Tolnai Népújság, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-24 / 171. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JÚLIUS 24., HÉTFŐ SZEKSZARD ES TÉRSÉGÉ Tanácsokat adnak az útrakelőknek dombóvár Hasznos taná­csokkal szeretne segítséget adni az autósoknak a dom­bóvári rendőrkapitányság. Az utóbbi időszakban elő­forduló súlyos balesetek mi­att közleményt adtak ki. Eb­ben olyan hasznos taná­csokkal látják el a volán mögé ülőket, amelyeket be­tartva csökkenthetik a bal­esetek kockázatát, (tgy) Teltház előtt játszottak a kis harmonikások PAKS Kínában vendégszere­peitek a paksi Pro Artis Alap­fokú Művészetoktatási Intéz­mény növendékei. A Paksi Harmonikás együttes négy tagja, Komáromi Anna, Ko­vács István, Kiss Balázs és Pa­taki Ádám Papp Olga zenepe­dagógus kíséretében tíz napot töltött egy nemzetközi küldött­ség tagjaként Kínában. Két koncertet adtak, Pekingben, illetve Jüanban, ahol hatalmas színháztermekben, telt ház előtt mutatkoztak be. (vt) Megalakulhat a német és a cigány önkormányzat PAKS Dr. Blazsek Balázs jegyző, a Paksi Választási Iroda vezetője úgy tájékoz­tatta munkatársunkat, hogy Pakson ősszel cigány és né­met kisebbségi önkormány­zat alakulhat. A határidőig 405-en adtak le a nyilatkoza­tot, német kisebbséghez tar­tozónak 252, cigányként 153 állampolgár regisztráltatta magát. Pakson jelenleg is működik mindkét kisebbség önkormányzata, (vt) A Kossuth utcában felújítják a járdát pincehely A TEKI támoga­tásból nyert pénzen megkez­dődött a Kossuth utcai gya­logút első ütemének építése. A munka során háromszáz- háromszázötven méter jár­dát újítanak fel, az utcából hátralévő mintegy ötszáz méter hosszúságú szakasz építését ősszel folytatják, (vl) Ha a kétharmad utat épít, mindenki fizet szekszárd Rendeletet alko­tott a megyeszékhely közgyű­lése az útépítési hozzájárulás­ról. Az út használatában érde­keltek az önkormányzattal együttműködhetnek például abban, hogy földutat szüárd burkolattal látnak el. Az ön- kormányzati rendelet szerint, ha az utat használók kéthar­mada részt vesz az együttmű­ködésben, akkor mindenki kötelezhető arra, hogy a rá eső részt megfizesse, (ii) Kiállították a régi céhkorsót is tamási Emlékezetre méltó em­lékeink címmel látható hely- történeti kiállítás a Tamási Ga­lériában. A Tamási Helytörté­neti Alapítvány gyűjteményé­ből olyan tárgyakat láthatnak az érdeklődők, amelyek felidé­zik a régi idők emlékeit, han­gulatát. A július 30-ig látható tárlaton azt a céhkorsót is megtekinthetik, amely 1819- ben készült, és amelyet tavaly vásárolt vissza a város, (tgy) Tíz éve várnak a csarnokra lovarda A múlt héten elkezdődött a négyszázmilliós beruházás Az aljzatbeton felszedésével a múlt hét második felében kezdődött a munka. A képen jobbra Plrgi József, a tolnai Sztáral gimnázium igazgatója A múlt héten kezdték, feb­ruár végére várhatóan be­fejezik az egykori tolnai lo­varda átalakítását. Az épü­letből kialakítandó közös­ségi házra, és különösen a tornateremre bő egy évti­zede vártak a helybéliek. Steinbach Zsolt Türelem tornaterem - az ab­szurd humor legkiválóbb ma­gyar társulatától kölcsönvett szóvicc tökéletesen illik a tolnai lovardaberuházásra. A Sztárai gimnázium 1995-ben költözött az egykori laktanyában gyönyö­rűen kialakított épületbe. A tol­nai önkormányzat már ekkor el­határozta, hogy az új, de torna­terem híján levő gimnázium mellett fekvő egykori lovardából sportcsarnokot alakít ki. Ám hosszú évekig hiába pályáztak, az állam mindig elutasította a támogatási kérelmet, ami utóbb közösségi ház és tornaterem ki­alakítására módosult. A kocka akkor látszott fordulni, amikor 2004 januárjában Tolnát nyer­tesnek hirdették az uniós pályá­zat-előkészítő alaphoz (PEA) be­adott pályázaton. Ez azonban még csak azt jelentette: jó esély van arra, hogy az önkormányzat európai uniós támogatást nyer­jen el a beruházásra. Aztán - legalábbis látszólag - sokáig nem történt semmi. A vá­ros vezetése is már-már kezdett kételkedni, amikor majdnem másfél év után, tavaly májusban elkészült az immár végleges pá­lyázat a regionális operatív prog­ramhoz, októberben pedig zöld utat kapott a beruházás, aláírták a támogatási szerződést. Idén februárra elkészültek a tender­tervek, áprilisban kiírták a köz- beszerzési eljárást, és 2006. júli­us 20-án a beruházást elnyerő PSN Kft. elkezdte a munkát. Ennek valószínűleg a Sztárai gimnáziumban örülnek a legin­kább. A megyei fenntartású intéz­mény igazgatója, Pirgi József el­mondta, hogy az átalakított lovarda gyökeres változást hoz az iskola életében. A létesítménnyel az időjárástól és a többi iskola igé­Az átalakított lovar­da gyökeres válto­zás az iskola életé­ben. Eddig ugyanis busszal jártak a gyerekek tornázni. Jövő év február végére elkészül a beruházás A mintegy 1300 négyzetméte­res épületet a szekszárdi PSN Kft. alakítja át A társaság net­tó 334 millióért vállalta a mun­kát. A terveket Lovas Ferenc, a város főépítésze készítette. A csarnok egyik végében színpad lesz, az alá csúsztatható szék­sorokkal két végében, több szinten öltözők, szociális blok­kok, szertár, konditerem, iroda, büfé kap helyet. Báli Aladár, a kft. építésvezetője elmondta: a munkával jövő év február 20-ig végeznek. Az épület har­monizál majd a szomszédos gimnázium megjelenésével. A tetőre műemlékpala kerül, az aljzat sportpadló lesz. A belső falakra a jobb akusztika érde­kében speciális burkolati ele­meket helyeznek el. nyétől is függetleníteni tudják magukat, hiszen eddig a téli idő­szakban a városi sportcsarnok­ban tartották a testnevelésórá­kat, ahová busszal utaztatták a gyerekeket. A csarnokban a sza­badtérre tervezett iskolai ünnepsé­geket és az őszi, ta­vaszi testnevelés­órákat rossz idő­ben is megfelelő körülmények kö­zött tarthatják meg. Az igazgató úgy tervezi, hogy hétfőtől csütörtökig reg­geltől délután három-négy óráig bérelnék a csarnokot a várostól. Ez idő alatt a testnevelésórák mellett kulturális programok­nak is helyet adhatna a ház. A délutáni-esti időszakokban, il­letve péntektől vasárnapig pe­dig a városi igényeket elégíthet­né ki a létesítmény. A ház működtetéséről azon­ban egyelőre semmilyen dön­tés nincs. A legvalószínűbb­nek jelenleg az tűnik, hogy a városi fenntartású létesítmény szakmai irányítása a művelő­dési központhoz kerül. Folyóvá válik a holtág, újra visszafelé jön a dunai szivornya FADD-DOMBORi A múlt hét köze­pétől ismét elindították a dunai szivornyát a fadd-dombori holtág végén, ezúttal is fordított irányba - tudtuk meg Fülöp János pol­gármestertől. A szivornya - ere­deti szerepétől eltérően - a holt­ágból emeü át a vizet a Dunába. Ezt a módszert alkalmazták ta­vasszal is, amikor a belvíz miatt jelentősen megemelkedett a fadd-dombori holtág szintje, az élő Duna vízállása pedig még nem túl magas. A mostani „szi- vornyázásnak” némileg más a szerepe. A vizet a holtág dombori végén eresztik ki a Dunába, ugyanakkor a holtág másik vé­gén, a Volent-öbölnél hamarosan érkezni fog a paksi atomerőmű úgynevezett kondenz hűtővize. Ezzel létrejön egy folyamatos áramlás a teljes holtágon, mint­egy „folyóvá” válik az állóvíz. Ez azért is kedvező, mert így a holtág dombori részének vize is cserélődni, frissülni tud. Ilyen irányú vízkormányzásra szi­vattyúval bármikor lenne tech­nikai lehetőség. Ezt azonban eddig nem használták ki, mivel pénzbe kerül. A fordított szivor- nyázással viszont a vizet gravi­tációs úton, azaz lényegében in­gyen tudják mozgatni. ■ S. K. Elkészült a gázvezeték a Dózsa utcában kistormás Másfél hét alatt el­készült a földgázvezeték a kistamási Dózsa György utcá­ban - tájékoztatta lapunkat Csapó László, Kistormás pol­gármestere. A kistelepülés ezen része évekkel korábban kima­radt a gázberuházásból, most sikerült pótolni a hiányt. A munka nem egészen két hete kezdődött, múlt pénteken pedig már be is temették az árkokat. A műszaki átadás e hét pénte­ken lesz. Az esedékes gázár­emelés ellenére az utcából ti­zennégyen kérték a csatlako­zást, a lehetőséggel öten nem él­tek. Háztartásonként egyéb­ként most csupán mintegy öt­venhatezer forint hozzájárulást kell fizetni. Az önkormányzat vállalta a befizetéssel, szerző­déskötéssel kapcsolatos ügyin­tézés lebonyolítását. *K. S. Megkerülős csel a belvíznek csere A víztoronynál tennék szárazra a focipályát bogyiszló Kicselezné a belvi­zet a bogyiszlói képviselő-tes­tület azzal, hogy a mélyen fek­vő helyi focipályát egy új, szá­razabb területre helyezné át - értesültünk Tóth István polgár- mestertől. Mint arról lapunk­ban is beszámoltunk, a bo­gyiszlói futballcsapat az idei ta­vaszi bajnoki szezonban több hazai meccsét kénytelen volt Tolnán lejátszani, mivel a ma­gas belvíz miatt a pálya sokáig használhatatlan volt. Nemrégi­ben felmerült az a lehetőség, hogy feltöltik a pályát a most készülő bogyiszlói nyugati el­kerülő út építéséből származó földdel. Ez a terv is a pálya álla­Tóth István pota miatt hiúsult meg, mivel a még mindig vizenyős területre nagy munkagépekkel képte­lenség volt rámenni. Az új elképzelés szerint el­költöztetnék a sportpályát. A kiszemelt új helyszín az egyko­ri víztorony környéke. A falu központjához viszonylag közel eső, legelőként használt belte­rületet elcserélnék a focipálya telektulajdonosainak egyiké­vel. Az új pálya kialakításához a füvesítésig tartó földmunká­kat az elkerülő út alvállalkozó­ja, a Hídtransz Kft. térítésmen­tesen vállalta. Az áthelyezés ügyében a képviselő-testület ezen a héten dönt. «S. ZS. Az akciócsoport tagjai 76 millióra pályázhatnak A közbiztonság fejlesztésére éppúgy pályázhatnak a Sárköz- Dunavölgye Akciócsoport tagjai, mint a hagyományos termékek értékesítésére vagy mintagaz­daság létrehozására. Dr. Verling Beáta, a Sárköz Fejlesztő Kht. munkatársa elmondta, a cso­port monitoring bizottsága 76 és fél millió formtot oszthat szét a pályázók között. A decsi önkor­mányzat vezetésével 8 telepü­lés, Fadd, Bogyiszló, Őcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék, Pör- böly és Báta 90 millió forintot nyert Leader+ pályázatával. A települések civil, köz- és vállal­kozói szférájának összefogásá­val a térség gazdasági fejlődését kívánják a pénzből előmozdíta­ni. A pályázatírótól megtudtuk, a tagok elsősorban a rendezvé­nyek szervezésére vonatkozó pályázatok iránt érdeklődnek, mivel úgy gondolják, keveset tudnak egymásról. Az informá­ciócsere pedig segítené a gazda­sági fellendülést az akciócso­port szerint. A pályázatokat au­gusztus 16-ig kell postára adni. Sorsukról ezután dönt a moni­toringbizottság, melybe a tele­pülések két tagot delegáltak, el­nöke pedig Biczó Ernő, Decs pol­gármestere. Minimálisan 100 ezer forintra lehet pályázni, de milliós összegeket is nyerhetnek a pályázók. «B. K. * <»

Next

/
Thumbnails
Contents