Tolnai Népújság, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-10 / 159. szám

2006. JÚLIUS 10., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI - BULVÁR TV-MŰSOR Egy albumra való új dalt találtak Máté Pétertől Pálffy István: híradós író tollas hobbi Pályája csúcsán igazolt át az MTV-hez Máté Péter végzetes infarktusa után 22 évvel, nagytakarítás köz­ben előkerült egy kazetta, amely­re a Fiatalon elhunyt énekes a ha­lála előtti napon énekelt fel 29 új szerzeményt, és mostanáig senki sem tudott a létezéséről. A dalokat - amelyeket az énekes csak zon­gorával kísért - a héten már a nagyközönség is hallhatja. 1983-ban S. Nagy István dalszö­vegíró és Vargha Tamás zeneszer­ző 29 új dalt komponált a népsze­rű énekesnek, Máté Péternek, aki azonban néhány hónappal ké­sőbb váratlanul meghalt. Most Vargha Tamás egy költözködés előtti nagytakarítás közben vélet­lenül találta meg azt a szalagot, amelyből kiderült, hogy az énekes halála előtt mégis felénekelte a da­lokat. A felvételeket, amelyeket még Máté Péter özvegye sem hal­lott, változatlanul, zenei kíséret és utólagos stúdiómunkák nélkül je­lentetik meg lemezen. Máté Péter 1947-ben született. Az ország egyik legnépszerűbb énekese 1984. szeptember 9-én, szívin­farktusban halt meg. ■ [origo] TRAFFIPAX Időpont Helyszín 6.30- 13.00 ____Szekszárd 8.30- 9.30 ______63-as főút, __________________ Jánosmajor 9. 40-12.30 63-as főút, Szedres Ötödik könyvét dobta piacra Pálffy István, akit cseppet sem zavar, hogy Citrom-díjjal jutalmazták, Csontos Tibor A közelmúltban jelent meg Pálffy István legújabb könyve, amely az erdélyi konyhában és kultúrában kalauzolja olvasóit. Saját bevallá­sa szerint is több ez egyszerű étel­és italbédekkernél, hiszen kide­rül belőle, milyennek látja az er­délyi magyarok életét. A köztele­vízió főhíradósának nem ez az el­ső kötete, írt már utazásról, illem­ről, legutóbb a horvátországi gasztronómiát mutatta be. Az ad­riai írói kalandozásból hajózó ka­landozás is lett, hiszen a kötet tet- szési indexe olyan magasra szö­kött, hogy „kitüntették” és elvit­ték vitorlázni. Az építészmérnök végzettségű Pálffy István a TV2 indulása után lett médiasztár, a kereskedelmi csatornán Stahl Judittal híradó­zott, s akkora volt irántuk az ér­deklődés, hogy akkoriban állító­lag létrehoztak egy produkciós irodát, amely honoráriumért köz­vetítette volna őket a különböző újságoknak nyilatkozni. Ebből persze semmi sem lett. Pálffynak e tévés időszaka végén súlyos autóbalesete volt: a csatornától ajándékba kapott jaguárral meg­Pálffy Istvánt a hobbija íróvá is tette: a jövőben is adna ki könyveket pördült vele a világ, de szeren­csére megúszta a történteket. Kereskedelmi televíziós pálya­futásának csúcsán átigazolt az MTV esti híradójához. Cikkez­tek is az újságok rendesen, mi­szerint a híradós szereplésért havonta kétmilliós fizetést aján­lottak neki, amit azután az érin­tett természetesen megcáfolt. Az ■ Spanyolországba megy nyaralni, talán könyvet ír a hispán konyháról is. MTV-s időszakának egyetlen botránya volt, amikor összefüg­gésbe hozták a Híradó „nőtelení- tésével”. A hírek szerint Pálffy régóta szeretett volna megszaba­dulni női műsorvezetői társaitól, amit ő ugyancsak cáfolt. A Nők a Médiában Egyesület azonban nem hitt neki: legutóbb neki ítélték a Citrom-díjat. Cserébe az MTV Híradójának női műsorve­zetőire tett negatív megjegyzé­seiért. Pálffy István levelet írt az egyesületnek: bejelentette, nem veszi át a díjat, és ha a személyé­ről bármilyen negatív megjegy­zés hangzik el a díjátadó ünnep­ségen, pert indít. „Savanyú” mondatok nem hangoztak el, per nem indult. Ő viszont Spanyolországba indul nyaralni. Ki tudja, lehet, hogy ka­rácsonyra megírja a hispán konyha titkait? A gyalogos könyökének hajtott az autó Bikácsnál baleset történt vasárnap hajnalban a 63-as úton Bikácsnál. Egy gyalogos az út jobb oldalán haladt sza­bálytalanul, amikor egy au­tó nekiment a könyökének. A kocsi megállás nélkül el­hajtott, a gyalogos pedig szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett. Önkormányzati dolgozónak adta ki magát trükkös lopás történt Szek- szárdon. A tolvaj önkor­mányzati dolgozónak adta ki magát, és egy idős asz- szonytól a nyugdíjszelvé­nyét kérte. Amíg az asszony a szelvényt kereste, a tolvaj 16 ezer forintot lopott el. A helyszínen elfogták a két rapsicot a rendőrök A HELYSZÍNEN elfogták azt a két rapsicot, akik egy Döb- röközi halastónál lopták a ha­lat. A két tolvaj 8 ezer forint kárt okozott volna tettével. Húsz üveg sört loptak a nagymányoki öltözőből húsz üveg sört lopott el vala­ki Nagymányokon egy felújítás alatt álló öltözőből. A tolvajnak nem volt túságosan nehéz dolga: a törött ablakon keresz­tül jutott be a helyiségbe. 3-MUSOR itvr-hét MNúsflvflL DÉLELŐTT RT L KLUB IWBMi TZTACA-rn ’^lUBtlÜlfe&ÍB SFElÓrKÚMliHiWlliÍ!ri 6.00 MegaMan (japán animációs sorozat) 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 9.05 Receptklub (ismétlés) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap 11.30 Receptklub 11.45 06-81-603-000 6.00 Magellán © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat -102.) 5.50 NAP KELTE 9.05 Szünidei matiné 9.05 Marco és Gina 9.30 Kutya legyek 9.55 Hettai Gáspár mesél 10.05 Bohócságok 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 12.00 Híradó délben Benne: Köizeti híradók 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ismétlés) ® 8.00 Kojak (ismétlés) © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © (venezuelai sorozat) 7.50 Világhíradó 8.00 Hírek; Kikötő 8.10 Négyzetméter (ismétlés) 8.40 Szünidei matiné 9.30 Skippy kalandjai (16.) 9.55 Charly - Majom a családban (ismétlés) © 10.40 Az elnök emberei © 6.00 Tudomány és elektronika (20.) 6.35 Pandabanda © 7.30 Mit ültet Matt? (7.) 8.00 Bob Geidof Afrikában 9.20 Állati technikák © 10.20 Zamatos Európa 11.30 Átszab-lak (10.) DÉLUTÁN 13 .15 A sors keze © (amerikai film, 2003) 98' Fsz.: Teri Hatcher, 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 Sue Thomas - FBI (amerikai krimisorozat) © 17.30 Döglött akták © 12.00 Észbontó 12.55 A három amigó © (am. kalandvígj., 1986) 98' 15.00 Anita, a bűbájos... © 15.30 Jó barátok 16.00 Pacific Blue © 17.00 Lisa csak egy van 17.30 Hetedik mennyország 12.00 Híradó délben 13.00 Roma magazin 13.30 Domovina 14.00 Max, a zsaru 15.00 Szerelmek St.-Tropez-ban 16.05 Normandiától Berlinig © 17.00 Életképek 17.35 A NAGY Vita© 16.30 NAP NYUGTA 18.00 Kalandos nyár © (francia sorozat - 142/24.) Fsz.: Philippe Vasseur, Laure Guibert, Laly Meignan 18.50 Sandokan (olasz rajzfilmsorozat) 19.20 Esti mese 12.10 A liliomiány© (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Kojak© (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Élősködő élőlények 14.25 Sorompók (12/4.) 14.55 Török dzsámi 15.25 Kodály és Bartók népzenekutatásai 15.50 Pókiszony © (spanyol ismeretterj. film) 12.25 Mediterrán fiesta 13.25 Állatbarátok © 14.25 Tudomány és elektronika 15.00 TELEFORTUNA 16.05 Mit ültet Matt? (7.) 16.35 Gorillák a csöndben 17.35 Lényakták© Hüllőszerű lények ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro, Carlos Belloso, Marcelo Mazzareilo 20.00 Fókusz © 20.40 Barátok közt (magyar sorozat) 21.15 Túszharc © (am. akciófilm, 2000) 124' Fsz.: Russell Crowe 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) (1) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Gyilkos számok (amerikai krimisor. - 6.) © Fsz.: Rob Morrow. David Krumholtz, Judd Hirsch 21.15 A profi © (francia akciófilm, 1981) Fsz.: Jean-Paul Belmondo 18.10 Híradó 18.14 Körzeti híradók 18.20 Napló’56© 18.25 Esti mese 18.50 Szomszédok 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Csillagjegyek © (francia sorozat -10/4.) A kardinális kereszt Fsz.: Claire Keim 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 VHÁGM0ZI Ördögok a küszöbön © (feliratos kínai háborús film, 2000) FF 133' Fsz.: Ven Csiang, Terujuki Kagava, David Vu, Ding Jüan 16.20 Baywatch © (amerikai akciófilm-sorozat) 17.25 Ally McBeal © 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Nevess csak! © (kandikamera-show) 19.30 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 20.10 Motoros zsaruk © (német akciófilm-sorozat) 16.40 Heuréka! 17.10 Charly-Majom a családban (11.) © 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Derrick © (német krimisorozat) Caprese a varosban 20.00 UH (magyar sorozat-3/1.) 18.35 Irány a nagyvilág! © A szélsőségek Malajziája 19.35 Haditerv© Villámháború 20.35 A macskák édes élete © (német természetfilm) 21.00 1945 © Alakul a jövő 22.00 Békebeli bűnügyek © A kis Marthe esete: A kriminalisztika születése ÉJJEL 23 .50 Földön kívüli zsaru (amerikai sci-fi akciófilm) © 1.25 Reflektor© 1.40 IttHON (ismétlés) 2.00 Hegylakó-A holló© (amerikai kalandfilmsor.) 3.35 A GEO bemutatja© 23.20 Szexalibi © (német vígjáték, 2002) 92' Fsz.: Julia Richter, Florian Fitz, Thomas Wlaschiha 1.20 Tények este 1.50 Vadnyugati bűnvadászok © (amerikai sorozat-4.) 21.05 Kék fény© Bűnügyi magazin 22.00 Hétfő este 22.35 Kultúrház 23.15 Biliárd életre-halálra © (amerikai film, 2001) 91' Fsz.: Chazz Palminteri 23.15 Filmidő Antropológia 0.10 Záróra 0.55 Mozi zongorára (26.) 1.00 Membrán 1.25 Kék fény© Bűnügyi magazin (ismétlés) 21.15 Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.15 Matrioshki © (belga sorozat) 23.15 A halottkém © (amerikai krimisorozat) 0.15 Vörös cipellők 21.00 Vörös fejezetek (angol sorozat-6/5.) 21.30 Híradó. Sport 21.55 Kikötő 22.05 Közbeszéd 22.30 A Nékosz-legenda (magyar dok.-film) 68' 23.10 Földi mennyország Az iszlám; A hinduizmus 0.10 Katasztrófák évszázada © (kanadai sor,, 22.) 1.00 Világjárás bakancsban - Karib-szigetek © (angol útleíró sorozat) AJÁNLÓ 13 .15 A sors keze - amerikai film 12.55 A három amigó - amerikai kalandvígjáték 20.05 Csillagjegyek - francia sorozat ti 21.00 Ördögök a küszöbön - kínai háborús film 20.10 Motoros zsaruk - német akciófilm-sorozat » ­19.00 Derrick - német krimisorozat % 20.35 A macskák édes... - német természetfilm hálózat ’mssmmm BUDAPEST TV IBI MIMMAX IS»——1 DISCOVERT '"UHUI 720 Reggeli járat. 9.05 Ismétlések. 12.15 Hát­tér- Hungarorama. 13.05 Reggeli járat 15.05 Péntek 8.16.05 Célpont 1635 Európai hír­adó. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 1930 Esti g/ors. 20.05 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. Sport 2135 Hír­világ. 22.05 Ingatlanpiac. 22.40 BBC-híradő. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 16.25 A kontroll. 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.25 Zamatos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjá­rás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Újságíró­klub. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Haszon. 23.00 Híradó. 23.25 Többet ésszel! 14.00 Maksavízió. 1430 Épi-tech. 15.00 Csil­lagszem. 15.30 Mesteremberek. 16.00 Pénz­halász. 17.00Tér-erő. 1730 Csacska angyal. 1830 Pancsolj, pancser! (am. vígj.). 20.30 Hírháló. 21.00 Dr. Wai, a láda szelleme (hong­kongi akciófilm). 23.00 Mindörökké Júlia ! (ar­gentin sor.). 24.00 Hírháló. 030 Csillagszem. 10.15 Tükröződé. 11.10 Közvetlen ajánlat 11.50 Híradó. 12.00 Vanillya jóga. 12.15 Te- le-jósda. 13.00 Közvetlen ajánlat. 14.00 A bűnüldözés mesterei. 15.13 Közvetlen aján­lat. 15.45Tele-jósda. 1620 Közvetlen ajánlat 17.05 Vanillya jóga. 1750 Grafománia. 1930 Esti híradó. 20.00 Létfonás. 21.40 Színész- társalgó. 23.00 Anettka és... 00.00Tele-jósda. 830T-Mobile-magazin. 8.45 NSA Junior Klub. 10.15 Triatlon-Világkupa. 11.45 Ralimánia. 12.45 Póker. 14.30 Horgászsport. 16.00 Wimbledon. Férfi egyes döntő. 19.15 Hor­gászsport. 20.15 Mai helyzet. 20.30 Pool biliárd. 1. Szeged Grand Prix. 21.30 Póker. 23.15 Bokszmágia. 0.15 Wimbledon. 6.00 Rajzfilmek. 16.30 Charley és Mimmo. 16.40 Sam, a tűzoltó. 16.50 Cirmos őrmes­ter nyomoz. 17.05 Apu és én. 17.10 Blinky Bili kalandjai. 1735 Maya és Miguel. 18.00 Maszkabál. 18.10 Miss Spider. 1835 Sharon naplója. 19.00 Bing és Bong. 19.05 Hunyor­major. 1935 Mézga Aladárkülönös kalandjai. 13.00 Fegyverkezési hajsza. 14.00 Roncste­lepi csaták. 15.00 Eszement tudomány. 16.00 Egyszer egy ilyet..! 17.00 Amerikai hotrodok. 18.00 Extrém masinák. 19.00 Ál­lítólag.. 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Ho­gyan készült? 22.00 Big Daddy Kustomizer. 23.00 Motorkerékpár-építő vb. 24.00 Dr. G. a i i 4 r-

Next

/
Thumbnails
Contents