majd fizetniük az áramért, a gá­zért. Sokan kiszámolták, mennyivel kell mélyebbre nyúlniuk a pénztárcában, mint eddig. Általában az lett az eredmény, hogy egy hó­nappal többet kell majd fi­zetniük. Ahogy közelednek az önkormányzati választá­sok, ezekről is egyre több szó esik a faluban. A közel há­romezer lelkes településen legalább öten szállnak harc­ba a polgármesteri székért, sokan már azt találgatják, közülök ki lesz a befutó. Itt van a legjobb polgárőr-egyesület civilek Nekik is köszönhető, hogy felére csökkent a bűncselekmények száma A legszervezettebb civil egyesü­letté nőtték ki magukat Reg­szemcsén a polgárőrök. Az egye­sület 2001-ben alakult meg - mondta el Szabó Tibor, a helyi polgárőr-egyesület elnöke. A falu lakói közül mintegy húszán érez­ték úgy, hogy tenni szeretnének a jobb közbiztonságért. Döntöt­tek, hogy létrehozzák a polgárőr­egyesületet. Mára harminckilenc aktív és tíz pártoló taggal működ­nek. Természetesen voltak kez­deti nehézségek, de ezeket sze­rencsére leküzdötték, és folya­matosan fejlődni tudtak - elevení­tette fel a múltat Szabó Tibor. Az első években százezer forintból gazdálkodtak, amelyet az önkor­mányzat adott támogatásként. Mivel a rendőrök is úgy látták, jó irányba fejlődik a szervezet, egy autót kaptak használatra a Tamá­si Városi Közbiztonsági Alapít­ványtól, 2002-ben. Ugyanebben az évben költözhettek be a volt tűzoltószertár épületébe az ön- kormányzat jóvoltából. Két év múlva pályázaton nyertek támo­gatást egy saját szolgálati kocsi­ra. Munkájuk elismeréseként pe­dig 2005-ben megkapták a Tolna megye legjobb polgárőr-egyesü­lete címet. Naponta járőröznek a Szabó Tibor faluban. Ilyenkor általában a rendőrökkel egyeztetve közösen ügyelnek a lakók biztonságára. Az ő munkájuknak is köszönhe­tő, hogy a megalakulás óta ötven százalékkal kevesebb bűncselek­ményt követnek el Iregszemcsén. Elsősorban az embereket legin­kább érintő betöréses lopásokat sikerült visszaszorítani. Tavaly kapott az egyesület egy rend­számfelismerő rendszert. Ezzel a készülékkel folyamatosan ellen­őrzik az átmenő forgalmat, a rendőrökkel együtt. Az eltelt idő alatt több mint tíz körözött jár­művet sikerült kiszűrniük. RECEPT Könnyen elkészíthető és ízletes a tepsis csirke A tepsis csirke receptjét Csa­nádi Gyöngyi osztotta meg ve­lünk. Az ízletes étel elkészíté­se egyszerű, minden háziasz- szony bátran kipróbálhatja. A csirkehúst besózzuk, majd ba­conbe tekerjük. Hússütőbe vagy tepsibe tesszük, és egy órát sütjük letakarva. Közben olívaolajban apróra szelt hagy­mát, zöldpaprikát, paradicso­mot összepárolunk. Sót, piros­aranyat, tört paprikát teszünk hozzá, majd egy pohár tejföllel besűrítjük. Ezt az elősütött húsra öntjük, és reszelt füstölt sajttal gazdagon megszórjuk a Csanádi Gyöngyi tetejét. Ezután a tepsit vissza­tesszük a sütőbe és megpirít­juk, majd tálaljuk.

Next

/
Thumbnails
Contents