Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-11 / 187. szám
2006. AUGUSZTUS 11, PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI BULVÁR - TV-MŰSOR Henrietta nem bírta tovább tragédia Meghalt a 18 éves felgyújtott magyarcsanádi lány Egy ország szorított Heniért, de az orvosok nem tudták megmenteni Zsóka az igazi, Győzike műsort vezetne, Mátyás szerelmeskedik kern András évek óta nem szerepelt annyit a tévékben, rádiókban, újságokban, mint ezekben a napokban, hiszen a Stracatella után újabb filmet forgat. Főszereplője oláh ibolya, és persze ESZENYi Enikőnek is jut feladat. Csak egy kis pénz, 250 millió forint hiányzik a tavaszi forgatáshoz. győzike pedig műsorvezetői babérokra vágyik, a pletykák szerint a NÉVshowR című produkcióba ugorna be dömsödi Gábor helyére. A hírek szerint Dömsödi nem túl boldog. Kér■ Kapocs Zsóka csak az orrát műttette meg, minden más testrésze még az eredeti. dés, hogy mit szólna az ATV-s szerepléshez az RTL Klub? Mátyás királyról forgat filmet a Duna Televízió, s maga az elnök, cselényi László a rendező. A háromrészes film java a királyi hálószobában játszódik, s többek között Mátyás törvénytelen gyerekének anyja, Borbála az egyik főszereplő, akit lass bea alakít. Gáspár LACI a családi balhé után nyaralni ment feleségével. Tavaly a Kanári-szigeteken voltak lányukkal, most kettesben utaztak Krétára, kapocs zsóka állítja, hogy nem töltötték fel az arcát, ő különben sem híve a mesterséges beavatkozásoknak. ■ Tegnap a hajnali órákban meghalt a 18 éves lány, akit július 20-án gyújtottak fel Makó külterületén. Pénzes Henriettát az orvosi gyógykezelés és a sorozatos életmentő műtétek ellenére sem tudták életben tartani. Pelyvás Emese - Benedek Márton A magyarcsanádi lány Makóra ment barátjához, a 27 éves Simon Norberthez. Hajnali négyig együtt voltak, az ezt követő események körülményei máig tisztázatlanok. Simon és a bűncselekmény jelenleg egyetlen gyanúsítottja, a szintén makói 15 éves Kúrái András eltérően vallott az esetről. ■ Hiába tenyésztettek bőrt a győri klinikán, miután testfelületének 60 százaléka megégett, nem sok esélye volt. Simon elismerte, hogy találkozott a sértettel, de vallomása szerint hajnalban elváltak egymástól. A lányt barátjára, Kuraira bízta, hogy kísérje el a buszmegállóig. Alibijét egy nyugdíjas gázszerelő, Sándor Béla igazolta, akivel horgászni mentek. Kúrái először tagadta, hogy a helyszínen tartózkodott, de végül hat nap hallgatás után beismerte: valóban járt a bűncselekmény közelében, tagadta viszont, hogy köze lenne a brutális esethez. Elmondása alapján Simon reggel hétkor vitte a helyszínre, majd az idősebb férfi eltűnt a fák között, és ő már csak a felcsapó lángokat látta. Mindkét fiatalember Makó nagyrészt romák lakta Honvéd városrészében él, ahol a HVG információi szerint a két család egymást vádolja, és egyre feszültebb hangnemben folytatnak szóváltásokat. Lapunk érdeklődésére Ortutay Miklós aljegyző tegnap elmondta, hozzájuk egyelőre nem érkezett bejelentés a családoktól, de elképzelhetőnek tartja, hogy az érintett felek az események tükrében korántsem fognak békülékeny viszonyt táplálni egymással. A makói aljegyző megjegyezte, nem kívánnak belefolyni a helyi konfliktusba, nem tartozik az ő hatáskörükbe. A jómódú családból származó Simon Norbert nem ismereüen a rendőrség előtt, hiszen korábban több büntetőeljárás is folyt ellene. A környezetében élők agresszív embernek írják le, aki vélhetően rendszeresen él kábítószerrel. A szegény körülmények között felnőtt Kúrái András korábban több lopásba és verekedésbe is belekeveredett, magatartás-problémái miatt kisegítő iskolába jár. Tenke Anna, Kúrái ügyvédje korábban úgy nyilatkozott, a fiú testi felépítését látva elképzelhetetlennek tartja, hogy egyedül képes lett volna elkövetni a bűncselekményt. Pénzes Henrietta halála után a rendőrség már emberölés bűntettének megalapozott gyanúja alapján folytat eljárást az egyelőre előzetes letartóztatásban lévő fiú ellen, aki ismét hallgat. A körülmények máig nem tisztázottak. Sorsdöntő lett volna az áldozat vallomása, így továbbra is tart a nyomozás. Kerékpárost ütött el egy személygépkocsi tolna határában tegnap délután súlyos sérüléssel járó baleset történt. Egy Suzuki személygépkocsi a vasúti átjáró előtt egy kerékpárost gázolt el. Az idősebb férfit a szekszárdi kórházba szállí- ! tották. Méhraj lepte el a családi ház kéményét szekszárdon, a Présház utcában, tegnap a déli órákban egy családi ház tulajdonosa riasztotta a tűzoltókat, mert a kéményébe költözött egy méhraj. A tűzoltók rovarirtóval semmisítették meg a vadméheket, melyek a lakók életét veszélyeztették. Százötven bála égett Szedres határában SZEDRES HATÁRÁBAN tegnap délután százötven lucernabála kapott lángra. A tűz j okát még nem tudták megállapítani, a bálák egy mezőgazdasági kft.-é voltak. Lapzártánk idején az oltással még nem végeztek a szekszárdi tűzoltók. msmmm Időpont Helyszín 6.00-14.00 6-os főút, 142-160 km 6.00 Dlsney-rajzfllm 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 11.30 Receptklub 11.45 06-91-334-455 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka 9.00 Szóda Telefonos játék 10.00 Teleshop 11.40 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat - 125.) 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.05 Szünidei matiné 10.05 KamaszKávéház 11.00 Pláza © (olasz sor. - 230/68-69 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 12.00 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 6.00 TV Shop 7.05 A liliomlány © 8.05 Kojak © 9.10 Halálbiztos diagnózis © (ismétlés) 10.10 Gyilkos sorok © 11.10 Vadmacska © 12.10 A liliomlány © 6.30 Agora 7.00 Hírek; EU-járat 7.50 Világhíradó 8.00 Hírek: Kikötő 8.10 Heuréka! (ismétlés) 8.35 Szünidei matiné 9.40 Charly © 10.25 Mindentudás Egyeteme 6.00 Ötcsillagos utazások 6.35 Vak-remények © 7.35 Kikelet 8.05 Mark Twain © 9.15 Az ősök nyomában Művészi elmék 10.10 Parti parti 11.10 Zenzóna © 13.30 Dinóvadászok (kan. kalandfilm, 2000) 83' Fsz.: Simon MacCorkindale 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 Sue Thomas-FBI© 17.30 Lost - Eltűntek (amerikai kalandfilmsor.) ® 12.20 Észbontó 13.20 Addams Family 3© (amerikai vígjáték, 1998) 15.00 Jó barátok 16.00 Pacific Blue © (amerikai akciófilm-sor.) 17.00 Lisa csak egy van © 17.30 Édes élet olasz módra 12.00 Híradó délben 13.00 Regi óra 13.55 Jelképtár - A galamb 14.05 Max, a zsaru (portugál sor.) 15.00 Szerelmek St.-Tropez-ban 16.00 Az utolsó édenkertek 17.00 Életképek 17.35 A NAGY Vita© 13.00 Virágzó Magyarország 13.25 Földközelben 13.50 Slovenski utrinki 14.20 Együtt 14.45 Az Árpád-kor templomai 15.00 Város a vár alatt (dokumentumfilm-sor.) 15.25 NAP NYUGTA 13.10 Kojak© (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch © 17.25 Ally McBeal © 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 Tánc, a csodák csodája (amerikai film, 1985) 100' 15.40 Azerbajdzsánok 16.20 Bioritmus 16.40 Talpalatnyi zöld 17.10 Charly© 12.20 Merész régész © 13.25 Az Északi-sarkvidék A sarvidék urai © 14.25 Ötcsillagos utazások San Francisco 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Kikelet - Hollandia 16.35 Fagyos oázis © ifi W 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) 20.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.40 Nicsak, ki beszél még! © (amerikai vígjáték. 1990) Fsz.: John Travolta 22.10 Kommandó © (am. akciófilm, 1985) 86' Fsz.: Arnold Schwarzenegger 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Joey® (amerikai vígjátéksor. -15.) Fsz.: Matt LeBlanc 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Atomvonat© (am. akciófilm, 1999 -1-2.) Fsz.: Rob Lowe, Kristin Davis, Mena Suvari, Esai Morales, John Finn Közben: Kenősorsolás 18.10 Híradók 18.25 Esti mese 18.50 Szomszédok 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Gondolj apádra!© Hoffmanntól Hofiig (7/7.) 21.05 Bús szívből énekelni Szécsl Pál és dalai (szórakoztató műsor) 18.00 Kalandos nyár © (francia sorozat - 48.) 47' 18.50 Ewald: Desz-dúr kvintett 19.00 TS-Atlétikai Eb Közvetítés Göteborgból 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 Atlétikai Eb 22.05 Mozart-év (8/7.) Ünnepi koncert Salzburgból 18.30 A Simpson család® (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Nevess csak! © 19.30 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 20.10 A osztag © (német akciófilm-sorozat) 21.15 A helyszínelők® (amerikai krimisorozat) 22.20 Az igazság megszállottja © (amerikai akciófilm) 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 AvHágörakségújabb... 19.15 Amerikai nagybácsi (olasz sorozat) 20.55 Századunk 21.20 Híradó. Sport 21.45 Kikötő 21.50 A világörökség újabb... 22.10 Mad Max © (ausztrál akciófilm) 17.35 Úgy «éretlek, majd megeszlek (ismeretterjesztő film) 18.05 Virágállatok és társaik - Papucsállatkák és társaik; 18.30 Történelmi hősök © Bonaparte Napóleon; Abraham Lincoln 19.40 Lényakták O Acsupakabra a *8 'H 23.55 Reflektor © 0.10 MeneTrend Utazási magazin 0.35 Kórház a város szélén (csehszlovák sorozat) 1.35 Papás-mamás © (amerikai vígjátéksorozat) 23.30 Tények este 24.00 Harmadik típusú (amerikai sci-fi sorozat - 9.) Fsz.: Steve Burton 1.30 Chris Isaak-show © (amerikai vígjátéksor. - 26.) 22.00 Péntek este 22.35 Kultúrház 23.25 Híradó. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.40 Napló ’56 © 23.45 TS-Atlétikai Eb Összefoglaló 23.15 A marslakók képviselője 0.05 Bartók 125 0.10 Bűvölet© (olasz sorozat - 104/66.) 1.05 Portré 2.00 Egy történet, egy zene 2.25 Válaszd a tudást! 0.10 X-akták © (amerikai sci-fi sorozat) Fsz.: David Duchovny 1.10 Erotikus vágyálmok (amerikai erotikus film) © 3.10 Az igazság megszállottja (amerikai akciófilm) 23.40 A Cirque du Soleil előadása (kanadai szórakoztató műsor) 1.30 Közel a szerelemhez (magyar filmdráma, 1998) 3.10 Kézművek (magyar sor., 2003) 20.40 Gyilkos tüzek © 21.35 Királyok és királynők © I. Erzsébet; I. Károly 22.45 Labirintusok © 23.50 Hegyek, völgyek, hölgyek 1.00 Népirtások- Utazás a múltba © 22.10 Kommandó - amerikai akciófilm ’<0 13.20 Addams Family 3 - amerikai vígjáték 14.05 Max, a zsaru - portugál sorozat O.IO Bűvölet - olasz sorozat 21.15 A helyszínelők - amerikai krimisorozat 23.40 A Cirque du SoleiL.. 18.30 Történelmi hősök - kanadai szórakoztató műsor - angol sorozat MAGYAR ATV HÄLOZAT BUDAPEST T¥ 12.00 Híradó. 12.15 Ismétlések. 15.05 Reporters. 1530Talking Movies. 16.05 Ingatlan- piac. 1630 Soroló. 17.00 Híradó. 1735 Európai híradó. 18.05 Hírvilág 1830 Barangoló. 19.00 Híradó. 1930Lapzárta. 2005 Péntek8. 21.00 Híradó 21.2135 Célpont 22.05 Esti gyors extra. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Vetítő. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Kvízaréna. 1635 Három szurdok. 17.00 Laci bácsi kbnyhája. 1725Zama- tos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Start! 21.00 Friderikusz most. 22.05 A nő helye. 23.00 Híradó. Sport. 2325 Többet ésszel! 6.00,8.00,12.00 Hírháló. 12.45 Teleshop. 1330 Egészségmagazin. 14.00 Bencze-show. 1430 lnfomár]ia. 15.00 Maksavízió. 1530 Trendline. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Stílus. 1730 Csacska angyal. 1830 Egy maréknyi dollárért. 2030 Hírháló. 21.00 Találkoztunk már? (kan. thriller). 23.00 Mindörökké Júlia! 8ÓOFészekha&ó.9.0O Közvetlenajánlat 10.15 Tükröződő Kállai Zsuzsával. 1130 Híradó. 1200 Telejósda. 1245Vanillya jóga. 13.00 Közvetlen ajánlat 14.00 Jöjjön el egy csésze teára. 15.10 Híradó. ldOOTete/ósda. 17.05 AnettkaésTomi fáz 18.00 Ma^arország 1930 Híradó. 20.00 Na, mi újság? 21.00 Beszélgetés tabuk nélküL 830 Mai helyzet, 8,45 Tenisz, Wimbledon. 10.15 Francia labdarúgás. 11.45 Atlétikai Eb. 12.45 Francia labdarúgás. 15.45 überta- dores-kupa. 18.15 Sakkmagazin. 18.45 Zuhanyhíradó. 19.45 MKB Heh helyzet. 20.45 MotbrShowl. 2130 Bokszmágia.2230 Golfmagazin. 23.00 Buda pest-rali. 2330 G. W. S. 6.00 Rajzfilmek. 16.05 Anne Zöld Oromból. 1630 Noddy kalandjai. 16.45 Pingu. 16.50 Apuésén. 16.55 Babar. 1720 Ripperés barátai. 17.45 Bicsi bocs. 17.55 Vakáción a Mézga család. 1835 Frxi, Foxi és barátaik. 18.55 Mini News. 19.00 Charley és Mimmo. 19.05 Elveszett világ. 1935 Simsala Grimm. DISCOVERY "VH 12.00 A kém. 13.00 Madame Tussaud panoptikuma. 14.00 Fából vaskarika. 15.00 Eszementtudomány. 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni! 17.00 Amerikai hotrodok. 18.00 Az építőipar királyai. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Halálos fogás. 22.00 Csoda, hogy élek. 23.00 Autókereskedők. i i i i V